RiRin már órák óta forgolódott az ágyában, képtelen volt elaludni. Újragondolta az egész estét, folyamatosan azon agyalva, hogy mégis hol ronthatta el. SungJae igazi úriember módjára viselkedett vele, az lett volna a normális, ha teljesen odalenne érte. Ám, RiRin mindig is megkérdőjelezte azt, hogy beleillik-e a normalitás fogalmába. Nehezen barátkozott, túlságosan érdekelte az irodalom és nem igazán jött ki a hangos emberekkel.

Arcát párnájába fúrta, miközben kiengedett egy hangos sóhajt magából. Nem tudta, hogy hogyan verhetné ki fejéből NamJoont. Képtelen volt rá. Hosszú hónapok munkája állt mögötte, mindent megtett azért, hogy a fiú eszébe se juthasson. Ám, az olyan pillanatokban, amikor nem foglalta le teljesen magát, az emlékek alattomos módon lopóztak vissza elméjébe.

- Nem hiszem el, hogy képtelen vagyok megszabadulni tőle! - kiáltott fel mérgesen, majd azonnal kipattant ágyából.

Egyenesen a nappalijába rohant, ahol gépies pontossággal húzta ki a a könyvespolc alatti második fiókban lapuló papír borítékot. Mérgesen kezdte el rázni, amíg minden ki nem hullott belőle. Végül a dohányzóasztalt ellepték a képek, dalszövegek, levelek, és minden egyéb tárgyi bizonyíték, hogy valaha köze volt a fiúhoz. Mérgesen fújt egyet, majd levetette magát a kanapéjára. Egy darabig mozdulni sem bírt, olyan erővel terítették be az emlékek, rendesen letaglózták.

- Még mindig hiányzol - suttogta bele a semmibe.

*

NamJoon éppen, hogy beért a lakásába, amikor a nappaliban levő óra hajnali hármat ütött. Fáradtan ült le a cipős szekrényre, miközben megpróbálta lehámozni magáról bakancsát. Már megint egy olyan éjszakai sétára indult, amire nem szabadott volna.

Mostanában jellemző volt rá, hogy egyre rosszabbul aludt. Nem tudott mit tenni ellene, nehezen bírta egyedül az éjszakákat. Hiába fárasztotta ki magát teljesen fizikailag, az agya nem tudott pihenni, állandóan gondolatokkal bombázta.

Valahogy éjfél táján vált a legsebezhetőbbé: képtelen volt tenni a vágyai ellen. Már zsinórjában a második éjszakán húzta fel a bakancsát és szelte át Szöul városát. Becsukott szemmel is tudta volna már az útvonalat a volt barátnője lakásához. Már meg sem lepődött azon, hogy úgy hajnali egy táján a bejárati ajtó előtt találja magát. Legszívesebben azonnal csengetett volna, hogy felrohanhasson a lányhoz, de valahogy mindig tétovázott. Az ujja már gombon volt, csak meg kellett volna nyomnia, de valami visszatartotta. Így, az esti látogatás helyett, csak körbesétálta a lakótömböt, majd megállt a lány szobájának ablaka alatt. Képtelenség lett volna belátni hozzá lentről, de azért mindig elképzelte, ahogyan nyugodtan alszik a vastag takarója alatt. Úgy fél óra álldogálás után fogta magát és inkább hazaindult, vissza az álmatlanságba és a magányba.

NamJoon tisztázta magában, hogy ez így nem mehet tovább, minden este nem kerekedhet útra, hogy aztán ugyanolyan letörten még haza is kelljen gyalogolnia. Ki kell vernie a lányt fejéből, muszáj valami más elfoglaltságot találnia. Ám, ahelyett, hogy felállt volna, hogy vegyen egy forró zuhanyt, továbbra is a szekrény tetején gubbasztott.

- Még mindig hiányzol - suttogta bele a semmibe.

*

Hobi és Jin izgatottan álldogáltak barátjuk lakása előtt. Még korán reggel volt, alig múlt 9 óra. Tudták, hogy ilyenkor kell meglepniük az újdonsült jegyes párt, hiszen szombaton majdnem a teljes napot YoonGi stúdiójában töltötték.

- Remélem tudod, hogy ha még nincs ébren, akkor meg fog ölni - motyogta HoSeok, miközben Jin ujja elidőzött a csengő felett.

- Aubrey megment majd, ne idegeskedj. Ilyenkor, ha együtt vannak Suga is elég kedves, nem kell félned tőle. Egy valódi úriember válik belőle, rendesen kenyérre lehetne kenni, olyan gyengéden viselkedik.

