Lana POV:

Miután megtettük az utat vissza az étteremhez, boldogan léptünk be a melegbe és igazából ekkor esett le, hogy egy szál pulcsiban voltam odakint a februári hidegben. De ez sem szegte kedvem, mert valaki olyan fogta a kezem, aki iránt igencsak erős vonzalmat éreztem.

Jimin és a bátyám az asztalnál ültek egymással szemben, de jöttünkre felénk kapták fejüket, majd felkeltek és elégedett pofát vágva várták meg míg odaérünk.

-Ez már tetszik – vigyorgott bátyám idétlenül, majd HoSeokhoz lépett – Habár nem ismerlek – kezdte kifejezéstelen hangon, amire a másik nagyot nyelt – De ha megbántod. Kiakasztalak a Tokió Tower-re. Fejjel lefele.

HoSeok még az előzőnél is nagyobbat nyelt. Ha nem is pontosan ezt, de valami hasonlót biztos kinézett volna belőle.

-Oké most hogy a megfenyegetés megvolt, talán együnk – húztam magam mellé a barátomat (hejj de fura ezt mondani) majd már be is kaptam egy finom falatot. Velem szembe visszaült bátyám, mellé pedig Jimin.

-Hogy tudsz most enni? – kérdezte HoSeok kitágult szemekkel – Az előbb fenyegetett meg! – húzódott közelebb, mintha én meg tudnám védeni.

-Te komolyan bevetted? – kérdeztem lenyelve a falatot.

Tekintete egyértelmű igenről árulkodott.

-Figyelj – tettem le a pálcikáimat, majd rámutattam vigyorgó bátyámra – Ezt az ember itt. Egyszer megverte egy csaj – oltottam be, mire az teljesen lesápadt.

Jimin mérhetetlen nevetésben tört ki miközben az asztalt csapkodta, bátyám arca eközben pedig fokozatosan fehéredett el.

Hirtelen megjelent egy pincérlány és felvette a két jövevény rendelését.

Mikor elment ismét bátyámra néztem, aki villámokat szórt felém szemeivel.

-Mi van? – kérdeztem még egy falatot bekapva – Talán nem mondtam igazat?

-Ezt – rázta felém ujját – Még nagyon megbánod.

-Naa Lana – vonogatta Jimin a szemöldökét – Hogyan is történt? – hajolt közelebb kíváncsian, mint egy pletykás falusi véasszony.

-Na azt már nem! – hadonászott kezeivel bátyám – Ha megmered tenni… – nézett rám komolyan, de nem engedtem, hogy befejezze.

-Kiakasztasz a Tower-re? – húztam fel szemöldököm – És akkor mit mondasz anyának meg apának? He?

Sértetten puffogva kapta fel pálcikáit, majd kezdett el enni.

Kihozták a fiúk ételét is, majd ismét faggatni kezdtek.

-Ajj na – csaptam mérgesen az asztalra – Ne várjátok el, hogy elmondjam! Ő a bátyám – mutattam rá, mire meglepve kapta fel a fejét, végül elégedett vigyorral nézett Jiminre.

-Bocs – mosolygott idegesítően, mire Jimin felnevetett.

-Megmarkolta a fenekét – böktem ki, mire most már HoSeok is bekapcsolódott a röhögésbe, Jimin pedig kiköpte az innivalóját, ám bátyám arca olyan vörös lett, mint egy érett paradicsomnak.

Mindketten jót szórakoztak rajta, és hiába próbálta magyarázkodással kihúzni magát, nem sikerült neki, csak még mélyebbre süllyedt. De legalább HoSeok félelme elmúlt. Nekem ez teljesen megérte.

Jimin az asztalra borulva röhögött, míg HoSeok megpróbálta visszafogni magát, hisz mégis csak a húgával randizik most már.

Vagyis csak fogunk randizni…

-Amúgy hogy hívnak? – kérdezte bátyám Jimintől mérgesen – Komolyan megkereslek és kitekerem a nyakad.

-Azt nem ajánlom – nevetett Jimin – Mert akkor a rajongók téged ölnek meg.

-Te is idol vagy? – kérdezte felhúzott szemöldökkel, majd nagyot sóhajtott – Lana egyre kevesebb a normális ismerősöd.

-Mert a munka mellett nincs időm másra? – kérdeztem egyértelműen.

-Fuss össze a barátnőiddel – evett tovább, ám ekkor éreztem, hogy HoSeok gyengéden megbök könyökével.

