Egy kis infó rólam: másfél hónapja töltöttem a 16-ot. Az életem baromi unalmas. Suliból haza megyek és olvasok vagy könyvből vagy a telefonon.
Kinézetem: szöke hajam a vállamig ér, szemeim bogár feketék (sötétbarna) amiért sokan csúfoltak. 165 cm vagyok, az alkatom átlagos.

Tudtam, hogy egyszer fel emészt a harag, de hogy ilyen hamar.
Egy napon meg loptak és meg is aláztak. Ami még jobban dühít, hogy olyan emberek csinálták akiknek soha nem ártottam! Elegem lett. Szóval érzelemmentes tekintettel addig vertem őket míg véres nem lett a kezem. Az iskola rám hívta a rendőröket. Az édesanyám jött értem. Dühös rám, mert pont tőlem nem várta volna, hogy ide kerülök. Mindenki előtt ordibálni kezdett velem. Pedig elég nyugodt természetű. Nem veszekszek vele, mert megbánnám. A rendőr, aki be hozott megnyugtatta és el mentek valahova beszélni. Én csak ültem a váróban és néztem magam elé. A kezemről már nem csöpög a vér, kezd oda száradni. Anyám kijött a rendőrrel együtt. Beszéltek hozzám, de nem figyeltem. Haza vitt, de ott is csak veszekedett velem, hogy miért csináltam ezt. Nem hibáztatom. Csak fél, hogy olyan leszek, mint a bátyám. A testvérem ennyi idős korában nagyon el züllött. Csöndben be mentem a szobámba. Egész délután csak azt hallottam mindenkitől, hogy mit csináltam az iskolában. Kezd elegem lenni az emberekből. Hogy le nyugodjak Creepypasta-kat olvastam. Bár valamelyik szereplőtől ugyanúgy ideges lettem.
Este anya probált velem beszélni és valamilyen szinten sikerült is neki.
Elmentem aludni. Az álmomban még dühösebb voltam, de ez nem látszott. Az arcomon...semmilyen érzelem nem tükrözödött. A kezemben 2 japán kard és csak harcoltam. Néhány ellenfél ember volt, néhány pedig valami teljesen más. Szuper erejük volt, de mindenkit legyőztem. A végén vérben áztam.
Mikor fel keltem, nem nyitottam ki a szemem. Először is azért, mert nem mertem. Össze is szorítottam a szemem, mert a bal oldalam szörnyen fájt. Az ágyam mellől sutyorgásokat hallottam. Végül minden bátorságomat össze szedve ki nyitottam a szemem és nagy lendülettel fel ültem. Hátast tudtam volna dobni. A lélegzetem is el állt egy pillanatra. Hiába volt sötét tisztán láttam, hogy Eyeless Jack van szabályosan mellettem ekkor az oldalamra kaptam a tekintetem. Ezért fájt, Jack ki akarta szedni a vesémet.
-Hali kislány! - szólal elöször meg Jeff the killer
-Na ne! - mondom magam elé
Fel álltam és hát csajhoz illően le tapiztam Jeff-et és Jack-et is, akik csak döbbenten néztek. - Reménykedtem is, hogy jól néztek ki, de felülmúltatok minden elképzelésemet.
Jeff fel nevetett és realizált bennem, hogy mért is vannak itt.
-Engem megölhettek, de a családomhoz egy ujjal se nyúlhattok! - fenyegettem őket és az ajtó elé álltam. Bár inkább rogyasztottam, rohadtul fájt a seb amit Jack okozott.
-Nem félsz tőlünk? - kérdezte a kék maszkos
-Nem jobban, mint attól, hogy meg ölitek a családom!-válaszolok határozottan
-Ez érdekes. Egy lány, aki álmában mindenkit megölne, de a családjához senki se nyúlhat. - gúnyolódik velem Jeff
-Mondja az, aki megakarta ölni a bátyát és bűnbánata van miatta!-vágtam vissza.
-Szóval ismersz minket. - mondta egy magabiztos hang, akit keresni kezdtem, de csak akkor láttam meg amikor elő jött az árnyékokból.
-Mit keresel itt? - kérdezte Jeff indulatosan
-Kíváncsi voltam a lányra akihez jöttök, de nem tartozom magyarázattal. Nem ölhetitek meg. - a parancsa nem igazán tetszett Jeff-nek, de el fogadta.
Kezdtem szédülni az oldalamon lévő vérző sebtől.
-El ne ájulj! - szólt Jack és mielőtt össze estem volna, el kapott és az ágyamra tett. - Csinálnod kell valamit! - Jeff menny Ann-nért! - utasította Slenderman a srácot, aki kivételesen szó nélkül lépett le.
Slenderman a csápjaival szorította a sebet, Jack meg a lelket tartotta bennem míg meg nem jött egy nő. Semmit nem láttam belőle. Sötét volt és már homályosodott a látásom. Amit utoljára hallottam az az volt, hogy Jack bocsánatot kért meg Jeff be takart, de ebben nem vagyok már biztos.
Reggel fáradtan ébredtem. Amint fel keltem beugrottak a tegnap este esemenyéi.
Lehet, hogy csak álmodtam!
Ezzel a tudattal álltam neki a készülődésnek. Mikor öltöztem és épp egy száll melltartóban válogattam polót a szemem sarkából láttam valakit.
-Remélem nem hitted, hogy az csak egy álom volt csupán! - fel ismerem ezt a gunyós hangot. Döbbenve fordulok Jeff felé. A hírhedt gyilkos épp mellettem áll és a...melleimet szugerálja. Kezemmel takartam magam és fel akartam pofozni, de elkapta a karom és földhöz csapott. Levegőért küzdöttem, ami pár mp-ig tarott utána a tüdőmet újra friss levegő lepte be.
-Bocs néha kimegy a fejemből, hogy erősebb vagyok, mint mások. - kezét nyújtotta amit elfogadtam és fel húzott.
Háttal voltam neki és mire felé fordultam el tűnt. Körbe néztem az egész szobában, de sehol nem láttam. Vállat vontam majd folytattam a tevékenységemet.
Suliba menet a barátnőmmel semmi furcsa nem történt. Egész úton áradozott amit persze szívesen hallgatok.
A teremben ültünk a padtársam, aki a legjobb barátnőm is a barátjáról panaszkodott. Mondandóját a tanár érkezte zavarta meg. Ez is egy átlagos nap lesz, mint a többi. Ezt gondoltam míg be nem jött egy írtó helyes srác.
-Ő az új osztálytársatok. Mutatkozz be kérlek! - kérte a matek tanár, az ofőnk reggelnte nem szokott itt lenni.
-Hali Brian Thomas a nevem, 17 éves vagyok és nemrég kerültem ide. - hangja férfias volt. Minden lányt el varázsolt, de ő engem nézett.
-Rendben üllj a 2 lány mögé. - mutat mögénk a tanár úr.
A srác rám kacsintott mikor elment mellettem. Valahogy nagyon ismerős volt.
Óra vége fele már csak magyarázott a tanár, szóval az új srácon gondolkodtam. Futtatam az agyamban a kinézetét. Szökés barna félre fésült haj, mogyoróbarna szem. Magas és edzett. Fején fekete sapka egy vörös, mosolygó arccal rajta. Ruhája egyszerű, be bújós pulcsija sárga, nadrágja fekete és tornacipő van rajta.
Villámként csapott belém a felismerés. Azonnal hátra fordultam, úgy nézett, mintha tudná, hogy rájöttem ki is ő.
-Hoddie? - kérdeztem döbbenten