Alex
Miközben vezettem hazafelé azon gondolkoztam miként tudnám marasztalni párom szüleit. De őszintén az előbb történtek jobban izgatnak mint ez. Odanéztem az alvó lányra majd vissza az útra.
-Annyira cuki istenem.- ment végig a gondolat a fejembe.
Egész úton Merci szuszogásátt hallgattam. Kiszálltam a kocsiból és óvatosan felvittem a szobámba úgy hogy ne keltsem fel.
-Akció teljesítve.-mondtam magamba nagy büszkén.
Levetkőztem boxerig és befeküdtem a lány mellé. Hamar elaludtam, bár egy ilyen mozgalmas nap után ki ne lenne fáradt?
*Másnap reggel*
Az ébresztő fájdalmas hangjára keltünk. Nem akartam elhinni de már megint egy újabb szar nap de végre van valaki aki csodássá teszi szürke mindennapjaimat. Kikeltünk az ágyból egy-egy "jó reggelt" kiséretében és lementünk enni. Merci csinált finom pirítóst tejfölell a tetején. Miután elfogyasztottuk a reggelit felmentünk letusolni és fel is öltöztünk majd bepakoltunk aznapra.
-Basszus ma töri doga és szar se tanultam rá.-kaptam a fejemhez.
-Hahaha nem csak a dugáson kéne hogy járjon az eszed- nevetett jóízűen.
-Ez is a te hibád ha nem lennél ennyire wooww akkor nem csak azon járna-kacsint.
-Nem is vagyok az-kacsint.
-De hogy nem. Na de haladjunk mert legalább egy kettesre meg kéne tanulni a törit ha többre nem is.
-Lett volna időd nem?-kuncog.
-Lefoglaltál és nem tudtam miattad tanulni-játszom a durcis kisgyereket.
-Hát akkor siessünk ne hogy miattam megbukj.-felveszi a cipőjét és már kint is van.
Utána megyek és kézen fogva sétálunk a kocsimig amikor megláttam Danit.
-A korházi veszekedés óta egy szót sem szóltunk egymáshoz. Tudom én voltam a hibás és jogosan haragszik de ideje lenne elásni a csatabárdot hisz csak születésem óta a legjobb barátom sőt olyan mintha a testvérem lenne nem akarom elveszteni.-mondtam magamba miközben egy könnycsepp futot végig az arcomon.
-Jól vagy mi baj?-aggodó hangon szólt a lány.
-Semmi bajom csak... Csak egy pillanat beszélnem kell Danival sürgősen.
Merci válaszát meg se várva siettem hozzá.
-Dani!
Nem mondott semmit csak felém fordította a fejét.
-Szia. Beszélnünk kell fontos-álltam meg vele szembe.
-Na mond nem érek rá sokáig mert lekésem a buszt-morgolódott.
-Csak azt szerettem volna mondani hogy sajnálom. Ha tudom hogy ennyire elcsavarja a fejem a rószaszín köd akkor inkább bele se vágok az egészbe. Fontos vagy nekem tudod jól- újra a könnyeimmel küszködtem.
-Csak ennyit akartál?- mondta rezzenéstelen arccal.
-Dani légyszi ne haragudj. Tudom hogy csalódtál bennem de adj még egy esélyt.
-Elhanyagoltál!
-Tudom és ez nem lesz így a jövőbe.

Dani
Elhanyagolt és most azt hiszi pár sajnálommal elintéz mindent? Hát téved. Ha neki fontosabb a Mercikéje akkor legyen velem engem meg felejtsen el.
-Tudom tudom tudom. Könnyű ezt hajtogatni de azt figyelembe se vetted hogy élek. Oké új szerelem meg minden de attól függetlenül engem elfelejtettél.
Nem mondott Alex semmit csak sírt. Rossz volt így látni és legszivesebben a nyakába ugrottam volna de a sarkamra kell állni.
-Eddig mindig úgy ugráltam ahogy te fügyültél de ennek vége úgy mint a barátságunknak!- nem nem lehet vége ő fontos számomra, de mégis istenem nem tudom mit is akarok valójában.
-N...neh.... Neh mondh ezt-sírva könyörgött.
-De igen ezt mondom.-ezzel a mondattal lezárva a vitát mentem el és nem fordultam vissza. Habár szivem szerint most visszaszaladnék vigasztalni de nem lehet. Ha eddig nem voltam neki fontos akkor most se legyek. Elég neki egy szerelem és már én csak a szamara vagyok amiből köszönöm de nem kérek. Épphogy odaértem a megállóhoz de már jött is a busz. Felszálltam rá és mentem a börtönbe azaz a suliba. Az említett épüpethez érve leszálltam és elindultam a terem felé ahol az első órát kezdjük. A terembe belépve Merci szúrós szemével találtam szembe magam de úgy tettem mitha nem tudnék semmit és egy üres padnál telepedtem meg. Pár perc múlva kaptam egy üzit.
Domi: Haver menj és nézd meg a meglepid a füves pálya szélén vár rád 😂😅😅
Én: Milyen meglepi? 😁😁😁
Domi: Csak menj és nézd meg... 😅😆
A telefont zsebre vágva indultam a megbeszélt helyre. Annyira kíváncsi voltam mi lehet a meglepi de mikor odaértem a kíváncsiságom hamar felölelte a harag, a szomorúság és a csalódás. Fanni ott csókolózott valami ideges pasival. Nálam most tört el a mécses. Úgy folytak az arcomon a könnyek mint a patak. Odamentem és szétválasztottam őket.
-D...Dani?!-lepődött meg a lány.
-Igen én vagyok. Mi rosszatt tettem hogy ezt érdemlem?!-rivaltam rá.
-Nyugi már haver ni....
- Nincs nyugi te barom állat amúgy is ki a fasz vagy te? Mit keresel egyáltalán a bar... Vagyis már az exem közelébe?-vágtam közbe.
-Na ide figyelj te kis szájhős te nem beszélhetsz így velem.
-Nyugi van úgy is csak az egyik ágyasa vagy a sok közül. 1000x mondták már nekem hogy mekkora egy ribanc de a szerelem elvette az eszem de mostmár tudom hogy igaz! Tehát kis kurvácska légy boldog az új pasiddal azaz ágyasoddal.- mondtam majd elindultam vissza.
-Te kis-elkapta a karom visszarántott és behúzott egy jó nagyot a szemem alá. Erőm nem volt kivédeni. Hiába az a sok box edzés ha a lelkem darabokba. Mindenki aki fontos volt számomra egykor azok most eltüntek.
-Most legyen nagy a pofád!- üvöltözött.
-Ennyit nem ér meg szivem hogy bemocskold a kezed.- nyugtatta Fanni az idegbeteg állatját majd otthagytak.
Visszamentem és a fiú mosdóba bevonultam szégyenembe. Hiába csengettek be én csak a sarokba ülve némán sírtam.
- Nem bírom elegem van a mai napból-mondtam magamba- nincs többé senkim mindenkit eltaszítottam magam mellől.
A nagy gondolatmenetemet az ajtó nyítódás hangja zavarta meg. Felnéztem és egy nemvárt személy állt az ajtóban
-Hát te?...
To be continued....