-Biztos vagy benne? - kérdezte Hoodie az ajtó előtt állva
-Igen. - felelem és be nyitok. Eleinte senki nem volt, de mikor be akartam lépni egy fekete ruhás férfi ugrott elém. Lőni akart, de Hoodie arrébb rakott így nem talált el. Vissza lőtt majd el teleportáltunk. A Cp ház előtt össze estem. Hoodie probált beszélni hozzám és fel szedni a földről, de sikertelenül.
Tudtam, hogy ez fog várni rám, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ott lesznek a lakásban. Ennyire gyülölnének, hogy megakarnak öletni?
Még jobban össze kuporodtam a földön.
Egyszer csak éreztem, hogy valaki mellém ül és magához húz. Ez az illat..
-Van egy kis meglepetésem. - szólal meg Hoodie mire fel néztem rá - De csak is holnap láthatod. Addig is mi lenne ha bemennénk és ott ücsörögnél? Mason nem hajlandó beszélni senkivel Sally-t kivéve. Melany-t meg mindenki bombázza kérdésekkel.
-Rendben. - felelek mosolyogva és fel állunk. Mielőtt beléptem volna a házba adtam egy gyors puszit Hoodie-nak majd lehuppantam Mason mellé. Hoodie a fejét csóválva jött be és leült az egyik fotelbe.
-Emlékeztet a hugodra? - kérdeztem a mellettem ülő fiút, aki Sally-t nézte
-Egy kicsit.. Biztos gyülöl mostanra már. - feleli halkan majd félre néz
-Ezt miből gondolod? Tacey sosem volt az a típus, aki belemagyaráz mindent dolgokba anélkül, hogy tudná az igazat. - feleltem, de Mason nem válaszolt
-Dorothy te együtt voltál Mason-nel? - kérdezte Sally mire picit ledöbbentem és egy pöppet égni is kezdett az arcom
-Nem Sally, mi sosem voltunk egy pár. Gyerekként valóban kicsit bele voltam zúgva, de a barátságunkat előrébbre helyeztem mindig. - mondtam és akaratlanul is Hoodie-ra néztem
Nem igazán figyelt a beszélgetésünkre. Még jó, hogy ilyen kis jelentéktelen dolgokkal nem foglalkozik.
Ekkor csörögni kezdett a telefonom. Mindenki abbahagyta a társalgást és rám szegezte a szemét. Aggódva vettem elő a készüléket.
A testvérem nevét láttam meg a képernyő közepén.
Ő már nem velünk lakik, de vajon tud az esetemről?
Remegő kézzel, de rányomtam a zöld jelre. Nem szóltam bele, nem mertem.
-Dorothy? Itt vagy? - hallom meg a hangját és majdnem el sírtam magam. Vagy fél éve nem beszéltem vele.
-Szia.. Greg.. - köszöntem halkan
-Mi a baj? Mért beszélsz ilyen halkan? - aggódásán sírni kezdtem és azonnal félre mentem. Kiültem a tetőre.
-Semmi.. Csak azért nem mostanában beszéltünk.. Jó hallani a hangod. - feleltem és probáltam össze szedni magam
-Ne haragudj.. Tudod, hogy sokat dolgozok és ittvan lassan az esküvő is. - igen, el is felejtettem, hogy lassan.. Fél éve eljegyezte Kailey-t. Szomorú vagy nem, de ha akarnék se mennék el rá.. Megvannak az okaim. - Igazából csak azért hívtalak, mert párszor láttam meg hallottam így az emberektől, hogy otthon valami gyilkos van. Szóval vigyázz magadra meg ne menj sehove se egyedül este főleg.. - ehhez hasonlókat mindig sajkózta, de csak néha vigyázott rám igazán
-Ez miatt nem kell aggódnod..-felelem nem is teljesen át gondolva szóval gyorsan letettem
Pár percig ültem és bambúltam magam elé majd vissza tértem a házba. Egyenesen Hoodie-hoz mentem. - El kénne vinned egy helyre.
A fiú csak bólintott és megfogta a karom. Én erősen arra a helyre gondoltam ahol Greg lakik.
Egy utcára kerültünk. Hoodie azonnal be húzott a házak közé.
Foggalmam nincs, hogy hol lakik. Abban se vagyok biztos, hogy jó háznál vagyunk-e. Megnéztem a kapu telefonon a kiírt neveket. A 15-ös számnál találtam meg.
Bemenni sajnos nem tudtam szóval gondolkodni kezdtem. Hoodie egyszer csak húzni kezdett vissza az épület oldalához. Már épp veszekedni kezdtem volna vele mikor fel mutatott egy ablakra. Amibe fel is ugrottunk.
Sajnos egy konyhába kerültünk.
-Most mi legyen? - kérdeztem a mellettem álló sráctól
-Megprobálunk kilopózni. - felelte és el is indult az ajtóhoz
Pont mikor kiléptünk egy sráccal találtuk magunkat szembe. A fiú csak nézett ránk nagy szemekkel majd egy fura csillogást véltem fel fedezni a szemében. Hoodie már készült, hogy leüsse, de megfogtam a karját.
-Csak engedj ki minket. Nem akarunk bajt okozni. Kérlek! - kértem a fiútól, aki be spurizott a vele szembe lévő szobába. Utána mentünk. A szobája tele volt cp-s cuccokkal.
-Szóval rajongó vagy. - jelentette ki Hoodie. A fiú keresgélni kezdett majd egy képet hozott hozzánk. Hoodie volt a képen.
-A-alá íírnád nekem? - kérdezte remegő hanggal az izgatottság miatt
-Öhm persze. - felelte Hoodie és kis srác által adott tollal oda firkantotta a nevét a sarokba. A srác megnézte az írást és boldogan letette az asztalára majd egy sima lapot hozott.
-Ezt meg te írd alá.. Ha lehet.. M-majd oda rajzollak! - meglepődtem a kijelentésén, de nagyon örültem neki. Bólintottam majd vidáman oda írtam, hogy Dark Princess.
A fiú örömmel ezt is az asztalra tette majd meg indult kifele. Egy ajtóhoz vezetett minket. Kinyitotta és a lépcső házzal találtuk magunkat szembe.
-Köszi szépen! - mondtam és megborzoltam a haját. Hoodie gyors ránézett egy másik ajtó számára.
-Ez az 5-ös. - bólintottam és megindultunk a lépcsőhöz
2 emelet után megtaláltuk a 15-ös számú ajtót.
Le nyomtam a kilincset. Szóval valaki itthon van.  Beléptünk a lakásba. Az előszobába nem volt senki. Hoodie elment jobbra én meg balra. Mindketten benyitottunk egy szobába. A másik irányból egy női sikítást hallottam. Ez Kailey hangja volt. Beljebb léptem a szobában.
Az épp rohanni készülő, magas, kissé  pocakos és vöröses hajú illető megtorpant mikor meglátott engem.
-Valamit el kell mondanom.. És nem akartam a telefonban.. Ne aggódj Kailey jól van. - szólaltam meg először én
-Mi? Hogy? Hogy kerülsz ide és mit kell elmondanod? - össze zavartam rendesen. Épp válaszolni készültem mikor Greg menyasszonya futott be és mögé rohant majd Hoodie lépett mellém.
-Eskü, hogy nem csináltam semmit. - Hoodie hangján majdnem el nevettem magam
-Ti mégis kik vagytok?! - kiáltotta Kailey
-Ő Hoodie, a barátom. Én meg Dorothy más néven Dark Princess... Ezt akartam elmondani neked. Anyáék már tudják. Mikor haza akartam menni egy ügynök támadott rám. Hoodie-nak köszönhetően nem lett semmi bajom. Szóval nem kell azon rágódnod, hogy fel adje vagy sem. - mindketten le fagyva álltak a vallomásom után..meg alatt is
-Nem maradhatunk sokáig ki tudja, hogy megláttak-e valahonnan az utcán. - figyelmeztetett a mellettem álló
-Miket tettél? - kérdezte Greg keresve a hangját
-Öltem embereket.. Undorítóakat.. És kevésbé azokat is. Mindenre meg volt az okom és el is tudnám magyarázni, de erre most nincs időnk... Csak reménykedni tudok.., hogy talán még egyszer látni foglak és, hogy nem úgy fogsz tekinteni rám, mint egy szörnyetegre. - pár könnycsepp kifolyt a szememből és megfogtam Hoodie kezét, aki készült is - Örülök, hogy láttalak!
Szinte azonnal vissza teleportáltunk a cp ház előtti erdőbe.

Öhm sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott kiraknom a részt, de meg volt rá az okom eskü. 
Nagyon nem volt kedvem írni, de egyántalán. Egyik könyvhöz se nyúltam hozzá. Nincsenek is már nagyon ötleteim, de hát ehhez a könyvhöz már nem is kell sok, mert lassan vége lesz.
Tudom, hogy ezeket a mentségeket már sokszor mondtam, de tényleg így van.
Probálom minnél előbb hozni a részeket. A ti kedvetekért is meg azért, hogy már befejezhessem és folyathassam a másikat. Mert hát egy csomó, de csomó ötletem van még. Viszont creepypasta könyv ez az utolsó.

Szóval köszönöm, aki továbbra is olvassa és igyekezni fogok! 🤍