Bizonytalanul lépkedtem a konyha felé, hogy segítseg Jin-nek, de telefonom csörgése megzavart.

Anya hív... ki gondolta volna... idegesen felvettem.

- Mit akarsz?

-Öööhm, szia Jooseong! Hol vagy? Itt állunk a koli elött de te nem vagy sehol...- mondta anya bizonytalanul, most komoly? Elmondtam nekik mielőtt eljöttem, hogy nem leszek a koliba...

- Nem... nem vagyok ott mivel táborba vagyok, ahova mindíg is eljövök! De ti hogy is tudnátok? Hiszen nem is figyeltek, elvagytok fogalalva egymással, csakhogy nem csak nektek fáj! Nekem is! Jackson az én bátyám volt! Én voltam többet vele!- kiabáltam a telefonba. Kezdtem ideges lenni ezért lecsaptam a telefont. Bementem a szobába és magamután becsaptam az ajtót.

Nem hiszem el, hogy ennyire nem figyelnek rám... ha... ha nem erőltették volna annyira a katonaságot, akkor a bátyám most is élne... igaz nem találták meg a testet, de 98% hogy meghalt, ő biztos tudná, hogy mivan velem.

kopogásra figyeltem fel.

- Gyere!

- Szia, kész a kaja jössz???- kérdezte Namjoon.

- Nem, köszi... majd később.- kinéztam az abalakon és koncentráltam, hogy ne sírjam el magam.

●○●○●○●○●Kookie●○●○[kint a nappaliban]●○●○

Seokjin és szundi hekyzete eléggé zavaros... mindenki látja, hogy szeretik egymást de Jooseong túlságosan makacs és Seokjin túlságosan szereti, hogy fájdalmat okozzon neki. Végülis megértem, hogy nehezen bízik meg az emberekben... mióta Jackson meghalt a szülei nagyon elhanyagolták. Nagyon sajnálom... ismerem Jacksont nagyon szerettem én is de muszáj volt, mellette lennem, támogatnom kell őt. Csakhogy megismeretem Kim Gyun-t, aki felkavarta az egész világomat. Amikor megláttam, teljesen ledermedtem! Olyan gyönyörű és kedves, vicces. Egyere több időt töltöttünk és kezdtük egymást megkedvelni és villámcspásként ért a tudat, hogy ém szeretem Gyun-t. Nem bírok nélküle lenni.

Seokjin a konyhába főzött, Szundi a szobájában Namjoon-nal a többiek meg itt a nappaliba beszélgetnek.

Gyun az ölembe kucorodva hallgatja a fiúkat. Én pedig néztem gyönyörű arcvonásait, eltudnám egésznap nézni ezt az arcot, és a lábairól ne is beszéljünk! Na jooo ez egy kicsit fura volt de szeretem a hosszú széplábú lányokat és Gyun tökéletes.

Észrevette, hogy nézem és paradicsom vörös arcát belefúrta a mellkasomba.

Taehyung is barátnőjével volt elfoglalva, aki nagyon kedves. Igaz nagyon nem ismerem de biztos jóban leszünk.

Seokjin végre kész lett a kajával így szépen megterítettünk. De Namjoon és Jooseong még sehol (SehunsinChan xd poén aki érti remélem fogja a fejét!😏😘) sincsenek.... leülltünk az asztalhoz és valami nagyon unalmas témát kezdtünk boncolgatni.

- Hé! Holvan Szundi és Namjoon?- ezt Jhope úgy kérdezte, mintha féltékeny lenne... van egy olyan gynúm, hogy neki is tetszik Jooseong. Mik lesznek itt?

Pár perc múlva a két jómadár bejött a nappaliba és leülltek az asztalhoz. Szundinak kivoltak sírva a szemei, Namjoon polója meg tiszta folt volt. Gondolom könnyes volt. Szegény! Annyira sajnálom...

••••••••••••••Jooseong•••••••••

Jó igen kisírtam magam Namjoon vállán, de tudjátok mit? Jó volt végre normálisan sírni. Sokkal jobban érzem magam.

Az asztalnál mindenki csendben volt és engem figyelt, nagyon idegesítő volt... de próbáltam nem figyelni.

- Minden oké?- kérdeztem mindenkire nézve.

- Igen- bólogatott mindenki, nagyon furák!

- Ahha... na kivele! Suga!-néztem szúrósan a fiúra, aki ijedten nézett a többiekre.

- Jolvan! Nagyon aggódunk érted!- mondta megadóan, a többiek felháborodottan hátradöltek Jimin adott egy tockost szegény fiúnak.

- Mi? Miért?- kicsit meglepődtem, Jin nem mert rámnézni, amit nem értettem.

- Mert sokszor vagy szomorú...- szomorúan nézett a szemembe TaeTae. Ennyire látszik?

- Jaaaj nyugi! Jól vagyok! - legyintettem és úgy gondoltam, hogy befejeztem. Felálltam, és kivittem a tányéromat a konyhába.

Úgy gondoltam, hogy elmegyek sétálni egy kicsit.

- Nem baj, ha én is megyek veled? - kérdezte a hátam mögül Jin, a hangja hallatán teljesen megborzongtam.

- Persze! Gyere.- fordultam felé és rámosolyogtam.

Elindultunk az erdő felé, de nem volt téma ez tragédia! Soha nem volt még olyan, hogy nem volt téma. A hasam állandóan görcsölt, és alig tudtam megállni a lábamon.

- És... hogy vagy?- kérdezte halkan, de volta a hangjában valami, amit nemtudok beazonosítani.

- Jól. Vagyis.. nemtudom! Minden olyan nehéz, és amikor haza érünk elkéne keudenünk a koreot is hogy tovább tudjunk tanulni... nagy a nyomás.- tényleg ezt éreztem a nyomást.

- Értelek, de ezt nem kell egyedül átvészelned! Itt vagyok én is! És a többiek is.- olyan aranyos, hogy próbál felvidítnai.

- Tudom, és köszi! Mit gondolsz Kookie-ról és Gyun-ról???- próbáltam terelni a témát.

- Szerintem összeillenek, de ha Kookie megbántja megölöm! Látom, hogy Gyun boldog és nekem csak ez számít. Csak tudod én nagyon irigylem őket.- szégyenlősen lenézett a cipőjére. Ezt a kijelentését nemigazán értettem.

- Miért? Bármelyik lányt megkaphatnád, helyes vagy, kedves, vicces!- és sexi, imádom a szádat és szeretnék belekarmolni a hátadba...stb. na jooo ezeket már nem mertem vele közölni. Szomorúan rámnézett.

- Igen lehet, de azt nem kapom meg akit igzán szeretnék...