/Max Verstappen szemszöge/

El sem hiszem, hogy megnyertem a futamot. Az utóbbi időben nem sikerültek úgy a futamok, mint ahogy arra számítottunk. Hiába állhattam fel többször is a dobogóra, a világbajnoki címhez az a teljesítmény édeskevés. Ma végre sikerült úgy teljesítenem, ahogy elvárom magamtól.

-Gratulálok haver! – fogott kezet velem Lewis.

-Köszönöm. Gratulálok neked is. – biccentettem neki egyet.

-Jó verseny volt srácok, gratulálok! – jön be a nyertesek számára fenntartott szobába Charles is.

-Az biztos. Gratula haver! – mondom neki én is, majd Lewis is.

-Álltunk mi már hárman együtt a dobogón? – kérdezi Lewis viccelődve.

-Haha marha vicces vagy. – veszi fel a fekete sapkát Charles, amin a helyezése szerepel.

-Srácok, menjetek a dobogóhoz. – jön be az egyik szervező.

Utasításának eleget téve így is teszünk. Először Charlest konferálják fel, mint a harmadik helyezettet, majd Lewist aki a második helyezettnek állított pódiumra lép.

-Most pedig jöjjön a Monacoi Nagydíj nyertese, a Red Bull Racing pilótája, Max Verstappen! – kiabálják a hangosbemondóba a nevem.

Mosolyogva lépek fel a pódium legfelső fokára. Hihetetlen nagy az öröm, ami jelenleg bennem van. A díjak átadása és a himnusz meghallgatása után lejövök a pódiumról és Christianhoz megyek.

-Nagyon nagyot mentél ma Max! Büszke rád az egész csapat! – ölel át férfiasan a főnököm.

-Köszönöm szépen srácok! Nélkületek nem ment volna! – tapsolom meg a csapatot, hisz én vezettem az autót, de a munka oroszlán részét ők végezték, nekik köszönhető az autó jó beállításai.

-Jöhet a pezsgő! – kiabálják sokan, amin csak nevetnem kell.

-Max? – szólít meg egy női hang.

-Igen? – fordulok Angela irányába, aki a közönség kapcsolatokért felel a Red Bull Racingnél.

-Fél órája egy ismeretlen szám hívogat megállás nélkül. – nyújtja át a telefonomat, a futamok alatt mindig neki adom, hogy kezelje a közösségi oldalaimat.

-Ki hívhat? – kérdezem hangosan, majd végszóra újra csörögni kezd – Halló? – veszem fel.

-Max Verstappen? – szól bele egy férfi hang.

-Igen, én vagyok, segíthetek? – ráncolom szemöldököm.

-A Monaco Központi Kórházból hívom, az előbb behoztak egy fiatal hölgyet a mentősök. – mondja – Ön van megadva elsődleges értesítési címnek, ha valami baj lenne.

-Kit? Miért? – kérdezem értetlenül.

-Mi történt? – kérdezi Christian, mire megvonom vállam.

-Josephine Verstappen, az ön felesége igaz? – folytatja a kórházi dolgozó, bennem pedig megáll az ütő.

-Igen-igen, azonnal megyek! – teszem le a telefont, meg se próbálom kijavítani, hogy már nem az, majd főnököm felé fordulok – Christian itt a kocsi kulcsod?

-Itt, miért? – kérdezi értetlenül.

-Josiet bevitték a kórházba, oda kell mennem. – mondom sokkolt állapotban.

-Vidd. – dobja nekem a kulcsot – Nem öltözöl át?

-Most arra nincs időm, - kötöm meg gyorsan a verseny overáll ujját a derekamon. – Szóljál Charles Leclercnek, hogy a húgát a Központi Kórházba vitték jönnön oda. – mondtam a garázs hátsó bejáratán keresztül futva a parkolóig.

Monaco összes közlekedési szabályát megszegve hatottam, a kórházhoz, majd ha jön Christiannak a büntetés gyorshajtásért kifizetem.

Nem értem mi történhetett. A verseny előtt még minden rendben volt, abban a tudatban voltam, hogy a testvére motorhomejában van. Ezek szerint mégsem.

Csörög a telefonom, mikor a kórházhoz érek. Charles keres.

-Mond! – veszem fel.

-Mi történt? Ott vagy már? – kérdezi és hallom, hogy ledudálják a háttérben. Ezek szerint ő is elindult már.

