Sziasztok! A napokban megkaptam, hogy csak magammal foglalkozok, ami teljesen szíven vágott, ugyanis számomra eddig mindig mások boldogsága volt a fontosabb, és most kicsit önmagamra találtam, és ez is baj... Nem tudom a köztes utat megtalálni, mert hol ez van, hol az. Az viszont biztos, hogy titeket elhanyagoltalak. Amit egyáltalán nem akartam, egyszerűen csak szünetet akartam magamnak, a fájdalmamnak, a szeretetemnek. De az én életemben nincs olyan, hogy állj. És ha már vissza kell térnem a társaságokba, újra nekem kell tartanom a hátamat, úgy döntöttem, egy új résszel térek vissza, hogy a "belépőm" mégiscsak bomba legyen. És ezentúl megígérem, hogy meglesznek a heti egy két részek, és nem fogom elsunnyogni. Jó olvasást! Csók: Vika <3

   Már majdnem otthon voltunk, és a repülőn ülve még mindig alig akartam elhinni, hogy ősztől a Juliarda fogok járni. