Ijedten rebbentek szét, Felix keze azonnal ökölbe szorult ahogy felismerte az öccse hangját. Nem számított rá, hogy kidugja az orrát, főleg, hogy közölte nem kíváncsi a fruskára, aki megdugatni jön magát. Sophia meglepetten nézett a hang felé, azt hitte az apja lesz az, de túl fiatalnak tűnt az alak, hogy az legyen, így Sophianak leesett, ez bizony az ő kiszemeltjének az öccse. Nyelt egyet, fél szemmel Felixre sandított, majd újra az öccse felé. Míg Felix magas volt, szőke, kék szemű és kigyúrt, addig az öccse szikár, koromfekete hajjal és zöld szemekkel áldotta meg a sors. Teljes ellentétek voltak, pedig testvéreknek tűntek. Sophia aprót nyelt, ahogy Jonas felé pillantott, a férfi tekintete késként döfte ketté a lányt. Sophia már most érezte az ellenszenvét, pedig meg se szólalt, hogy kiváltsa tőle ezt a reakciót.

- Mi dolgod erre, Jon? - kérdezte kissé nyersen Felix, a kezét birtoklóan tette a lány vékony kis derekára. Sophiat melegség fogta el a mozdulatra, automatikusan bújt közelebb Felixhez.

- Jöttem segíteni a méheknek, úgy látszik még nem porozták be a virágokat. - felelte gúnyosan a kisebbik. Sophia feszültséget érzett a levegőben, olyan volt az egész, mint valami komédia, ahol a fiatalabbik röhög a markába. Sophianak leesett a mondat kétértelműsége, morcosan bigyesztette le az ajkait. Felix már vágott volna vissza, de Sophia gyorsabb volt:

- Elég ide egy méh is, a második már feleslegesnek tűnik. - mondta szúrosan, a fekete hajú szemöldöke felszaladt a visszaszólásra. Noha nem volt olyan csípős, mégis büszke volt magára Sophia, hogy megmert szólalni.

- A törékeny virágszál nem is olyan törékeny? Vígyázz bátyám, nehogy alul maradj. - mondta pajzán mosollyal, majd sarkon fordult és visszament a palotába. Felix összepréselt ajkakkal nézte az öccsét, sejtette, hogy Jonas direkt csinálta ezt, borsot akart törni az orra alá, és sikerült is neki. A lány felé fordult, bűnbánó szemekkel simított végig az arcán, elszomorította, hogy el lett rontva a pillanat.

- Sajnálom hercegnőm, kaphatnék egy második esélyt? - húzodott mosolyra az ajka. Sophia értékelte a lágy közeledést. Tudta, hogy már nem lesz olyan romantikus a második próbálkozás a csókukra, de nem tudott mit tenni, Jonas belepofátlankodott a pillanatukba. Felix puszit lehelt a homlokára, majd megfogta a karját és gyengéden bevezette az óriás házba, hogy megvendégelje ebédre.

- Ne haragudj kérlek az öcsémre, folyton ezt csinálja. Megpróbálok beszélni vele, hogy legalább téged hagyjon... - kezdett el magyarázkodni Felix, de Sophia megrázta a fejét, ezzel is a férfiba folytva a szót.

- Engem nem zavar, oké, lehet most elrontotta a pillanatot, de lehet még túl korai lett volna... az egész. - pirult el az utolsó szóra, de megerőltette magát. Akárcsak egy félős fruska, rótta meg magát morcosan. A herceg csak mosolygott a lányon, borzasztóan édesnek tartotta, hogy ennyiszer pirul el. Ahogy lépkedtek, a folyóson két oldalt gyönyörű portrék sorakoztak, a királyi család valamennyi tagja fenn volt a falon, olyan pontosággal megfestve, mint ha nem is holt, hanem élő személyt ábrázolna. Sophia imádta a régi stílusú kastélyokat, a felépítésük, az óriás formájukat. Nekik ugyan modern házuk volt, a régi kastélyukat eladták mivel gyerekkorában sokat költöztek, de azóta visszatértek a gyökerekhez, Németországba. Itt a helyük, a családjuk, a vér ideköti őket. Felix végig vezette Sophiat a bíborszőnyeggel lefedett kővön, majd az egyik ajtón betért, és láss csodát, az étkezőbe léptek be. Sophia szája döbbenten elnyílt, meseszépnek találta a helyet, régi kristálycsillag trónolt a mennyezet tetején, az egész szoba fényárban úszott a besütő napfénytől. Alatta a tölgyfa asztal terpeszkedett büszkén, körülötte megannyi párnázott szék sorakozott, oldalt pedig egy kényelmes ülőgarnitúra helyezkedett el. Minden olyan volt, mint ha az ember visszacsöppent volna egy egész évszázadnyit. Felix leült a lánnyal az asztalhoz, alighogy kihúzta neki a széket, a szolga rögtön bejött, és mindenféle incsiklandó étket sorolt fel, amit felszolgálnak nekik szívesen. Sophia egyszerű ételt kért, cézár salátát és egy kis sült krumplit ketchuppal, amit még amerikai útjuk során szeretett meg. Egy sms-e jött, gyorsan megnézte amíg Felix is elmondta mit szeretne enni. A szüleitől kapott egy smst, egy kicsivel korábban jönnek, de alighogy elolvasta, az ajtó újra kinyitodott, és pofátlanul magabiztos mosollyal lépkedett be Jonas, az oldalán egy vörös hajú szépséget tartva. Felix értetlenül nézte az öccsét, nem értette megint miért jött, vitázni se akart a lány előtt, pedig nagyon zavarta, hogy Jonas megzavarta szíve hölgyével való randinát. Sophia pedig most nem érezte azt a pillanatot, hogy képes legyen az újabb döbbenettől megszólalni. Ilyen pofátlan férfit se látott még!

