1917. május, Oak Park, USA

*

- Csak nem a kicsi Teo?
- Hát már nem olyan kicsi, Mr. John - jegyezte meg Gil, és az esztergapadhoz visszafordulva még a szemeit is megforgatta, hiszen Teo idősebb volt legalább kilenc teljes hónappal az egykori uránál.
John nézte a nyúlánk alakot az utca túloldalán, ahogy régi újságpapírokat teregetett szét a nagy ablakok párkányára. Amikor Teo ezzel elégedett volt, eltűnt megint az üzlete sötétségében. John megrezdült egy pillanatra, nem akarta még elengedni a fiú látványát.

Gil közben kíváncsian pislogott fel a látogatójára, de eszében sem volt megzavarni John gondolatait. Ő már rég észrevette, hogy az úrfi bizony túl gyakran felejti a szemét az egyre csinosodó Teón. A vak is látta volna, ahogy teljesen elmerült a látványban. Most is úgy tapadt a műhely ablakára, Gil szerint se a nevét nem tudta volna megmondani, se a századot, amelyikben élt. Inkább visszafordult a munkájához, és hagyta az egykori urát bambulászni.

Teo visszatért egy festékesvödörrel a kezében, Johnból pedig kiszakadt egy apró sóhaj. Még megadatik neki néhány perc, hogy nézhesse őt. A világért sem vallotta volna be senkinek, de nagyon hiányzott neki, mióta elköltöztek tőlük. Kicsit utálta Teo anyját, ismeretlenül is. Miért kellett házat hagynia a fiára? Most is ott dolgozhatna náluk, és ő hallgathatná minden iskolai szünetében a bársonyos hangját, ahogy énekel. Ehelyett most lopott percekkel kell csillapítani lelke éhségét. Érezte, nem állhat itt napestig, kifele bámulva Gil műhelyéből.
Egy pillanat alatt döntött, és köszönés nélkül kivágtatott a félig nyitott ajtón. Gil nem sértődött meg, inkább felállt az esztergapad mellől, és az úrfi előbbi helyére lépett. Kíváncsian figyelte az út túloldalán kibontakozó jelenetet.

Teo nagyon koncentrált, mialatt szépen ívelt fehér betűit húzta az üzlete ablakára. Majd ismét leguggolt a vödör mellé, hogy rávigye az ecsetére a kellő mennyiségű festéket. Elmélyült a munkájában, nem is vette észre, hogy valaki állt mellette.
- Khm - köszörülte meg a torkát John, és már ettől ellepte a pír az arcát. Zavarba jött, hogy Teo nem figyelt fel rá rögtön. Milyen dolog ez? - jutott eszébe. - Rendben, hogy szép, de akkor is. Még mindig csak egy ágrólszakadt árva. Cseléd. Béna. Míg ő pedig...
- Á, John úrfi... - pillantott mégis fel a festékes vödre mellől Teo. A szeme elé tartotta a kezét, mert a nap túl erősen tűzött rá, pedig még csak májust írtak.

Johnban megakadtak a gondolatok, ahogy meghallotta Teo hangjának mélységét. Arca változásán is meghökkent. Hogy lesz ez a fiú egyre szebb? Ilyen rég látta volna? Egyszerűen nem tudta elengedni a hullámos gesztenyebarna haj csillogását, vajon milyen puha lehet, ha megérinti? A sötét szem borzongató figyelmét, és az egyszerűen csókolni való karamell bőre hívogatását. Erőszakkal próbálta félrefordítania a tekintetét, de az hirtelen önálló útját kezdte bejárni az előtte guggoló karcsú testen. Teo kockás ingje könyékig fel volt tűrve, kilátszódott inas alkarja. John a hosszú ujjakat figyelte, ahogy a napot próbálják eltakarni gazdájuk szeme elől. Valamiért nyelnie kellett, annyi nyál tolult a szájába.
- Khm - ismételte meg a korábbi mondatát, igazán tanult ifjúhoz méltóan. - Látom, sikerült a fotóstúdiót nyélbe ütnöd.

