- Jó reggelt! - hallotta meg a démon hangját Rivaille, akinek azonnal kipattantak a szemei és ülésbe tornázta magát.

Valószínűleg nem rég jöhetett be a szobába, mert még a függönyök sem voltak elhúzva. Levinek fogalma sem volt arról, hogy ilyenkor a démon hol lehet, mivel elvileg az ő szobájában aludt.

- Menj a francba! - morogta az arcához túl közel hajoló Erennek.

Négy nap telt el azóta, hogy elvileg "pokolkopó" lett. Nem igazán változott semmi a démon túlzott izgatottságát leszámítva, és hogy Rivaille kezdte elfogadni, hogy már ehhez a világhoz tartozik. Valamiért bármennyire tudta, hogy azt kellene akarnia, hogy visszamenjen a saját világába, már nem tudta utálni Delotrant úgy, mint azelőtt.

- Ma végre kivihetlek! - vigyorgott Jaeger. Levi először nem fogta fel ez mit jelent, aztán a szökés lehetősége felderítette, majd ismét elkomorodott, mikor eszébe jutott mit mondott a másik: "Hozzám vagy láncolva. Mindig tudni fogom hol vagy..."

- Olyan vagy, mint egy kölyökkutya. - hunyorgott rá ingerülten a szarvakkal rendelkezőre.

- Igyekezz! Öltözz fel, vagy én öltöztetlek fel! - húzta még szélesebb mosolyra a száját, miközben félre rántotta a függönyöket, beengedve a kissé vöröses fényt.

- Tűnj el! - vicsorgott Levi, és ledobta a takarót, majd a fürdő felé vette az irányt. Majdnem beleütközött az útjában álló démonba, aki már teljesen fel volt öltözve. Fekete-zöld zakót viselt, fekete nadrággal. A fiúnak el kellett ismernie, hogy nagyon jól nézett ki. Az ilyen zavaró gondolatok elől szinte be menekült, majd magára zárta az ajtót, és a tükörhöz sétált. Miután elvileg átalakult nagyon fáradtnak érezte magát. Azóta most nézett először szembe a tükörrel.

Haja kócosan meredt szanaszét, szeme alatt hatalmas karikák éktelenkedtek, bőre hófehér volt. Nem emlékezett rá, hogy valaha is ápolatlanabb lett volna a külseje.

Gyorsan végzett, majd visszament a szobába. Eren egy különös kinézetű szendvicset nyomott a kezébe, majd az ajtó felé kezdte terelni.

- Siessünk! - mondta.

- Hova megyünk? - kérdezte Levi, aki igyekezett nem elesni, miközben kilépett az ajtón. Kint két őr állt, mikor meglátták őket, fejet hajtottak.

- Majd meglátod. És eszedbe ne jusson szökni! Ha csak megpróbálod, pórázt rakok rád! - mosolygott továbbra is a démon, s Rivaille nem tudta eldönteni, hogy viccel e, de már a gondolattól is leverte a víz. Nagyot nyelt és nekilátott a reggelije elfogyasztásának.

Igyekezett megjegyezni minden elágazást, és kanyart, de már a negyedik fordulónál elvesztette a fonalat. A folyosók labirintusa végtelennek tűnt, Levi el se tudta képzelni, hogy létezhet ekkora épület.

Viszonylag kevés emberrel találkoztak a fényűző, lélegzetelállító folyosókon, de mindenki meghajolt amint meglátta őket, és azt mondta: "Szép reggelt hercegem!" - amit Levi nem tudott hova tenni, ezért minden alkalommal csak a jobbján sétáló, biccentő démont figyelte. Mi az, hogy herceg?!

Levit kissé feszélyezte saját öltözete, ami egy egyszerű pólóból és egy nadrágból állt csak. Porszemnek érezte magát Eren mellett, a hatalmas épületben, ami mintha óriásoknak lett volna építve, olyan nagy belmagassággal rendelkezett.

