Ha tehetném vissza mennék az időbe, hogy mindent megváltoztassak. És ha tehetném, akkor most oda bújnék hozzád, de nem tehetem. Nekem nincs helyem Gusuban. Az egyetlen dolgom az, hogy végezzek az összes Wennel. Utána pedig eltűnni. Van egy célom, azt pedig nem adhatom fel. Még akkor sem ha rólad van szó, Lan Zhan. Remélem megérted. De ha egy nap, ha a sors is úgy akarja, biztos, hogy találkozni fogunk. Szóval éppen ezért nem fogok elbúcsúzni tőled. Most már nem. Mert tudom, hogy a búcsú örökre szól. Én viszont nem akarok búcsúzni tőled! Mert rá jöttem, hogy amit irántad érzek, az sokkal több, mint amire gondoltam. De azt hiszem már késő. Én már uton vagyok elpusztítani őket...

-Wuxian

A múlt viharait magam mögött hagyom, és az égboltot pásztázom a tekintetemmel, s furulyámon lassan végig simítok.

Nem bírom megállni, hogy ne Lan Zhan szemeire gondoljak. Azokra a gyönyörű arany színű szemek.

Az otthonomra gondolok miközben haladok a Wenek tábora felé. Még jó, hogy a falusiak ennyire szeretnek pletykálni. Ennek hála biztos, hogy jó fele megyek. De egész furcsa. Valamiért nem a Yunmengi szobám jut eszembe. Az a szoba ami Lan Zhan szobája.

A Felhők védelmében, a császár mosolyát ki ürítve, a birodalom oly' tünékeny, mint magányos lelkem részeg álma.

Ah... Most annyira szomorú vagyok. Ezek a gondolatok elszomorítanak. Miért nem tudok arra gondolni, hogy ezek után ha túlélem akkor majd oda mehetek hozzá, s személyesen mondhatom el neki az érzéseim? Bár, egy ilyen helyzetben ki tudna optimista maradni? Azt hiszem a régi énem igen. De most nem az vagyok.

Megismerem az igazhitűséget és az eretnekséget a zűrzavarban ahogy egymagam harcba szállok a mindenséggel, és közben még sem veszítem el önmagam.

Lehet esélyem arra, hogy túléljem? Hgy legyőzhetem őket? Ha a démoni erőmre támaszkodok lehet rá esélyem, de abba bele halok én magam is. Akkor viszont Lan Zhant is magára hagyom. Azt nem tehetem. Akkor ki fogja majd meg kínálni a császár mosolyával annak ellenére, hogy tilos?!

A csatamezőn, hol erény és bűn összemosódik, ám a szív sebei mégsem gyógyulnak.

Mosolyogva gondolok vissza az első találkozásomra Lan Zhannal. Olyan élénken él benne, hogy képtelen vagyok megfeledkezni arról az éjszakáról a tetőn. Tisztára, mint egy romantikus történet.

Itt nem létezik tökéletes világ!

Vajon ha nem tévedtem volna le a helyes útról, talán minden másképp alakult volna? Akkor nem kellett volna meghalni a Jiang szülőknek sem, sem Shijienek, sem pedig Jiang Cheng régi önmagának sem?! Kár, hogy az időt nem lehet vissza forgatni...

Bár messze az e világi gondoktól hol a tisztesség megmarad, még egy lovagiasságot őrző szív is sajnos hiába való.

Akkor úgy éreztem, hogy az a helyes út. Hogy nekem azt kell tennem. Mit tehettem volna? Azok a Wenek ledobtak arról a helyről! Azt hittem meghalok. Talán jobb lett volna, ha akkor és ott halok meg. Akkor kevesebb áldozat lett volna...

A jó és rossz feketébe és fehérbe öltözik

Régen azt gondoltam, hogy egy rideg fiú vagy aki egyszerűen nem nyit mások felé. Szigorú, rideg, makacs. Ez a 3 jelző volt a leginkább jellemző. (Meg azt hiszem most is)

Míg a szerelem és a gyűlölet határa összefolyik, s már nem ismerhetjük meg egymást.

Most elköszönök. Nem búcsúzok, csak köszönök. Ide értem. Itt most harc veszi kezdetét. Most mér nincs miért aggódni. Nem fogom feladni és végzek mindegyik rohadékkal. Azt hiszem az az igazi célom, hogy a harc után veled lehessek. Te vagy a motivációm...

Nem hittem volna, hogy ezt teszed. Tudtam, hogy egy idióta vagy, de hogy ennyire... Sóhajtva veszem kezembe kardomat, s megyek a nagybátyámhoz elmondani mindent.

-Szóval elmész?-kérdezi szakállát piszkálva mire határozottan ki húzom magam.

-Igen.-sóhajtva áll fel a székről amiben eddig ült. Egyik kezét a vállamra teszi, s a szemeimbe néz.

-Ígérd meg, hogy épségben vissza térsz.

-Ígérem.

Nem tudom merre kéne mennem, szóval a legközelebbi faluba megyek, hogy ki kérdezzem az embereket, hogy látták-e azt a bolondot. Elég feltűnő a fekete ruhái miatt szóval könnyű dolog lesz... Remélem.

-Bocsánat de nem láttam.-mondja keserűen mosolyogva a nő majd elrohan a fia kezét fogva. Sóhajtva megyek tovább. Már a 20.-dik alkalommal járok már sikertelenül. Így soha nem fogok a nyomára bukkanni.

-Hé fiatal ember.-meglepődve nézek a hang forrása felé. Egy idős úr volt az elég szegényes ruhákban.-Én láttam azt akit keresel. Beszélgettem is vele.

-Merre ment?!-kérdezem kicsit felemelve hangomat mire lepisszeg. 

-Hallkabban. Nem tudhatjuk, hogy éppen ki figyel minket. Az a baj, hogy kevés időm van, szóval gyors leszek. A fiatal úr akit keres Wei Ying, a Yilling Pátriárka, igazam van?

-Igen.

-Azt mondta, hogy a Yilling hegyhez megy.

-Honnan tudhatom, hogy igaz-e amit mond?-vonom kérdőre, mire elmosolyodik. Wenekről van szó. Mindannyian gonoszak. Hol máshol táboroznának le, mint sem a Yilling hegy közelénél?

Gyorsan megköszöntem a segítséget, s útra eredtem. Még jó, hogy nincs olyan messze.

Kérlek legyél még életben, Wei Ying. Túlságosan is szeretlek ahhoz, hogy ismét lássalak meghalni.

Tudom ez most kicsit rövidebb volt a rész, de ez így volt jó :)

Reméelm tetszett nektek (ezt főleg a sztori eleje miatt kérdem*kínos mosoly* ) Ha igen akkor azt egy vote-al és egy kommentel jelezd.

Köszönöm, hogy elolvastad :)