Teo leengedte a kezét, és felállt. Aprót biccentett a fiú felé.
- Igen, úrfi, hála a szüleinek. Sosem fogok tudni rászolgálni - mosolygott Johnra.
Hála, igen hálás is lehetne, de miért csak a szüleinek? John azt akarta, hogy neki is hálás legyen Teo, hiszen az egész az ő jól kifundált ötlete volt.
- Mondtam már, hogy ne úrfizz, már nem dolgozol nálunk.
- Igen, Mr... Jung-Cook.
- John, ezt is mondtam már százszor - szaladt fel a pumpa Johnban, amiért Teo ragaszkodott a hivatalos, távolságtartó megszólításához. Jobb szeretett volna valami közvetlenebbet.
- Kérem, ne hozzon zavarba az úrf... izé, Mr. John - pirult bele Teo a fiatalúr hirtelen figyelmébe.
- És hogy megy a dolog? - biccentett John a nyitott műterem felé.
- Őszintén szólva, még sehogy. Láthatja, hogy még csak most pingálom fel a cégért - kuncogott Teo, John belsejében ezzel egyre több felbuzgó hőforrást elindítva. - Sokkal tovább tartott a belső kialakítás, mint gondoltam - csevegett Teo, zavarát próbálta leplezni. Meglepte John nyílt közeledése, hiszen nem felejtette el, ahogy legutóbb elváltak.

John maga sem hitte volna, hogy Teo közelében lenni ilyen érzés lesz. Pár hónapja még nagyon haragudott rá, most meg szíve szerint akár a lábai elé is borult volna, csak egyetlen neki szóló szépséges mosolyért cserébe. Ezt mégsem mondhatta, úgyhogy iskolázott agya mást talált ki.
- Khm, akkor lehetek én az első megbízód? Mármint... anyám, anyámat akartam mondani - ferdített az igazságon John.
- Mrs. Jung-Cook fotózkodni szeretne?
- I-i-igen. Nálunk, a nappaliban, családi fotót - rakott össze egy egész hihető történetet John sebtében.
- Tudja, hogy a családjának bármikor bármit - ragyogtak fel Teo szemei az első megrendelése hírére, és hogy igényt tartanak rá a Jung-Cook házban.
- Rendben. Holnap, jó lenne? Nem sokáig leszek a városban.
- Persze, Mr... vagyis John. Hány órára menjek?
- Ozsonnára, jó lesz - fordult sarkon John, mert már annyira pirult az arca, érezte menten lángra lobban a bőre. Elsietett a Forest Avenue irányába, Teo vigyorogva nézett utána.

*
Másnap ozsonna időben nagy volt az izgalom a Forest Avenue-n. Főleg John lelkében. Még tegnap előadott valami homályos mesét egy véletlen összefutásról, de Mrs. Jung-Cook egyáltalán nem bánta, hogy Teo látogatást tesz náluk, bármi legyen az oka.
A fiatal fényképész időben meg is érkezett, a legszebb vászonnadrágjában, és egy tisztára mosott ingben, elegáns szalmakalappal a fején.
- Nahát, Teo! - csapta össze a tenyerét Mrs. Jung-Cook. - Nem is hiszem el, hogy csak néhány hónapja nem láttalak. Komolyan mondom, kész férfi lettél! Igaz, Johnny?

Johnny nagyjából köpni-nyelni sem tudott Teo Kim látványától, annak csípőjére simuló vászonnadrágja határozottan megzavarta az ifjúúr idegeit.
Teót a nappaliba kísérték, John még a kis állványt is segített neki rendesen felállítani. Pedig nem volt túl nehéz, ahogy a kis kompakt Kodak gép sem, amit Teo használt. A család a szófára telepedett. Mr. és Mrs. Jung-Cook ültek, mögöttük pedig a délceg fiúk állt. Teo belenézett a gépbe, állított az optikán, tudása minden javát beletette a zársebességek és rekeszbeállítások pontosításába. Majd Johnhoz lépett.
- Egy picit jöjjön errébb, úrfi - érintette meg John karját, mutatva, hogy merre gondolta azt az erébbet. Johnon egy egész lovasezred száguldott végig a finom tapintás következtében. Majd nagyokat pislogva figyelte a Kodak fekete lencséjét.
Teo visszabicegett a gépe mögé, kattintott, mosolyt kért, kattintott. Átültette őket, Johnhoz ért, kattintott.

Mikor kész volt a jó sok kattintás, Mrs. Jung-Cook ozsonnázást indítványozott a szalonban. Teo annyira meg volt illetődve, hogy ő ott ehet, még leülni sem akart.
- Teo, hát ne szégyenlősködj, hiszen a vendégünk vagy!
- Ülj le Teo nyugodtan, oda, John mellé - próbált enyhíteni a fiú kínján Mr. Jung-Cook is.
Teo kissé kényszeredetten ereszkedett le a selyem pamlagra, rögtön nagyon kopottnak érezte magát az ezüst kanálkák és a díszesen festett porceláncsészék között.
- Mairah uborkás szendvicsei - nyújtotta felé a tálcát Mrs. Jung-Cook. - Remélem, nem felejtetted még el.
- Dehogy, asszonyom - pironkodott Teo, és őszintén szólva az sem könnyítette meg a helyzetét, hogy Johnhoz ilyen közel kellett léteznie. Főleg úgy, hogy John szülei pont szemben ültek vele. De a Teo arcán átsuhanó pironkodásokat szerencsére zavarának tudták be, és eszükbe sem jutott semmi más. Szerencsére.

- Anya! Szeretném, ha Teo csinálna rólam egy képet a szobámban is. Ha elmegyek a Harvardra, legyen egy emlékem az otthonomról, a saját kis kuckómról.
Mrs. Jung-Cook nem talált benne semmi kivetnivalót, így Teo, John nyomában, életében először felment a manzárdra.
- Ez itt a birodalmam - tekintett vissza a lépcső tetejére felérve John, és ki tudja milyen udvariassági indíttatásból még a kezét is odanyújtotta Teónak, hogy az könnyebben tudjon felkaptatni a fokokon. Teo nagyon zavarban volt, de valahogy mégis jól esett neki kezét az ifjúúr tenyerére fektetni. John agya szinte szétrobbant, ahogy meglátta Teo lesütött pilláit, és ahogy megérezte a csupasz bőrének finom érintését.

- Mit szeretne, Mr. John?
John egy pillanatig mintha megfagyott volna, aztán eszébe jutott, hogy valószínűleg a fényképezésről lehet szó, Teo azzal kapcsolatban érdeklődhet.
- Talán itt a lovaspóló érdemrendek előtt? Vagy inkább az ablaknál - szelte keresztül kasul a birodalmát John, mint valami mérgezett egér.
Teo nem győzött csodálkozni a berendezés kifinomultságán, valószínűleg elit szállodák lakosztályaihoz hasonlította volna John úrfi lakóterét, ha valaha látott volna olyat.
- Ott nem jó, Mr. John. Hátulról jön a fény, és sötét lesz a kép. Talán inkább a kandallója elé álljon. Nagyon szép az a fehér márvány, és elegáns is.

John egyetértően hümmögött, és odacaplatott a kandallóhoz. Elegánsan az elegáns párkányára tette az egyik kezét, majd kicsit felemelte a fejét. Ezzel csak azt érte el, hogy az őt fotózni készülő fiú közelebb kerüljön a szívinfarktushoz.
Teo igyekezett minden érzékszervét a munkájára koncentrálni, nem pedig John úrfi kivillanó, éles állvonalára. Annyira elmerült az optika újbóli beállításaiban, hogy nem vette észre, ahogy a fényképezni valója mellé lépett.
- Teo - suttogta John.

Teo úgy kapta fel a hangjára a fejét, mint akit karikás ostorral fenéken küldtek. Majd szembe találta magát egy rászegeződő sötét szempárral. Nagyot kellett nyelnie az azokból sütő szenvedélytől.
John kézfeje hátuljával nagyon könnyedén rásimított Teo arcára.
Teóban benne felejtette magát a lélegzet, hiába nyíltak el az ajkai, a levegő csak nem akart távozni a tüdejéből.
Mivel Teo nem húzódott el az érintésétől, immár kicsit erősebben ismételte meg John a simogatást, most már a tenyerét húzta végig Teo arcán.

Teo belseje remegős karácsonyi pudinggá vált egy pillanat alatt. Félszegen lehunyta a pilláit. Nem igazán tudta, hogy mit kéne tennie. Félt, hogy John megsértődik, mert egyébként nagyon könnyen képes volt erre, de vágyott is az érintésére, hiszen jó ideje tetszett már neki ez a fiú.
Nem kellett soká tanakodnia magában, Johnban felbátorodtak a nagy Jung-Cook elődök, és lassan Teo elnyílt ajkaihoz hajolt. Összeérintette a vékony bőrfelületüket, majd, ha már Teo tátva felejtette a száját, a nyelvét is finoman az ajkai közé simította.
- Ugye nem akarsz még ezek után is magázni? - húzódott el a nyálas ajkaktól John.

Ugyanis szüksége volt egy kis szünetre, mert a szíve annyira dübörgött, félt, hogy megrepeszti a bordáit is talán.
- John, én... - sütötte le a szemét Teo, míg arcán a finom karamell bőre újra vörösbe fordult. Johnt elöntötte a vágy a látványtól, visszatapadt a nemrég magára hagyott gyönyörű szájra, és most már szorosan át is ölelte Teót, szinte összepréselte a csontjait. Eszét vesztve kezdett bele Teo arcának csókolgatásába, minden egyes inchet ízlelni akart, ahogy haladt a bársonybőrön. Amikor végzett a fiú gyönyörű arcán, ajkai a nyakára siklottak tovább, Teóból halk sóhajokat kicsalva.
John szenvedélyét még tovább fokozta a Teóból előtörő hang, vágyittasan morgott a karamell bőrre. Pillanatok alatt produkált olyan kemény erekciót, melyet még soha nem érzett. Ösztönösen nyomta merevségét Teo öléhez, ahol szintén lassú változás vette kezdetét a simogató ajkaktól.

Teo félénken vezette a kezét a széles vállra, nem volt benne biztos, hogy szabad-e neki. De John nem hagyta abba a csókolgatását, ezért végre megérintette az oly régen vágyott izmokat. Egyre bátrabban mart John tenyere alá feszülő húsába. Még az alsó ajkát is beharapta, sőt szinte teljesen beszippantotta, ahogy a felbuzdult vére egyre inkább a keményedő férfiasságát vette célba. John is megérezte a szépséges fiú ágyékában bekövetkezett változást. Hirtelen ötlettől vezérelve rásimított Teo nadrágjára.
Azt hitte, hogy menten megzavarodik, ahogy a fiú felnyögött az érintésétől. A hangjára és az elnyíló ajkainak látványára megrándult a farka. Megérezte az apró nedvességfoltot az alsóruhája szövetén. A kezét otthagyta a megremegő domborulaton, szájával pedig éhesen tapadt vissza Teóra. Ha a korábbi halk nyögés lázba hozta Johnt, a simogató keze által keltett mély morgás az őrület szélére sodorta. Teo az úrfi nyakára fonta a karját, csókjaik elmélyültek, vágyuk egymásnak feszült.

John megszeppenve tolta el magától Teót.
- Én nem igazán tudom, hogy mit kéne csináljunk, Teo. Csak azt érzem, hogy borzasztóan vágyom rád. A bátyjaim azt mondták el nekem, hogy az izé, a lányokkal hogy megy ez. Azt nem tudom, hogy a fiúkkal hogy...
- Én tudom - sóhajtotta kettőjük közé Teo. Sosem gondolta volna, hogy lesz valaha pozitív hozadéka annak a sok szörnyűségnek, amit Gil apránként elmesélt neki a rákényszerített aktusokból.

Teo nyelt egy nagyot. Nagyon izgulni kezdett. Mert egyértelmű volt számára, hogy itt most neki fogják betenni. Mégsem tolhatta ő magát az úrfiba, az hogy nézett volna ki? Amúgy sem volt biztos benne, hogy a fiatalúr tényleg a fiúkhoz vonzódik-e, vagy ő csak afféle kiruccanás számára.
Most mindenesetre itt állt John előtt, és igazán kedvére való volt a dolog, hogy már nem csak lopott pillantásokra méltathatta a szépen izmosodó testét. Hanem hozzá is érhetett. Megnyalta az ajkát, és John úrfi finom szövésű ingjéhez nyúlt.
- Leveszed? - kérdezte, és megremegett a hangja közben. John lehúzta a nadrágtartóit a válláról, majd egy mozdulattal rántotta ki az inget. Nem is nagyon foglalkozott a gombokkal, átbújtatta a feje felett, és a padlóra dobta a szép, fehér szövetet. Alsóruhájából is kiszabadította a karjait, majd a derekára csúsztatta azt.
Teo elkerekedett szemekkel nézte John feltáruló meztelenségét. Hosszú ujjaival bátortalan cirógatásba kezdett az izomcsoportok vonalát követve. Majd lassan a csupasz mellkashoz hajolt, és leheletnyi puszikat szórt rá. John lehunyta a pilláit a könnyű érintés nyomán, hagyta, hogy átjárja a bizsergés.

Hirtelen felpattant a szeme, Teo derekáért nyúlt, és magához húzta. Már ismerősen talált utat a nyelve a másik szájába. Csókjaik rövid szünetében Teo kigombolta a saját kockás ingét, de hagyta, hogy John vegye le róla. Ezután John keze nem sokat tétlenkedett, gyorsan bújtatta ki a gombot Teo nadrágján is. Már csak az alsóruhától kellett megszabadítani a karcsú testet. Teo maga bújt ki az elnyűtt pamutból, és húzta le magáról. De csak a térdéig, tovább nem merte, nehogy elijessze a finom úrifiút a kacskasága. John még sosem látta Teo lábának deformitását, hiszen az mindig hosszú nadrággal takarta el a hibáját.

Hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy Johnt nem zavarta valahol ez a tény, de hát annyi más tény is zavaró volt számára a teljesen érthetetlenül fellobbanó vágyával kapcsolatban. Két évvel ezelőtt, mikor először meglátta a fiút a ház kertjében, már akkor letaglózták Teo vonásai. Soha életében azelőtt ilyen szép embert nem látott. Számára is idegen érzéseit mogorvaság mögé bújtatta. De Teo nem is sejthette, hogy a ház ablakai és függönyei védelméből hányszor felejtette rajta a szemét John, amíg ők Gillel a kertben dolgoztak. Azt sem tudta, hogy mikor munkájába felejtkezve énekelt, John ablaka valahogy mindig kinyílt véletlenül, hogy bársonyhangja megsimogathassa az úrfi hallójáratait. Ezeket nem tudta, ő csak csendben vágyakozott az elérhetetlen után. És most mégis itt volt, John manzárdján és éppen csókokkal borították be a csupasz bőrét.

Teo maga felé fordította John tenyerét, végighúzta a nyelvét a belső oldalán, majd mutató és középső ujját beengedte a szájába. John szíve a nedves, puha nyelv érintésétől azonnal aritmiázni kezdett, félő volt, hogy az ifjúúr a helyszínen kap szélütést.
Teo nem engedte el a csuklóját, benyálazott ujjait lassan a fenekéhez húzta.
- Dugd be... - suttogta John ajkára, és csókot kért, míg az úrfi megremegő kézzel kitapintotta a szűk rést. Teo teste megfeszült, ahogy az ujjak a testébe hatoltak.
- Fáj? - szakította meg a csókjukat John.
- Csak csináld. De lassan, kérlek.
Karját John vállára tette, arcát a nyakába fúrta. Érezte a mámorító férfias illatát a bőrének, míg mély levegőket szusszanva engedte, hogy az ujjak egyre beljebb kerüljenek. Először fájt. Tényleg fájt. De Giltől tudta, hogy valamennyivel jobb tud ez lenni, ha elengedi magát. Ezért próbálta minél jobban ellazítani az izmait.