A folyosók egyre szűkebbé váltak, ami annyit jelentett, már csak öten fértek volna el gondtalanul egymás mellett. Majd egy feketére lakkozott kétszárnyú fa ajtó előtt álltak meg.

- Itt vagyunk. - mondta Jaeger, majd biccentett a két őrnek, akik kitárták előttük az ajtót.

Levi nyelt egy nagyot, majd követte a "herceget". Egy kis udvarra értek ki. Rivaille megállt és döbbenten nézett körbe. Egy beltéri hatalmas csarnokban voltak, ahol szürke fű borította a földet. Jobbra egy göcsörtös fa magasodott, az ágai és a gyökerei körül csodálatos, rengeteg színben pompázó virágok nőttek. A fa mögött kőtömbök voltak, amik között víz csordogált a kövek melletti kis tóba. A falak durva tömbökből voltak, és indák futottak rajtuk. A mennyezeten üvegből kör alakú lyukak voltak, ahol fény szűrődött be.

Gyönyörű. - gondolta Levi. Ámulatából egy kéz ragadta ki. Mégpedig Eren a derekára tévedő keze. A férfi megragadta és magával akarta vonszolni, azonban Levi gyorsan kifordult a kínos helyzetből és két lépés távolságra húzódott. Hogy elrejtse az arcán megjelenő pírt, úgy tett, mintha továbbra is a kertet tanulmányozná.

- Gyere! - komorodott el Eren. Ennek meg mi baja? - gondolta Levi, de azért követte.

A terem másik végébe mentek, ahol egy kis ajtó rejtőzött a növények takarásában. A férfi bekopogott, mire a zsanérok nyikorogni kezdtek.

Egy rövid fekete hajú, középkorú férfi bukkant elő. A borostás arcán hosszú sebhely húzódott végig a bal szemöldökétől a szája sarkáig, félelmetes külsőt adva neki. Levi ösztönösen húzódott be Eren háta mögé, aki halványan elmosolyodott tettén. A fiút valamiért kirázta a hideg az idegentől.

- Hercegem! - hajolt meg az ismeretlen.

- Zogran! Erre semmi szükség. - mondta Jaeger, miközben beljebb lépett a szobába. Levi szorosan követte.

Zogran becsukta az ajtót, majd feléjük fordult. Rivaillenak feltűnt, hogy neki nincs szarva, és ahogy belegondolt, eddig csak az őrökön látott arra utaló jelet, hogy démonok, a szolgáló ruhát viselők egész emberinek tűntek.

- Zogran, bemutatom Rivaillet, ő az én démonkopóm! - Levinek cseppet se tetszett az, ahogy a férfi kihangsúlyozta azt, hogy az övé. - Rivaille, ő itt Zogran, atyám kopója. A legjobb a birodalomban, rengeteg téren! - a bemutatást követően Zogran kezet nyújtott, Levi habozott, de elfogadta. A férfi olyan erősen szorította meg a kezét, hogy azt hitte eltöri, de kihívóan bámult bele az izzó sárga szempárba, és fogait összeszorítva tartotta az évek alatt kialakított semleges kifejezést az arcán, majd ő is megszorította a másik kezét.

- Szóval, azért vagyunk itt, mert ő meg tudja tanítani azt, amit én nem. Megtanítja, hogyan válts alakot.

- Mit? - kapta Erenre a fejét Levi.

- Majd Zogran elmagyaráz mindent. Én akkor most megyek is! Később érted jövök! - mosolygott a férfi az ajtóból.

- Igenis hercegem! - hajolt meg ismét a sebhelyes.

- De... - akart tiltakozni Rivaille, azonban semmi olyan nem jutott az eszébe, amit kimert volna mondani, szóval inkább csak nézte, ahogy a herceg elhagyja a szobát.

Levi Zogranra nézett és borsódzni kezdett a háta. Komolyan itt hagyott ezzel a mit tudom én mivel, ami úgy néz ki, mintha már kiirtott volna egy népet?! - gondolta, és hátrált egy lépést.