Apróra húzva magát kuporgott a sötét sarokban. Szemeit szorosan lecsukva tartotta, fogai csikorogtak ahogy állkapcsa megfeszült.

Fújtatva vette a levegőt, egész testében remegett a kimerültségtől és a fájdalomtól.

Nem tudta mennyi idő telhetett el azóta, mikor a koboldszörnyek mocskos, undorító kezeikkel megragadták és lefürdették, bekötötték a lábát és a hátát, majd bezárták.

Egy ideig ki volt ütve, ugyanis mikor visszarakták sípcsontját eredeti állásába, elájult, de cseppet sem érezte magát kipihentebbnek. S már az éhség is kínozta.

Agya sebesen járt, nem bírt elaludni a gondolataitól, néha pár pillanatra szenderedett csak el, de szinte azonnal vissza is zökkent.

Ha ez nem a valóság, akkor csak képzelem. S ha ezt csak képzelem, akkor ez nem valóság. Ha ez nem valós akkor nem létezik. Ha nem létezik, s csak képzelem, akkor én irányítani tudom a dolgokat. Például ha a pokoli kín, ami a lábamban terjed szét nem valós, akkor nem is fáj. Márpedig ez mind helytálló megállapítás, mivel ez nem lehet a valóság, bárki bármit is mondjon...

Erre alapozva próbált koncentrálni, s elűzni a perzselő érzést, ami ugyan csak egy kicsit, de enyhült.

Ezek után már csak arra kellett rájönnie, hogy miért látja mindezt, s hogy lehet, hogy nem ébred fel ebből a rémálomból.

《☆》

Hirtelen jövő jeges érzésre ébredt. Prüszkölve, remegve próbálta feldolgozni azt, hogy hol van és mi történt.

Pár másodperc múlva már mindenre emlékezett és arra is rájött, hogy a koboldlény leborította egy vödör fagyos vízzel ébresztő gyanánt.

- Mi a franc van? - kiabálta Levi, miközben a falba kapaszkodva húzta feljebb magát. A fájdalom sokkal elviselhetőbb volt, mint mielőtt elaludt.

- Első szabály: a kutya nem beszél, ha nem kap rá engedélyt! - vicsorgott rá a gnóm, majd a fém vödröt Levi sérült lábához vágta. A fiú felordított.

- Szemét dög! Rohadj meg! - morogta könnybe lábadt szemmel, mire a szörny elővett egy kicsi ostort és azzal sújtott le rá. Miért fáj ennyire?

- Második lecke: a kutya teljesít minden parancsot amit kap!

- Tch... biztos, hogy nem... - suttogta Rivaille. Nem fogok meghunyászkodni egy ilyen előtt. Nem leszek a saját képzeletem szolgája!

- Mi a neved kutya? - Rivaille nem válaszolt. - Ha kérdezik a kutya válaszol! - károgta a lény, s újra lesújtott az ostorral, ami végig marta a fiú karját és oldalát.

- Nem vagyok kutya! - vicsorgott Levi, miközben a nyitva hagyott ajtó felé oldalazott, abban bízva, hogy elmenekülhet.

Mikor a lény ismét ütni készült, a fiú odébb slisszant, ki az ajtón, amit azonnal be is vágott, majd a rajta lévő három reteszt gondosan elhúzta. Már ettől a pár gyors mozdulattól gyorsabban vert a szíve és kénytelen volt pár másodperc erejéig a hideg falnak vetett háttal lihegni.

- Eressz ki te dög! Ezt nagyon meg fogod bánni! - ordította a bezárt szörnyeteg, mire Levi gondolkodás nélkül indult el balra.

Próbált csendben lépdelni, amiben meztelen lába nem sokat segített. Ráadásul minél több métert tett meg, annál hidegebbnek tűnt számára a levegő, amit jó jelnek vett, hisz a huzat kijáratra utalt. Habár nem hitte, hogy sokáig bírná odakint, egy darab, jó pár mérettel nagyobb, csurom vizes pólóban és egy a combja közepéig érő, szakadt nadrágban.

Eddig sem volt melege, de most már szabályosan olyan érzése volt, mint aki mindjárt halálra fagy.

《☆》

Úgy érezte nagyon sok ideje caplat az egyhangú folyosókon eredménytelenül.

