*Asztrid szemszöge*

Reggel mikor felkeltem, éreztem, hogy Hablaty nincs mellettem. Lassan föl keltem, és nagy meg lepetésemre a reggelim a szobában volt és egy levél volt hozzá: "Fogatlannal elmentem repülni, nemsokára jövök! Szeretlek." Miután elolvastam a levelet, megreggeliztem, és felöltöztem, majd lementem és leültem az étkező asztalhoz, majd elkezdtem gondolkodni a jövőnkön. Vajon tényleg öröké együtt leszünk, és nem fog közénk állni senki? És vajon tényleg meglepetés lesz a kicsi, ha majd lesz?

A gondolkozásomból egy Éjfúria sipítása zökkentett ki. Ki mentem és láttam, hogy Hablaty és Fogatlan szállt le, majd így szóltam.

- Jó reggelt, csavargó! - mondtam majd magam előtt összefontam a karjaimat.

- Neked is szép jó reggelt, és most jön a leszidás.

- Ha van okod, hogy miért voltál eddig, akkor megúszod.

- Hát jó. Felkészültél? - kérdezte majd mellém állt.

- Mire? - kérdeztem, de csak fütyült egyet, és egy vad Éjfúria szállt le Fogatlan mellé. Én csak nagy szemekkel néztem a sárkányra majd Hablatyra.

- Ő miatta késtem - mutatott az Éjfúriára

- Hablaty, ő ki?

- Egy kis szigeten találtunk rá, és Fogatlan egyik régi barátja, mivel felismerték egymást.

- Majd elmeséled, és bemutatsz neki?

- Persze, gyere - mondta majd a kezemet megfogta és kinyújtotta, majd el kellett fordítanom a fejemet, és várnom kellett.

- Ugye nem fog felfalni? - kérdeztem, és meg éreztem egy hideg pikkelyes orrot.

- Nem, és úgy látom elfogadott.

-Akkor jó, és van neve?

- Még nincs, szeretnél neki adni nevet?

- Nem az én sárkányom, nekem ott van Viharbogár.

- De az enyém sem, csak mivel ő Fogatlan egyetlen fajtársa, így muszáj voltam magammal hozni.

- Tudom, és jól tetted - mondtam majd lassan közelítettem és megcsókoltam, és ő viszonozta.

- Szeretlek, és ugye nem haragszol rám ezért?

- Nem, ezért nem tudok, és én is nagyon szeretlek! - mondtam majd meg öleltem.

- De akkor kié lesz, mert kell neki egy gazda - kérdezte Hablaty.

- Majd lesz, de az még messze van - mondtam kis gonosz mosollyal.

- Asztrid, te most?

- Mi, nem dehogy!

- Akkor miért mondtad azt?

- Én nem arra értettem, hanem másra.

- Mire, és akkor Hangának miért mondtad azt, hogy nem lesz soha?

- Tudod, én döntöm el, hogy mit akarok, és mit nem, szerintem.

- Ez igaz, és mikor változott a döntésed?

- Ma reggel. Mielőtt haza jöttél, lejöttem reggeli után, és kicsit gondolkodtam a jövőnkön.

- És mire jutottál? - kérdezte. Közben bementünk, és leültünk az asztalhoz.

- Hogy vajon örökké együtt leszünk vagy lesz, ami szét fog minket választani?

- Asztrid, nem kell aggódnod ezen, nem fognak már minket szétválasztani senki sem - mondta, majd az ölébe ültetett, és én a mellkasára hajtottam a fejemet.

- Megígéred, hogy így lesz?

- Persze, hisz ígértetett tetem. És még min gondolkodtál?

- Hát azon, amit Hanga mondott.

- A meglepetés babáról?

- Igen. És remélem nem ilyen hamar jön el az ideje.

- Figyelj, nem kell ezen rágódnod.

- Miért nem, Hablaty? Hangának igaza volt, hogy nem mi döntjük el, hogy mikor van itt az ideje.

- Ezt, hogy érted, csak nem...? - nézett rám furán.

