Lana POV:

HoSeok születésnapján volt az első kifutó próbánk. A vörös ruhát azonban nagyon rejtegették, hisz az lesz az est fénypontja. Azt külön fogom felvenni, amikor senki sem látja, hogy minél nagyobb legyen a meglepetés. 

Az egész délelőtt egy rohanás volt. Nem volt időm pihenni, se enni, csak inni tudtam néha, mert általában mozdulatlanul kellett állnom, hogy még az utolsó simításokat elvégezzék a ruhákon. Emellett nekikezdtünk a fotózásnak is, hisz minden ruháról kellett kép. Tavaszi kollekció lévén pedig benti fotózás volt egy halom virág körül. A gyönyörű növények látványától pedig egyszeriben elszomorodtam. A virágok mindig az örömöt és boldogságot sugározzák, de én jelenleg egyik sem voltam. 

A telefonom direkt nem kapcsoltam be. Nagyon szerettem volna HoSeokkal beszélni, de időm se lett volna rá. Na meg.. Érezze már ő is kicsit rosszul magát! Én több, mint egy hete nem tudom elérni. Akkor most ő is kibír egy fél napot. Már ha egyáltalán keresett..

-Rendben! Végeztünk mára Lana! Mehetsz - küldött el mosolyogva a rendező, mire hálásan meghajoltam és megköszöntem mindenkinek a munkáját.

Negyed órával később már az öltözőmben ültem a saját ruhámban és a kikapcsolt telefonom bámultam. Unnie odakint várt rám, ám én nem tudtam megmozdulni. Tudtam, hogy sietnem kell, mert a fiúk hamarosan átadják a tortát és nekem még oda is kell érnem, de képtelen voltam elindulni. Fogalmam sem volt HoSeok éppen milyen hangulatban és milyen lelkiállapotban van.

-Aish HoSeok miért vagy ilyen bonyolult - ráztam meg a fejem ciccegve, majd gondterhelten túrtam bele hajamba.

-Lana? Kész vagy már? - kopogott be Unnie.

-Egy perc!

Telefonomat a táskámba téve emeltem fel a kanapéról HoSeok ajándékát, majd könyökömmel nyitottam ki az ajtót.

-Indulhatunk - mosolyogtam Unnie-ra és a már becsomagolt dobozt cipelve mentünk le az autóhoz.

Remélem minden simán megy majd..

Útközben csak a rádió szólt, de mivel ma volt Jung HoSeok születésnapja, ezért minden adónál róla volt szó és egy rakat BTS számot játszottak le. De sajnos egy apró mosolynál többet nem varázsolt az arcomra.

Az ügynökségnél leparkolva Unnie átvette tőlem az ajándékot, hogy ne csak én cipeljem, így én nyitottam neki az ajtót is. 

Egy örökkévalóságnak tűnt mire felértünk a lifttel, ám mikor kiléptünk hirtelen megragadtam Unnie karját és visszatartottam.

-Mi az? - kérdezte csodálkozva.

-Mielőtt bemegyünk - nyúltam a táskámért és a telefonomat elővéve kapcsoltam be azt.

-Miért voltál kikapcsolva? - csodálkozott - Ugye nem zaklat valaki? - ijedt meg rögtön és egyenesedett ki, mint egy mérges harci kakas.

-Nem - feleltem miközben beírtam a pin kódomat - Épp ellenkezőleg.

-Tessék? - értetlenkedett - Lana a folyosó kellős közepén állunk és a fiúk csak rád várnak.

-Egy pillanat - feleltem miközben megnéztem érkezett-e üzenetem.

Szívem hatalmasat dobbant, amikor megláttam, hogy attól, akitől akartam érkezett egy üzenetem. Gyorsan megnyitottam.

Csak ennyi állt benne:

"Sajnálom. Holnap este találkozzunk miután végeztél.

HoSeok"

-Most már mehetünk - mosolyogtam Unnie-ra, aki ugyan nem értette mi bajom, de inkább csak visszaadta az ajándékom és elindult. Én pedig repdeső szívvel követtem.

