-Amelia !

-Nem anya. Felejtsd el. Elvégeztem az egyetemet, most már a saját lábamra állok. Hagyj békén.

-Nem engedheted meg ezt a hangnemet, ha édesanyáddal beszélsz! Vagy ez is egy újabb színjáték ?

Na igen. Az apám és az anyám. Gyerekkoromtól az orvosi pályára igyekeztek nevelni, de én már a magam útját járom a tizenéves korszakom óta.

-Hányszor mondjam még el, hogy színésznő vagyok, most már papíron is ? Kaptam egy lakást Westminsterben, ami mellesleg London egyik legdrágább környéke, csak azért, mert megfelelőnek és tehetségesnek tartanak egy bizonyos szerepre. A meghallgatásig ott fogok élni, aztán reméljük, hogy maradhatok is azon a helyen. Ha meg véletlenül nem sikerül, akkor majd pár éjszakát Lauren néninél töltök, amíg nem találok albérletet. Semmit nem kell túlkomplikálni, élni szeretnék. Nem sok lehetőségem van itt, St Andrewsban.

-Most azonnal leteszed a csomagjaidat és visszajösz a házba ! Elég volt, Amelia !-kiáltotta anya, a szomszédok szokás szerint nem érdekelték, pedig Archie bácsi, a 2-es számú ház lakója kíváncsian nyújtogatta a nyakát.

-Nézz a szemembe. Nem számít, hogy mit gondolsz, hogy mit gondoltok. Egy életem van és azt csinálom, ami boldoggá tesz. A viszontlátásra.-könnyedén behajítottam az egyébként nehéz csomagjaimat a kocsim hátsó ülésére, bevágtam magam a volán mögé és már indítottam is.

Azért még egyszer utoljára visszapillantottam elképedt szüleimre, tátott szájjal bámultak rám.Megvillantottam egy műmosolyt, intettem egyet, majd végleg magam mögött hagytam a régi életemet.

                                                                                        ***

Pár órányi utazás után már az előre kifizetett kompjáraton pihentem a kocsim hátsó ülésén. Magamra zártam az ajtókat, hogy nyugodtan aludhassak, de nem jött álom a szememre. Felvettem a bőrdzsekimet és kiszálltam a járműből. A korláthoz sétáltam, felnéztem az égre, amely tele volt csillagokkal. Ritkaságnak számítanak az ilyen esték, így félelemmel vegyes örömmel tanulmányoztam az égboltot.

Igen, féltem. Azt hiszem, ez még egészséges félelem.

Nem tudhattam mit hoz a jövő. Elsősorban önmagamnak szeretnék megfelelni, majd a szüleim arcába nevetni, amikor nemzetközileg elismert színésznő leszek. Fogadni mernék rá, hogy ha sikerülne, biztosan ajnároznának a végletekig is.

Viszont én nem felejtek. Az életben nem támogattak semmiben, folyamatosan csak irányítottak és parancsolgattak nekem, és a bátyámnak is.

Liam ezt megelégelte egy idő után és elköltözött, jelenleg Brightonban él újdonsült feleségével, Tessával. Kívánom, hogy boldogok legyenek, mindketten megérdemlik.

De velem mi lesz ? Itt vagyok 26 évesen, egyedül, a bőröndjeimmel és a friss diplomámmal.

Majdcsak megoldódik ez a probléma is, ahogy minden más.

,, Ha aggódsz, kétszer szenvedsz. "

Newt Scamandernek igaza volt. Felesleges előre agyalni, lesz, ami lesz.

Máris jobban éreztem magam, visszaültem szeretett járgányomba és az utazás további részét alvással töltöttem.

                                                                                     ***

Edgware Road, 134. Itt is volnánk. Második emelet, négyes ajtó. Mivel lift nem volt a társasházban, ezért kicsit leizzadtam, mire felvonszoltam a csomagjaimat.

A lakás észveszejtően festett. Kis előszobája egyelőre üresen maradt, csak a cipőmet hagytam ott, minden mást a jobbra nyíló hálószobába vittem.

