Quil megkönnyebbülten sóhajtott fel.
- Örök hálám Joie! Akkora terhet vettél le a szívemről.- lépett felém az említett farkas. Miközben két oldalról puszilta az arcom, és úgy szorított, hogy a szám is elkezdett lilulni...Jared jött felénk futólépésben. Mikor megállt, még helyben futva motyogta: - Ne legyen rajtad nagy nyomás Joy! Quilnek nincs is szíve. - ingatta a fejét, mire Embry is elröhögte...vihogta magát mellettem.
- Te Quil...Nem ...Nem kapok levegőt. - hörögtem, mire Embry még mindig röhögve paskolta meg a hálás-farkas hátát.
- Jól van testvérem. Hagyd a lenyomatom tárgyát lélegezni. Hallod?...Mérges leszek. - vigyorgott, majd elkezdte lehámozni rólam a nagy kezeket. Én próbáltam lerázni magamról őket, de nem tudtam.
Végül eszembe jutott valami. Letoltam a kezem a derekáig, és amilyen erősen csak tudtam megcsikiztem.
A -másmor fiús hangon üvöltő farkas- most egy delfinhez hasonló hangot hallatva, elugrott előlem.
A többiek a térdüket csapkodva röhögcséltek. Különösen Jared. Ő aki már elbúcsúzott Kimtől, tiszta lelkiismerettel vihogta ki az érzelmes barátját.
- Joie!!! Azt hittem egy oldalon állunk. - méltarlankodott Quil.
Megvontam a vállam.
-Bocsi Quil...Tudod hogy szeretlek.- nyúltam volna felé, de gyorsan kitért az utamból, és inkább kézbe kapta Claire-t.
Pár másodperc haladó szintes gügyögés után, úgy tűnt Quil látványosan is elfelejtette az előzőt.
- Hé! Mit piszmogtok még? - Kiáltotta Jacob a közelből. A hangjából kihallottam egy kis ingerültséget. Gondolom nem akart már átlényegülni emberré.
Jared intett nekem, majd az alfa után futott.
Embry nagyot sóhajtott mellettem.
- Rohannom kell. Pár nap múlva  találkozunk. Vagy nem...- fogta meg a kezem nagy ujjaival.
- Ígérd meg hogy mindenképp találkozunk.- ágaskodtam hogy puszit adjak. Megvakarta a tarkóját.
- Lehet hogy nem tudok. Nem fogunk aludni az éjjel. És szerintem utána állva is elalszom.- adott egy gyengéd csókot a számra.
- Ígérd meg...- kérleltem tovább. A szemembe nézett. Mosolyogva mondta:
- Megígérem, hogy ha hulla is leszek, de találkozunk.- csókolt meg mégegyszer, majd már ott sem volt. Csak pár színes csíkot láttam miután Quil is nehezen de otthagyta Claire-t. A fekete hajú kislány felé fordultam. Kis kezével, még mindig integetett Quil felé. A szája széle pedig lebiggyesztve.
- Hééé! Mért vagy szomorú hercegnő?- sétáltam oda hozzá. Majd leguggoltam elé.
- Mért ment el? Azt mondta hogy megmutathatom mit tanultam számolás órán. -  válaszolta sírós hangon. És még mindig a semmibe nézett. Nem szóltam. De a következő pillanatban egy távoli farkasüvöltés foszlányra lettem figyelmes. Elmosolyodtam.
- Quil biztos SAJNÁLJA hogy itt hagyott, és hogy  elfelejtette megnézni a munkádat. - simítottam meg a haját. Claire rám emelte hatalmas, fekete szemeit. Úristen! Ha egyszer felnő, Quilnek jó sok ellenfele lesz a szerelmével kapcsolatban.
Ezen a gondolaton nevetnem kellett. Elképzeltem, ahogy Quil átlényegülve kergeti el a jelentkezőket.
- Mért nevetsz?- kerekedett el a szeme.
A fejem ráztam.
- Mihez lenne kedved hercegnő?- fogtam össze a haját. Aaaa! Az itt élőknek mindenkinek ilyen kékesfekete fénylő haja van? Irígykedve néztem derékig érő loboncát.
- Hát...- kezdte. Aztán hirtelen felderült az arca.
- Menjünk Emilyhez. Menjünk Emilyhez.- sikongatta. Mosolyogva megfogtam a kezét, és a kocsihoz sétáltunk. A távolban még hallottam egy utolsó hálás-farkas üvöltést.
                                 ***
- Hé ki érkezik? - hallottam meg Emily mély, és annál lágyabb hangját. Valakihez beszélt.
Igazából már a házuk előtti ablaknál jól lehetett hallani a bent folyó beszélgetést.  Elmosolyodva engedtem előre Claire-t. Mielőtt kopogott volna, már nyílt az ajtó. Emily gyönyörű, sebektől büszke arca jelent meg előttünk. Sugárzott a boldogságtól.
- Joy! Claire! Micsoda meglepetés. Hé Kim! Joyék jöttek.- kiáltotta be a nappaliba. Minket pedig beinvitált. Miután beléptünk Claire oda is rohant a kanapén teázó Kimhez.
- Hééé lassíts rakéta! Kiöntöm a teát. Aztán Emily mindkettőnket megöl- nyúlt át, hogy letegye a bögrét a kisasztalra.       
Emily addig felém nyúlt, hogy megöleljen. Én pedig szeretetéhes szívvel viszonoztam. Jól meg szorongattuk egymást. Azért őt valamivel...ezerszer jobb volt ölelni, mint a csontropogtató farkasokat.
- Elmentek?- kérdezte Em. Hevesen bólogatni kezdtem.
- Sam mondta, hogy pár napra elutaznak farkasügyben.- csiripelte. Farkas-hallás hiányában nem hallotta a felénk tartó lépteket.
- Mit mondott Sam?- ásított a férje, és lazán átölelte hátulról Emilyt.
- Hogy elmennek a fatkasok- válaszoltam Em helyett. Sam bólintott.
- Igen. Azt hiszen New york-ba mennek.
-New yorkba?- tátom el a szám.
-Oda- mondja Sam, és elindul hogy kézbe vegye kisfiát. Értetlenül bambulok magam elé. Nagyot sóhajtok.
- Fáj a fejem. Hazamegyek. - mondom, majd elköszönök. Hazafelé vettem néhány gyümölcsöt, és sétálva tettem meg néhány utcát. Az idő szép volt. A nap sütött, a szellő pedig finoman cirógatta a bőröm. Zsebre tettem a kezem, és így gyalogoltam. Mikor hazaértem bepakoltam néhány almát egy kis hátizsákba, egy palack vizet, majd a hátamra kapva elindultam. Többször megnéztem, hogy tényleg becsuktam-e az ajtót mielőtt kiértem volna a házak közül.
Megindultam. Fogalmam sem volt hogy mért, de úgy éreztem hogy jól esne egy kis túra. Felmeneteltem a város szikláira, és megmásztam azokat. Lihegve kapaszkodtam fel a "túrám" célpontjára. Hunyorítottam a nap felé, és levágtam magam mellé, miközben leültem. Jól esett ahogy az arcom fürdik a napsütésben. Az arcomba csüngő hajtincseket konytba fogom a fejem tetején. Hátradőlök, és megtámasztom magam. Nagyot sóhajtva hunyom be a szemem.
- Na végre! Azt hittem már sosem leszel egyedül. - szólal meg valaki mögöttem. A hangja karakteres, és vidáman gúnyos. Majdnem szívinfarktust kapok. Mégremegek a sziklán. Hátra kapom a fejem. Ki lehet az?
______________________________________
♡Faus♡