Benyitott az egyik ajtón, majd beljebb ment én pedig utána.

-Na végre - sietett hozzám Tae - Jimin gyújthatod a gyertyákat - fordult hátra, majd vissza hozzám és rám mosolygott - HoSeok nagyon fog neked örülni.

-Hát még én neki - vihogtam fel, ami valószínűleg elég gyerekesre sikeredett, de boldogságom nem igen tudtam visszatartani.

-Kész - mondta Jimin, majd felemelve a tortát ment az ajtó elé és várta meg, hogy Tae lekapcsolja a villanyt, majd az ajtót kinyitva lépett a másik szintén sötét szobába. 

A bent lévőkkel egyszerre kezdtük el énekelni a születésnaposnak, ám én igyekeztem meglapulni a sötétben, hogy majd akkor lepődjön meg, amikor már elfújta a gyertyákat és felkapcsolták a villanyt.

-Boldog születésnapot J-Hope! - kiáltottuk pár staff kíséretében, majd HoSeok mosolyogva lehunyta szemeit, kívánt valamit, majd elfújta a gyertyákat. Tapsolva éljeneztünk, majd egyszeriben felkapcsolódtak a villanyok. HoSeok mosolyogva tapsolt és köszönte meg mindenkinek, ám amikor tekintete megakadt rajtam, hirtelen ledermedt. 

Pár pillanat erejéig csak egymás szemébe meredtünk, nem mozdultunk. Több mint egy hete nem láttuk egymást, nem kommunikáltunk és most végre itt álltunk egymás előtt. Ahogy szemeimbe nézett szívem őrült tempóba kezdett és éreztem, hogy lábaim elgyengülnek ettől a pillantástól. Egyszeriben eltűnt minden problémám és haragom csak azért, mert láthattam őt.

Végül erőt vettem magamon és torkomat megköszörülve közelebb léptem hozzá és átnyújtottam neki ajándékát.

-Boldog születésnapot HoSeok - mosolyogtam rá, mire lassan felocsúdva kúszott egy széles mosoly arcára. Jobbjával elvéve ajándékom nyúlt bal kezével felém, majd derekamnál fogva magához húzott egy ölelésre.

Meglepett ugyan ez a tette, de pár másodperc múlva nagyot sóhajtva nyúltam fel kezeimmel és öleltem át én is őt és bújtattam fejem mellkasába. Hallottam a többiek örömkitörését, de mi nem engedtük el egymást. Olyan jó volt végre a karjai között lenni egy ilyen nehéz hét után. Ölelése egyszerre volt szívmelengető, megnyugtató és vigasztaló. Felért ez ezer szóval is. 

HoSeok is megnyugodva fújta ki a levegőt, majd arcát nyakhajlatomba fúrta, úgy szólalt meg halkan, hogy csak én halljam.

-Nagyon hiányoztál.

-Te is nekem - emeltem picit feljebb a fejem, de éppen csak annyira, hogy közelebb legyek füléhez és ne kelljen hangosan mondanom, mert ezt csak neki akartam elmondani.

-Ne haragudj rám kérlek. Jó?

-Hát azért még haragszom kicsit - motyogtam elégedetlenül, amiért közelségével próbál belőlem kicsalni egy számára kedvezőbb választ - Majd meglátjuk mivel akarsz kibékíteni.

-Rendben - nevetett fel halkan, majd végül csak elengedett.

Picit hátrébb lépve vettem le kezeim válláról, majd hátam mögé bújtatva őket intettem a kezében lévő ajándék felé.

-Bontsd ki.

-Máris? - kérdezte mosolyogva, majd töprengő arcot vágva kezdte tanulmányozni a dobozt - Hm.. Még meglátom. Lehet előbb a tortából kéne enni..

-Jung HoSeok! - háborodtam fel mérgesen, mire a többiek rögtön nevetésben törtek ki - Egy hétig hozzám se szóltál! A minimum, hogy most azonnal kibontod azt a hülye ajándékot - fontam keresztbe kezeim és néztem rá határozottan. Nehogy azt higgye ilyen könnyen megússza!