Felé fordultam. Arca értetlenkedésről árulkodott. Megráztam a fejem, jelezve most nem alkalmas felhozni a témát. Bátyám ugyanis nem tudott róla, hogy mennyire el vannak hanyagolva a kapcsolataim.

-Egyébként Park Jimin – hajolt meg ültében az idősebb felé.

-Jung HoSeok – állt fel hirtelen és hajolt meg úgy, majd visszaült.

-Yoon HaJun – mondta bátyám egyet biccentve.

-Ne haragudj, hogy kinevettünk – hajolt meg most már ülve HoSeok.

-Ugyan – legyintett sóhajtva majd rám nézett azzal a félmosolyával – Már megszoktam ezt a húgomtól. Mindent megtesz, hogy engem kínos helyzetbe hozzon.

-Yah! Ez nem is igaz! – csaptam pálcikáimmal bátyám felé.

HoSeok POV:

HaJun rendes embernek tűnt, aki nagyon jó kapcsolatot ápol a húgával. Akárcsak én a nővéremmel. Jól elszórakoztunk és mikor már teljesen felengedtem, vettem a bátorságot, hogy az asztal alatt megfogjam Lana kezét, aki erre elpirulva hajtotta le a fejét és próbálta leplezni zavarát. Gyönyörű volt még így, utcai ruhában, smink nélkül is.

Bármit megadtam volna azért, hogy kettesben lehessek most vele, de nem akartam tolakodni és ráerőltetni magam. Amiket a sikátorban mondott… Fú még most is a hatása alatt vagyok. Megtette azt, amit én nem mertem. Túlságosan féltem az elutasítástól. De ő most megmutatta nekem, hogy komolyan gondolja.

És habár nem ismerem őt olyan sok ideje, már most nagyon megkedveltem.

De sajnos Jiminnel indulnunk kellett a próbára. Mikor ezt bejelentettük Lana nagyon szomorú arcot vágott, amin felnevettem.

-Kikísérlek – állt fel ő is, majd míg Jimin előrement a kocsihoz, ő behúzott egy nagy növény mögé és megölelt.

Mosolyogva fontam dereka köré két karom, majd rövid habozás után nyomtam egy puszit feje búbjára.

-Sok sikert a próbához – húzódott el, majd épphogy megérintve ajkaim övéivel, elengedett.

Sajnáltam ugyan, hogy csak ennyit kapok, de mennem kellett, így mosolyogva intettem egyet és már ki is léptem a hideg időbe.

-Hyung becsajozooott! – kiáltotta Jimin jókedvűen mikor beléptünk a próbaterembe.

-Ennyit arról, hogy majd előbb Namjoon-nak mondjuk el – néztem rá felháborodottan. Előbb vele akartam volna ezt négyszemközt megbeszélni.

Ahogy várni lehetett, Jungkook döbbenten ült a padlón spárgában, úgy nézett ki, mint, akit odaragasztottak. TaeTae felröhögött, majd mikor rájött Jimin nem viccelt, tátott szájjal kapta rám a tekintetét, Suga hyung csak felvont szemöldökkel vont vállat és folytatta a bemelegítést.

Azonban Jin hyung és Namjoon nagyot sóhajtva néztek egymásra, majd rám.

-Próba után beszélünk – ment el mellettem a leader, amire csak még inkább terhekkel telinek éreztem magam.

Mégis mennyi akadály fog elénk állni?

Lana POV:

-Miért kellett azt a kínos sztorit elmondanod? – vont kérdőre mikor kiléptünk a helyiségből.

Maszkomat felhúzva és egy sapkát felvéve válaszoltam.

-Megijesztetted HoSeok-ot. A frászt hoztad rá, valahogy meg kellett vele értetnem, hogy nem vagy idióta futóbolond, aki mindenkit kiakaszt arra a toronyra, csak mert rá mert nézni a húgára.

-Mi?! – háborodott fel még jobban – A húgom vagy! Talán jobban örülnél, ha nem védenélek meg? Na jó ezt megjegyeztem – vágta kezeit sértődötten kabátja zsebeibe, szemeit mereven előre szegezte.

Én csak kuncogva sétáltam mellette. Kivételesen nem volt ma szeles az idő, amiért nagyon hálás voltam. Nem szeretem a szelet.

Elértünk az egyik parkba, ahol körbe-körbe járkálva beszélgettünk miután végre abbahagyta a durcizást.