- Oh... - tört ki belőle. A feszítő érzés alábbhagyott és valami egészen szokatlan történt.
- Mi az? - kérdezte John ijedten.
- Ahol az előbb megnyomtál, azt lehet még egyszer?
- Megpróbálom... - John tapogatni kezdte Teo rugalmas szöveteit.
- Ah, ott... ah-ah... - nyögdécselte. John borzasztó büszke lett magára, és egyszerűen szerelembe esett Teo kéjes sóhajaival. Nagyon tetszett neki, hogy ezeket az édes hangokat ő csalja ki belőle. Teo hagyta, hogy tapogassa azt a pontját John, mert valahogy jól esett neki. Mire az egész alteste bizsergésbe borult volna, John kezéhez nyúlt.
- Próbáljuk meg - súgta John bőrére, majd mikor az ujjak távoztak belőle, megfordult. Tenyerét a kandallónak támasztotta, és picit előre hajolt. Majd visszanézett Johnra. - Be... benyálazod?
John a markába köpött egy jó nagyot, és rákente a még mindig cövekmerev hímtagjára. Meg is húzkodta rajta a markát, hogy a gyöngyöző előváladéka is a segítségükre legyen. Nagyot nyelve lépett közel Teo testéhez.

Becsúsztatta a farkát Teo őrjítő domborulatai közé, majd a lyukhoz nyomta azt. Teóból ideges sóhaj szakadt fel, egyszerre várta és rettegte a következő percek történését. John a nyakára hajolt, csókot nyomott rá.
- Gyönyörű vagy, Teo...
Lassan mozdított a csípőjén, Teo felszisszent. Talán még egy könnycsepp is elhagyta a szemét. Feszített és fájt neki, összehasonlíthatatlanul intenzívebb érzést jelentett, mint az ujjak előbbi könnyed játéka a testében. John jól hallotta, hogy Teónak nem a legjobb, ezért a csinos fiú farkára fogott, és simogatni kezdte. Teo könnyebben lazult a plusz ingerlés miatt, John már félig be tudta magát tolni a szűk barlangba. Úgy szorították Teo izmai, majd szétpattant az agya.

- Kicsi állj meg... - kérte Teo, majd mikor a szúrás elmúlt, a folytatásra biztatta Johnt. - Rendben, mozogj, lassan.
Teo nem pontosan így képzelte ezt a szex dolgot. Amikor álmodozásai következtében valahová gyorsan el kellett vonulnia, és szemtelen mód ágaskodó szerszámát kezelésbe vette, akkor John farka örömet okozott neki a képzeletében. Most meg összeszorított foggal tűrt éppen, míg hallotta az ifjúúr kibuggyanó nyögéseit. Bár a simogatás, az jól esett neki. Kicsit megmozgatta a fenekét, ösztönösen keresett kényelmesebb pózt. És egyszer csak az izmai engedtek az ostromló pénisznek, John könnyedén csúszott mélyebbre. Elmúlt a szúrás és a feszítés, Teo agya bizseregni kezdett, majd az alteste mélyében is csomósodni kezdett egy intenzív érzés.
- Ahhh - nyögött fel. Nem látta, de háta mögött John ajkai győzedelmes mosolyra szaladtak. Ő szerette hallani a szépséges fiú hangját, és ebben az erotikus állapotban még ellenállhatatlanabbnak találta a zöngéjét.

