23.rész

Mire kiértem az étteremből már nem volt sehol, felvettem a cuccom a portán, és kisétáltam a hotel elé. Úgy gondoltam, ha itt hagyott, akkor hívok egy taxit. De erre nem volt szükség, az utcán parkoló Mercedes mellett állt zsebre dugott kézzel, mellette a földön a poggyásza. A tartásán és az arcán is láttam, mindjárt felrobban a feje, olyan ideges.

- Felnyitnád a csomagtartót? – léptem mellé.

- Nem! – felsóhajtottam, és próbáltam kinyitni valamelyik ajtót, majd felé fordultam.

- Ez még tőled is gyerekes, nyisd ki a kocsit.

- Nem tudom baszd meg! – fakadt ki, mire széttártam a karom, és kérdőn pillantottam rá mire összefonta a karját a mellkasa előtt, és oldalra bámult.

- Mi történt a kulccsal? – mire az állkapcsát mozgatva rám pillantott, ha szemmel ölni lehetett volna akkor ott halok meg – Értem, szóval eltörted mérgedben. Hívok egy taxit.

- Nem kell!

- Kértél tartalék kulcsot?

- Igen! -és már majdnem kiabált.

- Oké. – úgy álltunk egymás mellett, mint két groteszk szobor, én szórakozottan nézelődtem, majd a telefonom bökdöstem, ő meg mérgesen nézett a semmibe. Fél órával később loholva érkezett meg a sofőrje és átadta Totónak a kulcsot. Az osztrák végre kinyitotta a kocsit, gyorsan bedobtam a csomagtartóba a cuccom, és beszálltam az anyós ülésre. Oldalra fordulva az övemet kötöttem be, amikor beült a vezető ülésbe, és erővel becsapta az ajtót, hatalmasat csattant. Felpillantottam, egymás szemébe néztünk. Nem szóltam semmit, ő meg láthatóan igyekezett visszafojtani az üvöltést. Visszahúzódtam az ülésembe, és kibámultam az ablakon. Eszem ágában sem volt mégjobban felhergelni, pláne, mert ő vezetett. Jól tettem, mert ahogy elindultunk érződött a váltásain és fékezésén, mennyire ingerült. Tudtam, jól ismeri Bécset, hiszen évekig élt itt, és a gyerekei is itt laknak. Mégis hülyeséget csinált, lefordult egy sarkon, hogy megkerülje a dugót, de fél perccel később rájött egyirányú utca, mérgében és kényszerből leparkolt forgalommal szemben. Németül kezdett káromkodni, és rácsapott a kormányra is.

- Megállítom a forgalmat, tolass ki. – csatoltam ki az övet.

- Hogy mit csinálsz? – nézett rám dühösen.

- Kiszállok, megállítom a kocsikat, te meg megfordulsz. Jobb ötlet?

- Kurvára meg fognak baszni a rendőrök!

- Tudom cseszd meg, akkor sincs jobb ötletem!

- Olvasd a fejemre, hogy...

- Idegbeteg vagy. – szálltam ki, és rávágtam az ajtót. Az út közepére állva megállítottam a forgalmat, ő meg viszonylag gyorsan megfordult koccanás nélkül. Azonnal visszaültem az autóba, és még be sem kapcsoltam újra az övet, már vissza is kanyarodott a főutcára.

- Kibaszott dugó! – rázta a fejét.

- Add ide a mobilod, felhívom a pilótát nem érünk ki időben.

- Kiérünk! -csattant fel.

- Mindjárt tizenegy, és még a belvárost sem tudtuk elhagyni. Kérjünk későbbre repülési engedélyt, kiérünk, és míg várunk eszünk a reptéren.

- Nem akarok enni, a kurva gépen akarok ülni, és hazahúzni a faszba! – kiabálta.

- Oké.

- Elegem van! Elegem van ebből az egészből! Belőled is elegem van! -kezdett el csapkodni, és ordítani, majd a telefonját odavágta a műszerfalhoz a rádió alá.

A készülék visszapattant, leesett a lábamhoz, de láttam, hogy betört az üveg. Felvettem, és feltettem a tarójára a hifi elé. Toto teljesen kiborult, remegett a keze a kormányon.

