A régi falépcső nyikorgott a talpunk alatt, a vas korlátról potyogott a fekete zománcfesték, ahogy a lambérián is itt-ott megkopott a fehér festés, ezzel látszódott a régi, kobaltkék árnyalat alatta. Mindent körbelengett a korhadó fa illata. Ezt más országokban lepukkantnak neveznék az emberek, de itt Franciaországban a „charmant" szót használjuk rá, ami annyit tesz, hogy bájos. A franciák szentimentálisak. Addig, amíg nincs baleset, vagy nem omlik össze a ház, Isten ments, hogy felújításba kezdjenek. Egyébként hangulatos volt a hely atmoszférája.

Ethan előttem ment a lépcsőn, pörgette az ujja körül a kulcscsomóját. Három darab kulcs volt rajta csupán. Egy a külső kapunak, egy a lakásának és a kocsikulcs. Semmi kulcstartó, semmi sallang. Egyszerű, akárcsak ő.

Gyors mozdulatokkal nyitotta ki az ajtaját, mire felértem az utolsó lépcsőfokon, ő már ki is tárta előttem a bejáratot.

– Isten hozott szerény hajlékomban – engedett maga elé mosolyogva.

Egy kisebb előszobába értünk. A falak tejeskávé színűek voltak, egy előszobafal volt csak a kis helyiségben. Segített levenni a kabátomat és a fogasra akasztotta. Levéve a cipőmet léptem beljebb. Ez egy kisebb lakás volt, a nappali a konyha és a hálószoba is egy nagy légtérben helyezkedett el. A falak itt is nyugtató, bézs színben köszöntöttek, a bútorok mind feketék voltak, modern, üveggel és ledvilágítással kiegészített szekrények sorakoztak roskadásig tele könyvvel. Pedáns rend uralkodott, mindennek megvolt a helye. A gitárjai a tv mellett álltak. A konyhát egy pult választotta el a nappalitól, fekete márvány munkalappal, szeletelt téglával voltak kipakolva az oldalai. Ez visszaköszönt a konyhabútorok közötti fal részen is. Nagyon hangulatos volt az egész hely. Látszott, hogy legénylakás, mégis volt valami báj benne. Ethan elhaladva mögöttem sétált a konyhába és az egyik felső szekrényből kivett egy üveg vörösbort és két öblös kelyhű borospoharat. Követtem őt és felültem a konyhapultra mellé. Mosolyogva vette tudomásul, közben a bor kibontásával foglalatoskodott. Rutinos mozdulatokkal nyitotta ki és öntött belőle mind a két pohárba, majd félre tolta és felém mutatta a bor címkéjét.

– Mas de Cadenet Rouge. Az egyik kedvencem, remélem neked is elnyeri a tetszésedet.

– Hmm, nem gondoltam, hogy boros vagy – mosolyodtam el. – Eddig csak sört láttalak inni.

– Eddig mindig vezettem.

– Ó, szóval, ma már nem viszel haza? – húztam fel az egyik szemöldököm.

– Akármit is mondok erre, nem jövök ki belőle jól, igaz?

– Okos fiú.

– Hol a buksi simim? – szűkültek össze a szemei.

– Azért ott még nem tartunk – nevettem fel.

Kivettem a kezéből az üveget, hogy jobban szemügyre vehessem. Vajon, ha megcsillogtatom a tudásomat, amit apától tanultam kiakasztom? Történetesen ott voltam az egyik partin, amit apa és Jaques Negrel tartott egyszer a borászat új különlegessége miatt, ami egy habzó bor volt.

– Azt tudtad, hogy már hét generáció óta a Negrel család készíti ezt a bort? A Saint-Victorie hegy lábánál van a birtok, telis-tele vörös borókával. Innen is kapta a nevét. A hegy miatti hűvös éjszakák, és a tűző nap, illetve a szárító szél miatt ilyen koncentrált és karakteres az íze. Mellesleg nem is egy olcsó fajta bor. Szóval összevetve ezt azzal, amit ebben a lakásban látok, vagy kamuztál arról, hogy autószerelő vagy, vagy két állásod van, mert nem hiszem, hogy olyan jól megfizetnének egy szerelőt.

