A hang felé fordítottam a fejemet. Szinte azonnal felálltam a műanyag székből, és az érkező Renesmee felé indultam. Szavak nélkül öleltük át egymást. A teste most is jéghideg volt, de jelen pillanatban nem tudott érdekelni. Percekig ölelt. Mikor elszakadtunk egymástól, láttam ahogy egy másik indián fiú felénk jön futólépésben.
- Hol van Embry?- szegezte nekem a kérdést. Mielőtt válaszolhattam volna Nessie fel nézett rá, és szemrehányó tekintettel bökött felém a fejével. A rézbőrű fiú falta a tekintetét. Majd bocsánatkérően megkérdezte hogy vagyok, aztán bemutatkozott.
- Jacob vagyok. Te meg Joy ugye?- rázta meg a kezem. Ujjai erősen szorították a kézfejemet. Azt hittem beletörik.
- Igen...Embry pedig ott van- mutattam magam mögé az éppen minket bámuló fiúra. Jacob azonnal az asztalhoz sietett, leült a székre ahol én ültem, majd halk beszélgetésbe kezdett Embryvel.
- Ne haragudj... Kicsit...morcos. - vakarta meg a tarkóját Ness. Kínosan elnevette magát, majd megfogta a karom.
- Akarok valamit adni, de csak hallótávolságon kívül.- szűrte a fogai közt, majd a recepcióhoz húzott. A büfében is hallótávolságon kívül voltunk nem?
Mikor meggyőződött arról, hogy nem hall, és figyel senki sem, kotorászni kezdett a táskájában. Majd pár percen belül elővett egy átlátszó üvegfiolát.
- Ez meg mi?- kérdeztem a fiola színtelen tartalmát nézve.
- Ez...Egy nagyon erős... gyógyszer. Be kell fecskendezni abba akit szenvedés gyötör. A szenvedés elmúlik,- adta a kezembe a fiolát. Elsőre valami ultra erős fájdalomcsillapítóra gondoltam.
- És életet menthet. - fejezte be a mondatát. A szemébe néztem, és lefagytam. Életet menthet? Eltátottam a szám.
- Ez valami varázscucc? Vagy...- próbáltam elviccelni, csúnyán nézett rám.
- Valami olyasmi. - bólogatott kelletlenül. Fogalmam sem volt mit mondjak. Tehát ez egy fájdalomcsillapító...
- Értem...Akkor kell beadni, ha valaki szenved?- ismételtem az utasítást. Aggódó tekintettel bólintott.
- De csak akkor vedd elő ha nem lát  senki.- Körbe nézett, majd betuszkolta a pulcsi zsebébe, annak a pulcsinak a zsebébe, amit Embry adott rám, mikor elaludtam. Aztán visszahúzott a fiúkhoz. Azok éppen valami titkosat beszéltek, mert abbahagyták mikor közel léptem hozzájuk. Mért van ez ha megérkezek valahova? Mindenkinek van titka csak nekem nincs??
- Nem baj ha most egyedül szeretnék maradni a nővéremmel? Elbúcsúznék tőle- intéztem Embrynek a kérdést. Összébb húztam magamon a pulcsit. Nagyon vigyáztam, hogy ne látszódjon ki a kis fiola a zsebemből.
- Itt fogok ülni. Ha gondolod haza viszlek utána. Neked is aludnod kell..- mondta kifogást nem bíró hangon. Elmosolyodtam.
- Igen anya.- fordultam meg a tengelyem körül, és Henryett kórterme felé vettem az irányt. Mielőtt kiértem volna a büféből, lopva Renesmee felé pillantottam, aki éppen Jacobbal beszélgetett.

Volt egy adag félsz bennem. Semmi veszítenivalóm nem volt. Lehet ha beadom ezt a nővéremnek, akkor jobban lesz. De lehet hogy nem. Már így is haldoklik! Most add be neki Joy! Ez  legmegfelelőbb pillabat. Most nem figyel senki. Lehet hogy ettől csendben elalszik. Vagy elveszi a fájdalmát. Egy és ugyanaz.
Keresztbe tett ujjakkal fogtam meg a megtisztított inzulinos fecskendőmet, és felszívtam vele a fiola tartalmát. Percekig csan lógattam a kezemben.
- Mindig szeretni foglak!  mindig szeretni foglak. - ismételgettem lehunyt szemmel. És addig vártam, míg késznek nem éreztem magam.
Aztán kifújtam a levegőt, és beadtam a gyógyszert Henryettnek. Minden vágyam volt elvenni  a nővérem fájdalmát.

/Embry/

Jake és Nessi már több mint egy órája itt hagytak. Ez ma már a negyedik szendvicsem, és álmos is vagyok.
Minden vágyam haza menni, és bedőlni az ágyamba. Felálltam, és visszavittem a tálcát a mosolygós büfés láynak, aki az elmúlt órában többször is flörtölni akart velem.
Eszemben sem volt Joy nélkül haza menni. Az hogy itt hagyom, nem volt opció. De az hogy megnézem őt, az már igen. Épp indultam el a kórterem felé, amikor nővéreket láttam szaladni oda. Pont oda. Megrémültem. Mi történhetett? Minden dobogó szívet hallottam tízméteres körzetben. Két nővér rohant be az ajtón. De így is csak három szívdobogást hallottam. Négynek néke lennie! Éppen nyitottam volna be, amikor Joy lépett ki a folyosóra. Arca falfehér volt. Szemei ide-oda cikáztak. Keze remegett, és ha nem kapom el, lehet hogy keresztül vágódik a földön.
- Mi történt?- kérdeztem félve. Nem válaszolt semmit, csak a mellkasomnak dőlt. Épp úgy mint tegnap este a kórterembe. Már tudtam ki szívverése hiányzott.