- Hablaty, nem! - emeltem föl kicsit a hangom.

- De akkor miért mondtad ezt?

- Azért csak tudnám, és érezném, hogy nincs rendben valami. És egyből szólnék neked.

- Ez igaz, akkor ezt csak így kérdezted?

- Igen, mivel félek előre.

- Kicsim, nem kell félned. Megoldjuk valahogy, hogy ne legyen meglepetésből a kicsi.

- Na és, hogy, nagyokos?

- Azt még nem tudom, de mi most komolyan erről beszélünk? - kérdezte felvont szemöldökkel.

- Igen, de inkább váltsunk témát!

- Rendben, és mi legyen a neve? - kérdezte és én nagy szemekkel néztem rá, és így szóltam:

- Kinek, minek?

- A sárkánynak, és miért néztél így az előbb?

- Mert már azt hittem, hogy másra érted.

- Nem, dehogy. Eszembe sem jutott.

- Akkor jó.

- De neked, hogy jutott ilyen az eszedbe?

- Mivel az elébb beszéltünk, arról.

- Értem, de jó lenne ki találni neki a nevét - mondta és a kék szemű Éjfúriára nézett, aki boldogan kergetőzött Fogatlannal, mi pedig figyeltük őket, és közben beszélgetünk.

- Hát, igen jó lenne.

- Valami ötlet?

- Virgonc?

- Lánysárkány, Asztrid.

- Tudom, akkor... Szellő, vagy Félénk vagy pedig Kékség?

- Félénk az szép név lenne neki, nem?

- Vagy Kékség.

- Akkor ez eldőlt, Félénk.

- Üdv itthon, Félénk - köszöntöttem és közben odamentem hozzá. Majd Hablaty követett, és egy halat adott a kezembe.

- Etesd meg, hogy tudja barát vagy.

- A te sárkányod, nem az enyém.

- Szerintem meg egyikünké sem.

- Jogos, de oké megetetem - mondtam majd elvettem a halat Hablaty kezéből, és Félénk felé nyújtottam a kezem, benne a hallal.

- Nyugi, nem bántalak - mondtam, majd vártam egy kicsit, és közeledett felém.

Majd elvette a halat és megette, majd újra közeledett felém és meg nyalta az arcomat. Hablaty ezen csak nevetett.

- Haha, mi olyan vicces?

- Úgy jártál mint régen én Fogatlannal – mondta, de közben nevetett.

- Nem vicces – mondtam, majd bementem meg mosni az arcomat.

- Na, mi van, Félénk? - kérdezte a sárkánytól aki kíváncsian nézett Hablatyra.

- Mi lenne vele, szerintem csak boldog.

- Lehet, és most haragszol amiért nevetem?

- Nem, dehogy. És hogy visszük majd haza, Hibbantra?

- Hát még nem tudom.

- Majd én ki próbálom, hogy, hogyan viseli ha ülnek rajta.

- Nem Asztrid, majd én. Te meg majd Fogatlannal repülsz, úgy is ismer téged.

- Hát jó, de Fogatlan nem lesz féltékeny?

- Ott leszel neki te.

- Oké, megyünk?

- Hova, és minek?

- Unatkozom, és sétálni.

- Ja persze, menjünk! - mondta majd belé karoltam, és úgy mentünk a part felé.

Az út csendben telt, és csak a természet hangját hallottuk, meg ahogy Fogatlan és Félénk követnek minket. Lassan a partra értünk, és én törtem meg a csendet.

- Szerintem nem kell maradnunk 1 hétig.

- Miért? Nem jó, hogy csak mi ketten, meg Fogatlan és Félénk vagyunk itt?

- De igen, csak szerintem hamar meg fogjuk unni itt magunkat.

- Hibbanton talán nem?

- Ott mindig van valami.

- Ez igaz, de nekem még nincs kedvem dolgozni.

- Jó elhiszem, de szerintem még két napot maradjunk csak.

