James:

Még kissé lihegve, ám kielégülten visszahúztam magamra alsómat, majd egy ugrással belevetődtem ágyamba. Kisvártatva Damien is befeküdt mellém, igen lenge öltözékében, akárcsak az enyém. 

- Na mizu cica ? - Kérdezte a mellettem fekvő megjátszott, rosszfiús hangon.

- Bocsi édes, a házszám téves, a dumád meg vagy ezer éves. - Feleltem olyan nyávogó hangom, amennyire csak telt tőlem.  Válaszként Damien kiöltötte nyelvét, ám még mielőtt visszahúzhatta volna gyorsan, s finoman ráharaptam, majd alsó ajkát fogaim közé fogva meghúztam.

- Harapdálsz is ? Én is tudok. - Mondta és nyakamhoz hajolt, megnyalta, majd jólesően megharapta és szívni kezdte. Fejemet oldalra döntve, lábamat felhúzva markoltam meg a puha lepedőt, közben kéjesen sóhajtottam. 

- Csak nem tetszik ? - Kérdezte vigyorogva a férfi, ám még mielőtt válaszolhattam volna, kinyílt az ajtó:

Egy fekete ruhás, fehér kötényes nő lépett be a szobába, vörös haját úgy húzta maga után a levegőben, akár egy esküvői fátylat, zöld szemei egy pillanatra kitágultak a meglepődöttségtől, ám hamar visszanyerte nyugodt, tekintélyt parancsoló arckifejezését. 

- Jó reggelt, James ! - Köszönt illedelmesen. 

- Jó reggelt, Margaret. Az úr mellettem, pontosabban rajtam, nem más, mint Damien, itt lakik nem messze. 

- Uram. - Köszönt az említett felé biccentve, ám ő nem igazán értette a helyzetet. 

- Damien, a hölgy Margaret. A ház szobalánya. - Világosítottam fel, s látszott raja a meglepődés.

- Üdv...

- A szennyest a szekrényben találod, jobb oldalt, a sarokban, illetve kérlek, töröld át a zongorát is. Jah és megtelt a szemetes, ürítsd ki azt is. - Adtam le a szükséges infókat, Damien pedig csak csendben ült és várakozva nézte, ahogy a nő kiviszi a koszos ruhákat, majd áttörli a zongorát, kifejezéstelen arccal, mintha mindennapos volna, hogy egy férfival fekszek az ágyamban, és a nyomunkkal van tele a fekete hangszer. 

- Óhajt még valamit ? - Kérdezte, miközben köténye zsebébe süllyesztette a rongyot.

- Nem, ennyi. Legközelebb ráér két nap múlva jönni. - Feleltem.

- Értem. További szép napot. - Köszönt el. - Önnek is uram. - Tette hozzá ismét a mellettem fekvőnek címezve, ám ő még mindig bódultan figyelte, amint a vörös hajú nő fátylát maga után húzva kimegy az ajtón és becsukja azt maga mögött. 

- Neked még szobalányod is van ? - Fordult felém, mikor magához tért. Szemében gyermeki csodálat csillogott.

- Apámék fizetik, de inkább házvezető, mintsem szobalány. - Feleltem természetesen. 

- Hallod, nem elég, hogy van egy akkora házad, hogy az ár a kastély titulust is megérdemli, de még házvezetőd is.. Komornyikod nincs ? 

- Nos ami azt illeti az nincs, de akartam egyet. Érdekelne ? - Kérdeztem mosolyogva, mire Damien elnevette magát. Nem vette komolyan, ám mikor észrevett várakozó tekintetem arcára fagyott a mosoly.

- H.. Hogy mi ? Komolyan gondoltad ? - Hangja kifürkészhetetlenül csengett. Nem tudtam, hogy sírni, vagy inkább nevetni készül.

- Igen, teljesen. Lakhatnál akár itt is, sok mindent nem kéne csinálnod, csak frakkban és öltönyben feszíteni, és néha elintézni nekem ezt-azt. De persze nem kötelező. - Tettem hozzá. Kíváncsian vártam a válaszát, látszólag érdekelte az ajánlat.

Hello !

Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokáig nem hoztam új részt, rengeteg minden közbejött, vagy csak szimplán nem tudtam fogalmazni... De végül most sikerült írni valami rövid kis izét, amivel tudtam folytatni, tehát remélem tetszett és nem utáltok nagyon a hosszú szünetért :D