Döbbent arcát legszívesebben lefestettem volna. Megremegett a szája széle, szemei csillogtak, majd széles mosoly terült el markáns arcán.

– Először is, azta! Ezzel most megleptél, nyomozó vagy, vagy mi? – nevetett fel. – Másodszor pedig; rajta kaptál. Nem hazudtam, csak nem mondtam el mindent – közelebb jött, a pulton heverő keze hozzáért a combomhoz. Kihagyott egy a ütemet a szívem, de valahogy nyugtatott, hogy érzem melegséget árasztó ujjait. – Az enyém a műhely. Persze nem félek bepiszkolni magam, nagyon nincsenek is alkalmazottjaim, mindösszesen hárman dolgozunk ott, két szerelő, és én. Illetve a könyvelőm, de őt csak havonta egyszer látom.

A combomon támaszkodva hajoltam hozzá közelebb.

– Nem szép dolog egy nőnek lódítani – búgtam kettőnk közé.

– Valóban? Szerintem egy nőtől sem szép dolog ugyanez – állta a pillantásom, huncut fény cikázott a tekintetében.

Hátrébb hőkölve néztem rá.

– Azzal vádolsz, hogy hazudtam valamiben?

– Azzal, bizony!

– És mégis miben? – fűztem össze a mellem alatt a karjaim, ezzel kicsit feljebb nyomva őket. Ethan félpillanatig rájuk nézett, aztán gyorsan vissza a szemeimbe, de hallottam vadul verdeső szívét. Nyeregben éreztem magam, így visszahajoltam, hogy betekintést kapjon hozzájuk. Ha már itt vagyok, miért ne játszhatnánk?

– Kizárt, hogy a zenélésből élsz! Sokkal, de sokkal több van benned ennél és zavar, hogy nem tudom.

Meglepett az őszintesége, ahogy az is, hogy egy fél percre sem vette le a szemeit az enyémekről. Megbabonázott. Olyan erővel húzott magához az a két, bogárfekete szem, amit nem tudtam megmagyarázni. Életet láttam benne, lehetőséget, vágyat és biztonságot. Olyan dolgokat, amiket még talán Elijah szemeiben sem.

– Sosem mondtam, hogy kizárólag ebből élek.

– Ez igaz. Mesélj, kérlek – a kezembe nyomta az egyik poharat, és egyszerűen csak hozzá koccintotta az övét. – Egészségedre.

     Megzavart ez a határozottság. Lányos zavaromban kortyoltam a borból. Úgy éreztem magam, mintha egy asztronauta volnék, aki most tanul zero gravitációban létezni. Mintha ez az egy korty bor a fejembe szállt volna. Olyan régen akartam úgy igazán ismerkedni. Mindig jöttek a felszínes vacsorázgatások, kis bulika itt, kis iszogatás amott, csak hogy állatias ösztöneinket kiélhessük. Egyszerűen nem hittem, hogy újra lesz valaki az életemben, aki tényleg meg akar ismerni.

– Hát, hol is kezdjem? – nevettem szórakozottan. – Van egy alapítványom, amit még a volt férjemmel együtt indítottunk. Nyitottam egy árvaházat az alapítvány neve alatt. Nem rég megnyitottam ugyebár a Toussaint-birtokot, akkor ott van az a heti két-három fellépés... Jótékonysági bálokat rendezek, általában az árvaház javára, vagy a gyerekkórház részére. Ilyesmi dolgokkal foglalatoskodom – ittam bele újra a poharamba.

Lágyan mosolyogva figyelt.

– Nagyon a szíveden viseled a gyerekek sorsát.

– Egy pszichológus barátom egyszer azt mondta, hogy ezzel kompenzálom, hogy nem lehet sajátom...

– Ezt sajnálattal hallom – könyökölt le a pultra. Tekintete őszinte sajnálatról árulkodott, ami miatt még pocsékabbul éreztem magam.

– És te? Mit csinálsz, ha éppen nem a csajok bugyiját nedvesíted be a hangoddal?

Felnevetett. Lennék a hangszála, hogy ez a bársonyos levegő csiklandozzon egész nap.

– Csajok bugyiját teszem nedvessé az ujjaimmal – bohókás vigyorral kacsintott egyet, majd ellökte magát a pulttól. – Éhes vagy?

– Szép terelés, monsieur Varázsujjak. Bevallom, jól esne most valami ehető. Ha most azt mondod, hogy még főzni is tudsz, lemegyek hídba.

– Majd megmondod te – mosolyodott el magabiztosan.

Húst vett ki a hűtőből és zöldségeket. Felkapott a pult széléről egy kisebb távirányítót és bekapcsolta vele a hifit.

– Arctic Monkeys? – kérdeztem, amikor felismertem az R U Mine? című dalukat.

– Szereted? – pillantott fel hagyma szeletelés közben.

– Aha, nagyon dinamikusak – újabbat kortyoltam a borba.

Ethan mellettem tevékenykedett a vágódeszkán. Mozdulatai rutinosak voltak, mintha egy eltitkolt séf lenne, úgy illett a kezébe a kés.

– Te vagy az első, aki szereti, azok közül a lányok közül, akiket felhoztam ide eddig.

– Na, mesélj, Romeó, mennyi az annyi?

– Tessék? – nevetett fel.

– Hány csajt hoztál már fel ide?

– Kevés ahhoz, ez az este, hogy mindet összeszámoljam – közölte, majd egy suhintással a lábosba csúsztatta az összevágott hagymát.

– Na persze! – kuncogtam fel. – Na, de ha ennyire jó vagy, hogyhogy nincs senki melletted? Miért mész a mennyiségre a minőség helyett?

– Isten ilyennek teremtett – mutatott végig magán. – Önzőség lenne tőlem, ha ezt nem osztanám meg – folytatta a répák kockára vágását.

– Ez igen. Csodálkozom, hogy elfér még ebben a lakásban az a hatalmas arcod.

– Hát, már gondolkoztam rajta, hogy beépíttetem a tetőteret is – sandított rám.

Felnevettem. Gyors mozdulatainak azonban meg is lett a böjtje, egy óvatlan pillanatban beleszántotta a kést a hüvelykujjába. Lassított felvételként jutott el a tudatomig, hogy mi történt. Karmazsinvörös vére kibuggyant a sebből.

– Picsába! – szitkozódott, közben bekapta az ujját, hogy ne vérezzen össze semmit.

Már éreztem, ahogy a szemeim körül kiduzzadnak az erek, így gyorsan leugrottam a pultról és elfordultam tőle. Mély levegővételekkel próbáltam nyugtatni magam. A fogsorom megsajdult, ahogy előretüremkedtek a szemfogaim.

Gyerünk már...

Lehunytam a szemeimet és a számon véve a levegőt dörzsöltem meg őket. Pár pillanat múlva már nem fúrta be magát az orromba csábítóan finom illatú vére.

– Minden rendben?

Megrezzentem, ahogy megéreztem, hogy hátulról a felkaromra simította kezét.

– Aha, csak nem bírom a vér látványát – fordultam felé mosolyogva, amikor az arcom visszanyerte valódi mivoltát.

Egész testemmel megfordultam, így alig volt pár centiméter közöttünk. Derekam a munkapultnak nyomódott, combja az enyémhez simult. Szemei sötét mélységekbe szippantottak, olyanokba, amiktől féltem kisgyerekként. De az ijesztő árnyaknak nyoma sem volt, egyszerű, fekete selyem lepel hullott körénk. Semmi más nem volt, csak ő és én, köröttünk végtelen sötétség. Hallottam vadul verő szívét, a vért, melyet úgy pumpált, hogyha most megharapnám, a vénájából is úgy spriccelne a vér, akár a legvastagabb artériájából. Nagyot nyeltem. A háttérben Alex Turner egyre hangosabban énekelt, dübörgött a fülemben, minden egyes szava:

And the thrill of the chase moves in mysterious ways. So in case I'm mistaken. I just wanna hear you say you got me baby, Are you mine? [Az üldözés izgalmainak útjai oly titokzatosak. Tehát abban az esetben, ha tévednék, csak szeretném hallani, hogy azt mondod: megkaptál, bébi. Enyém vagy?]