- Oké. Nyugi. Húzódj le kiszállok, elmegyek kereskedelmi járattal. Nem kell tovább bámulnod.

- És Olának mi a faszt mondok miért nem velem jöttél? -kiabálta.

- Mi köze van neki ehhez?

- A gyárban vár!

- És ezt mikor mondta?

- Reggel hívott fel! Az állandó faszságok miatt főnöki vizitet tart!

- Jó, majd azt mondom, még Güntherrel volt dolgom, és kértem, hogy ne várj meg.

- Azt mondtam neki rendben velem jössz! – mire felsóhajtottam.

- Vezessek én?

- Nagy szart!

Tizenkettő is elmúlt már mire kiértünk a reptérre, és dög meleg volt. Toto becsörtetett az üzleti váróba, és levágta magát a legtávolabbi sarokba az ablak mellé. Fél kettőre kaptunk új felszállási engedélyt, addig ott ült egyedül az asztalnál, piszkálta a telefonját, és egy rövid ideig használta a laptopját is. Nem ebédelt csak ivott egy kávét. Nem mentem a közelébe mert nem akartam újabb balhét, nem hiányzott, hogy címlapon legyen amint velem kiabál.

És nekem is volt, mint elgondolkodnom, az biztos. De a kép sehogyan sem állt össze, tudtam ez a totális kiborulás nem színészkedés, tényleg megviselte, hogy otthagytam, és ilyen durván lekoptattam. Ennek a jelenetnek az egyik felét az egóját ért ütés adta, de a másikat, a nagyobbik részét hogy valóban nem egy éjszakára tervezett velem. És amin én magam is fennakadtam már így utólag, visszapörgetve a beszélgetésünket, ő szeretkezésről és nem szexről beszélt. Ha viszont komolyan többet akart, mint egy kis szórakozás, akkor ő is és én is nagy szarban vagyunk. Már belefájdult a fejem annyit agyaltam rajta, és a kevés alvás sem segített. Pár percre lehunytam a szemem, és próbáltam lazítani a kényelmes fotelben.

- Ébren vagy? – kérdezte Toto, ránéztem.

- Persze. – az órámra pillantottam – Megyek. – álltam fel.

Kocsi vitt ki a magángéphez, de alig szálltunk ki megcsapott a meleg, kész forróság volt. A gépre felszállva meg ment a légkondi, mégis szinte szét sem nézve az első ablak melletti helyre leültem. A légiutas kísérőtől kértem egy vizet és egy kávét. Toto tűntetőleg a telefonját bámulta.

- Ha ordítani akarsz akkor ordíts. – pillantottam és közben a tarkómat dörzsöltem.

- Kedves, hogy megengeded. – de rám sem nézett.

Láttam, nincs kivel beszélni, így elhelyezkedtem az ülésben, lehunytam a szemem, mélyeket lélegeztem és próbáltam nem rókázni. Felszálltunk, de a helyzet rosszabb lett. Kimentem a mosdóba, és kijött az ebédem. Többször is hánytam. Lüktetett a fejem, szédültem, kavargott a gyomrom, rázott a hideg, és izzadtam, mint a ló. Tudtam, hogy ez már nem az időjárás miatt van, hanem a kaja okozza. Összeszedtem magam ahogy tudtam, és a stewardess ültetett le a konyhaszerűségben a földre, egy vödörrel a kezemben, és kaptam egy üveg hideg vizet is. Hátravetettem a fejem a konyha egyik éppen nem működő sütőjének.

- Most szóltak, hogy rosszul vagy. Mi történt? – jelent meg Toto összevont szemöldökkel és idegesen, majd alaposan végignézett rajtam – Fal fehér vagy. – leguggolt és a kezét a homlokomra tette – És lázas. – morogta.

- Ételmérgezés... - motyogtam

- Hogyan? – hajolt közelebb.

- Ez ételmérgezés... Egyszer már Szíriában már volt ilyen, romlott kecskehústól.

- És most is kecskét ettél? – ironizált.

- Csirkét ebédre. Szerintem nem sütötték át rendesen. – és közben szinte vacogtam, rázott a hideg. Újra a homlokomra tette a kezét.

- Megy fel a lázad... - láttam rajta mennyire nem tetszik neki ez az egész.

- Visszafordulunk Bécsbe.

- Nem kell...

- Ez nem kérés vagy kérdés volt. Azonnal visszamegyünk. Kurva szarul vagy. – nézett rám szigorúan, fel akart állni, de megfogtam a karját.

- Mondom nem kell.

- Visszamegyünk.

- Felesleges. A kórházban csak antibiotikumot, bér és gyomorfertőtlenítőt, meg infúziót adnak ásványisókkal a kiszáradás meg a hányás miatt. Ami kellhet van nálam. Hozd ide a hátizsákom...A ronda lilát...

- Egy óra múlva kórházban lehetsz. – intettem a fejemmel, hogy nem.

- Hozd a táskám. – odahozta a háromrekeszes sötétlila kis sporttáskát. Kihúztam a hátsó rekeszt és turkálni kezdtem, kivettem egy fájdalom és lázcsillapítót, és egy görcsoldót. Kiszedtem négy üvegkapszulát a dobozokból, és a kezébe adtam. – Késsel a perforáció mentén meg kell karcolni és feltörni, öntsd össze egy pohárba. Ez injekció, de szájon át is jó.

- Ez mind gyógyszer? – pillantott a rekeszekbe döbbentet, amiket sorra húztam ki.

- Nem járhatod a harmadik világot régészként gyógyszerek nélkül. – aztán tovább keresgéltem meglett a gyomorfertőtlenítő is – Ez pezsgőtabletta, egy nagy pohár víz kell hozzá. Kettő kezdetnek elég. - bontottam fel a hosszú tégelyt.

Megittam a két feloldott tablettát majd egy kis vízzel keverve a többi gyógyszert. Aztán fejhajtottam egy pohár kólát.

- Jó a hányásra, ne kérdezd miért.

Két antibiotikum jöhetett szóba, végül azt választottam amiben babszem méretű drazsék voltak.

- Ez is beveszed? – nézett rám elképedve.

- A másik enyhébb, ez durva széles spektrumú, menjünk biztosra.

- Fel kellett volna hívni egy orvost.

- Felesleges. De ha akarod a csapatorvost megkérdezhetted, elmondom neki mit vettem be. Mire Londonba érünk kiderül, mi lesz.

- Úgy érted jobban leszel. -nyugtázta, míg elpakoltam a patika nagy részét, és szükséges dolgokat egy kisebb ritikülbe tuszkoltam.

- Vagy jobban, vagy sokkal rosszabbul mert a gyógyszer nem elég erős, és még pár hányás aztán tökre kiszáradok. – nyögtem.

- Remek... - állt fel és csípőre tette a kezét.

- Hoznál nekem egy plédet, nagyon fázom.

- Lófaszt! – azzal lehajolt hozzám – Fog át a nyakam, gyere! – már alám nyúlt, és át karolta a hátam. Könnyedén emelt fel és vitt át az utastérbe. Plédet is kaptam.

- Ha kibírom hányás nélkül Londonig, akkor a reptéren átöltözöm. – vacogtam az ülésemben nyakig betakarva, és őt néztem amint a velem szemben lévő ülés karfáján ült a mellkasa előtt karba font kézzel, aggódó és ideges arccal.

- Minek?

- Be kell mennünk a gyárba...

- Ilyen állapotban akarsz bemenni? -fakadt ki.

- Jobban leszek.

- Nem úgy néz ki! Halál sápadt vagy! – mutatott rám.

- Halott sápadt.... A hullák fehérek, azért halott sápadt a pontos kifejezés.... Kérek még vizet és kólát... - egy hosszú pillanatig egymásra néztünk.

- Ugye tényleg tudod mit csinálsz?

- Nincsenek suicid hajlamaim. Történt már velem ilyen, akkor minden sokkal rosszabbul alakult mert nem volt nálam gyógyszer. Szíriában egy hét után kerültem kórházba, öntudatlan állapotban teljesen kiszáradva, mert elég durva bakteriális fertőzést szedtem össze. Az orvos infúzión meg lázhúzón kívül nem tudott semmi mást adni. Ahhoz képest most szuperül vagyok.

- Akkor sem nyugtattál meg. – mire elmosolyodtam.

- Tudom...

Megjegyzés: A képen Angel Steel látható. (sajnos a modell nevét nem tudom...)