HaJun egyszer csak elkezdett kuncogni, majd idióta vigyorral lesett felém.

-Mi az? – kérdeztem rosszat sejtve.

-Lana bepasizooott – nyújtotta el a végét, majd futott is el karom csapása elől. Nevetve állt meg pár méter után, majd hátranézett.

Pár pillanatig vártam, majd hirtelen utánaeredtem. Ekkor ő is nekilendült és egymást kergettük a parkban.

-Kinyírlak tee! – kiáltottam beérve őt.

Meglepetten vette tudomásul, hogy bizony utolértem, én pedig karjánál fogva húztam magammal a hóba.

Nagy huppanással értünk földet, majd hátára másztam, ő ugyanis a hasára érkezett.

-Lana ne! – kiáltott, de én máris havat nyomtam a szájába.

-Gúnyolódunk ha? – röhögtem, de a következő pillanatban arcomra fagyott a mosoly.

-Gyerekek! – hallatszott egy ismerős, aggódó hang.

-Azonnal szállj le a bátyádról! A végén még megfázik!

Mint, akit puskából lőttek pattantam fel és segítettem HaJunnak is felállni.

-Anya! Apa! – kiáltottam meglepetten – Ti mit kerestek itt?

-Azt hittétek nélkülünk töltitek az egész napot? – sétált mellém anya, majd karon fogva indult velem sétálni, mögöttünk apa HaJunnal.

-Úgy örülök, hogy látlak – öleltem gyorsan magamhoz, mikor felocsúdtam a döbbenetből.

Mindketten egész délelőtt vezettek, hogy ideérjenek, így eléggé elfáradtak, szóval elmentünk ebédelni.

-Én nem vagyok éhes – jelentettem ki, így a pincér mivel tudta ki vagyok elment, egy olyan „ez is éhezteti magát” fintorral.

-Nem értem a modellek miért hiszik azt, hogy az a jó, ha annyit esznek, mint egy kis madár – sóhajtott anya aggódva leszegve fejét.

-Én nem éheztetem magam – kaptam rá tekintetem – Csak az előbb ettünk HaJunnal és még nem vagyok éhes.

-Na persze, apád meg most jött a Mont-Everest-ről.

-Tényleg az előbb evett meg egy nagy adag Kimbapot – jegyezte meg a bátyám, de anya hajthatatlan volt.

-Nincs rajtad semmi hús, csak csont és bőr – csípett bele pont a karizmomba, ami elég kemény volt, így csodálkozva nézett rám.

-Edzek anya – mondtam kimérten. Nagyon utálom, mikor ezzel jönnek. Mikor hagyják már abba?!

-Minek? – kérdezte meglepetten.

-Mert én az alakomat nem hánytatással és éheztetéssel őrzöm meg – vágtam oda sértetten, de a szemtelenségemért már kaptam is.

-Lana légy kedvesebb anyáddal – szólt rám apa.

-Jó – sóhajtottam, majd mivel kihozták nekik az ételt, én elmentem mosdóba.

Mikor beléptem rögtön beszélgetés hangja ütötte meg a fülem, így inkább nem mentem be, hanem maszkomat felhúzva maradtam kinn és a telefonomat nyomkodtam. Nem akartam, hogy felismerjenek.

Ám mikor kijöttek, döbbenten vettem észre, hogy nem más lép ki onnan, mint a Twice jól ismert énekesei, akikkel már dolgoztam egyszer együtt. Sana és Tzuyu.

-Lana! – kiáltottak meglepetten, mikor levettem a maszkom és észrevettek, majd mosolyogva léptek hozzám és öleltek meg.

-Hogy kerültök ti ide? – kérdeztem nevetve.

-Lógunk – kacsintott Tzuyu huncutul - Elvileg mi most otthon dalszöveget írunk, szóval sh – tette ujját szája elé.

-Oké – kacsintottam – Tőlem nem tudja meg senki.

-Aigo olyan nagyon régen dumáltunk – szomorkodott Sana. Pont ők azok, akikkel a legjobban kijöttem a bandából – Gyere – ragadott karon – Most beszélgetni fogunk.

-Hogyhogy most nem dolgozol? – kérdezte Tzuyu mielőtt megszólalhattam volna.

-Tényleg – torpant meg Sana és gyanakvó pillantással illetett – Te mindig elfoglalt vagy napközben és még nincs délután kettő sem. Mit csinálsz te itt?

-A családommal töltöm a napot – feleltem – Már régen találkoztam velük.