-Most értem ide, nem a Ferrarinál volt? – kérdezem tőle ahogy leállítom az autót.

-Mikor kimentem a pályára még ott volt. – mondja idegesen.

-Charles, megyek be, majd találkozunk. – lépek be a fotocellás ajtón.

-Max! – mondja még gyorsan.

-Igen? – kérdezek vissza.

-Ne akadj ki! – mondja, majd önmagához híven bontja a vonalat.

Ha tudnám miről van szó...

-Josephine Verstappent keresem. – lépek oda a recepciós pulthoz, direkt ezen a néven említem, hisz ezt a nevet mondták mikor hívtak.

-Ki keresi? – kérdezi az idős hölgy, fel se nézve a képernyőről.

-A férje vagyok, Max Verstappen. – tudtam, hogy másként nem mondja el, hisz csak családtagoknak adhat ki információt, én pedig már nem vagyok családtag. Mint azt a névváltoztatása is mutatja. Amiről úgy látszik a kórház nem tud.

-Egy pillanat. – néz fel komótosan, majd csigákat meghazudtoló lassúsággal kezd el pötyögni a billentyűzeten – Meg is van. Josephine Verstappen, harmadik emelet, nyolcas vizsgáló.

-Köszönöm. – mondom, majd elrohanok a liftek irányába, amik természetesen nem a földszinten vannak, hanem a kórház 5. emeletén. Akkor lépcső, nyitom ki a lépcsőház ajtaját, majd villám tempóban közelítem meg a megadott emeletet.

Felérve, elég furán néztek rám az emberek, lehet a verseny overáll miatt van.

Végigfutva a folyosón épp egy nővér lép ki az egyik vizsgálóból.

-Elnézést, Josephine Verstappent keresem. – mondom neki teljesen kifulladva a futástól.

-A folyosó végén lesz balra a nyolcas vizsgálóban. – mondja, majd mit sem törődve a jó modorral otthagyom.

Épp akkor lép ki egy nővér a vizsgálóból, mikor lelassítok.

-Elnézést, Josephine Verstappent keresem. – mondom most már sokadszor.

-Áhh megérkezett az apuka. – villant ezer wattos mosolyt a nővér.

-Nem értem miről beszél. – mondom értetlenül.

-Akkor, majd a felesége elmondja, hamarosan jön az orvos az eredményekkel. Bemehet hozzá. – hagy ott az ajtó előtt.

Apuka? Miről beszélt?

Halkan bekopogok a vizsgálóba.

-Szabad. –hallatszódik ki egy erőtlen hang.

Félve nyitok be, tartva az elém kerülő látványtól, ami mégsem volt olyan, amire vártam. Josie inkább egy kórterem szerűségben feküdt, mint vizsgálóban. Arca sápadt volt és egy halványkék kórházi hálóinget adtak rá.

-Max? – próbál meg felülni erőtlenül.

-Maradj csak, ne mozogj. – lépek mellé gyorsan, ő pedig visszafekszik a helyére.

-Mit keresel itt? – kérdezi értetlenül.

-Az én nevem volt megadva a vészhelyzetben értesítendő listádon. – mondom neki.

-Ne haragudj, el felejtettem megváltoztatni a válás után. – mondja.

-Az most nem számít. Mi történt Josie? – teszem fel a kérdést.

-Elakartam mondani Max, csak nem ilyen körülmélyek között. – könnyesedik a szeme miközben mondja.

-Mit? – kérdezem értetlenül.

-Max, én... - folytatja, de pont ebben a pillanatban lép be az orvos.

-Üdvözlöm önöket, Mrs. Verstappennel már találkoztam. Dr. Armand vagyok. – nyújt felém kezet.

-Üdvözlöm Max Verstappen. – fogok vele kezet.

-Mr. Verstappen, gratulálok az eredményhez. – mondja az orvos – A következő generáció versenyzője, nem is választhatott rosszabb időpontot a rosszalkodásra. – mondja én pedig azt sem tudom miről van szó – A feleségénél...

-Én már nem...

-Mi már nem...-kezdjük szinte egyszerre Josieval, de mint aki nem hall folytatja tovább.

-A feleségénél megindult a vetélés folyamata, amit még sikerült épp időben megállítanunk gyógyszerekkel és infúzióval. Önök nagyon szerencsések, hogy már most ilyen erős gyermekük van. Nagyon élni akar a gyermek. – mondja a diagnózist én pedig teljes sokk hatása alatt állok.