- Teohhh... én... - nyögte John, és meg kellett picit állnia, mert érezte, mindjárt vége lesz számára a hevenyészett randevúnak. Habár nem sokat tudtak az aktusok fázisairól, az ösztön a segítségükre sietett. Teo átvette a saját farkának kényeztetését, és mivel jobban ismerte a testét, ezért rögtön közelebb került az orgazmushoz. De végül számára mégis John vitte be a kegyelemdöfést, ahogy a fiú a csípőjére fogva húzta magához, erős lökésekkel ingerelve a prosztatáját, míg végül Teo egy kibuggyanó nyögéssel együtt elárasztotta a saját markát. John a mennyekben volt, egyrészt Teo élvezetének hangjától, másrészt a saját érzéseitől. Érezte, hogy tarkóján vigyázzba vágták magukat a hajszálai a rajta végigrobogó bizsergéstől, majd hasonló szusszanásokkal pumpálta tele a szépséges Teo testét.

Kihúzódott Teóból, és visszafordította maga felé. Lihegve nézett a másik kipirult arcába, majd csókért hajolt hozzá. Elvált az ajkaitól, szorosan megölelte, arcát az arcához nyomta.
- Teohhh - suttogta a fülébe. - Én szer... szeretnék még veled találkozni...
Teo megragadta John vállait, és határozottan eltolta magától.
- Nem lehet, te is tudod - cikázott a tekintete a vele szemben álló pupillái között.
- De... - nézett rá kábán John, ereiben még dübörgött a gyönyör, amit az előbb élt át ezzel a fiúval, aki most épp lepattintani készült őt.
- John, legyünk őszinték. Ha a szüleid rajtakaptak volna minket, most zavarnának el téged valahová, jó messze egy anglikán bentlakásos iskolába, ahonnan sosincs kijárás, engem meg elkaparnának a kert végében - mondta Teo míg magára húzkodta a ruháit. - A fényképeket majd elhozom, ha kész lesznek - nem akarta elodázni az elválást, hiszen az, hogy ők valamilyenképpen együtt lehessenek egyenesen elképzelhetetlen volt. Ami most történt, az meg csupán az évek óta tartó vágyakozás elfojthatatlan kibuggyanása volt köztük.

John elsápadt arccal öltözött. Tudta, hogy igaza van Teónak, a lelke mégsem pontosan erre vágyott. Mikor úgy ítélték meg, hogy egészen rendbe szedték magukat, fogadható a kinézetük, szótanul lebaktattak a lépcsőn.
Mr. és Mrs. Jung-Cook már nem tartózkodott a szalonban, a fiúk szerencséjére, Mariah-val beszélgettek a konyhában. A két fiú megállt a konyhaajtóban.
- Meglennénk, Mrs. Jung-Cook. Köszönöm a felkérést, és a finom ozsonnát. A kész képekkel visszajövök néhány nap múlva.
- Rendben Teo, mi köszönjük a munkádat. Johnny, kérlek fizesd ki Teónak a fotók árát.
- Asszonyom, nem, kérem, dehogy! Annyi mindent kaptunk önöktől, hadd legyen az ajándékom.
Mrs. Jung-Cook elmosolyodott Teo hálás lelkén. Habár nagyon szeretett volna pénzt adni neki valahogy, nem akarta megsérteni, ezért csak kedvesen megköszönte, és biztosította róla, hogy bármikor szívesen látott vendégek a házban, ő is, meg Gil is, és igenis elvárja, hogy néha látogassák meg.

Teo hajlongott egy sort, majd a mogorva hangulatú John kíséretében az ajtó felé sétált. Az ajtónál megtorpant, és John szemébe nézett. John a kezéért nyúlt, és megszorította.
- Látlak még valaha?
- Tudod, ebben a városban élek - mosolygott rá Teo, de John nem viszonozta a vidámságot. - Köszönöm az élményt - váltott így ő is komolyra. - Ezt neked is látnod kell, ebben a világban nekünk együtt nincs jövőnk - sütötte le szomorkásan a pilláit. - Viszlát, John úrfi...
Kihúzta a kezét John ujjai közül, és kilépett az ajtón.