-Jaa – értette meg Tzuyu, majd hirtelen felvillantak a szemei – Akkor a bátyád is itt van? – tapsikolt örömében – Mindig is meg akartam ismerni. Mutass be légysziii!

-Na nem Tzuyu! – csapott karjára a másik – Istenem nincs még 18 éves, de be akar pasizni – sóhajtott majd rám mosolygott – Majd máskor összeugrunk egy kávéra jó?

-Rendben – bólintottam beleegyezően.

-De én már régóta meg akarom ismerni HaJunt – lógatta az orrát a maknae.

-Majd elmész az esküvőjére – legyintett Sana.

-Menyasszonyi ruhában? – kérdezte nagy szemekkel, majd pár másodperc után egyszerre tört fel mindhármunkból a nevetés.

Ekkor megszólalt a telefonom, én pedig még mindig röhögve vettem fel. Nem is néztem meg ki hív.

-Haló?

-Szia Lana! Itt Jimin.

-Szia Ji… Azaz szia – esett le hirtelen, hogy talán nem a legjobb, ha a twice két tagja rájön, hogy a BTS egyik tagja hívott.

-Figyelj van egy kis gond.

-Pillanat – mondtam a telefonba, majd gyorsan elköszöntem a két idoltól, majd egy félreesőbb helyre mentem – Itt vagyok. Mi történt?

-HoSeok Hyung kórházban van.

-Micsoda?! – ugrott szívem a torkomba, majd rémülten kérdeztem meg – Jól van? Mi történt? Melyik kórházban van?

-Csak belekönyökölt az orrába Yoongi Hyung mikor a Boy in Luv koreográfiáját próbáltuk és megindult az orra vére. Nem komoly, de jó lenne, ha bejönnél.

-Azonnal indulok.

Jimin még gyorsan megadta melyik kórházban vannak, majd megindultam az asztalunkhoz.

-El kell mennem. Munka ügy – vettem fel a táskám, majd bátyámhoz léptem, miközben szüleim nem tetszésüket nyilvánították ki.

-Szabad napod van, mi az, hogy munka ügy? – mondta apa felháborodva – Na mindjárt felhívom én a menedzsered és jól le…

-Ne apa – öleltem át bátyám – Majd én elintézem. Csak egy-két óra. Nem több. Később csatlakozom.

-Vigyázz magadra hugi – köszönt el bátyám, majd mit sem foglalkozva anya jajgatásával, elhagytam a helyiséget.

Megkönnyebbülve léptem ki az utcára. Jó volt végre egy kis friss levegőt szívni. Ekkor azonban eszembe jutott HoSeok és immár aggódó szívvel indultam a metróhoz.

Lábammal idegesen dobolva vártam, hogy kinyíljanak az ajtók, majd mikor ez megtörtént, siető léptekkel indultam meg a lépcsőn. Ott megkerestem a megfelelő buszt, majd arra felszállva mentem pár megállót és végre már meg is érkeztem.

Jimin azt mondta a balesetin keressem őket, így egy útbaigazítás után elindultam abba az irányba, közben tárcsáztam Jimint, aki felvéve azt magyarázta el hol vannak.

Már tényleg nagyon ideges voltam így meggyorsítottam lépteimet, egészen a megfelelő ajtóig, ahova benyitva máris megpillantottam egy vizsgáló asztalon ülő HoSeokot, akinek a két orrlyukába vatta volt dugva. Mellette állt Jimin és Namjoon.

-Te jó ég – indultam meg a sebesült felé, aki csak fájdalmas arccal nézett fel rám.

-Nyugi nem olyan rossz, mint ahogy kinéz – szisszent fel a fájdalomra, mikor hozzáért az orrához.

-Aha igazad van, tényleg nem – mondtam ironikusan – Hogy érzed magad? – kérdeztem levéve a kabátom, majd mellé felülve fordítottam arcát magam felé és kezdtem sebesülését tanulmányozni.

-Áu – húzta el a száját gyerekesen – Mit művelsz?

-Nem törött el – jelentettem ki miközben elengedtem arcát, mire rögtön odakapott és morcosan simogatni kezdte.

-Az orvos most ment el a röntgen felvételekért – közölte Namjoon karba tett kezekkel – De szerinte sem törött el.

-Hogy történt? – kérdeztem körbe nézve, de Namjoon csak elhúzta a száját, Jimin mindenhova nézett csak rám nem, HoSeok pedig feltűnően csendes volt és még mindig arcát dörzsölte, mintha ezzel láthatatlanná tudná tenni magát.