Ujjai hátával végig simított az arcomon az állam vonaláig. Tekintete elrévedt a hajamon. Megnyalta ajkát, majd beharapva azt hátrébb lépett és felmutatta a hüvelykujját. Hirtelen szakadtam ki a gondolataimban felépített sötét helyiségből. A valóság váratlanul csapott le rám. Hiányérzetem lett.

– Vész elhárítva – szólalt meg rekedten.

Vágásán egy bőrszínű sebtapasz díszelgett. Párat pislogtam, majd megragadtam a boros poharamat.

– Erre iszom – biccentettem és lehúztam a maradékot.

     Ethan visszatért a főzéshez, én pedig töltöttem egy újabb pohárral és megkerülve őt loptam egy falat répát, majd leültem az egyik bárszékre a pult másik oldalán. Egy darabig figyeltem a hátát, ahogy serényen dolgozik az ételen, aztán a székkel együtt a nappali felé fordultam és jobban szemügyre vettem a lakást. A fekete kanapé előtt üveg dohányzóasztal helyezkedett el, azon hanyagul rádobott cigarettásdoboz, gyújtó, a tv távirányítója és egy kontroller. Az ágya felé sandítottam. Robusztus keményfa, talán tölgy, szépen lelakkozva. Fekete selyem ágytakaróval letakarva, fehér díszpárnákkal körbe rakva. Az éjjeli szekrényen csak egy olvasólámpa volt, meg egy Tolsztoj kötet.

Hmm, tehát olvasni is szokott. Tudtam én, hogy nem csak egy bájgúnár.

Feljebb siklott a szemem, az ágya fölött a falon egy nagyméretű, fekete-fehér, absztrakt festmény függött. Elhúztam a szám. Ez még mindig nem az én stílusom. Valami megcsillant a plafonon, így oda terelődött a figyelmem. Egy hatalmas, az ággyal megegyező méretű tükör volt az ágy fölé rögzítve.

– Neked tényleg van egy tükör az ágyad fölött? – fordultam vissza elképedve hozzá.

Nevetve nézett hátra.

– Vártam, hogy mikor veszed észre...

– Ez mekkora proli dolog már!

– Miért? – nevetett ismét.

– Hát, mert...

– Te sem tudsz egy ép kéz-láb mondatot kitalálni rá.

– De miért van az ott?

– Jobb kérdés, hogy miért ne lehetne ott egy tükör?

– Te teljesen lökött vagy!

– Dehogyis! Van fogalmad róla, hogy a csajok mennyire imádják? Teljesen begerjednek tőle.

– Ahh, fúj! Ne már! Kímélj meg a mocskos részletektől! – emeltem fel védekezően a kezeimet.

– Jaj, ugyan már, ne játszd már nekem itt a prűd kislányt. Ha egyszer kipróbálnád, csak sikíts – kacsintott hátra.

– Nyald ki!

– Szívesen... – húzogatta a szemöldökét vigyorogva.

Megforgattam a szemeim.

– Hogy halad a kaja?

– Mindjárt kész. Addig mesélj valamit.

– Nem tudom, mit meséljek. Mi érdekel?

– Tudod mit? Kitaláltam egy játékot. Kérdezünk egymástól magunkról valamit, a másik válaszol, és ha igaz, amit feltételez, akkor kap egy pontot, ha nem, akkor elmondjuk az igazságot.

– És mi lesz az értelme a pontoknak? Mire lehet beváltani?

– A nyertes kap egy puszit a másiktól.

– Hova?

– Azt a vesztes határozza meg.

– Rendben. Kezdd te!

A pultra könyökölve vártam, hogy feltegye a kérdését.

– Jó, ez gagyi, de bemelegíteni jó lesz. Mi a kedvenc állatom?

– Lehetek előítéletes? Mondjuk leszarom. Anakonda, mert az olyan... na. Tudod te azt.

– Nagyon mellé lőttél – nevetett fel. – Páva. Az a kedvenc állatom.

– Na, ez érdekes, miért?

– Nemes. Tekintélyt parancsoló és gyönyörű.

– Hmm, van benne valami. Gyerekkoromban voltak pávák a birtokon.

– Tényleg? Mennyire jó lehetett.

– Nem volt az! Az egyik kakas állandóan megkergetett – szusszantottam bosszankodva.

Kuncogva kevert egyet az ételen, majd összefűzve a karjait felém fordult.

– Te jössz.

Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy mit is kérdezhetnék, ami ugyancsak bemelegítő kör lehet.

– Azt már tudod, hogy éltem Olaszországban, de nem ez volt az egyetlen hely, ahol voltam. Tippelj, hol élhettem még?

– Hmm... – összeszűkült tekintettel figyelt. Fejét a konyhabútornak döntötte, majd megvakargatta egy kicsit a borostáját. – Japán.

– Rossz válasz, szépfiú. Ott még pont nem. Furák a japánok.

– Ebben nem értünk egyet, de legyen. Új kör. Voltam-e katona?

– Fogós kérdés. Abszolút kinézem belőled, de annak lenne nyoma itt a lakásban, szóval szerintem nem.

– A válasz helyes, madame. Szerettem volna az lenni, de végül másfelé sodort az élet.

– Ha engem kérdezel egy csomó stressztől megkímélted magad... Én jövök – a szám belső részét harapdáltam, ahogy új kérdésen gondolkodtam. Közben ő elkezdte kitálalni az ételt. Megpörgetve előttem a tányért csúsztatta oda a kész ételt.

– Voilá, Filet mignon á la Ethan Dufort.

– Hű, ez baromi jól néz ki... – elámulva szagoltam a levegőbe. – És az illata is finom! Most lenyűgöztél. Talán. Mondom talán, elgondolkodom egy második randin!

– A nap végére biztos leszel benne – vigyorodott el, majd leült mellém.

Falatozni kezdtünk, közben még mindig a kérdésemen gondolkoztam. Most beugratom.

– Hol van a legnagyobb heg rajtam, amit életem során szereztem? – most megfogtalak, a vámpíroknak nincsenek sebeik. Ezt persze te nem tudhatod.

– Ez könnyű, a szíveden.

A villa megállt a levegőben, úton a tányér és a szám között. Olyan természetességgel mondta, mintha már ezer éve ismerne. Lassan fordultam felé, lágyan mosolyogva kapott be egy újabb falatot, mire én is így tettem.

– Touché.* Te jössz.

Némán vette tudomásul, hogy nem igazán akarok még erről beszélni. Pár perccel később szólalt csak meg.

– Mit szeretnék elérni az életben?

– Ez fogós... – belekortyoltam a boromba. – Nem tűnsz nagyra vágyó embernek. Illetve a kemény csajozós külső, érző szívet takar, úgyhogy azt gondolom, hogy szeretnél már végre megállapodni. Feleséget szeretnél, esetleg... gyereket – sóhajtottam.

Bólintott egyet.

– Meg szeretnék állapodni, de a gyerek nem feltétlenül van a terveim között – mosolyodott el kedvesen.

Lehet, hogy beképzelem, de mintha ezzel azt akarná sugallni, hogy el tudná velem képzelni a jövőjét. Bár ilyen kicsi ismeretség után kétlem, hogy ilyeneken járna az esze... Na, jól van, evezzünk veszélyesebb vizekre.

– Miért lett vége a házasságomnak?

– Hű, ebbe jól belekérdeztél... Várj, had gondolkozzak egy kicsit. Megvan. A pasi egy seggfej.

Felnevettem.

– Nem feltétlenül mondanám annak, bár seggfejség megcsalni a feleségedet, aztán úgy tenni, mintha még mindig szeretnéd őt.

– Tehát seggfej. Nincs mit szépíteni ezen.

– Akkor sem kapsz pontot.

– De szigorú vagy. Na, jó. Hmm mit is kérdezhetnék... Mióta gitározom?

– Gyanítom gyermekkorod óta. Nagyon ügyesen lavírozol rajta.

– Talált süllyedt, általános iskolás korom óta.

– Mindig bárokban énekeltem, vagy kipróbáltam-e esetleg mást is?

– Vagány csaj vagy, de nem hiszem, hogy durvultál volna.

– Haha, pedig de! Jó pár évig Salem egyik legjobb night clubjában táncoltam meg énekeltem.

– Baszki de megnézném, biztos nagyon jól tudod mozgatni a csípődet...

Játékosan karon legyintettem.

– Ne legyél disznó!

– Mondjuk így már értem, hogy a karaokee bárban miért érezted olyan otthonosan magad.

– Hát igen. Egek, de felhúzott az a kopasz köcsög – fújtattam.

– Ne is mondd, rühellem az ilyen embereket. Egyszer összeverekedtem egy ilyen hústoronnyal. Amilyen nagyok, olyan nagyot esnek – kuncogott a poharába.

– Nem mondod? Megleptél. Mármint most is láttam, hogy simán behúztál volna a pasasnak, de ezt nem néztem ki, hogy ilyen verekedős típus vagy.

– Régen nem voltam az. Csak aztán, történt valami, ami miatt kicsit megváltoztam. Egyszer talán elmesélem. Majd ha te is készen állsz megosztani a fájdalmasabb dolgaidat.

– Köszönöm, egyébként, hogy nem erőlteted.

– Előrébb lennék vele? Nem. Akkor miért erőszakoljam ki?

– Tudsz te okos lenni, ha akarsz – kacsintottam rá.

Vigyorogva fordult felém a pulton megtámasztva a fejét.

– De felvágták a nyelved.

– Ja, igen. Ettem, így már jobban vagyok.

– Ezt megjegyzem. Ha eszel, kevésbé vagy hárpia.

– Hogy tessék? – csaptam újra vállon, mire felnevetett. – Egyébként finom volt. Te bunkó pöcs.

– Oh, ez az, beszélj csúnyán, azt szeretem – húzogatta a szemöldökét.

– Disznó – forgattam meg a szemeimet.

     Miután megvacsoráztunk, segítettem neki elmosogatni, bár nem akarta hagyni, kihisztiztem, úgyhogy ő készségesen törölgette a dolgokat, amíg én elmostam. Egy-egy sörrel a kezünkben telepedtünk le a kanapéra. Ő az egyik végén, míg én a másikon. Lábaimat az ölébe vetettem. Fogalmam sincs miért. Egy kicsit bátrabb vagyok így, hogy ittam.

– Mikor jöttél ide vissza? – kérdezte miután beleivott az üvegbe.

– Hú, jó kérdés. Nyolc éve, azt hiszem.

– És miért?

– Annak idején hoztam egy rossz döntést és eladtam a kúriát. Abból utazgattam. Aztán amikor férjhez mentem, az exem családja azt adta ajándékba, hogy visszaszerezték nekem. Belegondolva, ott baszódott el minden.

– Hogy hogy?

– Elijahnak, az exférjemnek New Orleansban volt az otthona. Voltak olyan ügyei, amiket el kellett intéznie, az volt megbeszélve, hogy majd ideköltözik hozzám, és ő is új életet kezd. De egyre több minden történt, húzta halasztotta a dolgot, lefeküdt a tesója lányának az anyjával, nyugi nem voltak együtt, csak egy egy éjszakásból lett egy gyerek, na mindegy. A lényeg az, hogyha én is vele mentem volna New Orleansba, ahogy többször is volt szó erről, akkor lehet, hogy nem így végződött volna a dolog.

– Az rendben van, de egy kapcsolathoz két ember kell. Miért szerezték volna vissza azt a birtokot, hogy utána itt hagyd újra? Neked ez az otthonod. Neki meg az, az emberek változnak. C'est la vie.**

– Igazad van – sóhajtottam. – Mégis... sokszor azt érzem, hogy hibáztam, amikor nem mentem utána.

– Egy francia nő sose fusson olyan vonat után, ami nem veszi fel. Egy francia nőben van tartás. Elegancia, báj, és szexualitás. Te vagy a megtestesült francia sztereotípia Céline! Ha neki ez nem volt elég, pukkadjon meg és dugja a sógornőjét, te meg lépj túl rajta.

– Könnyű azt mondani... – motyogtam az orrom alatt, újra belekortyolva az üvegbe.

– Nézd, nem akartalak megbántani, vagy ilyesmi, de hosszútávon ez megmérgez, el kell, hogy engedd a múltad.

– Azon vagyok – mosolyodtam el. – Na mi lesz a játékkal?

