-Lana!.... Lana látom rajtad, hogy nagyon máshol jársz, de ennek a fotózásnak az erejéig tudnál rám koncentrálni?

-Hogyan? - kérdeztem fejemet megrázva és kérdőn tekintettem rá - Ne haragudj Hyungnim nem hallottam mit mondtál.

-Tarthatnánk egy rövidke szünetet? - lépett mellém menedzser Unnie, majd mikor a fotós kelletlenül, de beleegyezett, bekísért az öltözőbe.

Kiküldött mindenkit, aki bent volt, mire azok bosszankodva hagyták el a helyiséget.

-Oké ne kertelj - sóhajtott, majd leült egy székre és maga mellett lévőre mutatott.

Gyanakodva léptem oda, majd foglaltam helyet. Féltem, hogy faggatózni fog. És igazam is volt.

-Mondd el - biztatott.

Olyan volt ő nekem, mint egy nagyon kedves barát, szóval rövid gondolkozás után megadtam magam.

-Tegnap HoSeokéknál voltam és hirtelen megjelentek a középsulis haverjai...

-Tessék?! - kiáltott - Lana nem derülhet fény a kapcsolatotokra ugye tudod?!

-Persze, hogy tudom! Nem is ez a lényeg, hisz egyikük sem ártana neki. Inkább JungDae itt a gond. HoSeok egyik legjobb barátja. Megadta a számát mikor senki nem volt ott és azt mondta beszélni akar velem négy szem közt. HoSeokról...

-Hiszel neki? - szegezte nekem a kérdést, mire nagyot nyeltem.

-Azt mondta tudnom kell valamiről, de nem tudom... Olyan furcsa volt.

-Akkor ne menj el - rázta meg a fejét - Nem hiányzik, hogy rajtakapjanak valakivel, aztán még HoSeokot is megbántsd.

-Aigoo tudoom - temettem arcom tenyereimbe, majd nagyot sóhajtva néztem Unnie-ra - Te nem mennél el igaz?

-Nem hát - állt fel - Most pedig koncentrálj a munkára jó? Én majd gondoskodom róla. Add meg a számát.

Kételkedtem ugyan az ötletben, de jobb megoldás nem lévén, odaadtam neki a kis papírt. Persze a telefonomba már régen beírtam.

Visszamentem és egy tíz perc múlva már végeztünk is. Átöltöztem, majd mivel ez a smink úgy se volt túl erős, magamon hagytam és elindultam a fiúk dormjához. Nem akartam most főzni és sokáig sem akartam maradni. Valahogy jobbnak láttam nem összefutni most Namjoonnal...

Még ki se csatoltam magam, már nyílt is a házuk ajtaja és egy mosolygós HoSeok jelent meg mögötte. Egész addigi bizonytalanságom és rossz hangulatom rögvest elrepült és jó kedve engem is mosolygásra késztetett.

-Milyen napod volt? - köszöntött gyors csókkal, majd miután levettem a csizmám, bementünk a nappaliba.

-Jó - néztem szemeibe, de ekkor hirtelen felfedeztem a karikákat azok körül - Aludtál egyáltalán? - kérdeztem aggódva, majd végig simítottam szeme alatt.

-Áu - rántotta el a fejét, mert az orránál még mindig fájt.

-Ó bocsi - húztam el a számat, majd inkább magam mellé engedtem kezeimet, nehogy újabb fájdalmat okozzak neki.

-Semmi gond. Aludtam, de nem sokat - sóhajtott, majd kezemet megfogva vezetett a fotelhez, majd leült és ölébe vont.

-Mit csináltál ma? - kérdeztem kisimítva vörös tincseit arcából.

-Egy dalon dolgoztam, amire már hetek óta nem volt időm. Holnap viszont be kell mennem a főpróbára, mert szombaton koncert.

-De aztán vigyázz az orrodra!

-Fogok fogok - ragadta meg kezem, majd egy puszit nyomott tenyerembe, ám ekkor mintha lefagyott volna. Kezei elbizonytalanodtak, majd torkát megköszörülve engedte el enyémet.

-Mi történt? - kérdeztem meglepve, ám ekkor felsegített, hogy fel tudjon állni.

-Kérsz teát? - indult el a konyha felé, majd ott kezdett matatni - Van mindenféle. Válogass é-én felmegyek, mert... M-mert e-elfelejtettem bekenni az orrom a-azzal az... izével - forgott körbe-körbe a konyhában, majd a pultot megkerülve felsietett az emeltre és már csak a csapódó ajtót hallottam.

Döbbenten álltam még mindig a nappali közepén.

Ez meg mi volt?

Pislogva néztem szét, hátha valami segít megértenem, de nem tudtam mi baja lehetett.

Hirtelen orrom elé rántottam kezeim és megszagoltam.

Nem volt büdös. Odamentem a nappaliban található egész alakos tükörhöz, de mikor belenéztem, akkor sem találtam magamon semmit, ami miatt így reagálhatott volna.

-Jung HoSeok - suttogtam a lépcső felé meredve - Mégis mit mondhatott neked Namjoon? - sóhajtottam.

Jobb ötlet híján kimentem a konyhába teát főzni. Már majdnem felforrt a víz, mikor lépteket hallottam a lépcsőn.

A pult felett kikukucskálva néztem HoSeokra.

Mikor észrevett hirtelen megtorpant és szomorú szemekkel nézett rám.

Elég abszurdnak találtam a helyzetet, hisz pár perce még mosolyogva fogadott az ajtóban, most meg mint aki citromba harapott.

Megkerültem a pultot és karba tett kezekkel megálltam előtte.

Nagyot nyelve nézett le rám, hisz fél fejjel magasabb volt nálam.

-Miért nem beszélsz róla? - kérdeztem.

Nem válaszolt, de láttam rajta, hogy titkol valamit. Fejét elkapta és megköszörülte a torkát.

Nem akartam rákérdezni, hogy Namjoon volt-e, hisz nem akartam haragot szítani köztük, de nem tudtam mégis hogyan közelíthetném meg a témát diszkréten. Leader és bandatag közé beállni sosem volt egy jó döntés. Ha az adott ember túl messzire ment, akkor ott csak bajok lehettek.

-HoSeok, ha nem leszel őszinte nem tudok segíteni - ráztam meg a fejem aggódva - Ha van valami, akkor beszélj róla, hisz nyilván közöm van hozzá.

Ismét csak hallgatott, majd mély levegőt vett és intett, hogy kövessem. A kanapéhoz ment, majd leült rá. Követtem és mellé ültem, várva arra, mit akar mondani, így inkább felé fordultam. Összekulcsolt kezekkel meredt maga elé, majd szimplán kibökte.

-Azt hiszem egy ideig kevesebbet kéne találkoznunk.

Kisebb sokként ért válasza, így hirtelenjében válaszolni sem tudtam. Csak ültem és vártam a semmire. Nem szólalt meg.

Nem akartam a többieket belekeverni ebbe a beszélgetésbe, pedig sejtettem, hogy mások is csatlakozhattak Namjoonhoz, hisz akkor nem lenne most ennyire letörve. Tegnap este úgy tűnt sikerült megnyugtatnia, de... Akkor ma reggel történhetett még valami?

Gondolkoztam mit is mondhatnék, majd végül bizonytalanul megszólaltam.

-És hogy tervezted ezt? - néztem rá.

Remegő kezeit piszkálva gondolkozott.

-Halvány gőzöm sincs - rázta meg a fejét, majd nagyot sóhajtva simított végig lábán és nézett végre rám. Szemei tanácstalanságot tükröztek.

Kellett egy diplomatikus megoldás, amivel lenyugtatjuk a csapattagokat, de közben szakítanunk sem kell. Legalábbis reméltem, hogy ez nem egy burkolt szakítás volt...

-Ugye nem arra gondolsz, hogy... - szólaltam meg végül bizonytalanul - hogy szakítsunk?

-Nem! - kapta rám tekintetét - Dehogy - ragadta meg kezeim és kezdte hüvelykujjával kézfejem simogatni.

-Akkor... - gondolkoztam - Csak kicsit kevesebbet találkozunk és... és ennyi?

-Azt hiszem igen - bólintott, majd lehajtotta a fejét - Sajnálom Lana. Én szeretnék minél több időt veled tölteni, de tehetetlen vagyok. Igazából. Lehet még igazuk is van... - suttogta a végét.

-Mire célzol? - ijedtem meg.

-Csak, hogy túl gyorsak vagyunk - ült közelebb és simította meg arcomat - Kicsit vissza veszünk. Találkozgatunk valahol, ahol nem feltűnő és senki nem láthat minket. Még úgyis hátra van egy közös fotózás - mosolygott rám, majd lassan közelebb hajolt és apró csókot lehelt ajkaimra, majd már el is húzódott.

-Lehet, hogy jobb lenne, ha most mennék - szólaltam meg.

-Ne! - ellenkezett - Ne menj még!

-De akkor hogy akarsz te lassítani? - sóhajtottam fejemet rázva - Jobb, ha nem találnak itt mikor hazajönnek.

Pár percig még győzködtem, de végül sikerült eljutnom a bejárati ajtóhoz és már a csizma és kabát is rajtam volt, amikor megragadta derekam és egy hosszú csókra invitált.

Tudtam, hogy nem kéne, de puha ajkai miatt magával ragadott a hév, így visszacsókoltam. Boldogsággal töltött el, hogy karjai kötött tartott és derekamat simogatta.

-Mennem kell - szakadtam el tőle lihegve egy idő után.

-Aish - döntötte fejét enyémnek, majd végre sikerült elindulnom.

Út közben azon törtem a fejem, mit kéne tennem, hogy Namjoon ne nézzen ilyen ferde szemekkel a kapcsolatunkra, hisz nyílván ő volt a főszólója az egésznek és ha ő nem adja áldását, akkor senki sem fogja.

-Miért ilyen nehéz az élet? - dörzsöltem homlokom az egyik pirosnál, majd mikor zöldre váltott és elindultam megszólalt a telefonom.

-Szia Unnie - szóltam bele.

-Találkozz vele.

-Kivel? - értetlenkedtem.

-JungDaevel. Jó lenne, ha hallanád amit mondott. Igaz én is elmondhatnám, de ő ragaszkodik, hogy ő mondhassa el.

-Most ráér? - kérdeztem rá.

Abban a kávézó/étterem félében várt engem, ami hírességek törzshelye volt és az a pincér, aki tud tikot is tartani, ő fog odavezetni arra a félre eső helyre, ahol beszélhetünk.

-Ez kezd egyre rosszabb lenni - mondtam magamnak, mikor letettem a telefont, majd elindultam a kávézó irányába.

A pincér amint észrevett már el is vezetett abba a függönyökkel elkerített részre, ahol JungDae már várt rám.

-Lana! - mosolygott, majd már fel is állt és meghajolt.

Viszonoztam a gesztust, majd mindketten helyet foglaltunk az alacsony asztal mellett, amire a pincér már le is helyezte a szokásos lattémat.

-Nos - kezdtem egy korty után - Miről van szó?

Sziasztok! ^^

Tudom tudom nagyon régen volt rész és nagyon sajnálom! Hiába volt év vége, velünk még írattak és emellett még más elfoglaltságaim is voltak :/ Ráadásul ezen a nyáron fogok dolgozni is meg mást is csinálni, szóval nem tudom hogy fogok részeket hozni, de lehet ezt a sztorit picit lerövidítem, hisz a lényege már majdnem megvan vagy már meg is volt, kinek mi. De még biztosan lesz pár rész ;)

Remélem nem lett túl uncsi XD Na meg rövid 😂

Saranghae! ❤❤❤

WM