- Jól van ember, te tudod. De azért jobb félni, mint megijedni - engedett meg magának egy félénk mosolyt a srác.

Jin nem tétovázott tovább. Először beletúrt szőke hajába, majd egy hirtelen mozdulattal le nyomta az ajtó melletti csengőt. Az éles hang belehasított a csendbe, a lakásból pedig egyből mozgás hangja szűrődött ki.

- Ha most megölni jön, esküszöm, hogy halott leszel - sziszegte Hobi.

- Akkor ugyanúgy te is meghalsz velem, okostojás...

- Jó reggelt, srácok! - szakította félbe őket Aubrey, amint kitárta előttük az ajtót. - Mire vélhetem ezt a korai látogatást?

- Először is személyesen szerettünk volna gratulálni - kezdett bele Jin. - Viszont egy meglepetéssel is készültünk nektek...

A fiúk szava hirtelen elállt a meglepetéstől. YoonGit hétvégente lehetetlen volt kicsalni az ágyból, minimum délig hevert. Most viszont teljesen éberen, ráadásul jókedvűen üldögélt a konyhaasztalnál és lapátolta magába a zabkását. A srácok érkezésére felemelte a fejét, majd egy halvány mosoly eresztett meg feléjük.

- Megszállta valami? - suttogta elképedten Hobi.

- Áh, srácok! Gyertek üljetek le, nyugodtan reggelizzetek velünk! - invitálta őket Yoongs.

- Tuti, hogy valami démon van ebben a házban - suttogta válaszul Jin.

Ebben a pillanatban mindketten ordítva ugrottak a levegőbe, amikor a hálószobából hirtelen előkerülő Solar elrohant mellettük. A cica hihetetlen kecsességgel pattant fel a pultra, ahol reggeli mosakodásba kezdett. Hevesen dobogó szívükhöz kaptak, ez a reggel túl sok furcsaságot tartogatott eddig számukra.

- Szóval mi lenne az a meglepetés? - érdeklődött Aubrey, miközben töltött egy-egy csésze kávét a vendégeknek.

- Szóval tudjátok van a nagybátyám, aki ingatlankereskedéssel foglalkozik - kezdett bele végre Hobi. - Nos, van egy hétvégi háza a városon kívül, egy direkt kikapcsolódásra kialakított kis negyedben. Arra gondoltunk, hogy illő módon kellene megünnepelnünk az eljegyzéseteket, szóval oda összegyűlhetnénk jövő hétvégén. Természetesen a legközelebbi barátainkkal együtt.

- Ez csodásan hangzik! - lelkesedett a lány. - Te mit szólsz Yoongs?

- Swag.

Úgy tűnik a szerelem sem volt képes teljesen megváltoztatni a fiút, ezt megnyugodva nyugtázták barátai. Az ötlet hallatán azonnal lelkesedéssel telt meg a konyha, ahogy a fiatalok tervezgetni kezdték a kirándulást.

*

Aubrey már 30 perce a stúdió kanapéján üldögélt, miközben dolgozó barátját figyelte. Egy ideje jóval eseménytelenebbül teltek a napjai, hiszen már csupán fordítóként dolgozott. YoonGinak köszönhetően egyre több munkát kapott, rengeteg zenész kereste meg, hogy segítsen a dalszövegeit átdolgozni.

- Szerinted kérdezzem először a randiról? - törte meg a csendet.

- Térj először a lényegre. Biztosan örülni fog neki, nem az az önző fajta... - válaszolta azonnal Yoongs.

- Nem is nézem önzőnek. De annyira szeretném, ha működnének a dolgok közte és SungJae között. Viszont nagyon azt érzem, hogy még mindig nincs túl a szakításon. De, ha most hétvégén találkoznak, akkor az újra sebeket szaggatna fel mindkettejükben...

- Aubrey, ne idegeskedj. RiRin és NamJoon mindketten felnőtt, felelősségteljes emberek. Kezelni tudják a helyzetet, nem fognak egymás torkának esni. Mindketten a barátaink, ott kell lenniük velünk.

- Igazad van. De mégis hogyan kerülhetnénk el mindenféle konfliktust?

- SungJae is ott lesz. Ha Nam megtudja, hogy RiRin meg ő randevúznak, akkor nem szólhat közbe. Mindennél jobban szerette őt, biztos vagyok benne, hogy csak a boldogságát akarja.

- Igazad van. Komolyan azt hiszem Yoongs, hogy nélküled nem mennék semmire - mosolyodott el Aubrey, miközben kezébe vette a telefonját.