- Rendben, ahogy tetszik. De még be kell törnöm Félénket, hogy velünk tudjon jönni.

- Hát igen, két napod lesz rá - mondtam majd, és egy gyors puszit adtam az arcára.

- Ezt most komolyan mondtad?

- Igen, ezen kívül 2 napod van rá.

- Akkor bele kell húznom.

- Bele hát. És jut eszembe, hogy akarod te meg oldani azt, hogy ne legyen meglepi mire haza megyünk, és remélem tudod mire gondolok!

- Tudom, és fogalmam sincs.

- Talán úgy, hogy nem alszunk együtt, vagy nem tudom.

- Na ezt már verd ki a fejedből - mondtam majd felültem, mert közben lefeküdtünk a fűbe, és úgy beszélgetünk.

- Akkor találj ki valamit, mert én nem tudok mást.

- Nem tudom Hablaty, majd valamit kitalálunk - mondtam majd vissza dőltem a fűbe.

- Rendben, majd meglátjuk.

- És egyébként, te már gondolkodtál a jövőnkön? - kérdeztem és ránéztem.

- Még nem, miért?

- Csak kérdeztem.

- Értem, és mit szólnál ha most kicsit arról beszélgetnénk?

- Az jó lenne - mondtam majd el mosolyodtam és meg csókoltam, és én voltam felül de nem sokáig mert hamar fordított a pozíción és meg nem szakítva a csókot ő volt felül. Majd később mikor külön váltunk Hablaty szólalt meg.

- És pontosan miről beszélgessünk?

- Például, hogy mi lesz velünk ez után.

- Hogy érted? Már házasok vagyunk Asztrid, vagy ezt elfelejtetted?

- Nem dehogy, és tudom de neked ott a főnöki munka, a műhely, és nekem csak a srácok.

- És mit szólnál ha gyerekeket tanítanál?

- Gyerekeket?

- Igen, mondjuk, hogy, hogyan szelídítsenek sárkányokat, meg az alapokat amiket tudniuk kell.

- Ez Halvér feladata.

- Ő csak történelmet tanít nekik.

- Ez igaz, nem is rossz ötlet.

- Na látod, ha hazamentünk el is intézem neked, ha szeretnéd.

- Köszönöm - megköszöntem és megcsókoltam.

- Neked mindig, és talán majd idővel... - nem fejezte be a mondatot.

- Tudom mire gondolsz.

- Tényleg, és mire?

- Hogy majd idővel később ha majd szeretnék és lesz gyerekünk, akkor majd őt is taníthatom majd.

- Te bele látsz a fejembe?

- Nem csak ismerlek.

- Értem, és, hogy vagy ezzel?

- Nem tudom Hablaty, lehet nem fogsz örülni annak amit most mondok, de jobb, ha tudod.

- Mit? - Kérdezte és fel könyökölt, majd felém fordult.

- Emlékszel mikor Hangának azt mondtam, hogy nem biztos, hogy szeretnék majd egy kis lurkót?

- Igen, és változott a véleményed azóta, igaz?

- Igen, és nem fogsz örülni neki.

- De igen, bármi legyen az.

- Hát jó, én nem szeretnék gyereket - jelentettem ki határozottan, de azért kicsit bánatosan.

- Megértelek, és nem haragszom.

- Mi?! Most jelentettem ki, hogy nem akarok, és nem akadsz ki?

- Nem, mert én mondtam, hogy bármi legyen a döntésed én melletted vagyok, és támogatlak.

- Akkor jó.

- De egy kérdés, miattam nem akarsz?

- Nem, dehogy.

- Akkor mondd el, hogy tudjam az okát.

- Tudod szeretem a gyerekeket, nincs velük bajom, de én nem tudnám elképzelni, hogy szülő legyek. Nekem egyszerűen nem menne, sajnálom.

- Megértelek, és semmi baj. Ez a te döntésed, és én támogatom.

- Köszönöm, és kérlek ez maradjon köztünk.

- Ez természetes - mondta majd adott egy apró puszit az arcomra.

