Hangos kerék csikorgatás zengett fel az úton, a kocsi megállt a hatalmas birtok kovácsoltvas ajtaja előtt. A sofőr kihajolt, hogy a kaputelefonba közölhesse, a Coburg-Gotha család megérkezett a rezidenciára, ahogy ezt pár nappal ezelőtt meg lett beszélve. A vonal végén csend volt, végül a kapu fülsikító nyikorgással nyílt ki, a sofőr mogorva ábrázattal húzodott vissza az ülésre, az autó begördült a feljáróra.

Sophia idegesen pillantott ki a sötétített ablakon, zavartan tűrte oldalra a haját, ami most kék színekbe pompázott. Ideges volt, már régóta beszélgettek a herceggel, de mivel egyikőjük se akarta, hogy kiderüljön hogyan néznek ki, álprofiljuk volt, és nem küldtek egymásnak semmilyen képet, nehogy valaki megfigyelés alatt tartsa a készüléküket, amivel már akadt probléma a királyi családbab. Az anyja felé pillantott a mozdulatra, tökéletes arcán apró mosoly jelent meg.

- Nem kell aggódj, Felix herceg igazán bájos lesz a valóságban is - nyugtatta, a lánya már reggel megosztotta vele a kétségeit, de újabb gondolatok ütötték fel a fejét, mégis egy bólintásra tellett. Már megbánta, hogy megette a reggelit, félt, hogy ha meglátja a herceget, az első adandó alkalommal lehányja, és ezzel elássa már a bimbozó szerelem gondolatát is. Pedig igencsak megkedvelte a férfit, a beszélgetéseik alapján egy jóravaló embernek tartotta, kedves volt és előzékeny és kedd esténként mindig lement a közeli terembe táncolni, és beszélgetni pár hölggyel. Noha nem volt szoknyapecér, szerette volna közel tudni magához a népét, megismerni a szokásaikat, nem elzárkózni, mint annak idején tették, legalábbis ezt a magyarázatot kapta a lány, eszébe se jutott kételkedni a fiú becsületességében.

A tenyere izzadt, ahogy a motor búgása megállt, végül a sofőr kipattant. Illedelmesen nyitott nekik ajtót, Sophia körül nézett gyorsan, igyekezte legyőzni a rosszul létét, ami a friss levegő hatására kezdett eloszlani. Meseszép kertben álltak meg, körös - körül gondozott virágok tarkították a helyet, körbe ölelve a kastély monstrumot. Látszottak a felújítás jelei, Felix herceg néha mesélte, sokszor ment el járni egyet olyankor, mikor valami lebontást vagy valami hangos zajt csaptak, de a testvére folyamatosan panaszkodott a hangok miatt, ahelyett, hogy megmoccant volna.

A nagy káprázatból az anyja húzta ki, óvatosan megbökte az oldalát, hogy figyeljen, így a lány kénytelen-kelletlen, de lentebb nézett. Jól is tette, a száját is majdnem eltátotta volna ha nem figyel, egy olyan termetes férfi állt előtte legalább egy méterre, hogy azt hitte, hirtelen a kastély lett túl kicsi mellette. Piszkos szőke haját oldalra fésülte, kék szemeiben huncutság csillant ahogy figyelte Sophia döbbent vonásait. A lány tekintette lejjebb vándorolt az ingre, szinte már ennyitől is úgy érezte, túl sokat látott, pedig még a karjára se nézett, hogy megbizonyosodjon, tényleg azt látja amit lát. Márpedig a szeme nem csalt, Felix herceg nem csak táncolni, de gyúrni is ugyancsak járt és ez meg is látszott rajta, de a kisfiús mosoly az arcán, ennivalóan édessé varázsolta. Egy lépéssel átszelte a köztük lévő távolságot, gyengéd mégis határozott mozdulattal ragadta meg Sophia puha kezét és lágy csókot lehelt rá.

- Köszöntöm szép hölgy, már tűkön ülve vártam az érkezését. - mondta mély, selymes hangon. Sophia azt hitte itt esik össze, számított arra, hogy a herceg pofátlanul jóképű, de ez túl tett minden egyes álmán. Hogy nézek én ki hozzá képest? Kiment a fejéből minden etikett, újra az anyjának kellett megböknie, hogy pukedlizzen már. Sophia észbe kapott, megköszörülte a torkát, majd esetlenül, de megtette a kötelező mozdulatott. A herceg ha jól is szórakozott rajta, nem mutatta.

- Sajnálom, hogy csak én jöttem, a szüleim nincsenek a közelbe, és sajnálatos módon a testvérem eléggé... magának való - kért elnézést bűnbánóan a férfi.

- Semmi probléma, Felix herceg, Sophiat mi is csak elhoztuk, a nap folyamán szándékunkba áll haza térni. Van pár elintézni valónk a városba, és a lányunk könyörgött, hogy had jöhessen el, de bizonyára ezt már tudod. - mondta a házfő, végig simított a szakállán, majd átölelte a felesége derekát.

Sophia arca paprika piros színt öltött, végképp nem számított rá, hogy pont az apja fogja beköpni. Túl sokat van anyám mellett, igazi pletykás lett ő is, gondolta a lány bosszúsan. A két szülő elköszönt a lányuktól, majd Felix hercegtől, a kocsi kigördült, nagy csend maradt utána. Sophia félt megfordulni, nem volt elég ereje hozzá, hogy felvállalja hazugságát. De nem is kellett, a herceg oda lépett, egy lágy mozdulattal maga felé fordította és szoros ölelésbe zárta. Sophia meglepetten nyekkent fel, majd mosolyogva ölelte vissza a nagydarab férfit. Egy mackó jutott eszébe róla, akinek a bundája helyére izmok nőttek. Az ő kis mackója.

- Sokkal gyönyörűbb vagy, mint a képzeletembe. - mormogta Felix a lány kék hajába, amin felkacagott az illető.

- Ezt én is mondhatnám. Legalább lennél sánta, hogy ne legyél ilyen tökéletes. - piszkálta kedvesen, reménykedett, hogy a turpisságáról elterelődik a téma.

- Én is ebben reménykedtem, de ez nemrég be is bizonyosodott. A hercegnő igencsak ezüstnyelvű, ha szabad megjegyeznem. - kötekedett a férfi, majd elhúzodott annyira, hogy a szemébe nézzen, de Sophia gyorsan a mellkasába fúrta az arcát.

- Az nem úgy volt...! - morogta sértetten, de csak egy kacagást kapott válaszul. A lány feje rázkodott a kemény mellkason, szinte összerogyott a boldogságtól, annyira jó volt hallgatni ezt a nevetést, mint ha csak megnyitották volna a mennyország kapuját és Péter kiszólt volna, hogy ez az örök boldogság. Sophia el is hitte volna, ha megtörténik.

- Sétáljunk egyet, úgy tudom a lányok szeretik. - fonta össze az ujjaikat Felix, és elindult a varázslatos kert irányába. Sophia nem mert ránézni a hercegre, az arca vérvörös volt, még ha volt is már szerelme, mégis olyan bizsergető érzés fogta el Felix mellett. Fiatalnak   és butusnak érezte magát, noha éppcsak betöltötte a 21-et, ilyenkorra a lányok esze jóformán megjön, de Sophia félt, ha több időt tölt el a jóképű adonisszal, az a maradék is elmegy, ami megvolt.

- Sajnálom, nem akartam hazudni. - kért elnézést a lány. Felix felé sandított, nem úgy tűnt, mint aki igazán neheztel a lányra, ezért az apró bakiért.

- A helyedben én is ezt tettem volna. - nyugtatta meg lezser mosollyal, Sophia kuncogva bokszolt a vállába.

- Megnyugtató, hogy te se vagy akkor olyan tökéletes. - jegyezte meg, amin mindketten felkacagtak. A lány kezdett feloldódni mellette, ezért is volt olyan jó beszélgetni vele a neten is. Nem nevette ki, vele nevetett, a szavai nyugtatólag hatottak rá. Csendesen sétáltak, Felix megmutatta neki az egész kertet, Sophia nem győzött ámulni rajta mennyi virág van itt, de legjobban az tetszett neki, ahogy Felix mesélt. Teljesen bele élte magát, látszott, hogy nemcsak megtanulta, de érti és szereti is az itteni dolgokat.

- Egy ideje már szerettem volna mondani valamit. - szólalt meg Felix ahogy visszalépkedtek a feljáróhoz, ugyan még volt idejük, de máshol akarták folytatni. Legalábbis a herceg ezt tervezte. Sophia felpillantott rá, mindig is kiváncsi teremtés volt, ezt sose tagadta, így érdekelte mit is akar a herceg. Felix sóhajtott, Sophia most látott rajta először egy kis aggodalmat, de hamar el is tűnt. A lány arcára simította nagy tenyerét, mélyen a szemébe nézett. Sophia szeme tágra nyílt, a szíve őrült módon kezdett verdesni a mellkasában, akárcsak egy szabadulni vágyó madár. A távolság egyre kisebb lett, Sophia gondolatai kergették egymást, a bőre lángolt, felkészült a csókra. Egyszerre hunyták le a szemüket, a lány érezte Felix forró lehelletét, szinte égette az ajkait, de mielőtt megtörténhetett volna az első csók, torokköszörülés hangzott fel mellettük.

- Megzavartam valamit, tubicáim?