-Oké oké - nevetett fel ő is, majd az asztalra téve azt állt neki, hogy kibontsa. 

Közelebb sétáltam hozzá úgy vártam izgatottan, hogy végre meglássa mi is az.

-Ez komolyan egy Gucci cipős doboz? - kérdezte V csodálkozva - Cipőt vettél neki?

-De nem akármilyet - tátotta el a száját Yoongi, majd HoSeok is észrevette a fekete cipő különlegességét. Ezek után sorra a többieknek is leesett.

-Ezt hogy csináltad? - fordult felém HoSeok döbbenten tartva az új cipőjét - Hogy írattad rá a nevemet és azt, hogy One Verse? Hisz ilyet nem gyártanak..

-Megvannak a kapcsolataim - kacsintottam rá - A helyi gyártási vezető csak két párat gyártott belőle, a másik ott van a másik dobozban - intettem az ajándéka második részére, ami még egy kibontatlan cipős dobozban rejlett.

-A Gucci sosem vállal ilyet, csak különleges embereknek - mondta Namjoon megrökönyödve bámulva a cipőt - HoSeok ne merészeld hordani a másikat. Azt vitrinbe tesszük!

-Most komolyan? - kérdezte Unnie döbbenten, majd nevetve rázta meg a fejét - Mint valami trófeát.

-Mert az is - bólintott az összes fiú egyszerre.

Mindenki jót derült ezen, de aztán mindenki sorra adta oda az ajándékát. Csak néztem őket, ahogy együtt nevetnek és jól szórakoznak. HoSeok most sokkal boldogabb volt, mint azon az első napon, amikor találkoztunk és ez megnyugtatta szívemet. Nagyon aggódtam amiatt, hogy hogy volt az elmúlt héten. Milyen napjai voltak, fáradt volt-e, bántotta-e valaki, hiányoztam-e neki és még egy rakat kérdés forgott fejemben. De ahogy most elnéztem, ahogy a többiekkel felhőtlenül nevet és örül az ajándékoknak meg a társaságnak nagyon megkönnyebbültem. Habár nem biztos, hogy az ő hete ilyen hangulatban telt, azért most nagyon jó volt ezt a látványt látni.

Mosolyogva vettem elő telefonom és kezdtem pár képet készíteni, hogy megörökítsem ezeket a pillanatokat.

-Hyung - paskolta meg Jimin HoSeok vállát, aki kíváncsian pillantott a kisebbre - Lana minket fotóz.

-Akkor csoportkép! - kiáltott TaeHyung és már középre is ugrott mosolyogva és egy béke jelet mutatva.

-Csinálsz rólunk Lana? - kérdezte Jin.

-Természetesen - bólintottam - Toljátok előre a tortát, hogy az is benne legyen.

Az egyik staffos odatolta, majd kiment a képből. A fiúk egymás mellé állva várták, hogy lefotózzam őket. 

-Kész - mosolyogtam rájuk - De csináljunk sokat! Pózoljatok!

-Élvezed, hogy most nem téged, hanem te fotózol ugye? - nevetett fel Jimin.

-Pontosan - bólogattam hevesen és közben vigyorogtam, mint egy kisgyerek.

-Akkor csak fotózz - egyezett bele a szülinapos is, majd megindult a fotózás.

Pár perc elteltével azonban a menedzser közölte, hogy ő tortát akar enni.

-Bocsánat bocsánat - hajoltam meg a menedzser előtt egy párszor - Nem csinálok több képet. Egyenek csak.

Amíg Jin felvágta a tortát HoSeok sétált hozzám és minden szó nélkül csak átölelt derekamnál fogva és állát vállamra helyezte.

-Köszönöm.

-Az ajándékot?

-Nem csak azt.

-Hanem? - kérdeztem csodálkozva. Elképzelésem se volt róla mire gondolhat.

-Hogy kitartottál mellettem. És hogy ilyen türelmes vagy.

-Ajj te - sóhajtottam szorosan átölelve őt - Nem szeretem, ha nem osztod meg velem, ami bánt téged. 