- De így nem lesz örökös sem, ugye tudod?

- De választhatok valakit aki majd át veszi egyszer a helyemet.

- Akkor jó, megyünk?

- Menjünk, úgy is még vacsoráznunk kell.

- Hát igen és már napnyugta van.

- Majd alszok lent, hogy ne legyen baj belőle ha melletted alszok megint.

- Na ezt elfelejted, mert velem alszol, és téma le zárva!

- Asztrid, de ... - nem tudta befejezni mert közbe szóltam.

- Semmi de, majd meg oldjuk oké?

- Oké. menjünk - mondta majd elindultunk a partról vissza. Az út megint csendben telt, és hamar odaértünk. Fogatlan és Félénk már aludtak, így csendben mentünk be a házba, majd megvacsoráztunk és felmentünk a szobába. Én lefeküdtem az ágyra, Hablaty a fölsőjét levette, és ő is mellém feküdt. Majd hozzá bújtam és egy ideig szótlanul voltunk így, majd én törtem meg a csendet.

- Holnapra van valami program?

- Hát szerintem reggel megpróbálom felnyergelni Félénket és ha sikerül vele repülni, akkor ha szeretnéd holnap már haza is mehetünk.

- Rendben, és Fogatlan nyergével?

- Igen, de majd én repülök félénkkel, nyereg nélkül.

- Majd vigyázz magadra, rendben?

- Vigyázok. Nem vagy fáradt?

- Nem, és te?

- Egy kicsit igen, pihenünk?

- Te pihenj, én még nem tudok aludni.

- Valami baj van?

- Nincs, csak.... - nem folytattam tovább.

- Csak? - kérdezte, de én csak, nem tudom, hogy mi hozta ki belőlem, de meg csókoltam, ugyan úgy mint tegnap este, és ő nem nagyon értette, de viszonozta. Majd lassan a sima csókból átléptünk a csókcsatába aminek én igen, de ő nem nagyon örült, próbált szabadulni a csapdámból de nem sikerült neki, majd egy percre külön váltam tőle, aminek nagyon is örült.

- Asztrid, minden rendben?

- Nem tudom mi ütött belém.

- Jól vagy? Mert az előbb támadtál le.

- Tudom, hogy megbeszéltük, hogy valahogy megoldjuk azt a problémát, de én nem bírom ki nélküled.

- De Asztrid... és ha baj lesz?

- Nem érdekel, de én nem bírom ki nélküled Hablaty.

- Biztos, hogy ezt akarod, mert nemrég még azt mondtad, hogy.... - Nem tudta befejezni, mert én újra letámadtam. 1-2 órával később külön váltunk, és fáradtan feküdtünk egymás mellett. Nem tudom mi ütött belém, fogalmam sem volt, hogy ezt miért csináltam. Pedig most nagy bajt követtem el, mivel én egyáltalán nem akartam gyereket, és meg beszéltük, hogy akkor ezt elfelejtjük, és most me lehet, hogy terhes leszek, a saját hibámból. A gondolkozásomból Hablaty zökkentett ki.

- Asztrid, ez most mi volt?

- Nem tudom Hablaty, de most nagy hibát követtem el. Tudom, hogy megbeszéltük ezt, és tudom, mit mondtam, de.... - nem mondtam tovább csak a tenyerem közé temettem az arcomat.

- Tudom, és figyelj. Ez nem csak a te hibád hanem az enyém is, mert engedtem magam. Ne magadat hibáztasd ezért.

- Hablaty, ez az én hibám és nem a tied, mert én erőltettem a dolgot, akaratom ellenére és most tessék.

- Hé, nyugodj meg. Holnap haza megyünk, és Gothi megvizsgál majd, rendben?

- És ha....

- Nem tudom, de most már pihenjünk, rendben?

- Rendben, jó éjt.

- Jó éjt – mondta, majd adott egy puszit, és el is aludtunk. Én alig tudtam aludni, mert féltem előre, hogy terhes leszek, és a saját hibámból.