Kellően tágasnak bizonyult, a franciaágy, valamint a két éjjeliszekrény elég minőséginek tűntek, a hatalmas könyvespolcról és ruhásszekrényekről nem is beszélve. Balra találtam a fürdőszobát, amely a hálómhoz tartozott.

A konyhát és a nappalit szinte semmi nem különítette el egymástól, leszámítva a fenomenális bárpultot. A TV a falon lógott, a méregdrága ülőgarnitúrával szemben.

Mivel érdemeltem én ezt ki ?

A konyhapulton egy borítékot véltem felfedezni, biztosan a rendezőtől, Mr Staintől jött. Mohón kibontottam a levelet, sejtésem beigazolódott.

Miss Holien,

Kérem legyen pontosan fél ötkor az alábbi címen.

Köszönöm.

Mr Stain

Miért pont a Tower Hill ? Turistalátványosság, ott tuti nem lehet még egy lépést sem tenni a sok embertől.

Mindegy, csak megoldják valahogy, ez már nem az én problémám. Elvégeztem a szokásos teendőimet, tehát lezuhanyoztam, fogat mostam és letisztítottam az arcom. Félhosszú, barna hajam laza kontyba kötöttem, jól bevált, halvány sminkem percek alatt készen lett. Őszintén szólva utálom festeni magam, de sajnos a világ megköveteli, így engedelmeskedni kell a mai életfelfogásnak. Halványkék ingemet betűrtem a fekete, térdnél kiszakított farmeromba, majd belebújtam szeretett Martens bakacsomba. Szeptemberben még nem szabadna ilyen cipőt hordani, de engem soha nem érdekelt a közvélemény.

A telefonromra pillantottam, mely szerint éppen itt volt az ideje az indulásnak, így sebesen kiléptem az ajtón és a friss levegőn a kevésbé illatos metróba siettem.

Kerek háromnegyed órával később már a kis kávéház felé vonultam, remélem nem késtem el.

Nagy meglepetésemre a kávézó üresen tátongott, leszámítva a két leghátul ücsörgő férfit. Mark Staint, a rendezőt rögtön felismertem, hiszen arccal felém fordulva magyarázott valamit titokzatos társának.

-Miss Holien, jöjjön csak közelebb.-intett Mr Stain, mire a magasnak látszó, szőkésbarna hajú idegen megfordult.

Sok mindenre számítottam, de pont Rá nem.

Tom Hiddleston.

Édes jó uram, hogy fogom én ezt túlélni ? Mármint félreértés ne essék, nem vagyok rajongója vagy valami ilyesmi, de a csávó azért tud valamit.

És azok a szemek...

-Üdv, Miss Holien.-pattant fel azonnal Tom, akarom mondani Mr Hiddleston.

Ráérősen sétáltam a boxhoz, szórakozottan néztem körül a kis helyiségben.

-Örvendek, Mr Hiddleston.- bólintottam az irányába egy félmosollyal.

Kinyújtott kezemet a szájához emelte és lágy csókot lehelt picivel a csuklóm alá.

Azt hiszem ebben a pillanatban bármelyik nő szívesen helyet cserélt volna velem.

Elpirulva köszöntem meg kedvességét. Biccentettem Mr Stainnek, aki ugyanazzal a mozdulattal válaszolt.

-Tegezzen nyugodtan, Miss Holien.-tessékelt be maga előtt a boxba Mr Hiddleston.

-Csak ha Ön...te is.-habogtam nevetve, mire újra kezet ráztunk.

-Látom jól kijöttök majd. Amelia, mindenféle mellébeszélés nélkül őszinte leszek magához. A szerep az öné.

-Köszönöm szépen a bizalmát, Mr Stain. Igazán hálás vagyok.-mosolyodtam el szélesen, még a szigorú arcú főnök is megenyhült egy pillanatra.

-Gondolom ebből rájöttél, hogy én leszek a filmbeli partnered.-szólt mellőlem Tom.

