/Embry/
- Joy! Hé Joy! Hová mész?- kiáltottam utána, mikor észre vettem hogy a levegőnek beszélek.
Gyenge próbálkozas volt, mert nem figyelt rám. Csak rohant az autójához.
És tényleg rohant. Csak a csíkot láttam belőle, amit maga után húzott.
- Ne rohanj már! Hallod?- két nagy lépéssel meleltte termettem. Nem akartam de muszáj volt...Muszáj volt a karjánál fogva megragadnom, és magam felé fordítanom, hogy figyeljen rám. Mindennél jobban szerettem volna, ha megértené a helyzetet...ha megértene engem.
Láttam a szemében hogy el akar rohanni. Itt hagyni mindent. Láttam a szemében a fájdalmat. Meg sem szólalt. Csöndben, és vádlón nézett a szemembe.
- Akkor...Legalább vigyél magaddal. - kérleltem mint egy kisgyerek. Egy percig gondolkodott, majd elnézett, és megrázta a fejét.
- Nem lehet...El kell mennem innen. Nem maradhatok. Nem érted? - a hangja keserves volt, és fáradt.
Az ujjait birizgáltam.
- Nem. Nem értem. Engedd hogy megmagyarázam. Kérlek...- suttogtam, és a mellkasomhoz szorítottam a tenyerét. Csak reménykedni tudtam abban, hogy érzi a szívdobogásom. Ahogy a szívem lassan kiugrik a bordáim mögül.
-Magyarázd meg! Azt akarom hogy megmagyarázd, de nekem muszáj elmennem. Meg fogok fulladni.- mondta nagy levegőt véve. Megszólalt bennem a vérfarkas-bevésődés-aggodalom. Megragadtam az ujjait, és a kocsijához húztam. Kinyitottam neki az anyós ülést, én pedig a volán mögé ültem. Gázt adtam, és elindultam. Meg sem álltunk, míg el nem hagytuk Washington állam határát...

Ábrándokban...

"Olyannyira kérlelhetetlen,
Szomjat oltó, kreatív képzelet,
Mondd, mi legyen teveled,
Mikor a realitás is ellened?

A világ közvetlen melletted,
De az emberek vétkeznek,
Hiszen felnőve téged elfelejtenek,
Pedig mélyen, belül szeretnek."

/Rachel Black/

- Mit mondtam? Mit mondtam tegnap? Jared mondd már el Paulnak, hogy mit mondtam!- morogja Quil. Olyan morgás volt ez, amit csak a "testvéreinek" enged meg. A testvér szót nem a nemes jelentésében kell értelmezni... nem vérszerinti testvérek. Falkabeli testvérek.
Paul az asztalnál ülve visszavicsorog rá. Nagyot sóhajtva mozgatom meg a húst a serpenyőben. Az ikertestvéremet, Rebeccá várom, és nagyon nincs kedvem a farkas-civakodást hallgatni. Közben Jared néha elkalandozva, lecsípked néhány darabot az asztalra kitett sütiből.
- Hé! Blöki! Az nem neked van...Légyszi! - szólok rá. Jared keze megáll a levegőben, a süti a szájában. A szemét rám emeli, és koncentrál.
Én lehunyom az enyémet, és megrázom a fejem.
- Jól van haver...Semmi hirtelen mozdulat.- merészkedik hozzá közel Paul. Jared még mindig csak figyel, de nem mozdul meg. Aztán hirtelen kitör az istentudjahányadik falkatag harc. Ami nagyjából annyiból állt most, hogy kirohannak a házból, és egymást tépik. Két percen belül Paul fut vissza a konyhába. Hosszú, meleg kezeivel átöleli a derekam hátulról. Elmosolyodom, és neki döntöm a fejem a mellkasának.
- Megmentettem egy darabot.- mutat fel egy falat megrágott piskótát. Elfog a hányinger. A máskor erős gyomrom,  most felfordul, és vissza akarja adni a reggelit. Paul elenged, és aggódva fürkészi az arcom.
- Jajj ne!- nyögöm, és a számra tapasztom a kezem, majd a kuka felé fordulok. És a gyomrom vissza adja a reggelit. Tényleg visszaadja.
- Ó!- fogja össze a hajam Paul. Most igazán hálás vagyok azért, hogy itt van. Máskor nem szeretem, ha betegen lát. Álló nap csak bébi szittel olyankor. Még a falkával is összeugrik.
Csendben van míg végzek, akkor aztán elengedi a hajam, és felsegít.
- Hát ez...gyönyörű.- nyúlok a kukászacskóért, hogy kidobjam..de ő gyorsabb nálam. Könnyedén felkapja a teli zsákot, és rám parancsol.
- Oda. Ülj. Le.- mondja. Na...Hölgyeim, és uraim! Kezdődik. Paul bácsi porcelán baba bulija! Szemforgatva teszem amit mond. Pár másodpercig még kavarog a gyomrom, és elég szarul is érzem magam, de mikor visszatér a barátom, már teljesen jól vagyok.
Először nem szól semmit, feltűri a pólójának az ujját könyékig, megszívja az orrát. Én pedig sóhajta tárom szét a karom, mert már jól ismerem. Akárhányszor... csak megcsíp egy szúnyog...vagy csak keletkezik rajtam egy kis seb... Paul szemében átalakulok porcelán babává. Amúgy is... de ilyenkor kezelhetetlen.
Lehajol hozzám, átölel a karom alatt, és szemből magához húz. Széttárom a lábam, és köré fűzve csimpaszkodok belé. Egy picit kezdem unni ezt a porcelánbaba izét. Sóhajtva karolom át a nyakát. Ha nem csimpaszkodnék belé, akkor sem történne semmi, mert a fenekemnél erősen tart. Gyorsan felszalad  velem az emeletre. Kettesével veszi a lépcsőfokokat.
Ott belöki a háló szoba ajtót, és ledob az ágyra. Párat pattogok, mielőtt rámhúzná a takarót, és elém hajolna.
______________________________________

♡Faus♡