Felállt a fekete kanapéról, majd csendben kilépett a stúdióból. Egyenesen a mosdóba tartott, nem akart még tovább várni a hívással. Amint belépett az első fülkébe, azonnal kikereste barátnője számát, majd tárcsázta. Két csengés után egy álmos hang szólt bele, meglehetősen kótyagosan.

- Mit szeretnél ilyen korán? - dünnyögte RiRin a vonal másik oldaláról.

- Déli 12 óra elmúlt, már egyáltalán nincs későn. Mit csináltál mégis eddig?

- Aludtam. Szerintem minden normális ember hétvégente ebben az órában ezt teszi. De mi volt az ok, amiért ilyenkor felköltöttél? - türelmetlenkedett.

- Van már jövő hétvégére programod? - próbálta felvezetni szépen mondanivalóját.

- Még semmi. De most valahogy úgy érzem, hogy ez pár pillanaton belül változni fog.

- Szóval ma reggel Hobi és Jin beállítottak hozzánk, hogy személyesen is gratulálhassanak. Eljegyzési ajándékul pedig kivették HoSeok nagybátyjának a hétvégi házát, hogy ott majd együtt ünnepelhessünk. Szeretném, ha te is ott lennél, hiszen a legjobb barátnőm vagy! Nagyon remélem, hogy el tudsz jönni...

- Szíves örömest megyek, ez másként nem is lehetne! Mégis hogyan hagyhatnám ki ezt az ünnepséget? Milyen barát lennék akkor? - nevetett fel.

- Nagyon örülök ennek! Később akkor még hívlak, hagylak most, hogy tovább alhass...

- Várj! Aubrey! Még lenne egy kérdésem... Kik jönnek még?

- Hát... Én meg Yoongs, Te, SungJae, Hobi, Jin, Kookie, Jimin... Tudod a szokásos társaság - próbálta terelni a szót.

- Ő is ott lesz?

- Igen.

A vonal túlsó végéről csak egy megkeseredett sóhaj hallatszott, majd RiRin bontotta a hívást. Ekkor Aubrey is elsóhajtotta magát, legnagyobb félelme beigazolódott. Nem akarta egyik barátját sem bántani, viszont mindkettőjüket ott akarta tudni maga mellett. Egy hihetetlenül nehéz helyzetben találta újra magát, csak imádkozni volt képes a megoldásért.

*

RiRin számára túl gyorsan teltek a napok, legszívesebben beléjük kapaszkodott volna, hogy ne szaladjanak tovább. Hihetetlenül várta már, hogy a legjobb barátnőjével és a srácokkal tölthessen el egy kis időt, viszont aggasztotta a tudat, hogy ott lesz a volt barátja is. Még mindig csak éjszakánként volt képes bevallani magának, hogy mekkora hiányt érzett. Úgy tűnt, ahogy telnek a napok, a szívén úgy hatalmasodik el a szakításkor keletkezett lyuk.

Képtelen volt még SungJaere is időt szakítani, az előre megbeszélt szerdai találkozójukat is lemondta. Úgy tűnt, hogy a fiút nem bántotta meg ezzel, de a lelke mélyén érezte, hogy most valóban szeretett volna kitenni magáért. Egyenesen utálta magát amiatt, hogy képtelen volt érzelmeket kicsikarni magából. Csak abban reménykedett, hogy az együtt töltött hétvégén majd kárpótolhatja azzal, hogy időt tölthetnek el egymással.

Péntek reggel egyenesen gyomorideggel ébredt, semmi kedve nem volt felkelni. Valamikor dél tájékán végül megemberelte magát, és elindult zuhanyozni, hogy kissé felébredhessen.

A tükörből egy megviselt arc nézett vissza rá, de ezen már nem is csodálkozott. Az elmúlt hetekben minden éjjel az elalvással küszködött. Végül mindegyre a nappalijában találta magát, ahogy elkeseredetten kutat a szándékosan eldugott boríték után.

Megpróbálta minél gyorsabban kisminkelni magát, hogy ne kelljen sokáig a saját, halott arcát bámulnia. A haját egyszerűen csak egy lófarokba fogta, nem akart vele bíbelődni, amíg összepakol.

A nap túl gyorsan repült el, RiRin végül 7 óra tájékán cipzározta össze táskáját, majd leült laptopja elé, amíg barátnőjére várt. Aubrey azt ígérte, hogy YoonGival majd felveszik a lakásánál, olyan kora este körül.