-Tudom - húzódott el és igazítgatta meg tincseimet - És azt is tudom, hogy te viszont szeretnéd megosztani a tieidet - mosolygott rám én pedig meglepve pillantottam rá - A hangüzeneted. Abban azt mondtad, hogy nem csak nekem nehéz az élet. Aztán elsírtad magad és én ebből arra következtettem, hogy valami baj van - simított arcomra, miközben elkaptam róla tekintetem - Mi történt? - kérdezte aggódva.

-Megbeszélhetnénk később? - fogtam arra a kezére, amivel arcomat simogatta - Majd, ha kettesben leszünk.

-Oké - adta meg magát, majd ellépve tőlem fűzte össze ujjainkat és vezetett a többiekhez - Yah! Nekünk is hagyjatok tortát!

Pár órával később félre vonultunk a többiekkel, akik úgy döntöttek elővesznek valami régi játékot és azzal ellesznek. Mi ketten pedig magukra hagytuk őket. A menedzserek és a staffosok is már régen leléptek. 

-Hova megyünk? - kérdeztem mikor kiléptünk a teremből és ő elég határozottan indult meg az egyik irányba.

-Meglepetés - kacsintott rám, majd kezeinket nem engedve el vezetett. Végigmentünk a folyosón, majd a végén benyitottunk az egyik ajtón. HoSeok nem kapcsolta fel a villanyt, hanem helyette telefonjának fényével világított.

-Mit művelsz? - kérdeztem csodálkozva.

-Nincs szükségünk villanyra - felelte, mire ijedten megtorpantam 

-Mire készülsz?

-Nyugi - nevetett fel - Semmi olyanra, amire te gondolsz. Na gyere - rántott picit kezemen én pedig követtem.

Ekkor vettem észre, hogy van itt egy földig érő ablak, amiről aztán kiderült, hogy egy elhúzható ajtó. HoSeok odaállt és a kilincsét megfogva húzta el, majd kezével intett, hogy menjek előre.

Óvatosan lépkedtem ki az erkélyre, ugyanis már besötétedett és vaksötét vett körbe minket.

-HoSeok nem látok semmit - panaszkodtam - Nem akarok ilyen magasról leesni.

-Nem fogsz - éreztem hirtelen, ahogy ismét megfogja kezemet, majd hallottam, ahogy matat valahol és végül fény árasztott el minket.

-Wow - ámultam el a lámpásokon, amik körbevettek minket és megvilágították az egész erkélyt.

-Várj itt - ment vissza ekkor HoSeok a terembe, ami ha jól vettem ki egy gyakorló terem lehetett. Felkapott pár dolgot, majd kisétált hozzám. 

Két kabát, egy nagy babzsák valamint egy piknik kosár és két vastag takaró volt a kezében, ezért gyorsan elvettem tőle pár dolgot, mert így is alig tudta tartani őket.

-Ezt komolyan te készítetted elő? - kérdeztem meghatódva.

-Nem - felelte - Itt találtam.

-Na tudod kivel viccelj - csaptam a combjára miközben egymás mellett guggolva rendeztük el a holmikat - Te is tudod hogy kell megölni a jó hangulatot.

-Naa - nevetett fel, majd a babzsákra huppanva nyújtotta felém egyik kezét - Az ölembe vagy mellém szeretnél ülni?

-Melléd - vágtam oda.

-Akkor gyere.

Kezét megfogva engedtem, hogy segítsen leülni, majd derekamra fogva húzott közelebb magához, amitől szívem a torkomba ugrott és éreztem nincs már itt szükség arra a takaróra, már a közelségével felmelegít.

-Így ni - takart be mindkettőnket, majd ölébe vette a piknik kosarat és felnyitotta a tetejét - Kesztyűt? - emelte ki két pár fekete darabot, de én csak megráztam a fejem.

-Talán később.

-Rendben - tette vissza őket, majd vett elő belőle két üveg sojut és egy ételhordót, amiben ha jól vettem ki csirke volt.

-Te aztán nagyon romantikus lélek vagy - mondtam ki az őszintét megrökönyödve.

-Most miért? - kérdezte ártatlan tekintettel, amitől nem tudtam nem elolvadni.

