1.évad 1.rész
Alex
Megszólalt az ébresztő, kinyomni alig volt kedvem, nemhogy felkelni, de sajnos elkezdődött egy újabb pocsék hét.Kikászálódtam az ágyból és elvégeztem a reggeli rutinomat a fürdőbe.Nyitom ki az ajtót és nagy nehezen lemászok a lépcsőn.Ledobom a táskám elkészítem a reggelit 2 főre, hisz Dani szokásához híven most is jön boldogítani.Mikor hallottam az ajtó csapódást már tudtam, hogy ő az.
-Jó reggelt!-mondta jó kedvűen.
-Reggelt-válaszoltam kissé fáradt hangon.-Mitől vagy így feldobva?
-Semmi különös de ha igazak a pletykák akkor hamarosan szomszédunk lesz!
-Oksa, de ez most miért dob fel?-kérdeztem kicsit meglepve.
-Hátha lesz köztük olyan, aki felkelti a figyelmed.-mondta perverz hangon és utána még rám is kacsintott.
-Semmi kedvem csajozni az nem az én reszortom.-vágtam rá- Inkább egyél mert megint miattad késsül le a buszt!
-Nem én készülődök órákig még Fanni se készülődött eddig , pedig ő még 69 réteg vakolatot is magára kent.-mondta gúnyosan.
Vállvonással közöltem vele hogy most nagyon megbántott.Mihelyst elkészültünk felkaptunk a táskánkat és rohantunk a buszmegállóba amilyen gyorsan csak tudtunk.Amikor megérkeztünk egy fekete festett hajú lány állt velünk szembe, BVB-s pulcsiba és enyhén hallható a füleséből, hogy pont tőlül hallgatja az egyik számukat.
Sose láttam még erre talán ő lenne az új lakók egyike?-sugtam Dani felé.
-Meglehet-méregette a szemével a lányt.-elkérjem neked a telefonszámát? Pont a te eseted.-mondta széles vigyorral az arcán.
-Inkább menj és foglalj helyet a buszon.
A lány pont előttünk foglalt helyet.Megcsapott hírtelen a parfümje illata, annyira kellemes volt hogy máson nem is járt az eszem.Egész úton csak a zenét hallgatta én meg hol Danira, hol az ismeretlen személyre néztem. Meglepődve szálltunk le a buszról, mivel az a fekete hajú lány is a mi iskolánk előtt szállt le. Fogalmunk se volt hogy mégis ki a franc ez de mikor első órán osztályfőnök bejelentette hogy új osztálytársunk lesz, egyből tudtuk ki az. Percről percre érlelődött bennünk egy kérdés, mégis ki ez a lány?
-Sziasztok én Bejuska Mercédesz vagyok nyugodtan hívjatok csak Mercinek.Mostantól én leszek az új csapat tag ebben az első látásra kedves kis közösségben.-mutatkozott be miközben cuki mosoly ült meg az arcán.
-Szia bájos kis hölgy-köszöntötte az osztály elnök nagy nyálasan.
-Bájos a halál inkább menj és bujj anyuci szoknyája möge és ne nekem próbálj meg nyalni-válaszolta kicsit flegmán majd leült az utolsó sor ablakszéli üres padjába és először mindenki meglepődve nézett rá de a tanár bemondta a végszót és elkezdte az órat.
Mikor véget ért a suli elmentünk és megkerestük Mercit úgy voltunk vele, hogy segítünk neki ha valami gondja-baja lenne. Persze válaszul ezt kaptuk:"Kössz nem kell a segítségetek elboldogulok magam is." Kissé meglepődve néztünk utána ahogy belépett a Tesco ajtaján majd eltünt.Aznap este nem hagyott nyugodni valami furcsa és idegen érzés.
-Miért ver hevesen a szivem ha rá gondolok?-tünődtem magamba.-Nem lehetek szerelmes hisz megfogadtam magamnak.
Pár perc forgolódás után elaludtam és mire észbe kaptam megint az iskola padjait koptattam.
-Valami baj van?-kérdezte nagy aggodalommal Danci.
-Igen nagyon beteg vagyok valaki miatt-válaszoltam miközben rádőltem a padra.
-Csak nem szerelmes valaki?-csillant fel a szeme.
-Nem, de hogy is! Én? Szerelmes? Ne nevettes.-tiltakoztam kétségbeesetten.-Mond hogy nem vagyok az!!
-Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem.
Miközben figyeltem minden mozdulatát egyre jobban kezdtem érezni, hogy többett akarok tőle egy nyamvadt barátságnál.Pár nap múlva szinte mindent együtt csináltunk.Már úgy éreztem hogy kész vagyok elhívni egy randira.Suli után lementünk a parkba és hintázás közbe felhoztam a témát:
-Nem lenne kedved eljönni velem vasárnap vacsorázni?-kérdeztem kissé vonakodva.
-Hát nem is tudom jó barát vagy meg minden.Talán máskor.-mosolyodott el a lány.-Ne hogy elhidd.Sose hagynám ki ezt az alkalmat.
Nyomott egy puszit az arcomra és mondta, hogy mennie kell, mert így is később ér haza a megbeszéltnél. Mikor hazaértem mindent elmeséltem Daninak, aki titkolta hogy fáj mert az utóbbi időben nem úgy foglalkoztam vele.
-Szerinted lehet köztünk valami?-kíváncsian néztem rá.
-Biztosan összejöttök.Egymáshoz is illetek és végre boldog vagy valaki mellett.-válasza közben mosolygott de ugyan akkor belül sírt.
*Vasárnap*
Egész nap csak azon filóztam hogy melyik lenne a legjobb ruha de végül csak az öltöny,ing, fekete nadrág kombo maradt. De mielőtt ezekett felvettem volna kitakarítottam a kocsit kívül-belül, olvastam verseket írtam Danival beszélgettem és a szokásos mindennapi dolgok. Mikor is eljött az este és elmentem Merciért akitől a lélegzetem elállt mikor kinyitotta az ajtót. Egy látszólag egyszerű de dögös középcombig érő fekete estélyi ruhát viselt, vastag ezüst karkötővel és mint minden nő ő se hagyhatta le a magassarkút. Mihelyst összeszedtem magam és abbahagytam a nyálcsorgatást egy csokor rózsával és egy arcra puszival üdvözöltem.
-Nagyon szépek ezek a virágok.És pont vörös a kedvencem.-csodálta meg a virágot.
-Akkor mehetünk? Ne hogy elkéssünk.-öleltem át az egyik kezemmel a derekánál majd a kocsihoz vezettem.
-Na ne! Ha egyik nap arra ébredsz hogy nem találod a BMW-d a garázsba akkor nem én voltam.-nevette el magát.
-Hát akkor nem is nálad keresném először.-mosolyogtam vissza rá.
Beültünk a kocsiba és azt a fél órát végig nevettük. Mikor láttam, hogy nem vagyunk már messze szép lassan lefékeztem a kocsit. Majd kimutattam az ablakon.
-Megjöttünk.
Ez de egy luxus hely.-a lány arca a csodálattól és a gyönyörtől ragyogot.-Biztos drága ez az étterem nem lett volna valami olcsóbb?
-Ne foglalkozz semmivel csak érezd jól magad tudod jól hogy én állok mindent.-simogattam meg a fejét.
Karöltve léptük át az étterem küszöbét.Belülről minden pompázott.Mikor leültünk az asztalhoz és átnéztük az étlapot Merci direkt a legolcsóbb ételekből próbált válogatni.
-A 4. nem is néz ki rosszul nem gondolod?-nézte izgatottan az étlapot Alex.
-De nagyon de szerintem a 7. sokkal gusztusosabb.-választotta a legolcsóbbat.
-Na ne szórakozz velem. Felejtsd el, hogy van ára csak azt nézd, hogy melyik ízlene a legjobban.
A lány nem nagyon örült, mivel nem akarta anyagilag lehúzni. A lány rántott húst rendelt köretnek petrezselymes krumplit, italnak perzsgő volt mindkettőjüknek és deszertnek pedig Alexnak hála a legdrágábbat kellett mivel már a sértődés határán volt. A fiú egy kicsit túlköltekezve tengergyümölcsét rendelt. Az ital és az édesség ugyan az volt. A vacsora közbe még jobban megismerkedtek és ami még fontosabb nagyon jól érezték magukat. Mind ezek után elmentek egy kicsit sétálni. Egy parkhoz érkeztek. Leültek egy padra és némán bámulták a csillagokat majd egymásra néztek. Az arcuk közeledtek egymáshoz. Szivük egyre hevesebben vert és közbe összehangolódtak. Ajkuk pár miniméterre volt egymástól de egy hírtelen jövő telefon csörgés szakította félbe a 2 szerelmest. Alex felvette, és úgy tünk hogy a telefonban hallotak valami borzalmas hírt lepleztek. Arca kifehéredett. Egy kósza könnycsepp hagyta el szemét. Letette a telefont és a lányra nézett.
-Mi történt?-törölte le a fiú könnyét.
-Dani.... Dani elment egy buliba és ott olyan italt ivott amibe kábítószer volt. Teljesen részegre itta magát. Majd kiment egy kocsi elé ami elütötte. Szerencsére nincs komoly baja. Csak a gyomrát kellett kimosni meg a lába tört el.-ölelte át Mercit.
-De akkor miért sírsz ennyire hisz él?- simogatta a hátát és a fejét.
-De ez miattam van ha nem hanyagolom el és nem csak veled foglalkozok akkor nincs ez.
Elindultak a kocsifelé. Egész útjukat a feszült csend követte. Alex kirakta a lányt a ház előtt majd beletaposott a gázba és a korház felé vette az irányt. A lány csak nézett utána amíg a kocsi el nem tünt a távolba.
To be continued....
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro