Egy gúnyos nevetésben török ki, ahogy megpillantom az előttem heverő Wen Chaot . Végre megtapasztalhatja azt amit én még jó pár évvel ezelőtt. Furulyámat ajkaimhoz érintem, s játszani kezdek rajta. Hamar meg is jelenik Wen Ning -akire nagy nehezen rátaláltam-, s kezeit a nyakára teszi és felemeli őt a levegőbe, így már szemtől szemben van velem. Vigyorogva hajolok  közelebb hozzá.

-Hamarosan találkozunk a pokolban.-egy keserű mosollyá válik vigyorom ahogy belegondolok, hogy Lan Zhan miattam ismét szenvedni fog. De ha ez az ára annak, hogy megvédhessem akkor megéri. Így lesz ez jó.

-Elérem, hogy velem együtt szenvedj.-morogja haraggal hangjában, s tekintettel. Bele kezdek a gyors dallamba, mire Wen Ning megvadul, s cafatokra tépi Wen Chaot. A maradék Wen katonára nézek. Talán 100-an is lehetnek. Legalábbis ennyit látok. Hacsak még egy páran el nem bújtak.Mikor itt voltam utoljára kémkedni, akkor többen lehettek, talán 50-nel, rosszabb esetben pedig még többen. Bár, az aligha nem lehetetlen lenne...

-Ki akar mellé csatlakozni?-kérdezem ridegen, mire egy páran elfutnak, talán 20-an. A sötéten nem nagyon látni. Gúnyos vigyorra húzom ajkaimat. A katonák élén ott áll Wen Zhuliu. Ördögi vigyorom arcomra szökik, s tekintetét állva kezdek bele furulya játékomba. Wen Ning teszi amit mondok neki játékomban. -Mi a fene?-szemeim kikerekednek ahogy megpillantom a földön vergődő Wen Ninget. Dühösen kezdek el játszani valami gyorsabb dalt, hátha ez egy kicsit erőszakosabbá teszi.

-Nem győzhetsz ellenem, Wei Wuxian!-kiabálja, s mielőtt reagálhattam volna, kardját torkomnak szegezi.-Ha meg mersz mozdulni elvágom a torkodat. De az is lehet, hogy megkeresem a buzi kis barátodat.

-Nagyon remélem, hogy ezzel nem rá akartál célozni.-mondom, s érzem, hogy kezd nagyon felmenni bennem a pumpa. Lassan fordulok meg, ügyelve a nyakamra, amit még így is súrolt egy kicsit. Összehúzom szemeimet, s félelmet keltő aurámmal szemeibe nézek.

-Oh, szóval véded, Lan Wangjit.-jobb kezemet a levegőbe emelem, ezzel jelt adva neki. Ha ő így akkor én is. Most már minden csak is Wen Ningen múlik.

-Wen Ning!-kiáltom a nevét, ő pedig a földről felkelve, elkezdi lemészárolni a maradék Weneket. A hátul ütője ennek az egésznek, hogy az emberségemből veszi az erejét. Vagyis inkább elszívja a lelkemet, ezzel pedig végleg el fogok tűnni. Mo Xuanyu teste gyenge. Hamarosan el jön az idő. És amikor megtörténik, mosolyogva fogok távozni ebből az életből, azzal a tudattal, hogy a Wenek nem lesznek többé, ráadásul, Lan Zhan is biztonságban lesz. Nem hagyom, hogy egy ujjal is hozzá érjenek ezek a rohadékok! Hisz... Wangji az enyém. Nem adom senkinek.

-Wei Ying!-meglepetten fordulok meg, ahol ott áll. Az bolond. Miért jött utánam? Egyáltalán honnan tudta, hogy itt leszek? Viszont nem sok időm maradt gondolkozni. Szemeim tányér méretűre kerekednek ahogy érzem, s megpillantom a kardot ami keresztül hasít mellkasomon. Próbálom vissza fojtani feltörekvő sikolyomat, de elé nehezen megy. Ki húzza belőlem ami még egy kisebb sikkantást csal ki belőlem. -Wei Ying!-hallom, hogy fut felém. Karjaimra támaszkodok, hogy megnézhesse őt, még egyszer utoljára. Keserűen elmosolyodok. Az a fránya gyászruha. Kár, hogy nem tudtam egyszer sem megnézni, vajon milyen lenne, ha nem fehér ruhában lenne...

    Valamilyen vakító fehérségre ébredtem. Szinte már fájdalmas, ahogy próbálom ki nyitni szemeimet. Ez a mennyország lenne...? Nem... Az lehetetlen... Egy pár perces szerencsétlenség után újra próbálkozom. Meg kell tudnom, hogy mi történt.

-Wei Wuxian!-a szoba másik végébe nézek. Be harapom alsó ajkamat ahogy meglátom őt. Most biztos haragszik rám... Aggódva húzódok hátrébb az ágyon, s szint meg hallom ahogy meglepődik. Félve nézek rá, mire látom keserű mosolyt az arcán. -Félsz tőlem?

-É-én nem... Csak...

-Bocsánat, Wuxian... Biztos kínosak voltak azok a dolgok, amiket tenni akartam veled...-vakargatja kínosan a tarkóját mire mosolyogva kelek fel az ágyból, s karolom át vállánál.

-Nem a te hibád.-suttogom a fülébe, mire könnyezni kezd. Be harapja alsó ajkát, hogy vissza fojtsa sírását. Magamhoz ölelem most már, s fejét a mellkasomba fúrja. Jobb kezemmel a fejét simogatom, a ballal pedig a hátát, s kör-körös mozdulatokat teszek, hogy egy kicsit megnyugtassam.

-Miért hagyott Xuanyu is magamra?-kérdezi suttogva, mire már én is elszomorodok. Ez olyan rossz. Huaisang mindig mosolyog, de most sír. Miattam... Ha én nem lennék, ő is élne. És akkor, mindenki boldog lenne...

-Ő is szeretett téged.-mondom halkan.-Huaisang... Mo Xuanyu szeretett téged. Azért idézett meg, mert szeretett téged. Bár, azért idézett meg, hogy vessek véget családjának életének, de te is az okokhoz tartozol. Ő már nem tudta elmondani neked, ezért engem bízott meg. Annyira szeretett téged, hogy képes volt feláldozni magát.-már hangosan sírt, s még jobban magamhoz öleltem. Már az én szememben is könnyek gyűltek. Xuanyu... Biztos vagyok benne, hogy nagyon szereted őt, ügye?

       Fogalmam sincs, hogy meddig voltunk így, de úgy tűnik egy kis idő után már megnyugodott, s egy aranyos mosollyal az arcán, nézett szemeimbe.

-Vajon lát engem?

-Hiszen ott van.-mondom mosolyogva, mire meglepődik. Tenyeremet a mellkasához érintem ahol érzem hevesen verő szívét.-Ő mindig ott lesz.

Vigyorogva futok át a szomszédos szobába ahol neki ott kell lennie. Halkan nyitom ki a szobaajtót, nehogy felkeltsen ha esetleg alszik. Sejtésem be igazolódott. Ott feküdt, fehér ruhában, s mélyen alszik. Le ülök az ágya mellett a földre, fejem pedig oda rá hajtom. Nézem békés arcát, nyugodt lélegzet vételeit. Mosolyogva emelem fel fejemet, s mászok rá félig. Csak annyira, hogy fejem a mellkasára hajtsam, s hallhassam szívdobogását, mely bizonyítja, hogy életben van. Egy kicsit lehunyom szemeimet... Csak egy kicsit...

Két ölelő kar között ébredni a legjobb, főleg ha Lan Zhanról van szó! Mélyen szívom be illatát, viszont ahogy ki nyitom szemeimet, egy enyhe szívrohamot kapok.  Feje nagyon közel van hozzám, arról nem is beszélve, hogy szemeivel engem fürkész. Kínosan mosolyodok el, s puszilom meg szája szélét.

-Jó reggelt.-mondom, most már megnyugodva.

-Neked is.-ölel szorosabban magához. Kuncogva bújok mellkasához, s ismét egy mély lélegzetet veszek. Nem tudok be telni illatával. Vajon ha most elmondanám neki amit érzek, hogyan reagálna rá?

-Lan Zhan... Nagyon szeretlek téged.-mondom fejemet mellkasáról elvéve, s mélyen szemeibe nézek. Elmosolyodok, ahogy meglátom pirult fülét. Olyan aranyos.

-Nem tudom, hogy leszünk, 20, 40 vagy 50 év múlva. Nem tudom, hogy kik leszünk majd a jövőben, már ha nekünk lehet az. Nem tudom, hogy képes lennék-e megadni neked azt, amire vágsz, vagy, hogy elég jó vagyok-e neked ahhoz, hogy velem maradj, amíg csak élünk. Sok kis millió dolog van, amit nem tudok, de mégis... Egy valamit biztosra tudok.-még a szám is tátva marad vallomásától, szemeim pedig tányérméretűre kerekedtek. Azt sem tudom mit tegyek. Lan Zhan puszikkal borítja arcomat, majd egy nagyobb puszit ajkaimra.-...Egy valamiben biztos vagyok. Szeretlek és szeretni foglak, még akkor is, ha te már nem fogsz engem. Te vagy az életemben az egyetlen ember aki képes volt megérinteni a szívemet, ami mindig csak is a tiéd lesz.-meghatódva bújtatom el arcomat a mellkasába. Félek, ha most látna az nem tetszene neki. Ez annyira zavarba ejtő! Lan Zhan sosem beszélt sokat, és most, maikor végre beszél hozzám ilyeneket mond... Annyira boldog vagyok de egyben nagyon zavarban vagyok. Mintha nem is én lennék. Pedig de... Talán más testben, de én vagyok az. Csak megváltoztatott. Ahogy én is őt.

Huh, remélem mindenkinek be jött ez a rész! Csak azért mert ebben midnen volt, kérem szépen... Volt egy kis harc - ami nem lett a legjobb de nézzétek el nekem :(  -, volt benne Huaisang-os rész is és végül egy WangXian szerelmi vallomás!

Ha tetszett akkor azt egy vote-all és egy kommentel jelezd :)

Még valami! Hamarosan vége ennek a könyvnek... *kínos mosoly* Hehehe... Igen... Még hátra van 3 rész, amik a többi részhez képest rövid részek lesznek, de majd meglátjuk, hogy, hogy fogom megírni...

De addig is sziasztok!