-Semmi - ráztam meg a fejem nevetve, majd elvettem az egyik üveget - Tökéletes ez az este. Köszönöm - mondtam hálásan nézve szemeibe.

-Én köszönöm, hogy vagy nekem - suttogta ahogy tekintetünk összekovácsolódott. Abban a pillanatban sehol máshol sem lettem volna szívesebben. Ott, akkor, véglegesen és visszavonhatatlanul is beleszerettem Jung HoSeokba, aki olyan őszinte tekintettel tudta fogva tartani az enyémet, és habár sokszor nyeli el a bánat akár hosszabb időre is, mindig visszatér. És sosem adja fel.

-Akkor hát - törtem meg a csendet - Erre igyunk.

-Igyunk - mosolyodott el, majd mindkettőnk italát kinyitva koccintottunk és húztunk belőle egy nagy kortyot.

-Húú - vettem mély levegőt - Miért érzem máris könnyebbnek magam? 

-Ez az alkohol Lana - kuncogott halkan, majd kicsit közelebb hajolva simította ki hajamat szememből, így már tisztán láttam csillogó mélybarna szemeit, amik megrögzülve kapcsolódtak enyémekbe. Levegőt se bírtam venni, úgy rabjává tett a pillanat. Semmilyen kétely nem merült fel bennem. Egyszerűen szerelmes voltam és az ő szemeiből is ezt tudtam kiolvasni, ahogy le se vette rólam íriszeit. HoSeok lassan kezdett közelebb hajolni hozzám, mire automatikusan hunytam le szemeim és libabőrösen vártam ajkai érkezését, amik nem maradtak el. Határozottan, mégis lágyan vette birtokba ajkaim, amiket enyhén eltátva engedtem neki, hogy egyre inkább birtokba vegye párnáimat. Kezeivel kissé hátrébb döntött, így már teljesen ellazultam és kezeim nyakán átkulcsolva élveztem kényeztetését. Teljesen belefeledkeztem a pillanatba, semmi más nem létezett számomra, csak ő. Senki és semmi más.

-Khm.. Bocsi, hogy zavarok skacok.

-Már megint te Namjoon? - kérdeztem kissé felháborodva, miután HoSeok elengedte ajkaim és feljebb ült - Miért van az, hogy mindig te jössz közbe? - emeltem égnek kezeim, majd eresztettem le őket egy csalódott sóhaj közepette.

-Én csak elhoztam nektek a forrócsokikat, amiket HoSeok kért, hogy hozzak nektek - felelte kicsit kioktatóan - Tessék tesó.

-Köszi Nam - bólintott HoSeok kínosan.

A leader behúzta az ajtót, majd elment, ezzel pedig egy kisebb kínos csendet hagyott maga után. Nagyon idegesített, hogy eddig minden probléma forrása pont a leader volt. Azt beismertem, hogy az elején nagyon elsiettük, ami ráadásul az én hibám volt, hisz nem kellett volna a raktárban letámadnom HoSeokot, de ezen már nem tudok változtatni. Mégis mit vár el tőlem?! Mit akar, mit tegyek?

-Nem fázol? - zökkentett ki gondolataimból HoSeok. Rákaptam tekintetem, ugyanis előttem guggolva nyújtotta felém az egyik takarót. Tekintete lágy volt és szeretettel teli.

Válaszát figyelmen kívül hagyva hajoltam előre és karjaimat nyaka köré fonva bújtam hozzá egy ölelésre.

-Ejj te - nevetett fel, majd simította kezeit hátamra. Egy jóleső sóhaj kíséretében öleltem még szorosabban, ám ez a jelenet felszakította bennem a hét sérelmeit és ahogy eszembe jutott miért is jött Namjoon, szemeim könnybe lábadtak és képtelen voltam visszatartani őket. Kicsordultak és végiggördültek arcomon. Nem akartam hangot adni bánatomnak, ám HoSeok megérezhette a nedvességet nyakán, ugyanis hirtelen eltolt magától és vállaimra fogva nézett szemeimbe.

-Te meg miért sírsz? - kérdezte döbbenten - Ennyire bánt, amit Namjoon tesz? - csüggedt el.

-Nem - ráztam meg a fejem miközben könnyeim egyre jobban utat törtek maguknak és már patakokban kezdtek folyni.

-Menjünk be. Nehogy megfázz - kapta fel a takarókat és engem is felhúzva a földről mentünk be a terembe. 

HoSeok elment, hogy felkapcsolja a villanyt, addig én az egyik sarokba leülve próbáltam kabátom ujjával letörölni könnyeim, de a sírást, nem sikerült elfojtanom, folyamatosan újabb könnycseppek bújtak elő szemeimből.

-Tessék - nyújtott felém egy papír zsebkendőt, amit megköszönve vettem el és fújtam ki az orrom.

HoSeok még behozta a két poharat és a piknik kosarat, majd a babzsákot is becipelte, amikor pedig végzett lehuppant mellém.

-Mi történt? - kérdezte még egy zsebkendőt elővéve és azzal kezdte könnyeimet felitatni - Mondd el kérlek. Te mondtad, hogy ki akarod önteni nekem a szívedet. Hát tessék - ült közelebb és kulcsolta össze ujjainkat, majd egy biztató mosollyal várta, hogy nekifogjak.

-Tudod - kaptam el róla tekintetem és kezdtem a kabát cipzárjával játszani - Elég sok mondandóm van.

-Akkor ne tartsd vissza - felelte - Mondd.

Kellett egy perc míg összeszedtem gondolataim, de végül egy mély levegőt véve intettem fejemmel a pohár felé.

-Többet nem ihatok olyat. Se semmi olyat, ami egészségtelen és hízni lehet tőle.

-Micsoda? - pislogott meglepetten - De hát.. Pár hete még azt mondtad..

-Tudom - sóhajtottam és közelebb húzódva hozzá hajtottam fejem vállára - De az egyik tervező közölte, hogy nem edzhetek többet, mert egyre izmosabb leszek és egy modell nem lehet izmos. Csak karcsú és vékony. Ezt pedig csak éheztetéssel tudom elérni - csordult ki egy újabb könnyem, de nagyon erősen kellett próbálkoznom, hogy ne törjön ki belőlem újra a sírás - De én nem akarok olyan lenni, mint a többi modell! Tulajdon szemeim a szemtanúk arra, hogyan teszi tönkre ez a modellek életét! Eszem ágában sincs hánytatni magam és akár hónapokon keresztül éheztetni magam! Nem akarom! - sírtam el újra magam és immár HoSeok volt az, aki közelebb bújt és két karjával közre fogva ölelt szorosan magához. Fejét fejem búbjára téve csitítgatott, de nem segített sokat. Tudtam, hogy itt egy válaszúthoz érkeztem. Vagy maradok és válok átlag modellé, vagy felhagyok a munkámmal. De egyszerűen nem tudtam otthagyni. Annyira szeretem ezt a munkát!

-Nyugodj meg - suttogta HoSeok - Minden rendben lesz.

-Dehogy lesz! - kiáltottam elengedve őt és szemeibe nézve folytattam - A tervező jelezni fogja a cégnek, hogy jobban szemmel kéne engem tartaniuk és akkor rám fognak szállni! És ha folytatom az edzéseket, akkor ki fognak rúgni!

-Lana - sóhajtott HoSeok és kezeivel ismét hajamat kezdte kiseperni arcomból - Tudom, hogy kegyetlen ez a szakma, de sajnos ez csak egy álom, hogy tovább folytathasd azt, amit eddig csináltál.

-De hát én imádom a munkám! - kiáltottam felháborodva és hiába tudtam, hogy igaza van, én nem akartam bevallani önmagamnak az igazat.

-Tudom - bólintott együtt érzőn - De ez a szakma azzal jár, hogy bizonyos dolgokról lemondasz. Nekünk is nagyon sok mindenről le kellett mondanunk.

-De én nem akarok - motyogtam ajkaimat biggyesztve - Most mit tegyek? - néztem fel rá szemeimmel tanácsért esedezve.

-Hm - gondolkozott a falat bámulva - Esetleg egy másik szakma?

-És mégis miféle? - sóhajtottam lemondóan és inkább elhelyezkedtem úgy, hogy félig HoSeokon feküdjek és összekulcsolt kezeinket bámuljam.

-Mondjuk.. Tervező?

-Én nem tudok ruhát tervezni - húztam el a számat - Rajzolni sem tudok olyan jól.

-Semmilyen más szakma nem tetszik a modellen kívül?

-A-a.

-Akkor így nem lesz könnyű. Gimiben mi akartál lenni?

-Modell.

Ezen felnevetett.

-Már akkor is?

-Már kiskoromban is az akartam lenni, de a szüleim nem engedték.

-Na de.. Akkor az engedélyük nélkül léptél erre a pályára?

-Természetesen nem. De kiskoromban anyáék úgy gondolták, hogy nem való ez a világ egy kislánynak és szeretnék, ha normális gyerekkorom lenne, ezért egyetlen meghallgatásra sem engedtek el. Még gimiben sem.

-Most komolyan? - kérdezte meglepettséggel hangjában - Akkor hogy csináltátok?

-Megegyeztünk abban, hogy ha jól sikerül az érettségim, akkor megpróbálhatom. Ezért fedeztek fel ilyen későn. De a vicc az, hogy már az első próbálkozásomra felvettek. Méghozzá az egyik legnevesebb céghez.

-Csodálkoztam is, hogy ilyen idősen léptél a szakmába..

-Talán öregnek tartasz? - háborodtam fel nevetve.

-Nem - adott egy puszit a homlokomra és nézett szemeimbe - Csak meglepett, hogy nem korábban. Gimiben vagy már egészen kicsiként.

-Nem támogatom, hogy valaki túl korán kezdje - ráztam a fejem - Mondom. Kegyetlen egy világ ez, főleg a fiatalabbak számára. Rengeteg nálam fiatalabb van a szakmában és őszintén nagyon sajnálom őket - fektettem vissza fejem vállára - Úgyhogy nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy minden hisztim és kifakadásom ellenére nem engedtek. Lehet tönkre tett volna ez a világ.

-Örülök, hogy ez nem történt meg - sóhajtott, majd karjaival szorosabban ölelt magához - Ki tudja most milyen problémákkal küzdenél.. Amúgy.. Most elképzeltelek, ahogy a sulis egyenruhádban hisztizel, hogy engedjenek el egy meghallgatásra - kuncogott, ám én ekkor egyszerűen meghúztam a fülét, amitől rögtön jajgatni kezdett.

-Ezt a képet sürgősen töröld ki a fejedből - közöltem kíméletlenül, de belül közben jól szórakoztam rajta.

-Jó jó oké! Értettem!

Elengedtem fülét, amitől fülét fogva nyavalyogva dőlt hátra és kezdte sajnáltatni magát. Én pedig persze szépen kinevettem.

-Na és te? - kérdeztem egy idő után - A te szüleid mennyire támogattak az álmodban?

-Engem anyukám támogatott a legtöbbet. Na meg persze a nővérem is. Apa nagyon sokat dolgozott, de nem ellenezte. De a gimit előbb nekem is be kellett fejeznem - kuncogott fel.

Gyanakvó arccal emeltem fel fejem és néztem szemeibe.

-A mi szüleink véletlenül nem ismerik egymást?

-Ki tudja - simogatta állát - Lehet rokonok vagyunk? - mosolyodott el, majd mikor mellkasára csaptam hatalmas nevetésben tört ki.

-Nem akarok a vérrokonod lenni! - kiáltottam felháborodva - Gyorsan felejtsd el!

-Jó jó! - nevetett még mindig, ám hirtelen eldőlt a padlón, ezzel pedig engem is magával rántott és félig rajta feküdve terültünk el a padlón.

-Uhh. Jól vagy? - kérdezte tekintetem keresve.

-Ne - suttogtam a mellkasán nyugtatva fejemet - Ne mozogj.

-Miért? - kérdezte.

