Sziasztok!

Nagyon vártam, hogy eljussunk ehhez a részhez. Szerintem a második kötet, egyik legszebb fejezete lett, imádtam írni, merőben más, mint amit eddig olvashattatok, remélem tetszeni fog.

FIGYELEM! 

Részletesen leírt szexuális tartalom. Ha erre nem vagy kíváncsi, ugord át a fejezetet ^^'

Ha mégis elolvasod, kérlek, írj valami kommentet, ez az első olyan fejezet, ahol tényleg számítok a visszajelzésre, mert érdekel, ti hogyan éltétek meg, mit éreztetek az olvasása közben. Köszönöm, jó szórakozást hozzá <3

☽ ☾ ✩ ☽ ☾ ✩ ☽ ☾ ✩ ☽ ☾ ✩ ☽ ☾

     Sokáig nem bírt elengedni, de egy idő után már eléggé feszélyezett a helyzet. A többiek is csak némán figyeltek, nem tudták, hogy lelépjenek, vagy mi legyen, ezért inkább megköszörültem a torkom és elengedtem őt.

– Tudnánk beszélni valahol kettesben?

Némán bólintott, majd elindultunk valószínűleg a szobája felé, mert a helyiségbe belépve le sem tudta volna tagadni, hogy ez az ő rezidenciája. Minden az élére állítva, tisztán, illatosan állt. A képek a falon mind szabályos távolságban helyezkedtek el egymás mellett. Rembrandt, Picasso, Agasse, DaVinci, de még Monet korai festményeiből is akadt ebben a tágas szobában. A polcok roskadásig tömve könyvekkel. A rokokó stílusú lakkozott íróasztalon papírok hevertek tökéletes szögben elrendezve. Mellette fiókos komód állt, karóratartóval, méreg drága órákkal tele pakolva. Mindent belepett a rá jellemző illat, friss levegővel keveredve, mivel nyitva volt az ablak. A szellő játékosan ringatta a hófehér függönyt. Ezt is elraktároztam, hogy emlékezhessek majd rá.

– Minden rendben? Miért szerettél volna beszélni? – ragadott ki a hangjával.

Ráemeltem a tekintetem.

– Örülök, hogy jól vagy.

– Neked köszönhetem. Bár még mindig őrültségnek tartom, amit elterveztél – rejtette el zsebébe az egyik kezét.

Nagyot nyeltem.

– Nem lesz erre több lehetőségem.

Érdeklődve, mégis feszengve figyelt.

– Ezt hogy érted?

Eleresztettem egy félmosolyt.

– Eltöltöttem egy kis időt a Purgatóriumban, amíg... tudod... ebben a helyzetben voltunk. Találkoztam ott valakivel, aki segített felnyitni a szemem egy-két dologgal kapcsolatban.

– Miféle dolgokkal kapcsolatban? – lépett közelebb.

– Olyanokkal, amikkel eddig is tisztában voltam, csak nem akartam róla tudomást venni.

Én is közelebb léptem hozzá és az arcára simítottam a tenyerem. Lehunyva szemeit belecsókolt, mélyet lélegezve.

– Elijah... Tudod, hogy mit akarok mondani, ugye?

Szemeimbe fúrta a tekintetét, mely most sötét volt, akár a legmélyebb erdő. Magához húzott és szoros ölelésébe vont.

– Nem tudjuk megbeszélni? – hangja megtörten csengett.

Nemlegesen megráztam a fejem.

– Nincs már mit megbeszélni, mon soleil... Sylvie mondott valamit odaát, amit nehéz szívvel, de el kell fogadnom, mert igaza van. Mindig, mindent megtettem értetek. Másokért. Mindig mindenkit magam elé helyeztem. Nem törődve, azzal, hogy az jó-e nekem, vagy sem. Kedvesen mosolyogva igent mondtam bárkinek, akinek segítségre volt szüksége. De... a kedvességnek ára van. Az, aki kedves, az magával is az. Az, aki nem lépi át másoknál a határt, azt sem engedheti meg, hogy mások megtegyék ezt vele. Ezért én most inkább hátrálok egy lépést és elbúcsúzom. Nem akarok többször ebbe a hibába esni, Elijah. Ez, ami kettőnk között van, megmérgez. Téged is, engem is. El kell, hogy engedj, hogy elengedhesselek én is. Kérlek – csuklott el a hangom.

Remegve simította a nyakam két oldalára a kezeit, hogy a szemeimbe nézhessen. Annyi minden kavargott bennük, de ami a legjobban kirajzolódott az a félelem és a bánat.

– Nem tudlak ilyen könnyen elengedni. Könyörgöm, ne kényszeríts erre, mon étoile. Maradj itt. Velem. Velünk. Mindent jóvá teszek, esküszöm!

– Maradni akarok. Csak ma éjszakára. Elvarrunk minden szálat egymás között. Lezárjuk, ami köztünk van, és holnap elválunk, mint két idegen, akik sosem ismerték egymást.

Összedöntötte a homlokunkat. Lehunyta a szemeit és nagyot szippantott a levegőbe. Szaporán bólogatott és egy csókot nyomott az ajkaimra, majd még egyet, és még egyet. Könnyei benedvesítették az arcom.

– Az idegenek egyszer megismerik egymást – jegyezte meg rekedten.

Felnevettem.

– Akkor máshogy fogalmazok. Elválunk, mint két ember, akik valaha szerették egymást.

Hüvelykemmel letöröltem az arcát és az ajkára tapasztottam a sajátomat. Minden szeretetemet beleadtam ebbe a csókba. Az elmúlt százötven év összes elfojtott érzelmét. Tudtam, hogy helyesen cselekszünk, mégis fájt.

Leült az ágya szélére, hogy az ölébe húzhasson, és gyengéd csókokkal halmozzon el.

Eltávolodott tőlem, a szemeimbe nézve túrt a hajamba.

– Csak azt ne kérd, hogy töröljem ki magam az emlékezetedből.

Megráztam a fejem.

– Sosem kérném ezt. Emlékezni akarok rád. Te voltál az, aki megmutatta milyen érzés a szerelem. Erre szükségem van. Szükségem van az emlékeinkre. Mert azok jók. Szentek és sérthetetlenek számomra. Mindig is szeretni foglak Elijah, de ez már nem jó. Egyikőnknek sem. Ma csak tegyünk úgy, mintha ez lenne a nászéjszakánk. Hazudjunk és higgyük el, hogy igazat beszélünk. Aztán holnap... Holnap majd elbúcsúzunk.

     Úgy nézett rám, azokkal a mély barna szemekkel, mintha csak a lelkét akarná cseppenként nekem ajándékozni. Én pedig készségesen belemerültem, telhetetlenül akartam mindet. Nekem nem kellett a cseppje, a csokoládé folyamot akartam. Úszni akartam benne, hogy aztán kesernyés édességében fulladjak meg. Tekintete levándorolt az ajkaimra, majd csupaszon hagyott vállamra, végül újra összeforrt az enyémmel. Szemeiben már nyoma sem volt az előbbi gyengédségnek, vad csillogás cikázott benne. Nyelnem kellett, hogy benedvesítsem hirtelen kiszáradt torkom. Óvatosan cirógatta végig ujjbegyével az állam vonalát, a nyakam, végül a kulcscsontom. Megemelkedett a pulzusom és epekedve néztem rá.

Gyengéden beletúrtam a hajába a füle mellett, mire lehunyta a szemeit és kissé reszelősen fújta ki a bent tartott levegőjét. Álmomból felkeltve is fel tudnám idézni az arcát.

A barázdákat a szeme körül, az orra formáját, szájának tökéletes alakját, és az orcáján elhelyezkedő anyajegyet. A bemélyedést az állán, arcának karakteres ívét. Mélyen ülő, olykor kíváncsi, máskor mindenttudó szemeit.

Rajzolni sem lehetne szebbet.

Újra kinyitva szemeit még vágyakozóbban nézett rám. Lassan hajoltam egyre közelebb hozzá, leheletem az én számból az övébe vándorolt, hogy aztán ott megkergesse az övét és visszakússzon hozzám. Szinte éreztem szájának mentolos, bodzás ízét. Kezével erősen markolt a derekamra, hogy közelebb vonjon magához az ölében. Aztán megtörtént. Szánk vadul forrt össze, fogaink összecsattantak, de cseppet sem volt kellemetlen. Ujjaim erősebben martak a hajába, minek következtében egy mélyebbet nyögött.

Vadállat módjára, mohón marcangolta a számat, szirupos szerelemmel eláztatva.

     Könnyeim kibuktak a szememből, ahogy éhesen vágytam minden falat boldogságra, amit utoljára kaphatok meg tőle. Az elengedés nehéz. Fájdalmas. De ha a következő szerelem, amit a sors nekem ajándékoz ebben az életben csak fele ennyire lesz erős és igazi, boldogan fogom hagyni, hogy elragadjon, és vattacukor felhőkbe csomagoljon.

Minden egyes érintése perzselő tűzként égette a testem. Erős karjai gyengéden cirógatták a combom. Egyik keze felcsúszott a fenekemre, míg a másikkal lágyan simogatta a derekam, közben egy pillanatra sem vált el a számtól. Könnyem keveredett az övével, néha megízleltük egymásét, de ez sem tántorított el minket. Szeretem őt. Mindig is szeretni fogom, ezen nem változtat majd semmi, de muszáj véget vetnünk ennek. És ez lesz a legcsodálatosabb búcsúszimfónia, amit együtt írunk meg.

Ajkai levándoroltak a nyakamra. Lágy csókokkal becézte, szenvedélyes érintéssel hívogatta. Hátra vetettem a fejem, hogy még jobban hozzá férjen. Ki akartam élvezni minden pillanatát. Ha ez lesz az utolsó, az legyen tökéletes és olyan, amilyenek mi vagyunk. Szenvedélyesek, makacsok, művésziek, lojálisak. Többnyire. Lecsúsztattam róla a zakóját és magam mellé dobtam a földre.

– Ma este azt akarom, hogy úgy csókolj, mintha vége lenne a világnak. Mintha tudnánk, hogy holnap felrobban a Nap és ez lenne az utolsó táncunk – súgtam az ajkai közé.

Egy pillanatra elkapta a tekintetem, készségesen tért vissza, hogy olyan csókban részesítsen, mint még soha. Éhes szarvasként falta ajkaim, aztán újra a nyakamra tévedt, majd lejjebb. Melleim bizseregve vágytak többre. Egyszerűen lehámozta rólam a tank topot. Meleg kezével végig simított csupasz gerincemen, miközben a szájába vette egyik mellbimbóm. Nyelvével vidám Salsát járt vele. Megszívta és áttért a másikra. Sóhajaim egyre erősödtek. Ma nem érdekelt semmi. Nem akartam semmire sem gondolni, csak arra, hogy az utolsó éjszakánk olyan legyen, amilyennek mindennap lennie kellett volna.

Kezeimmel megtámaszkodtam a térdein, amikor lágy csókokkal kezdte a hasam jutalmazni. Érintésére egyből görcsbe ugrott a gyomrom. Védelmező kezével megtartotta ívbe feszült hátam, szorosan magához ölelve falta bőröm minden négyzetcentijét, ameddig csak érte.

     Könnyedén felkapott, hogy végig döntsön az ágyon, és fölém tornyosulva nézett a szemeimbe. Lassan közeledett, csókom után vágyakozva. Lágy volt, mégis intenzív. Testem reagált az érintéseire. Néha felmelegedve szurkált, máskor libabőrt vetett a bőrömre. Óvatosan cirógatott végig az oldalamon. Jó érzés volt, annak ellenére, hogy az a legcsikisebb részem. Ő tudta, hogy érjen úgy hozzám, hogy ne ugorjak az érintésre, inkább még többet akarjak. Nyakamra hajolt, apró puszikat nyomott rá, lassan kezdtem kigombolni az inget rajta, majd megszabadítottam tőle. Végig simítottam a mellkasán, ő pedig az arcomra helyezte a tenyerét. Hüvelykjével piciny köröket rajzolt rá és finom csókot hintett ajkaimra, majd az államra, a nyakamra, a szegycsontomra és így haladt egyre lejjebb. Hasamon elidőzött, különösen a nadrágom korcánál. Forró leheletétől labdaméretűre zsugorodott a gyomrom. Szájával bontotta ki a nadrágom gombját, mire felnyögtem.

– Nem is tudtam, hogy tudsz ilyet – kuncogtam el magam.

– És még mi mindent tudok... Ma este bebizonyítom – azzal lerántotta a nadrágomat a fehérneműmmel együtt és minden kertelés nélkül a nőiességemre csókolt. Ösztönösen húztam fel a lábaimat, ezzel széjjelebb is nyitva azokat, így már könnyedén befért közéjük. Újabb csókokat hagyott a legérzékenyebb pontomon. – Istenem, de forró vagy – nyögte. Ez bennem is megmozgatott valamit, mivel fülig vörösödtem, ami nem szokásom.

Mohó nyelvmozdulatokkal játszott rajta, egyre közelebb taszítva a gyönyör földjére. De nem akartam, hogy így legyen vége. Többet akartam, egy egész estén át szeretkezni akartam vele. Mindenhol és mindenhogy.

– Annyira... jól csinálod – sziszegtem hátra feszített fejjel. Kezeim görcsösen markolták a makulátlan ágytakarót. Finom anyaga simogatta a bőröm.

– Nem ma kezdtem – motyogta.

Hamarosan megéreztem az egyik ujját, ahogy körkörösen simogatta a bejáratomat beengedésért könyörögve. Kéjes nyögéssel adtam tudtára, hogy itt aztán olyan szabad az az ajtó, mintha muszáj volna nyitva lennie. Készségesen tolta egyre beljebb. Hosszú nyögéssel szorítottam rá ujjára. Nem azért mert fájt, hanem azért, mert már ettől is képes lettem volna elmenni. Ő viszont nem hagyta abba. Továbbra is szenvedélyesen jártatta a nyelvét és az ujját is mozgatni kezdte. Hátam ívbe feszült, a testem megremegett és át adtam magam az érzésnek, ami a Mennybe repített. Ujja mozgása lassabbodott, nyelvével csíkot húzott egészen a melleimig. Rájuk markolt, közben közéjük hajolt és a szegycsontomon lévő vékony bőrt kényeztette.

     Pihegve fordítottam a helyzetünkön. Kajánul vigyorgott alattam, amitől ismét pír szökött az arcomra, ezért inkább gyorsan az ajkaira hajoltam és egy szenvedélyes csókcsatát kezdeményeztem. Kezével azonnal utat talált a fenekemre. Erősen markolt rá, ami miatt belenyögtem a szájába. Alsóajkába haraptam és kicsikét meghúztam, mire felszisszent és jobban markolt. Elengedtem, majd rácsókoltam duzzadt ajkára, aztán lassan áttértem a nyakára. Kulcscsontjától végig nyaltam a füle tövéig, majd ráfújtam erre a területre. A libabőr rózsaként nyílt ki egész testén. Aprót szusszant, de nekem ez nem volt elég.

– Hallani akarlak – súgtam a fülébe. A fülcimpájára haraptam, közben rámarkoltam kemény férfiasságára. Egy hosszabb, öblös nyögést hallatott. – Mindjárt más – vigyorodtam el.

Végig harapdáltam a nyakát egészen a kulcscsontjáig. Mellkasát árasztottam el szerelmes csókjaimmal és vándoroltam egyre lentebb. Nadrágja korcánál megálltam és felegyenesedtem. Játszadozni akartam. Azt akartam, hogy könyörögjön értem. Hitetlenkedve bámulta magabiztos vigyoromat, majd nemes egyszerűséggel magára rántott, szenvedélyes csókot követelve. Tarkómnál vezette a hajamba ujjait, masszírozva a fejbőröm. Nyögéseink egybe olvadtak a szoba csendjében.

Nadrággombjával kezdtem babrálni, amint kioldottam, már be is csúsztattam a kezem a nadrág és az alsója közé. Körmöm hegyével ingerelve az egyre duzzadó falloszát. Nyelvemmel végig szántottam a felsőtestén. Szinte le sem húztam róla a maradék ruháját, már vettem is a számba legnemesebbik tagját.

Hangosan nyögött fel és remegett meg alattam. Sikerként könyveltem el, így eleresztettem egy vigyort, majd felnézve rá nyaltam rajta végig.

– Édes Istenem – nyögte és visszaejtette a fejét az ágyra, de szinte rögtön fel is emelte, hogy láthassa, a szemembe nézhessen, miközben munkálkodok rajta.

Egyik kezemmel megfogtam, pumpáló mozdulatokkal izgattam, miközben a makkját szívogattam. Szinte én is remegtem, annyira járt a teste, a hangjáról nem is beszélve. Feljebb ült, a könyökén támaszkodott, másik kezével lágyan eltúrta az útból a hajamat, hátul belemarkolva. Erre már én is felnyögtem. Egyre mélyebbre toltam a számban, már majdnem a torkomat érintette. Egyszerre nyögtünk fel. Felemeltem róla a fejem és újra végig nyaltam rajta. Hirtelen vettem a számba, gyorsan mozogva rajta, mire még hangosabban nyögött, még erőteljesebben remegett. Összeszorította a szemét és hangos nyögéssel eresztette belém, ami benne volt. Forrósága szétáradt a számban. Lenyeltem és gyors mozdulatokkal ültem az ölébe. Megtöröltem a számat a hüvelykujjammal és azonnal a nyakára buktam. Lüktető vénája csábított. Olyan gyorsan pumpált a szíve, mint ahogy egy versenymotoros tolja a kilómétereket a sztrádán.

– Te lenyelted? – kérdezte miután képes volt megszólalni.

– Úrinő nem köpköd – rántottam meg vigyorogva a vállam. – De ennyivel nem úszod meg.

– Nem is akartam – közölte, majd feljebb emelt a csípőmnél, hogy egyenesen a farkára ültessen.

     Ismét egyszerre nyögtünk fel. Remegve kapaszkodtam a vállába. Összedöntöttem a homlokunkat, lehunyt szemekkel vártuk a csodát. Vártuk, hogy melyikőnk mozdul először. Államra simította tenyerét, lágy csókot hagyva ajkaimon. Hátul babráltam a hajával.

Újabb csók.

Könnyek.

Még egy csók.

Még több könny.

Mindkét karommal átfogtam a nyakát, mintha én lennék a legszebb nyakkendője. Lassan kezdtem mozogni rajta. Izmai befeszültek, szorosan ölelt a derekamnál. Olyan esetlennek éreztem magam, mintha először csinálnám. Nem tudom miért. Talán csak annyira jól akartam csinálni, hogy el is felejtettem, hogy kell. De ő sem volt másképp. Úgy csinált, mintha nem tudná, hol érhetne hozzám.

Nyakába fúrtam a fejem, magamba szívtam az illatát.

Szantálfa. Vanília. Bergamot. Pézsma. Ez volt ő.

Maga a biztonság.

Mégis egyenlő a kétséggel.

Nagybetűs Szerelem.

Ami kéz a kézben járt a fájdalommal.

Az otthon melege.

Az erdő ridegségével.

Tempóm továbbra is lassú volt. Nem akartam elkapkodni. Szerettem volna, hogy ez a szerelmeskedés legyen a legjobb dolog, ami történhetett vele eddigi élete során és önző módon azt akartam, hogy ezután, ha valakivel együtt lesz, folyton hozzám hasonlítsa. Hogy én legyek neki az az egy, akit sosem felejt. Hogy ezek után senki se legyen neki elég jó. Akartam, hogy a hiányomtól szenvedjen, hogy tudja, mit éltem át eddig. Minden egyes nyögésemmel sugalltam, mennyire szeretem őt.

Leheletünk kergetőzött egymáséval, nyögéseink egybe forrtak. Annyira közel húzódtam hozzá, hogy a testünk is összedörzsölődött, a szívünk összeért, együtt dobbant.

Csókolt, harapott, mart, szerette, becézte a testem.

Hirtelen pózt váltott, az ágyon fekve találtam magam. Combomtól végig simított a lábamon, felemelte és egy csókot hintve a lábfejemre a nyakába akasztotta, majd újra belém hatolt. Megremegett és egy aprót nyögött. Még nem kezdett el mozogni, helyette lehajolt. Hátra simította a homlokomról a hajam és lágy csókokkal ajándékozott meg. Finomra hangolt mozdulatokkal kezdett kényeztetni, mintha ő lenne Debussy, én pedig a zongorája. A fejemben hallottam a mozgásunk ritmusának dallamát. A hátam alá nyúlva szorított magához, homlokát a vállgödrömbe helyezte, így minden egyes apró nyögését közvetlenül a fülem mellett, tisztán hallottam. Átöleltem, homlokom a vállának szorítottam. Azt akartam, hogy egy centiméternyi levegő se legyen köztünk.

– Szeretlek – nyögte a fülembe. – Mindig is szeretni foglak.

– Én is téged – súgtam, visszafojtva a könnyeim.

Tempója egyre intenzívebbé vált, kottánk lassan a legszebb szólamokká változott.

– Mint egy gyönyörű dallam... a szerelmünk leköszönő dala. Alkossuk meg, kérlek – leheltem a szoba levegőjébe – Affettuoso* – nyögtem hátra vetve a fejem, azonnal meglátta a lehetőséget és a nyakamat kezdte érzelmesen csókolni.