– Az volt a célja, hogy elkezdjünk normálisan beszélgetni, ez megtörtént – vigyorodott el lejjebb csúszva a kanapén, hogy feltehesse a lábát a dohányzó asztalra. Lábam továbbra is az ölében pihent, ujjaival finoman cirógatta a lábszáram.

– Nem baj, folytassuk, tetszik – vigyorodtam el.

Alkoholmámortól ködös tekintettel figyeltem, ahogy lágyan elmosolyodik.

– Most utálni fogsz, de... Hol van az erogén zónám?

– Disznó – forgattam meg a szemeim.

– Feltettem a kérdésem, madame! Illik válaszolni! – húzta fel pimaszul az egyik szemöldökét.

– Legyen... – sóhajtottam. Végig néztem rajta, a hajától, kívánatos nyakán, izmos karjain, hasán át egészen a lábujjáig. Vajon mit rejthet az a póló? Biztos kockás a hasa. Az ajkamba haraptam, amit ő sem volt rest észrevenni.

– Elkalandoztál, szépségem?

Elpirulva terelődött vissza rá a tekintetem. Közelebb araszolt, így már a térdhajlatom pihent a lábán, kezével a combomat simogatta.

– A hasad. Az az erogén zónád – feleltem magabiztosan.

– Is. Meg a fülem, de eddig még senki sem nyúlt úgy hozzám, hogy jó is legyen.

– Ez kihívás keringőre? – vigyorodtam el.

– Hogy is mondtad az előbb? Még nem tartunk ott – emelgette egyik szemöldökét.

– Jogos. Na, te jössz, mi az én erogén zónám? – kezeimet összefűzve vártam a választ.

Éhes vadként nézett végig rajtam, egy ponton megszorította a combom, nem erősen, de tetszett. Fel kellett húznom a lábaimat, mert megmozdult bennem odalent valami erre az érintésre.

– A nyakad, a melled völgye, a hasad és a belső combod.

– Hé, nem azt kérdeztem, hogy mit csókolnál rajtam végig – szóltam rekedten. Kiszáradt a torkom, ahogy elképzeltem mi mindent csinálhatna velem. Irtó jó nyelvmozgása lehet.

– Ja, elnézést – búgta. – Ettől függetlenül még tartom, amit mondtam.

– Tudod mit? Erre nem is válaszolok. Jobb, ha kitapasztalod. Majd egyszer – szusszantottam nagyot. Nagyon melegem lett. – Az előbb te komolyan azt mondtad, hogy szépségem? 

– Bocs, elragadott a hév, elterelte a figyelmem a szexi szád.

– Asszem' jobb, ha eltesszük magunkat holnapra... – még mielőtt az öledbe ülök és meglovagollak – tettem hozzá magamban, majd felálltam és megigazítottam magamon a ruhámat. Túl rövid.

– Előbb nyertest kell hirdetni – állt fel ő is, pár centire megállva előttem. – Gáláns leszek, és azt mondom, hogy te nyertél, mert túl részeg vagyok ahhoz, hogy össze tudjam számolni a pontokat.

– Én nem, de ettől függetlenül belemegyek – vigyorodtam el. – Szeretek nyerni.

– Mindjárt gondoltam – válaszolt rekedten, majd megszüntette a távolságot közöttünk.

Egyenesen a szemeimbe nézett, egyik kezével a felkaromat simogatta, majd lejjebb hajolt. Már vártam, hogy ajka az enyémhez érjen, de helyette még lejjebb hajolva rácsókolt a nyakamra. Ösztönösen túrtam a hajába, nagyot sóhajtva. Derekamra simítva a kezeit húzott magához, még több csókot hintve rá.

– Egy pusziról volt szó – lehelte nyakamra két csók között. – A többi feláras – súgta a fülembe, majd vigyorogva hátrált egy lépést.

– Te... pöcs... – nyögtem ki. Ő csak vigyorogva figyelt. Megforgattam a szemeimet, közben próbáltam lenyugtatni magam. – Adj egy pólót, ha már kénytelen vagyok itt éjszakázni.

Elindult mellettem a szekrények felé, de egy pillanatra megállt.

