31.rész

Evanescence: Lithium

Egész úton csak annyit szólt hozzám, hogy megkérdezte melyik étterem felé kanyarodjon. Ismét kimerült és igerlékeny volt, mire megállt a lakás előtti parkolóban féltíz is elmúlt, és megint alig tudott ébren maradni.

- Mindentől függetlenül veszélyes, ha ilyen állapotban vezetsz. Akarsz a kanapén aludni? – normál hangon kérdeztem, mindenféle adalék nélkül, csak megrázta a fejét, és tovább dörzsölte a szemét – Főzzek egy erős kávét?

- Csak szállj ki. – szó nélkül megtettem, de még behajoltam és hozzáfűztem egy mondatot.

- Azért próbálj meg baleset nélkül Brackleybe érni, a fiad hazavár. – és rázártam az ajtót.

Másnap a munkaidő hivatalosan kettőig tartott, megint túlórára készültem, de negyed háromkor az osztrák felállt.

- Elmegyek és már nem jövök vissza, mára végeztünk. A céges sofőr hazavisz, vagy ahová akarod.

- Rendben.

- Hétvége van, de legyél elérhető, még nem tudom fogok el dolgozni és lehet, hogy kell majd pár adat.

- Jó. – pakoltam össze, és indultam el vele én is.

Egész nap furcsán viselkedett csak akkor szólt hozzám, ha feltétlenül muszáj volt. Éreztem, mennyire feszült, a liftben is karba tette a kezét, és az ujjaival dobolt a felkarján.

- A céggel van valami, amiről nem tudok? – mire összeráncolt szemöldökkel nézett rám kérdőn – Ideges vagy.

- Nem munka. – közölte kurtán és szárazon.

Leértünk a földszintre, kinyílt az ajtó, és gyorsan kiléptem, egymásnak biccentve váltunk el a parkolóban. A sofőrt megkértem, vigyen el bevásárolni, mert főzni akartam. Négy után értem haza négy hatalmas táskával, letusoltam, elindítottam egy mosást is. Lasagnát akartam készíteni, de amikor már csak a húst és a zöldséget kellett volna megpirítani, rájöttem, se oregánót, se paradicsomszószt, se tejszínt nem vettem. Mindent bedobtam a hűtőbe, és öt is elmúlt mikor leugrottam a tíz percre lévő boltba.

Jókedvűen bólogattam fülemben üvöltő AC/DC számra, az utolsó lépcsőforduló után szatyorral a kezemben trappoltam fel a lépcsőn, felpillantottam, az ajtóm előtt pedig megláttam Toto széles hátát. Ököllel ütötte az ajtómat, nem, nem kopogott, valóban ütötte.

Kivettem az egyik fülhallgatót, és lassan mentem tovább, pár lépésre álltam meg tőle.

- Nyisd ki! – kiabálta – Angel! Hallod? Nyisd ki! – és a tenyerével csapkodta tovább a fehérre festett tölgyfát.

- Itt vagyok. – szólaltam meg halkan. Megáll a mozdulatban, és megfordult. Szinte fel sem fogtam, mit látok.

A haja még a szokottnál is kócosabban állt, és teljesen leizzadt. A szemfehérje vöröslött, mintha komolyan éjszakázott vagy bulizott volna, esetleg hosszabb úszás után kimarta volna az uszodai klór, a szeme körüli bőr is kidörzsölődött. Az arcára kiült a kétségbe esés, és a fájdalom. Kiborult. Olyan tekintettel pillantott rám mintha én mindent tudnék, és nálam lenne a válasz, amit keres. Pár másodperc telhetett csak el, amíg egymást néztük, aztán lendületesen hozzám lépett, és a nyakamba borult. Olyan szorosan ölelt, hogy alig kaptam levegőt. Az arcát a vállamba fúrta, én meg csak álltam ott és azt sem tudtam mi a fene történik, az egész teste hevesen rázkódott. Jó néhány pillanatba került, mire felfogtam mi történik. Sírt. Némán, hang nélkül. Tudtam, valami igazán nagyon nagy baj lehet, ha nála előkerültek a könnyek. A táskát leengedtem a földre, a kulcsomat zsebre tettem és visszaöleltem. Fogalmam sincs meddig álltunk némán a lakásom előtt, egymást szorongatva. Egy idő után a hátát és a tarkóját simogattam. Óvatosan előkerestem egy zsebkendőt, lehajtottam a fejem, picit eltávolodtam tőle és hátra nyúlva derekamat ölelő kezébe csúsztattam. Továbbra is a karjai közt tartott, a vállamon pihent a feje, és úgy szedte rendbe magát, hogy én semmit se lássak abból valójában mennyire összetört. Próbált valami keveset megőrizni a férfiúi méltóságából, én pedig hagytam, aztán hozzábújtam. Nagy levegőket vett, hogy kissé összeszedje magát.

Amikor végre elváltunk egymástól kerülte a tekintetem, zavarban volt, mert beláttam a páncélja mögé.

- Gyere be. – mondtam halkan és lehajoltam a szatyorért – Lasagnát főzök vacsira. - pillantottam rá, ő bizonytalan volt - A fagyóban van vodka és tequila is.

- Vodka.

- Narancslével, vagy...

- Tisztán, és sokat.

- Oké. – nyitottam ki az ajtót, és intettem, hogy menjen előttem.

A konyhapulthoz ült le az egyik magasított székre, felkönyökölt és mindkét kezével a hajába túrt.