Na igen, itt kezdődik majd a dolog érdekes része. Ha nekem egy Tom kaliberű színész a társam és a támaszom ki tudja hány hónapig, akkor muszáj lesz maximálisan odaraknom magam a filmben.

-Klassz. Öhm... Mikor kezdjük a forgatást ?

-Egy hét múlva, Amelia. Arra gondoltam, hogy a hátralévő időt szánják egymás megismerésére. Sokat segít, ha a felek között jó kapcsolat van. Bizonyára mindketten egyetértenek. Kezdetnek elég lesz, ha én most eltűnök a színről. További jó szórakozást.-villantott meg egy mosolyt, amelyről sütött, hogy csak kényszerből tette.

Tom villámsebességgel elfoglalta a velem szemben lévő helyet, hogy kényelmesebben beszélgethessünk, a pincér is idetévedt, hogy felvegye a rendelésünket. Eleve nagy volt köztünk az egyetértés, hiszen mindketten a jó öreg teát választottuk.

-Mesélj magadról, Amelia.

Annyira szépen ejtette ki a nevemet, hogy kénytelen voltam belekezdeni a mesémbe.

-St Andrewsban, egy skót kisvárosban tengettem az éveimet, egészen a középiskola kezdetéig. A szüleim ragaszkodtak hozzá, hogy a helyi elit suliba járjak, de én önnálósodni szerettem volna. Jelentkeztem egy londoni intézménybe, amely felkészítés is volt az egyetemre a GCSE vizsgák elvégzésével együtt. Tanulmányaimat Manchesterben fejeztem be, a színészképzőben, körülbelül másfél hónapja. Nagyjából ennyi. -Nem ezt szerettem volna hallani, de tény, hogy Manchesterben kiváló egyetemek vannak. Rád vagyok kíváncsi. Bármire rólad, tikokzatos Amelia.-mosolyodott el kedvesen.

Tud ez az ember bunkó lenni ?

-Amy. Kicsit hosszú lenne használni a nevemet, nem igaz ? -szégyenlősen a szemébe néztem, de ugyanúgy csak a türelmet és az odafigyelést olvashattam ki a tekintetéből.

-Amy.-ismételte meg, egy picit ízlelgetve a becenevemet.

-Fogalmazzunk úgy, hogy van pár dolog, ami rettenetesen lázba hoz, persze a színészeten kívül. Ide tartozik az olvasás, ami viszonylag kötődik a szakmához, de mégsem számít az alappillérének. Ott van még a gitározás és a zenehallgatás, valamint a tenisz szeretete. Játszani nem nagyon tudok, de az egyik, sőt, a kedvenc sportom. Mondhatni, hogy az én drogom az ennivaló, imádok enni. Remélhetőleg nem látszik rajtam... -Dehogyis. Nagyon sok a közös bennünk, Amy. Láttad az idei Wimbledon döntőjét ? Federer valami zseniálisan hozta a formáját. De ő mikor nem brillírozik... -Volt szerencsém élőben végigszurkolni az egészet. Természetes, hogy neki szorítottam. Évek óta a kedvenc sportolóm. Na de most te következel. Halljuk, Tom.

-Körülbelül ugyanezt tudnám én is elmondani magamról, bármilyen furcsa is az egész.-vont vállat egy félmosollyal. -Ne már. Csak van valami érdekesség rólad is.

-Hidd el, nem vagyok én olyan izgalmas.-még szélesebb vigyort produkált, mint az előbb.

-Játszhatunk így is. Majd akkor én kérdezek. Biztos halálra unod már az ilyen jellegű kérdéseket, de melyik szerepedet tartod a hozzád legközelebb állónak ? -Az ilyen kérdésekre mindig is szerettem válaszolgatni. Egyébként Lokit, egyértelműen. Amikor tavaly a Ragnarokot forgattuk, olyan volt, mintha egy rég elveszett testvért üdvözölnék. Bármennyire is fura egy figura a bajkeverőnk, mégis maximálisan együttérzek vele. -Sejtettem a választ.-kacsintottam nevetve, mire Tom is felengedett egy kicsit.