Erősebben lökött, de visszafogva magát, finoman csúszkált, nem akarta elsietni.

– Dolcissimo** – súgta.

Csókoltam, ahol csak értem. Csókolt, ahol csak ért. Nem bírt magával, egyre csak lökött, mindkettőnket a Mennyország felé repítve. Szinte láttam fekete szárnyait. A kitaszított angyalt, ahogy könyörületért esedez Szent Péternek, hogy csak egy pillanatra, de megmutathassa nekem, mit hagyott ott.

– Fermata!** – nyögtük egyszerre, ahogy elért minket a melódiánk csúcspontja.

Remegve csókolt, zihálva túrta el arcába omlott haját. Ölelt, csókolt, szeretett.

     Feljebb araszoltunk az ágyon, bebújva a takaró alá. A mellkasára feküdtem, ő pedig szorosan ölelt. Nem akarta még, hogy menjek. Én sem akartam. Szótlanul hallgattuk egymás szívverését, ami az óra kattogásával keveredett. Gyengéden simogattam a mellkasát, ő pedig a homlokomra tapasztotta a száját. Mély levegőt szívott be, reszelve fújta ki. Egy idő után légzése egyenletesebbé vált. Elaludt. Így hát eljött az idő. Eszemben sem volt reggel elbúcsúzni. Nem bírnám. Képtelen lennék itt hagyni, ha a szemeibe kellene néznem.

Óvatosan kiszálltam mellőle. Magamra kaptam az ingjét és beszippantottam az illatát. Leültem az íróasztalhoz és elővettem egy papírt meg egy tollat. Díszes, fém toll volt. Talán ajándékba kapta. Nem is számít. Elkezdtem egy búcsúszöveget fogalmazni, de minden olyan erőltetettnek tűnt, ezért inkább nem bonyolítottam túl. Egyszerűen megköszöntem mindent, amivel megajándékozott és elköszöntem. A párnára helyeztem, majd elkezdtem felöltözni, de a felsőmet nem találtam. Mivel nem akartam felébreszteni a matatásommal, egyszerűen visszavettem az ingjét és beletűrtem a nadrágomba. Legalább lesz egy szuvenírem nekem is, és neki is. Bármennyire groteszken is hangozhat ez.

Végig néztem rajta, még egyszer, utoljára. Haja kócosan bomlott az arcába, ajkai elnyíltak, ahogy vette a levegőt. Egyik lába kilógott a takaró alól. Izmos, szép ívű, gyönyörűen kidolgozott, mintha csak márványból faragták volna. Szívesen nézegetném a Louvre-ban, mindennap ott lennék.

– Viszlát, szerelmem – suttogtam és hátrálni kezdtem az ajtó felé.

Halkan, de sietősen hagytam el a szobát és indultam fel a padlástérbe Gillyt megkeresni. Sejtéseim beigazolódtak, ott volt. Még nem is aludt.

– Végeztetek, elbúcsúztatok? – kérdezte halkan, ahogy meglátott.

Szótlanul bólintottam.

– Akkor induljunk. Freyának mondtam, hogy valószínűleg nem maradunk reggelig.

– Köszönöm.

Ez volt minden, amit ki bírtam préselni magamból. Nem akartam beszélni, ő pedig ismert annyira, hogy nem faggatózott.

– Tűnjünk el innen – sóhajtottam.

     New Orleans utcái még ezen a késői órán is tömve voltak. Szebbnél szebb dallamokat hozott az éjszakai szellő. Fiatalok, idősek egyaránt élvezték a jazzt, ami ennek a városnak még a falaiból is áradt. Lehunyt szemmel hallgattam és arra gondoltam, ezt is először és utoljára élhetem át, de nem bántam. Végre lezártam az életem egy fontos korszakát. Gyönyörű megpecsételése ez valami réginek, aminek a helyébe egy ismeretlen, izgalmas, új dolog lép majd.

☽ ☾ ✩ ☽ ☾ ✩ ☽ ☾ ✩ ☽ ☾ ✩ ☽ ☾

* Affettuoso - zenei kifejezés, jelentése: érzelmesen
** Dolcissimo - zenei kifejezés, jelentése: nagyon lágyan
*** Fermata - zenei kifejezés, jelentése: korona, nyugvópont