Végre felsóhajthatok, hiszen ez a fejezet elveszett, de sikerült újra újjá varázsolnom, így még jobb lett, mint az előző verziója a réginek. Kellemes olvasást!

Reggel Hablaty korán kelt, hogy minél hamarabb láthassa Asztridot mivel ez a nap az övék volt. Hablaty kimászott az ágyból, felöltözött és lement reggelizni. Mikor majdnem leért a lépcsőn nagy meglepetésére nem az anyját látta reggelit, készíteni hanem Asztridot. Le is sietett hozzá és hátulról megölelte.

-Jó reggelt szépségem! – üdvözölte miután hátulról megölelte szerelmét.

-Hablaty! Az istenekre megijesztettél!

-Te meg megleptél.

-Az más. És szépségem?

-Igen, vagy talán baj, hogy így szólítottalak?

-Nem, csak meglepődtem és neked is jó reggelt! – mondta majd megcsókolta szerelmét, aki viszonozta is.

-Egyébként hogy-hogy ilyen korán itt vagy?

-Tudod a mai nap nem dolgozol, mivel megígérted! És azt akartam, hogy korra reggeltől együtt töltsük a napot! Ha nincs elenne kifogásod.

-Még szép, hogy nincs és örülök neki, hogy már itt vagy. De nem neked kellett volna elkészítened a reggelit!

-Nem baj! És örülj, hogy a kedvencedet készítettem!

-Köszönöm! – mondta majd hosszan megcsókolta szerelmét, aki viszonozta.

-Szeretlek.

-Én is. Most már együnk egy kicsit.

-Rendben. – mondta majd leültek egymás mellé és elkezdtek enni. Pár percig csak ültek egymás mellett és ettek. Végül Asztrid törte meg a csendet.

-És mit terveztél mára? Mert ma még segíteni kell a Nagyterem díszítésében is. Ugye tudod?

-Tudom. És mit szólnál, ha most reggeli után mennénk segíteni és utána már szabadok lennénk?

-Nem tudom. Inkább délután ráérünk segíteni. Nem?

-Nekem jó. Akkor menjünk a medencéhez!

-Rendben menjünk! – mondta majd elindultak azután, hogy elpakoltak az asztalról és elmosogattak együtt. Kézen fogva indultak a medencéhez és csendben telt az út. Majd lassan odaértek. Mikor megérkeztek Hablaty és Asztrid leültek egy sziklához és elkezdtek minden féléről beszélni.

-Szerintem hamar eljött ez az ünnep is nem?

-De szerintem is.

-Már kíváncsian várom az ajándékomat.

-Holnap már megkapod, ígérem! De ha ma minden jól megy, akkor már ma este megkapod és holnap mindenkinek megmutathatod.

-Majd meglátjuk! De te csak holnap kapod meg! – mondta, majd picit kinyújtotta a nyelvét. Hablaty ezen picit kacagott majd megrázta a fejét és megcsókolta szerelmét, aki közben valahogy az ölébe került. Asztrid ezen picit meglepődött, de hamar viszonozta a gesztust. Majd mikor szétváltak, Asztrid felállt és lefeküdt a fűbe, Hablaty pedig követte példáját. Majd ez után Hablaty szólalt meg.

-Így jó?

-Igen. Miért, neked nem tetszik?

-Hát kicsit fura, de jó.

-Nem baj! – mondta, majd egy gyors csókot adott szerelmének, hogy ne panaszkodjon.

-Ezt miért kaptam? – értetlenkedett a fiú.

-Csak, hogy ne panaszkodj!

-Hát jó!

-Kicsit unatkozom. Nem csinálunk valamit?

-Például... ilyesmit? – kérdezte majd megcsiklandozta szerelmét, aki Hangos nevetésbe tört ki, és alig tudod megszólalni a kacagástól.

-Ne... kérlek... ne... ez... nem ér! – mondta csukolva a kacagástól.

-Így jár az, aki unatkozik.

-Ne... elég... Ezért még kapsz!

-Ha egyáltalán ki tudsz szabadulni!

-Elég... feladom... csak... engedj el! – mondta a kacagástól fuldokolva.

-Rendben, de még adok valamit!

-Mit? – kérdezte, de a fiú nem válaszolt, csak hosszan megcsókolta.

-Ugye tudod, hogy ettől függetlenül még kapsz?

-És mit? – kérdezte vigyorogva, de még a lányon volt rajta.

-Tudod te azt! Csak szállj le rólam!

-És ha nem fogok?

-De lefogsz így is, úgy is, mivel lassan mennünk kellene!

-Tudom, sajnos! – mondta majd leszállt volna szerelméről, aki egy gyors csókot adott neki. Majd felálltak.

-Jobb ha futsz!

-Miért is?

-Mert kapsz amiért megcsikiztél!

-Ó igen?

-Igen, és ez nem vicces.

-Gyere csak ide!

-Miért is? – kérdezte, de a fiú nem válaszolt csak magához húzta a derekánál fogva és megcsókolta (megint).

-Szeretlek!

-Én is téged!

-Lassan induljunk szerintem, ha még a délutánt és az estét együtt akarjuk tölteni.

-Hát igen, várj! Az estét is?

-Miért talán baj? Mivel ma megkapod az ajándékot, én úgy gondolom, nem lesz kedved haza menni.

-Majd meglátjuk!

-Rendben, induljunk – mondta, majd elindultak. Lassan beértek a faluba és látták, hogy mindenki a Nagytermet, a főteret, és a srácok az arénát díszítik. Így először az arénához mentek segíteni a srácoknak.

-Sziasztok! Kell valamiben segíteni? – kérdezte Hablaty a többiektől.

-Jé! A főnököt is látni még itt? – kérdezte Takonypóc.

-Asztrid, de rég láttalak! – mondta Hanga és oda futott hozzá.

-Hanga, téged is látni? –kérdezte miközben megölelték egymást.

-Hát igen, kicsit jöttem látogatóba.

-Hanga! De örülök, hogy látlak! – mondta Hablaty majd megölelte ő is a lányt.

-Hablaty! Én is örülök nektek! Hallottam, hogy mi történt és nagyon sajnálom.

-Köszi, majd elmesélek mindent.

-Rendben! És veletek mi újság?

-Semmi különös. Inkább veled mi újság? 2 éve nem hallottunk rólad semmit!

-Tudom, majd mindent elmesélek ígérem, de nem hinném, hogy semmi sincs!

-Hát annyi, hogy 3 éve vagyunk együtt, és más nincs.

-Azt tudom mert a többiek mondták! De leány kérés még nem volt?

-Majd lesz! – mondta Asztrid.

-Értem, és pontosan mikor és hol és hogy jöttetek össze?

-Huh, hát az hosszú story.

-Én hallgatom!

-Hablaty? – kérdezte Asztrid.

-Oké. Hát 3 éve Sárkányperemen és volt egy kis incidensünk amit később megbeszéltünk és épp napnyugta volt mikor azt beszéltük meg, hogy mi volt amikor kerestük Viharbogarat.

-Miért mi volt az az incidens és mit csináltatok már?

-Hát mivel Asztrid megvakult a villámtól és nem látott, így megbotlott egy kőben és én utána ugrottam, aminek az volt a végeredménye, hogy ráestem. Utána megaz volt, hogy jött egy sárkány, a Villásfarok és épp Asztridra célzott, amikor félre ugrottam vele, aminek megint az volt a végeredménye, hogy átkarolva a földön voltunk. És mindketten zavarban voltunk. És hát ezeket beszéltük megkésőbb, miután Gothi rendbe hozta Asztridot.

-Ja, most már tudom, mert Takonypóc mesélte, hogy mi volt, csak ezt nem mivel nem volt ott.

-Hát igen.

-És tovább? – kérdezte vigyorogva.

-Most én folytatom! – mondta Asztrid.

-Oké. – válaszolta Hablaty.

-És miután újra láttam, Hablaty megkérdezte, hogy látok-e, én persze láttam és Hablaty megkönnyebbült. Erre én felálltam majd megöleltem Hablatyot. Ezután kimentünk az istálló elé és leültünk megbeszélni, azokat amik történtek.

-Igen. Tovább?

-Hát jó. Épp naplemente volt amikor beszélgetünk a történtekről, majd kérdeztem Hablatyot, hogy ugye milyen szép a naplemente?

-Én persze azt mondtam, hogy igen és akkor szembe fordultunk egymással és...

-És? – kérdezte kíváncsian Hanga.

-És megcsókoltuk egymást – mondta picit elpirulva Asztrid.

-Ó, de kár, hogy nem voltam ott!

-Jobb is mert úgy volt az tökéletes!

-Elhiszem! És a többiek mikor tudták meg?

-Azt majd később elmeséljük, de most már menjünk a Nagyterembe!

-Oké! srácok indulunk! – szóltak a többieknek, majd elindultak a Nagyterembe. Mindenki ott volt és már fel volt díszítve minden. Hablaty örült, hogy minden készen áll a holnapi ünnepre. Még kimentek megnézni a főteret, ami szintén fel volt már díszítve. Épp beesteledett és mindenki haza ment pihenni. Hablaty és Asztrid is hazafelé indultak és ők is hamar lepihentek, hiszen hosszú napjuk volt. Hablaty alig várta a holnapot és nem csak az ünnep miatt, hanem azért, mert holnap kéri meg Asztrid kezét és holnaptól senki sem veheti el tőle őt. Az éjszaka lassan telt el és a nap is nagyon lassan jött előfele. Majd mindenki (a srácok, Hablaty és Asztrid kivételével) elkezdett ébredezni.