Időközben megérkezett a rendelt teánk, amelyet viszonylag gyorsan elfogyasztottunk, de még így is folyamatosan dőlt belőlünk a szó. Sajnáltam, hogy ennyire gyorsan eltelt az idő, kitűnően éreztem magam Tommal.

Őszintén szólva nagyon rég nem beszélgettem ilyen jót senkivel. Persze kellett egy kis feloldódás az elején, de egész gyorsan megnyíltunk egymás előtt. Egyébként ezt furcsának is találtam, hiszen nekem mindig is nehezemre esett kimutatnom az érzéseimet, vagy beszélnem magamról. Igen, most biztosan mindenkiben felötlött a kérdés, hogy miért lettem színésznő, ha inkább a magányt preferálom. A válasz egyszerű; így átélhetem más személyek kalandjait, belebújhatok egy ismeretlen bőrébe. Ezért is olyan csodálatos ez a szakma, hiszen annyi különböző embert ismerhetsz meg, beleértve önmagadat is, amely számomra eddigi életem legnehezebb feladata.

-Volna kedved holnap elmenni kocogni egy kicsit ? Mark azt mondta, sokat legyünk együtt. Meg amúgyis, igen kellemes társaság vagy, Amelia.-tárta ki előttem az ajtót, ugyanis éppen távozni készültünk.

-Te sem panaszkodhatsz. Persze, nekem is szükségem van egy jó kis reggeli futásra. Viszont most már mennem kellene. Nagyon örülök, hogy megismerhettelek, Tom. Találkozunk holnap. -Metróval jöttél ? Szívesen elviszlek, ha szeretnéd.

-Ugyan, ne pazarold rám az idődet. Tökéletesen megfelel a...

-Ragaszkodom hozzá.-nézett mélyen a szemembe, rögtön elvesztem a pillantásában.

Nem, nem azért, mert vesébe látó nézéssel rendelkezett. Szimplán csak érdekesnek találtam őt, mint embert. Talán túlságosan is. Mielőtt még bárki félreértené, nem szerettem bele egy röpke óra leforgása alatt.

A remény, hogy végre valahára őszinte barátra lelhetek valaki személyében szinte átjárta az egész testemet. Puszta véletlen csupán, hogy az a valaki éppen Tom Hiddleston.

Enyhén bólintottam, mire balra indult, a kocsija irányába, amely történetesen egy Jaguar volt. Nem nagyon értek a járgányokhoz, de eme csodálatos autó láttán még nekem is leesett az állam. Udvariasan kinyitotta nekem az ajtót, pironkodva megköszöntem, majd bevágódtam az anyósülésre. Mit ne mondjak, belülről is teljesen lenyűgözött.

-Kényelmesen ülsz ?

-Igen, persze. Indulhatunk. Edgware Road 134, ha jól emlékszem.-nevettem el magam, hiába, csakis én lehetek annyira béna, hogy mindent jegyzetelnem kell.

Helyesbítek; szétszórt. A memóriám mindenféle önfényezés nélkül tökéletesen működik, de a szétszórt életvitelem nem az én hibám. Fogalmazzunk úgy, hogy a szakma velejárója.

-Micsoda véletlen, én két sarokkal arrébb kaptam lakást. Sajnos a házamat el kellett adnom, feleslegesen ácsorgott egyedüul a külvárosban. Meg őszintén szólva elég felesleges volt nekem az a hatalmas épület, ha a forgatásokon úgyis a kijelölt, a helyszínhez közeli apartmanban lakom.

-Ezzel egyet kell, hogy értsek. Hol is van az a két sarokkal arrébb ?-mosolyodtam el halkan, elismételve a szavait.

-A Marylebone Roadon, szinte a vasútállomással szemben.

Ezután mindketten csendben maradtunk, Tom az utat figyelte, én szintén a soha nem pihenő várost tanulmányoztam.

Mióta az eszemet tudom, Londonban képzeltem el az életemet. Hiába a skót levegő, egyszerűen engem mindig a főváros gyönyörűsége nyűgözött le.

-Jut eszembe, szerepeltél már filmben ?-törte meg a csendet, éppen egy csapat turistát engedett át az úton.

Az egyik lány rögtön felismerte őt és vad integetésbe kezdett. Tom mosolyogva visszaintegetett, szerintem a csaj az elalélés határán lehetett.

-Eddig csak színházban kaptam szerepeket, még soha nem volt ehhez hasonló felkérésem. Kihívás, az biztos, de remélem megbirkózom vele.

-Ez így helyes. Én is a színpadon kezdtem. Szerintem sokkal könnyebb lesz így nekikezdened a filmezésnek. Legalábbis számomra egyszerűbb volt.

-Tudod már, hogy kik kapták a fennmaradt szerepeket ?

-Azt hiszem Emma Watson alakítja majd a nővéredet, Colin Farrell meg az apádat. Elvileg a történet szerint ő a titkos főgonosz is egyben, de ez majd később kiderül. Egyelőre csak róluk tudok, a többi csapattársunk kiléte egyelőre még a jövő zenéje.-vállát vonogatva magyarázott, nekem persze a színészek neve hallatán rögtön leesett az állam.

Hogy kerülök én ilyen produkcióba ?

Ezt a kérdést Tomnak is feltettem, aki biztosított róla, hogy a szakmai tudásom és a tehetségem megvan ahhoz, hogy ilyen kaliberű világsztárokkal dolgozzak együtt.

-Ne haragudj, Tom. De honnan veszed, hogy tehetséges vagyok ? Nem hiszem, hogy láttál volna már bármiben is, ahonnan ezt megállapíthatod.

-Mark megmutatta a videódat, amelyet elküldtél neki, valamint a neten visszanéztük egy csomó előadásodat.-mosolyodott el bíztatóan.

-Mindent értek.-nevettem el magam kínosan, pedig nem volt okom rá.

Tom annyira kedves. Komolyan mondom, egy angyal.

Pár perccel később leparkolt a társasház előtt, mire kicsatoltam az övemet, már nyitotta is ki a kocsi ajtaját. Kisegített a járműből, szégyenlősen megköszöntem a figyelmességét. Hiába, ő egy született úriember.

-Holnap délelőtt tízkor találkozunk, Amy. Igazán örülök, hogy megismerhettelek.

-Részemről a szerencse, Tom. Megpróbálok nem bealudni.-kuncogtam halkan.

-Jó éjszakát, Amelia.-nem létezik, hogy állandóan máshogy szólít.

Közönséges emberek esetében ez már kikészített volna, de mint mindannyian tudjuk, Tom egy kategóriába sem sorolható be.

-Neked is, Tom.-ahogy kimondtam a szavakat, ismételten a kezem után nyúlt és gyengéden a szájához érintette.

Hihetetlen ez az ember, egyszerűen nincsen a világon hozzá hasonló férfi.

Boldog vagyok, hogy szinte azonnal megtaláltuk a közös hangot. Kétségkívül egy barátra tettem ma szert.

Néztem, ahogy beül a Jaguarba és elhajt.

Ekkor jöttem rá, hogy jelenleg jobban nem is alakulhatna az életem, valamint a karrierem. Világsztárokkal szerepelek majd egy filmben, amely valószínűleg kasszasiker lesz, ráadásul mindenki ismerni fogja majd a nevem. Nem utolsó szempont, hogy egy igen profi rendező válaszott engem erre az igen nagy kihívásra.

Felsiettem a lakásomba, az előszobában lerúgtam a cipőimet. Annyira fáradt voltam, hogy útban a hálószobám felé sorban vetettem le a különféle ruhadarabokat. A szekrényemből sietősen előkerestem az alváshoz használt kinyúlt, túlméretezett ingemet.

Igen, az ingemet, hiszen semmit nem tartottam annyira kényelmesnek, hogy aludjak is benne.

Szeretett telefonomat az éjjeliszekrényen hagytam, hogy feltöltődjön reggelig. Éppen az ébresztőt állítottam be, amikor üzenetet kaptam.

Szép álmokat.

Tom

Ui: Mark adta meg a számodat.