-Fiúúúk – mondtam kicsit erélyesen.

-Én inkább hozok egy kávét – ment ki Namjoon minden szó nélkül. Kicsit idegesnek tűnt.

-Jimin? – fordultam a másikhoz gyanakodva.

-Azt hiszem inkább ti beszéljetek – lépett le ő is amíg lehetett.

-Ezekbe mi ütött? – kérdeztem az ajtót bámulva, majd az egyetlenre néztem, aki itt maradt.

Félve pillantott rám, de aggódó tekintetemre nagyot sóhajtva húzta ki magát.

-Nem voltam elég figyelmes. Máshol jártak a gondolataim – vallotta be maga elé meredve.

-De miért? – kérdeztem homlok ráncolva.

Nem válaszolt.

-Mi a baj? – kérdeztem még jobban felé fordulva és kezét ölembe húzva kezdtem azt simogatni.

Tettemre kissé megrándult, majd jóleső sóhajjal nézte kezemben lévő kezét.

-Mikor megérkeztünk a próbára Jimin… Hát szétkürtölte, hogy összejöttünk – vörösödött el enyhén – Előtte megkértem, hogy egyelőre ne beszéljen erről, mert előbb meg akartam beszélni Namjoonnal. Na meg a menedzserrel.

-Ó már értem – bólintottam nagyot, majd elkomorulva folytattam – Gondolom Namjoon nem örült neki, ez meg elvonta a figyelmed.

-Pontosan – suttogta.

-Hé – húzódtam közelebb és fogtam meg arcát – Ne aggódj – nézett végre szemeimbe – Együtt megoldjuk. Oké?

-De még most is lerí róla mennyire nem örül neki – sóhajtott fel, majd elkeseredetten megrázta a fejét – Ha ő nem egyezik bele a menedzser sem fog. Mindig megfogadja Namjoon tanácsait.

-Miből gondolod, hogy nem menne bele? – csodálkoztam – Még nem is beszéltetek róla.

-Láttad milyen arcot vágott – nézett rám száját elhúzva.

-Akkor együtt beszélünk vele – mosolyogtam rá bíztatóan.

-Kösz – mosolyodott el, majd kis habozásba kezdett. Látszott rajta, hogy akar valamit, de nem biztos a dolgában.

-Ajj gyere már ide – nevettem fel, majd tarkójánál fogva húztam magamhoz egy csókra.

-Áu – motyogta számba, majd elhúzódott.

-Jaj bocsi – nevettem fel – Nagyon fáj?

-Kicsit – húzta el a száját.

-Ember, alig vagyunk együtt három-négy órája, de már be kellett jönnöm hozzád a kórházba – kuncogtam, mire végre halványan elmosolyodott.

-Remélem nekem nem kell ilyesmi miatt aggódnom érted – fogta meg a kezem és bámult összekulcsolt ujjainkra.

-Miattam aztán soha.

-Legyél mindig egészséges – nézett fel szemeimbe.

-Rendben – bólintottam, majd közelebb húzódtam hozzá, ő pedig átrakolva a vállam puszilta meg a fejem. Melegség árasztotta el egész lényem és boldogsággal töltött el közelsége.

-Nincs eltörve. Hazavihetik a barátjukat, de a következő két napban pihenésre van szüksége.

-Köszönjük doktor úr – hajoltunk meg, majd maszkjainkat felvéve elindultunk ki a kórházból. HoSeok ugyan nem adott hangot neki, de tudtam, hogy azért fáj neki rendesen.

-Mivel vagy Lana? – kérdezte Jimin a kocsijuk felé tartva.

-Igazából – torpantam meg – Nekem vissza kéne mennem a családomhoz. Majd valamikor találkozunk – fordultam HoSeok felé, aki erre csalódottan ölelt magához.

-Holnap meglátogatsz? – suttogta fülembe.

-Talán lesz egy szabad órácskám – kuncogtam, majd maszkon keresztül nyomott egy puszit a fejemre, és beszállt a kocsiba.

Elővéve a telefonom hívtam fel a bátyám, aki megmondta éppen hol vannak, így elindultam oda.

Majd nekem lesz gondom Namjoonra…

Bocsánat a nagyobb kihagyásért! Ha végre beköszönt a nyár és a szünet, akkor már gyakrabban fognak jönni és újakat is teszek majd ki :3 ^^

Saranghae! ❤❤
 
WM