Hirtelen csattanás hangzott fel a háta mögül. Összerezzent, s azonnal a hang irányába kapta a fejét. Nagyot nyelt amint meglátta a három koboldot, középen azzal, amelyik az ostort a kezében tartotta. Szemeik sötétebbnek tűntek, mint ezelőtt, csak úgy sugárzott belőlük a düh.

Mielőtt akárcsak egy lépést is tehetett volna Levi, az ostor a lábán csattant, mire a fiú a földre esett. A másik két lény hurkot akasztott a nyakába, ami arra emlékeztette, amit a sintérek szoktak a kutyákra tenni, hogy irányítani tudják őket anélkül, hogy azoknak a fogai elérnék őket.

Lenyomták a földre, az ostoros undorító lábával leszorította fejét a kőhöz. A kötél bele vágott a nyakába, szinte fojtogatta. A másik kettő a fiú kezeire taposott, így Levi teljesen kiszolgáltatottá vált, mivel a teremtmények apró termetük ellenére sokkal erősebbek voltak nála.

A fiút rettegés fogta el, elképzelni sem tudta mit akarhatnak tőle.

- Látom nem adod meg magad egykönnyen. A te hibád, hogy durvább módszerekhez kell folyamodnunk. - szavait hallva Rivaille enyhén remegni kezdett. - Mondom a szabályokat kicsi korcs. Először is: nem szólalsz meg, csak ha kérdeznek! Értetted? - a fiú nem felelt, összeszorította száját, mire az ostor pólója anyagán siklott végig, a fiút ordításra késztetve. - Ez az első. Most még egyszer megkérdezem. Érthető voltam? - fröcsögte a démoni lény.

Rivaille továbbra sem volt hajlandó válaszolni. Az ostor újra és újra csattant, feltépve a bőrét.

- Ezt addig folytatjuk amíg nem fogod fel a szabályokat. - a fiú háta ívbe feszült, érezte meleg vérét végig csurogni a bőrén, körmeivel a földet karistolta.

Nem tudta hányszor sújtott már le az apró pengékkel rendelkező bőr, míg végül feladta.

- Értem. - motyogta homályos tekintettel.

- Második szabály: a megszólítás uram, asszonyom, feljebbvalóm, vagy gazdám! - mondta, s belerúgott egyet a fiú oldalába, aki tanulva az előbbiekből, már mondta is amit a lény hallani akart.

Az egyetlen amim még maradt, az az akaratom. Mégis behódoltam neki. - gondolta undorral Levi.

- Igenis, feljebbvalóm! - mivel nem tudta, hogy a lény milyen nemű lehet, nem mert más megszólítást használni.

- Következő szabály: bármit amire utasítanak végre kell hajtanod! Érthető?

- Igen, feljebbvalóm! - szinte már suttogta a szavakat, szemei is kezdtek lecsukódni.

- Nehogy elájulj nekem kutya! Holnap lesz az ünnepség! - mondta a kobold és ismét lesújtott, mire a fiú azonnal felélénkült és ismét felordított.

- Következő szabály: üdvözlésképpen minimum meghajolsz, ha fontos emberrel találkozol, a földre veted magad és meghunyászkodsz előtte!

- Igenis, feljebbvalóm! - ismételte el újra a fiú.

- Következő: nem ülhetsz le engedély nélkül, nem állhatsz fel engedély nélkül, nem léphetsz engedély nélkül, nem ehetsz, nem ihatsz, még csak a szükségleteid sem végezheted el engedély nélkül! Világos? - Levi egyre fáradtabbnak érezte magát, a fájdalom teljesen eltompította gondolkodását, így kellett neki pár pillanat míg felfogta a hallottakat, s ez a kis idő túl sok volt a kobold számára, mivel az ismét megsuhintotta az ostort.

- Igenis, feljebbvalóm! - vicsorogta a fiú könnyes szemmel.

- Jól van kutya. Ügyes vagy! Ha ezeket betartod, talán megéled a következő Holdat! - mondta a lény és megsimította a fiú fejét.

Rivaille undorodott magától, a koboldoktól és mindentől ami körülvette. Felfordult a gyomra a gondolattól, hogy rosszabbul bánnak vele és alsóbbrendűbbként kezelik, mint az utcára kivetett kóbor kutyákat szokták.

《☆》