- Mennyire bírod a töményet? – kérdeztem miközben egy alacsony széles designer vizes poharat negyedig öntöttem neki a Smirnoffal.

- Félig töltsd. – pillantott rám parancsolóan.

- A detoxban akarsz kikötni? -kérdeztem aggódva – Ez egy perc alatt fejbe vág.

- Ne vitatkozz velem! – emelte fel a hangját, még rátöltöttem, de közel sem félig - Azt... - kezdte volna.

- Idd meg. – tettem le elé, és amikor érte nyúlt, megfogtam a kezét – És mond el mi van, segítek.

- Nem kell. – húzta ki a kezét az enyémből, és felhajtotta a piát, adtam neki még egy kicsit.

- Tök részegen a pohár fenekén nem találod meg a megoldás.

- Nem akarok megoldást, csak felejtést. – itta ki, és felém tartotta az üres poharat.

- Jól figyelj rám. – hajoltam előre és a szemébe néztem - Akár mi is borított ki ennyire, ketten elég okosak vagyunk, hogy megoldjunk. - lassan beszéltem szinte tagolva - Feküdj le a kanapéra, szedd össze magad, főzők egy erős kávét, csinálok kaját, és aztán közösen végig futunk minden lehetéséges alternatíván.

- Nem tudok gondolkodni. – nézett rám végighúzva az ujjait az arcán – Képtelen vagyok.

- Gyere! – léptem mellé és belekarolva a kanapéra fektettem, szüksége is volt rá mert máris kezdett a fejébe szállni a pia. Leültem a dohányzó sarkára, és néztem amint az arcát eltakarva fogja a fejét. Felálltam megsimogattam és megszorítottam a vállát, aztán leálltam főzni.

Percekkel később ő már aludt. Az alkohol úgy lecsapta, mint villám a biztosítékot. Betakartam, és hagytam pihenni. A kaja tíz után lett kész, nem siettem vele. Kávéval a kezemben ébresztgettem Totót. Kábán pislogott rám.

- Mi történt? – tarkóját masszírozta.

- Nem tudom, nem mondtad el.

- Idejöttem... - ült fel lassan.

- Igen, totálisan kiborulva ölelgettél, kaptál egy adag piát, és teljesen kidőltél. Jó három órát aludtál.

- Már emlékszem... - motyogta.

- Hogy vagy?

- Szarul. – a kezébe adtam a kávét.

- Kösz...

- Lasagnát sütöttem, moss kezet és gyere enni.

- Nem vagyok éhes. – dörzsölte a homlokát.

- Toto. – váltottam komoly hangra, mire rám nézett - Csak egyszer kérdezem meg, és többet nem. Mi a pokol történt, amitől ennyire padlót fogtál? – hosszú pillanatig néztünk egymás szemébe majd a kezében lévő bögrét kezdte el bámulni. Hosszú másodpercekig vártam, de nem szólalt meg. – Rendben... - fel akartam állni a kanapé széléről, de megfogta a kezem.

- Hazamentem, hogy lássam a fiam... - suttogta, én pedig bólintottam – Csengetnem kellett, nem tudtam bemenni, Susie lecseréltette a zárakat. – mire fújtattam egyet – Amikor kinyitotta megkérdeztem, ez mi a szar, miért zárt ki? Erre azt válaszolta, miért ne tenné, ha fenyegetem őt is és a gyereket is.

- A lenyúlt pénz miatti fenyeget...

- Igen... - bólintottam – Bármit mondtam, mindent támadásnak vett. Nem hagyta, hogy értelmesem elmagyarázzam mi van. Bedühödött, és nem akart beengedni a fiamhoz... Elszállt az agyam és felrohantam a gyerekszobába... Jack annyira örül nekem... - szomorúan mosolygott – De megjelent Susie kicibálta a kezemből, és át akarta vinni a másik szobába, veszekedni kezdtünk, ő meg eltartotta tőlem a gyereket... – mutogatott idegesen – Aztán előkerült a dada átvitte a szomszéd szobába, és mi tovább cirkuszoltunk, én meg hallottam ahogy Jack üvöltött, és sír.... – elcsuklott hangja – kétségbeesve és tokaszakadtából kiabálta, hogy „Apa... Apa... Apát akarom..." – Toto sírt a könnyei végig folytak az arcán, próbálta megdörzsölni a szemét, de nem segített, és már rekedten és motyogva beszélt tovább – Balhéztunk legalább másfél órát, és a fiam végig könyörögve kiabált és bőgött utánam... A dada meg Susie utasítására belülről magukra zárta az ajtót... Nem tudtam bemenni a fiamhoz... Könyörögtem Susienak, hogy legalább addig had, lássam a Jacket, amíg megnyugtatom egy kicsit... De nem engedte... Aztán próbáltam meggyőzni, legalább ő menjen át és nyugtassa meg, de az sem érdekelte... Tovább ment a balhé... Végszóra megjöttek a zsaruk, és mivel nem akartam együttműködni, megbilincseltek, kirángattak a saját házamból az udvarra, és beültettek a kocsimba... Susie meg utánam kibált, készüljek mert még ma bead ellenem egy távolságtartási végzést, hogy jó darabig ne is láthassam a fiam... A rendőrök meg a szállodáig kísértek... Így vissza sem mehettem... - nézett rám könnyek közt.

- Úristen... - ennyit tudtam mondani, miközben Toto úgy szorította a kezem, hogy azt hittem eltöri.

- Én szeretem az kis kölyköt... - suttogta.

- Tudom... – öleltem át szorosan.