Teltek-múltak a napok, vészesen közeledett az esküvő napja. Henry Jekyll ezidő alatt igyekezett a lehető legkevesebbet találkozni menyasszonyával. Attól tartott ugyanis, hogy legrosszabb rémálma Edward Hyde váratlanul felbukkan és Emma rájön sötét titkára. Szerette volna a lányt tudatlanságban hagyni addig amíg csak lehet. Ám mindez nem volt egyszerű, hisz Hyde egyra gyakrabban bukkant fel és tömte fejét sötét gondolatokkal. Henrynek tehát minden erejére szüksége volt, hogy ezeket a gondolatokat jó mélyre eltemesse. Nincs az az isten aki rábírhatná őt arra, hogy mások vérét ontsa. Már csak néhány nap választotta el a nagy naptól, így barátja John Utterson úgy döntött ideje, hogy kirúgjanak a hámból és ellátogassanak a Vörös Patkány fogadóba. Henrynek persze se ideje, se kedve nem volt odamenni. John persze addig rágta a fülét, míg Henry be nem adta a derekát.

- Meglásd, jól fogod érezni magad és legalább elengeded magad végre! Az elmúlt időben olyan merev voltál, akár egy karó.

- Tudod jól mit gondolok az efféle helyekről és azokról a nőkről! Henryt világéletében dühítették a nők akik pénzért képesek árulni magukat. Ugyan mi vonzó lehetne egy ilyen nőben?

- Nyugalom barátom, csak érezzük jól magunkat! Ne fájjon a fejed Emma miatt, amennyit ti az elmúlt időben találkoztatok, úgysem tudna semmiről!

- Igazad van, mert nem fog történni semmi! Te nyugodtan keríts magadnak egy nőt, de én tartózkodnék az efféle dolgoktól! Én hűséges vagyok Emmához és nincs senki, aki ezen változtatni tudna!

"Valóban ezt gondolod, drága Jekyll? Én nem lennék olyan biztos a dolgomban" - Henry kissé megtántorodott Hyde hangjától. Már csak ez hiányzott neki! Éppen ezért sem kívánkozott elmenni otthonról. Itt még egész könnyen kordában tudná tartani a démont, de tartott tőle, hogy egy ledér nőkkel teli helyen már nem lenne képes őt visszafogni.

- Hallgass el! - sziszegte Henry, nehogy John bármit is meghalljon és félreértse. Pechére a számításai nem válltak be.

- Jól van, jól van megértettem, te nem akarsz magadnak senkit aki szórakoztatna!

- Kérlek ne haragudj, de mint említettem nem vagyok épp abban a hangulatban, hogy bárhová is elmenjek! - Henry igyekezett higgadt maradni, ám érezte, Hyde a türelmével játszik. Nem szerette volna leleplezni magát barátja előtt így nem szólt végül semmit, pedig legszívesebben üvöltött volna azzal az ördögi szerzettel.

Mikor Henry és John a Vörös Patkány fogadó elé értek, a doktort újra elfogta a folytogató érzés. Félt, hogy Edward Hyde újabb gondot okoz majd neki és akkor már nem tudja kimagyarázni magát. Az emberek eddig is bolondnak tartották őt, de legalább nem keltett félelmet másokban. Ám amennyiben kiderül miféle ördög lakozik a gondolataiban, ez biztosan megváltozik. Henry épp ezért igyekezett mindent kizárni a fejéből. Még akkor sem eszmélt fel, mikor belépett a fogadóba. A hely az alkohol és a férfi pacsuli bűzlő elegyét árasztotta magából. Mindenfelé szebbnél szebb nők szórakoztatták a betérő vendégeket.

- Kit látnak szemeim, micsoda fess úriemberek! - egy igen magas és a helyhez képest kifejezetten csinos nő sétált hozzájuk. Hosszú, fényes barna haja a hátát verdeste, mogyoróbarna szemei pedig egyenesen Henryre meredt. - Nellie vagyok, isten hozta önöket a Vörös Patkány fogadóban! - Henry továbbra is feszélyezve állt, de nem úgy John! Barátját szemmel láthatóan megbabonázta a nő.

- John Utterson, állok szolgálatára! - John még egy ilyen helyen is úriember maradt és kezet csókolt a Nellie nevezetű nőnek. - Ő pedig a barátom, Dr Henry Jekyll! - Henry csupán megemelte a cilinderét, de semmiféle érzelmet nem mutatott.

- Oh igen hallottam már hírét! Mondja csak, hogy áll a kísérlete doktor úr? - Henry hirtelen megdermedt. Vajon honnan tudhatna egy ilyen nő az ő viselt dolgairól?

- Mégis mit tud maga?