- Hol maradtok már? - dobolt a lábával a kávézóasztal szélén, miközben idegesen görgetett végig a letöltött sorozatok között.

Muszáj volt elismernie, hogy határozottan izgatott a hétvége miatt. A csengő hangjára azonnal felpattant, hogy ajtót nyithasson, ám furcsa érzése keletkezett. Emlékek sora pergett le a szeme előtt, ami olyan sokkos állapotba kergette, hogy egy pillanatig meg kellett kapaszkodnia a kanapé karfájában.

Három hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy NamJoon hajlandó legyen átmenni a lány lakására. Régimódinak tartotta magát, nem gondolta, hogy az első adandó alkalommal meg kellene látogatnia. "Mit gondolnak majd a szomszédok?" - kérdezgette folyton, hiszen nem szerette volna, ha a fiatal lánynak rossz híre megy.

Végül egy esős, péntek este sikerült RiRinnek rávennie, hogy a mozi, a stúdió vagy az étterem helyett hozzá menjenek. Először mindketten zavarban voltak, ahogy átlépték a bejárati ajtót.

- Igazán szép lakásod van - dicsérte a fiú.

- Igyekeztem kitenni magamért és egy nyugodt környezetet létrehozni. Mit szólnál ahhoz, ha rendelnénk egy kis csirkét, majd megnéznénk valamit a tévében?

- Remekül hangzik, sokkal jobb, mint a zsúfolt moziban filmezni - vakargatta a tarkóját.

A kanapén üldögélve még mindig feszengtek kissé. Éppen a csípős csirkelábra vártak, miközben filmek után keresgéltek. NamJoon nem tudta, hogyan kezelje a kínálkozó alkalmat. Át kellene karolnia a lányt? Ilyenkor összebújni illik?  Mégis mit kellene tennie?

A fejében túl sok kérdés keringett, még  RiRin is képes volt megérezni zavartságát. Nem igazán volt kezdeményező fajta a lány, így hagyta, hogy barátja döntse el mit szeretne. Joonie végül pár perc tétovázás után kinyújtotta a kanapé szélén karját, megpróbálva átkarolni barátnőjét. RiRin sajnos pont ebben a pillanatban hajolt előre, hogy magához vegye a távirányítót. Dühösen felszisszent, majd visszahúzta a karját és kézfejét az ölébe helyezte.

Pár perc tétovázás után végül megemberelte magát, megköszörülte a torkát, majd megszólalt:

- RiRin! Nem bánod, ha átkarollak? - kérdezte meg félénken.

- Azt hittem, hogy már egész este így fogunk ülni - nevetett fel a lány vígan.

Joon arcán egy széles mosoly terült szét, amint újra kinyújtotta a kezét, kissé lelkesebben, mint kellett volna. Hosszú karjával sikeresen leütötte az egyik díszpárnát, ami hirtelenjében repült le a díványról, egyenesen felborítva a kávézóasztal szélén tornyosuló könyvhalmot.

- A fenébe! - sziszegte, majd azonnal felpattant, hogy összeszedhesse a könyveket.

RiRin csak nevetett ügyetlenségén, az elmúlt három hónap alatt bőven volt ideje hozzászoknia a fiú ügyetlenségéhez. Az éttermek ötletét azért szerette volna elvetni már, mert az utóbbi látogatások alkalmával mindig lerepült egy pohár vagy tányér az asztalról, amit természetesen ki kellett fizetniük.

- De szereted Doris Lessinget? - szólalt meg hirtelen a fiú, miközben egy fehér borítós könyvet tartott a kezében.

- Persze. Óriási rajongója vagyok, minden lefordított regényét sikerült már elolvasnom...

Ezzel a mondattal pedig alábbhagyott a kínos hangulat. Az irodalomról szóló beszélgetés feloldott minden zavartságot közöttük, újra fesztelenül voltak képesek beszélgetni.

RiRin egy másodperc némaság után valahogy összeszedte magát, majd sietett ajtót nyitni barátnőjének. Egy gondolat azonban makacsan megragadt elméjében: Bárcsak újra beszélgethetnénk...

Sziasztok! Tudom, hogy nem erre a részre számítottatok a hosszú eltűnésem után, viszont nagyon igyekszem ott és úgy folytatni, ahol eddig abbahagytam. Ez egy felvezető részként szolgált, hogy bemutathassa a történteket. Köszönöm az eddigi türelmet, hihetetlenül hálás vagyok érte. Várom a visszajelzéseket azért! ☺ (Az elkövetkezendő részekben nem lesz ennyi váltás, egyre inkább a fő karakterekre fog összpontosulni)