James:

   A busz ajtaja halkan csapódik össze mögöttem. Ahogy sétálok haza, autók suhognak mellettem, a járda nélküli úton. Minden olyan csendes, mire rájövök, hogy ennek az oka nem más, mint a fülemben lévő fülhallagató, melyből hangosan szól a zene. 

   A nagy, fehér "ház" - jobban mondva luxus otthon - melynek beléptem az ajtaján üres. Teljese. A előszobában megállok a teljes alakos tükör előtt:

Egy magas, vékony, sötét hajú fiú bámul vissza rám, barna szemeivel. Kék sötétkék pulóvere a combja közepéig ér, kivágott nyaka felett kilóg a gallér. Fekete farmerja vékony lábaira simul, vége egy fekete bakancsban tűnik el. Ez volnék én... 

Kilépek a tágas, fehér, tiszta folyosóra, mely egy gyönyörű kórházra emlékeztet, és elindulok a szobám felé. Kihúzom a fülhallgatót a fülemből, zsebre vágom, és még onnan is hallom, Paramore Decode-ját. Ahogy kinyitom a folyosó végi ajtót, egy nagy, sötét szobában találom magam. 

Fekete keretes ágy, fekete, mintátlan tapéta, fekete-fehér rajzok a falon, fekete szőnyeg, rajta egy hatalmas, fekete, csillogó zongora. 

Ledobom táskám a sarokba és leülök játszani. A fehér billentyűk szinte világítanak a sötét szobában, melybe színe ellenére szépen ragyog be a napfény.