- Remélem nem baj, hogy zavarunk, mondjuk amúgy sem érdekel. - vágta oda gúnyosan Jonas, majd rendelt magának és a vöröskének is finomságot. Jonas Sophia felé tekintett, lenézően elmosolyodott.

- Csukd be a szádat, berepül egy légy. - szólt rá.

Sophia vörös arccal vette észre, hogy igaza van a gazfickónak, az ölébe ejtette a kezeit. Felix felé nézett aki tehetetlenül sóhajtott. Ezt akarta elkerülni, nem értette mi ez az öccsénél, hogy folyamatosan tönkre teszi a lehetőséget, hogy közelebb kerüljön a lányhoz, de ezt nem is most fogja vele megbeszélni. Ahhoz nincs itt az idő még.

- Feltétlenül ebbe a terembe kellett jönnöd? - kérdezte az idősebbik kissé mogorván.

- Feltétlenül. Imádom nézni az idegesítő arcodat. - vágta rá Jonas, majd a vöröske felé fordult és átölelte vágyakozó mosollyal. Sophia mérgesen fordult el, fogalma sem volt ki ez a lány, de idegesítette, hogy ennyire lazán bejöttek, pedig már hónapok óta tervezte Felix-el, hogy az egész napot együtt töltik majd. Talán a kertben kellene elfogyasztani azt az ebédet. Egy gyengéd érintést érzett meg a karján, azonnal oda kapta a fejét, szembe találta magát Felix aggodó arcával.

- Nagyon nagy baj ha ők is itt vannak? Vagy menjünk ki? - kérdezte a férfi. Sophia elmosolyodott, nem akart egy hisztis hercegnőnek tűnni, aki feladja már az első kis akadálynál, így megnyugtató puszit adott a szőke arcára.

- Nem baj, nyugi. Legalább megismerem az öcsédet és a barátnőjét. - nyugtatta meg. Felix arca megrándult, nem akarta kijavítani Sophiat, hogy csak melegedni járnak össze, itt nincs szó szerelemről. Kiegyenesedett a székén, és közelebb húzodott a lányhoz. Kicsit megnyugodott, az illata az orrába kúszott, mámorító érzés lett úrrá rajta amit igyekezett elnyomni. Nagyon nem jött volna ki jól, ha az öccse észre veszi és cukkolni kezdi.

- Nos, hercegnő, milyen volt a bátyám csókja? - kérdezte mézes-mázas mosollyal a betolakodó. Sophia viszonozta a mosolyt, a keze ugyan remegett, de nem akarta hagyni magát. Mindig ez volt, ha idegenekkel kellett beszéljen, zavarta, de nem tudott mit tenni ellene, csak ökölbe szorítania a kezét és mosolyogni.

- Kiváló, soha nem kaptam még ilyen csókot. - jegyezte meg ironikusan, a fekete szája megrándult ahogy visszatartotta a mosolyát.

- Ne is felejtse el, lehet, hogy megismétlődik. - mormogta a férfi. Felix a fejét ingatta rajtuk, a lány ujjait megfogta és gyengéden simogatni kezdte. Nem akart veszekedni, erre a leendő barátnője és az öccse szép kis szócsatákat vívnak itt előtte. Hát ez szép.

Sophia érezte, hogy Felix piszkálja az ujjait, a szeme ellágyult, igyekezett békítő hangon megszólalni. Tudta, hogy kicsit elvetette a súlykot, pedig vendég volt, nem lett volna szabad. Sóhajtott, majd Jonasra nézett.

- Sophia vagyok, Felix sokat mesélt rólad, Jonas. - mosolyodott el gyengéden. Az említett férfi meredten bámult rá, meg se szólalt, egyszerűen elfordult és a vörös hajúnak kezdett magyarázni, hogy mikor jöjjön hozzá, meg mikor ne. Sophia szemöldöke felszaladt, majd a fejét kezdte ingatni. Felix megpuszilta az arcát.

- Hagyd rá, ilyen. Én már fel se veszem az ilyet tőle, nem lehet megérteni miért csinálja. - simogatta a lányt, aki elmosolyodott a simogatásra.

- Ha te mondod...