Mason-nel rengeteg gyakoroltam. Harc a harc után. Miután a maximumra fejlesztettük azokat a készségeket amiket Zero hozott elő belőlem és miközben azt használtam ne a harag irányítson hanem én. Mason végül azt is megmutatta, hogy miután már az erőmet és a gyilkolási vágyamat is én irányítom vagyis nincs több ájulás, akkor vissza tudom változtatni a kinézetem. Most már nem az ájulásoktól függ a kinézetem és akár az eredeti alakomban is tudok harcolni. Persze nem olyan jól mikor megváltozik. Azt is elmagyarázta, hogy amikor megváltozik a kinézetem akkor feltör valamennyi erő belőlem, de amikor a stigma is meg jelenik rajtam na akkor kapok Zero egy kis démoni erejéből is. Mint például a gyorsaság, fizikai erő, érzékek és egy alapszintű gyógyítás.
2 hét telt el mióta le léptem. Anyáék valószínűleg betegre aggódják magukat értem.
-Kész vagy?-kérdezte Mason
-Igen.-válaszolok és leugrottam a fáról amin üldögéltem
Mason elvisz egy darabig Zero tartózkodási helyéhez.

-Idáig jöhetek. Amint vissza jössz én itt leszek a határon.-nyugtat, én meg bólintok és egy szem pillantás alatt már méterekkel arrébb folytattam az utam
Nem lesz könnyű megtalálnom, de muszáj.
A város közeléhez érve leültem az út mellé és vissza változtam.
Már vagy 5 autó elment mellettem mire egy piros, platós kocsi húzódott félre nem messze tőlem. Egy ötvenes éveiben járó férfi szállt ki a járműből.
-Mit csinál itt a semmi közepén kisasszony?-kérdezte kedvesen
-El jöttem.-válaszolok tömören
-Gyere elviszlek a városba addig is mesélhetsz egyet egy öreg farmernek.-bohókás volt a férfi, de szimpatikus volt, szóval beültem mellé az autóba -Szóval mért jöttél el ilyen messzire?
-Meg kell keresnem valakit.-mondom és felhúzom a lábaim majd köré fonom a karjaim és rá hajtom a fejem a térdeimre
-Mért?-érdeklődik tovább a férfi
-Hogy vissza tudjak menni a barátomhoz anélkül, hogy..bántanám őt. Bonyolult.
-Értem én, fiúról van szó. Ilyen a szerelem és szép, hogy idáig elmész érte.-vörös arccal és kitágult szemekkel néztem rá
-Ez..nem..-probáltam valamivel kimagyarázni magam, de nem ment, sóhajtottam egyet
-Az unokámat egyszer hasonló helyzetben találtam. El akart menekülni valami elől, de nem tudom, hogy mi volt az. Mindig valami hangról beszélt meg, hogy rossz dolgokra akarja rá venni őt. Mai napig sajnálom, hogy nem tettem érte semmit. Nem akarom, hogy veled is ez legyen. Amint itt végeztél térj vissza azokhoz akiket szeretsz.-el mosolyodtam kedves szavain, de közben beugrott valami
-Ha szabad tudnom mi történt vele?-kérdeztem együttérzően
-Elmegyógyintézetbe adták a szülei. -válaszol fájdalommal a hangjában
-Lány?-kérdeztem mire a férfi furcsán rám pillantott
-Igen, de ezt miért kérdezed?-kérdez vissza értetlenül
Ő az a másik gyerek, akiről Jack beszélt. Ha beszéltem Zero-val akkor megyek és megprobálom kihozni.
-Lehet, hogy tudok segíteni rajta, de ez maradjon a kettőnk titka.-a férfi nem tudott szóhoz jutni csak bólintott
Miközben a tájat bambúltam el aludtam.

-Hé kislány!-kelteget a férfi -Megjöttünk.
Egy átlagos kis városba kerültem. Itt kell lennie Zero-nak valahol.
-Köszönöm szépen, hogy idáig elhozott. Ha beszéltem az unokájával akkor meglátogatom.-rá mosolyogtam és tovább is álltam, de azt hallottam még, hogy megkérdezte a férfi, hogy mégis hogyan akarom ezt véghez vinni.
Na ez lesz az a rész, ami senkinek se tetszene és ezért most örülök, hogy Mason nem jött velem. Nem engedte volna, hogy bemenjek az elmegyógyba. De először az én gondom.
Azt gondoltam, hogy a város szélén lesz valahol, de egyik elhagyatott házban sem találtam.
Este van már szóval bementem egy random házba. Zero a kanapén feküdt mellette a baltája, ami véres volt.
-Na végre, hogy megjöttél. Már azon gondolkodtam, hogy átugrom a szomszédhoz.-nevet gúnyosan majd felül. Az arcán egy két helyen vör foltok voltak.-Csak a te kedvedért nem ázom vérben szóval ne nézz így!
Egy mély sóhajtás után mellé ültem.
-Gondolom tudod mért vagyok itt.-mondom és a lány arc vonásai ki simulnak, már nem vigyorog úgy, mint egy pszichopata
-Igen drága Dorothy-m. Azt akarod, hogy megmutassam, hogyan állhatsz ellen a pofátlan ember irányításának. Megkérdezhetném, hogy mégis mért kéne segítenem, de erre túl sok érvet tudnál felhozni..Így rendben, segítek neked.-furcsa volt komolynak látni és, hogy ilyen hamar belement. Lehet, hogy csak tesztelni akar. -Mégma ha lehet!-szól rám az ajtóból. Gyors fel pattantam és követtem egy távolabbi mezőre.
-Baromi felesleges volt ide jönni, mert a fejedben leszünk, de szeretek itt lenni.-mért húzza az időm?
-Tök mindegy. Mit kell tennem?-kérdeztem kissé türelmetlenül mire Zero csúnyán rám nézett majd kacsintott egyet és elájultam.
Egy nagyon fura helyen keltem fel. Az ég fekete volt és a talaj meg olyan volt, mintha a vízen állnék csak a víz sötét szürke.
-Mások elméjét én is fura helynek nevezem.-nevet fel Zero nem messze tőlem -Mielőtt a pofátlan rád talált ez a hely lila és kék volt. Az ég sötétkék és lila színben pompázott és tele volt ragyogó csillagokkal. A víz akár a tenger olyan halvány színe volt és a vízben mindenféle kagylók, korallok és vizí növények voltak... A te elméd volt az egyik legkülönlegesebb, ezért segítettem neked, de ahogy látom nem tudtam megmenteni. -először láttam őt szomorúnak, én is az lettem mikor körbenéztem. Amerre a szem ellát csak feketeség és rossz légkör volt. De pont a fejem fölött valami pislákolt.
-Zero nézd.-hívom fel a lány figyelmét és az égre mutatok. Egy apró csillag ragyogott fel mikor Zero is fel tekintett az égre és elmosolyodott. Örültem és az én arcomra is került egy apró mosoly.
-Az arctalan még mindig irányítani probál ha ellen tudsz állni a hatásának a segítségem nélkül akkor itt minden megváltozik. Persze nem lesz minden olyan, mint volt, de jobb lesz.-mondta Zero most már rám nézve
-Kezdjük!-válaszoltam elszántsággal