– Mintha bánnád – puszilt az arcomra. Elpirultam. Teljesen megbolondít.

Kivett egy fekete pólót, meg egy rövidnadrágot és a kezembe nyomta.

– Ott a fürdő, le is zuhanyozhatsz, ha akarsz – mutatott a szemben lévő ajtóra.

     Szótlanul vonultam be a helyiségbe. Egyszerű fürdő volt, fehér metrócsempével, fekete bútorokkal. Tisztaság és jó illat fogadott. Életemben nem láttam még ilyen tiszta legénylakást. Gyorsan átöltöztem, a ruhámat összehajtva a mosógépen hagytam. Megcsapott a pólója illata, mélyet szippantottam belőle. Friss és fűszeres. Tetszik. Lemostam a sminkem, majd elindultam kifelé. Kilépve azt láttam, hogy Ethan megágyazott. Az egyik párnát a kanapéra viszi, egy pléd társaságában. Megfordulva vette észre, hogy a mosdó ajtajában állva figyelem.

– Azta, jól áll a ruhám, tartsd meg – kacsintott rám, mire elmosolyodtam.

– Itt hagyom, hogy máskor is legyen mibe öltöznöm – vigyorodtam el.

– Mondtam én, hogy az este végére átgondolod azt a második randit.

– Csak ne szállj el, még semmit sem döntöttem el.

– Jól van, áltasd csak magad, hercegnő. Kész a fekvőhelye, felség – mutatott az ágyra.

– Szívesen elalszok a kanapén, nekem nem gond...

– Vágják le a faszom, ha ezt hagyom – forgatta meg a szemét.

– Akkor pakold vissza a párnád, ha féken tudod tartani az anakondád, aludhatunk együtt.

– Nem biztos, hogy tudom, de majd meglátjuk, legfeljebb az éjszaka közepén beköltözök a hűtőbe, hogy lehűtsem magam.

Felnevettem, miközben bebújtam a paplan alá. Visszahozta a párnát és a plédet és ő is lefeküdt. Egymás felé fordulva szemeztünk egy darabig.

– Köszönöm ezt az estét Ethan, jól éreztem magam – mosolyodtam el.

– Én is. Aludj jól.

– Szép álmokat – sóhajtottam, majd lehunytam a szemeim.

Jó darabig nem jött álom a szememre, folyamatosan gondolkoztam ezen az egész napon. Rég mozgatott már meg ennyire valaki. De közben féltem is. Mi lesz, ha újra koppanok? Egyébként is ő ember. El tudná fogadni a természetfeletti létezését? Nem élhetek hazugságban, egyszer úgyis megtudná. Csak azt nem tudom, hogy jobb-e előbb elmondani, ezzel kockáztatva azt, hogy el sem kezdődik úgy igazán a kettőnk kalandja, vagy később, amikor már túlságosan belebonyolódunk és félő, hogy emiatt lesz vége az egésznek. Nem tudom mit csináljak... Egyenletes szuszogása nyugtatólag hatott rám. Azt hiszem, kezdem megkedvelni.

Csak ne süljön el rosszul ez a dolog.

☽ ☾ ✩☽ ☾ ✩ ☽ ☾ ✩ ☽ ☾ ✩ ☽ ☾

*Touché - találat
** C'est la vie - ilyen az élet

Megjegyzések

Hogy tetszett a mai rész? Személy szerint én nagyon szerettem ezt a fejezetet írni is. Tipikusan az a rész volt, amikor nem kellett gondolkoznom, szinte magát írta. Nagyon szeretem Ethant, az egyik legpozitívabb karakter az In the name of Love történetében, remélem, hogy ti is szeretni fogjátok őt ^^

Köszönettel tartozom, hiszen a történet elérte a 15K nézettséget, sőt, már a 16-ot is, ami egyszerűen hihetetlen. Köszönöm, hogy ennyien olvastok, imádom a kommentjeiteket, szóval bombázzatok vele légyszi <3

Szeretnétek egy novellát olvasni arról, amikor Ethan először meglátja Céline-t? Még nem döntöttem el, hogy bele teszem-e a fő vonalba, vagy csak novella legyen belőle, ti mit gondoltok?