- Én nem sokat. De az emberek errefelé elég sokat pletykálnak, hallani ezt-azt. Bizonyos vendégek nem éppen szép szavakkal illették, de ugyan ki vagyok én hogy ítélkezzem mások felett?

- Ha megkérhetném, többet erről szót se beszéljen! - Henry igyekezett nyugodt maradni, ám érezte ahogyan egyre inkább emészti őt a düh.

- Ahogy parancsolja. Most viszont szórakozzunk, elvégre ezért vannak itt, vagy tévedek? - Johnnak több se kellett. A karját nyújtotta Nellienek és elbújtak az egyik szabad szobában. Henry maga maradt. Barátját nem akarta magára hagyni, így hát leült az egyik kopott bárszékre és rendelt magának egy italt. Talán egy kis alkohol majd segít neki feloldódni és nem gondol többet arra, hogy már egy ilyen helyen is utoléri őt a hírneve.

Teltek az órák, múltak a percek, Henry pedig kezdett egyre jobban unatkozni. John továbbra is Nellie társaságát élvezte és bár hozzá is igyekezett közeledni pár ledér nőcske, Henry udvariasan visszautasította őket. Csak akkor eszmélt fel, mikor úgy vélte az egyik lányt zaklatják a vendégek. Higgadtan felállt, majd odasétált a kivénhedt alakokhoz.

- Már elnézést, de nem zavarja önöket, hogy halálra rémítik a kisasszonyt?

- Még hogy kisasszony? Legfeljebb szajhának lehetne nevezni! De ha annyira akarja, hát tessék a magáé lehet! - a két férfi nevetve továbbállt, a lány pedig Henryre nézett. Látszatra még húsz éves sem múlt, mégis hogyan jut el egy ilyen fiatal lány egy ilyen helyre?

- Miért segített? Engem nem szoktak csak úgy kisegíteni. Persze ha valamiféle szolgáltatást kér cserébe...

- Szó sincs ilyesmiről. Mindössze nem tetszett a viselkedésük, ennyi az egész. Akárkiért megtettem volna!

- Ritkán látni errefelé tisztességes alakokat. Különös, hogy egy ilyen úr mint maga itt üti el az idejét.

- Nem magamtól jöttem, csupán egy barátom kérésére! - Henry rájött, hogy talán többet mondott a kelleténél és hátat is fordított volna, ám Hyde idejét látta a cselekvésnek.

"Milyen bájos, te nem így gondolod, drága Jekyll?"

- Ne merészeld többet! - ám Henry hiába pisszegte le, Hyde erősebb volt nála és ismét átvette az uralmat. - Mond, mi a neved drágaságom? - dörmögött mély hangon, amit a lány ugyan furcsán fogadott, de valamiért hízelgőnek is talált.

- Lucy vagyok, Lucy Harris!

- Drága Lucy, remélem lesz még esélyünk közelebbről is megismerkedni! - Henry akaratán kívül átnyújtott Lucynek egy névjegykártyát amit a lány el is vett. Ám mielőtt bármit is mondhatott volna, Henry kissé zihálva eltűnt a szemei elől. John Nellievel az oldalán ezekben a pillanatokban érkezett vissza és azon nyomban barátjához sietett.

- Henry, mi lelt téged? Olyan vagy mint az isten haragja!

- Azonnal elmegyek. Ha kívánod maradhatsz, de nekem nincs itt maradásom! - azzal felkapta cilinderjét es kisietett a fogadóból. Sejthette volna, hogy Hyde újfent gondot okoz majd neki és lám igaza lett. De az ő türelmének is van határa. Ha törik ha szakad, Edward Hydenak el kell tűnnie, de örökre!

Miután Henry hazaért, másra sem vágyott mint visszavonulni laboratóriumába, hogy megoldást találjon a problémájára. Ám otthonában nem várt vendégek fogadták.

- Henry, csak hogy megjöttél! - Emma aggodalommal teli arccal nézett rá vőlegényére, amitől a férfinak görcsbe rándult a gyomra. Nem akarta hogy szerelmének aggódnia kelljen ráadásképp pont ő miatta.

- Emma, Sir Danvers, mi szél hozta magukat?

- A papa aggódott miattad és én is. Csak tudni akartuk nincs e valami bajod! - Henry tekintete ellágyult és kezei közé vette Emma arcát.

- Kedvesem, kérlek ne aggódj miattam! Hisz tudod ha te a közelemben vagy, nekem sosem eshet bántódásom! - Henry lágy csókot nyomott menyasszonya homlokára majd leendő apósa felé fordult. - Kérem Sir Danvers ön se aggódjon! Minden a legnagyobb rendben van! - Nos legalábbis egy dolgot kivéve, de ezt Henry el fogja intézni és mire az esküvő napja elérkezik, Edward Hyde már csak egy rossz álom lesz!