Mire az iskolához értünk parkolóhely egy se volt. Kis időbe telt mire találtunk nem messze egy helyet. Logan udvariasan kinyitotta nekem az ajtót és így ki tudtam szállni. Még sose találkoztam ilyen udvarias fiúval, azt hittem ilyen fiúk már csak a filmekben vannak. Megköszöntem, majd belé karolva mentünk be az iskola kapuján. A zene dübörgött, minden stílusú zene jelen volt a színapodon. Az emberek táncoltak, nevettek vagy épp falták egymás ajkait, egy pillanatra összeakadt a pillantásunk Logan-nal és elmosolyodtunk. Közelebb hajoltam és szó szerint a fülébe ordíbáltam hogy megkeresem a csajokat, de épp hogy meghallotta hisz a zene elnyomta a hangomat. Bólintott és mindketten külön irányba mentünk. A "bárpultnál", ahol természetesen csak üdítőket szolgáltak, csak Medisont láttam. Talán beszélnem kéne vele, azóta a veszekedés óta nem beszéltünk. És akármennyire ismerem és próbálom utálni, kiverni a szívemból, nem megy! De hát mit is várhatnék, vele nőttem fel... Itt az ideje megbeszélni. Egyedül ült és a poharában lévő üdítőt nézegette. A mellette lévő székre ültem, de egy szót se tudtam kinyögni. Rám nézett, majd szemei kitágultak és csodálkozást sugalltak. Felém fordult és én meg akartam szólalni, de ő leintett.
-Mel, ne is mondj semmit... Kérlek bocsáss meg, mert hülye voltam, mert elvesztettem az irányítás saját magam felett, amiért olyanokat vágtam a fejedhez amiket nem kellett volna és bocsáss meg hogy csak most mondom mind ezt... Nagyon hiányzol! Hiányzik a testvérem, a másik felem... -szám 'O' alakot formált... Hihetetlen ez a lány. Rávetettem magam és szorosan öleltem, ameddig csak tudtam.
-Te is bocsáss meg nekem, mindenért! -suttogtam. Elengedett majd szemügyre vett. Szája óriási mosolyra húzódott.
-Eszméletlenül nézel ki, teljes mértékben illik hozzád ez a ruha!
-Köszönöm! Te se panaszkodhatsz, a vörös mindig is jól állt neked! -fülig érő szájjal húzott a táncparkett felé.
-Ne, ne, ne! Mit csinálsz? Tudod hogy mennyire utálok táncolni. -felnevetett, de mintha meg se hallotta volna. Pontosan a terem közepén álltunk, a gyönyörű csillár alatt, mire a zene elhalkult és az igazgató lépett a színpadra. Megköszörülte a torkát, majd elkezdte a beszédét. Mindenkit köszöntött, s ezután jött az est fénypontja.
-Tudom, tudom. Mindenki a sztárvendégünkre kíváncsi. Hát akkor had jelentsem be... (dobpergés) a Kanadai fiatal, ám de egyre befutóbb...SHAWN MENDES-t! -körülöttem örjöngeni és sikítozni kezdtek, ám ezeket a hangokat elnyomta a szívem zakatolása. Csak a szívem ütemét hallottam, s körülöttem megszűnt minden. Az egész világ. Szívemhez kaptam, nem tudtam mi történik, mi ez az érzés... Sose éreztem ezt a...valamit. Ott álltam lesokkolva, dübörgő szívvel a táncparkett közepén. És megjelent Ő, gitárjával a kezében. Mikor felhangzott az első hang, az első akkord, rám nézett. Engem nézett végig. Ezt a dalát sose hallottam még, majd próbáltam a szövegre koncentrálni, ami nehézkesnek bizonyúlt hisz a szemei szemembe égtek, s elvarázsoltak azok. A szöveg, olyan ismerős...mintha csak egy történetet mesélne el. Egy szerelmes történetet. És itt, ekkor megcsapott a felismerés, hisz ez Rólunk szól. Szám tátva maradt és egy könnycsepp pergett le arcomról, miközben azt az édes, lágy de férfias arcot bámultam, magam előtt pár méterrel. A dal véget ért és a mikrofonba szólt, hogy szeretne pár szót szólni. Ő is mindenkit köszöntött, majd elkezdte...
-Ezt a dalt egy lány inspirálta, mindezt biztos sokan gondoltátok. De ez a lány egy igazán különleges lány számomra. Fiú büszkeségemet félretéve kijelenthetem, hogy szerelmes vagyok belé az első perctől fogva. Életemben először érzem ezt az érzést, s időbe telt míg rájöttem, mi is ez... De itt vagyok, miatta! -páran bekiabáltak kérdéseket, s ő megválaszolva ezt így szólt;
-Igen, itt van! És nekted pedig köszönöm a figyelmet és további jó első bálozást és sok sikert kívánok az utolsó évetekhez! -óriási tapsot kapott. Levonult a színpadról, hirtelen eltűnt. Fejemet kapkodni kezdtem és légszomjam lett. Hirtelen egy kéz kapta el a csuklómat. Medison volt.
-Figyelj...öhm... Nekem mo-most mennem kell.-el akartam rohanni de vissza rántott.
-A tornaterem mögötti parkban vár, egy padon fog ülni. -ma már harmadszor sokkolódtam le, szemeim kikerekedtek.
-M-miről beszélsz? Te...te tudod? Te tudtad mind ezt? -az állam a földet verdeste és ő csak bólintott. Megöleltem és rohanni kezdtem a nagy tömegben. -Jaj, bocsáss meg! Ne haragudj! Bocsi! Uppsz! Áúúú...- szegény emberkéket megtapostam, majdnem fellöktem de végre már csaphattam ki a nagy ajtót. Ruhámat fogva rohantam a parkba. Hajamat fújta a szél az arcomba, de nem tudott érdekelni. Csak a kezei közt akartam érezni magamat...

Szép napot, Kedveseim!
Tudom, késtem stb., stb. De, itt van! És remélem tetszik, sokat agyaltam hogyan is alakuljon a történet ezekben a részekben, de remélem tetszik majd a végerdemény. Előre szeretnénk szólni, hogy a részekben ezután előfordúlhat felnőtt tartalom, de ugye még én sem vagyok nagykorú, ezért csak mindenkinek felhívnám a figyelmét hogy a maga felelősségére olvassa el!
XoxoHailey