-Mert így hallom a szívverésed. És ez nagyon megnyugtató.

Hallottam, ahogy hitetlenkedve felnevet, majd éreztem, hogy kezeit hátamra téve kezd el gyengéden simogatni. Hihetetlenül megnyugtató érzés volt. Soha többet nem akartam onnan felkelni.

-Lana?

-Hm? 

-Neked amúgy.. Mi az igazi neved?

Erre felkaptam fejem és csodálkozva néztem rá.

-Az igazi nevem?

-Miért? - pislogott értetlen tekintettel - Csak nem ez az eredeti neved?

-Nem - ráztam meg a fejem, ezzel pedig tincseim ismét szemembe hullottak, de ő készségesen fülem mögé fésülte őket.

-Akkor? - kérdezte egy édes mosoly kíséretében.

-Mee Byeol - feleltem - Oh Mee Byeol

-Wow - kerekedtek ki szemei - Ez aztán ritka név.

-Tudom - mosolyodtam el arckifejezésén.

-Azt jelenti - gondolkozott el - hogy gyönyörű csillag?

-Eltaláltad - bólintottam miközben állam mellkasára téve néztem tovább szemeibe. HoSeok egyik kezét feje alá téve tartotta fejét.

-De akkor miért lettél Lana?

-Mikor aláírtam a szerződést kértem, hogy hadd ne használjam az igazi nevem.

-De miért? 

-Nem tudom - vontam vállat a pulcsija cipzárjával játszadozva - Csak szerettem volna egy álnév mögé rejteni magam. Nem igazán tudom elmagyarázni miért.

-Értem - bólintott - És te választottad a nevet?

-Nem. A cég.

-Szerintem jól áll - döntötte oldalra fejét - De a Mee Byeol jobban tetszik.

-Hosszú és szokatlan - nevettem fel.

-Viszont gyönyörű.

-Köszi - mosolyogtam rá elpirulva - Eddig nem sokan kérdezték az igazi nevem. Mindenki a művésznevem hívott és nem érdekelte őket az igazi.

-Sajnálhatják - húzta fel ajkait mérgesen - Lemaradtak a gyönyörű igazságról.

-Naa - nevettem fel kínomban, majd emelkedtem fel, ami miatt HoSeok rögtön kifejezte nem tetszését.

-Yah hova mész Mee Byeol?

-Mosdóba HoSeok - nevettem - Ha visszajöttem inkább a babzsákon üljünk. Jó?

-Jó - bólintott, majd felkelve a földről állt neki kényelmesebbé tenni a helyet.

Azon az estén rengeteget beszélgettünk. Csak úgy dőlt belőlünk a szó és témáról témára ugrálva ismertük meg jobban egymást. Nevetések és egymás ugratása közepette tudtam meg róla egyre többet és többet, és ez fordítva is így volt. Senki társaságát nem élveztem még ennyire, mint az övét. Hálát adtam az égnek, hogy elvezetett engem HoSeokhoz. Egész éjjel fenn voltunk és egyikünket se érdekelte mi lesz másnap. A divatbemutató egyébként is hétfőn kezdődik, a délelőttöm pedig szabad volt. Hogy HoSeoknak szabad volt-e a délelőttje azt már nem tudtam, de egyikünket se érdekelte mi lesz. Életem legszebb estéjét töltöttem vele és soha nem cserélmém le egy másikra. Akkor ott, a gyakorlóteremben megismertem az igazi HoSeokot, aki egyre több meglepetéssel rukkolt elő, ám ezek nemhogy taszítottak volna tőle, inkább egyre jobban vonzott vele magához. Nincs jobb érzés annál, minthogy kiismerhetem a szerelmemet és mindent megtudhatok róla. Az érzéseit, a fantáziavilágát, a problémáit, hogy mi teszi boldoggá, mit szeret és mi az, ami ámulatba ejti. Egyetlen éjszaka alatt olyan sokat tudtam meg róla, hogy többet nem akartam mellőle mozdulni, csak vele akartam beszélgetni, csak mellette akartam feküdni és senki mással nem akartam lenni. Csak vele.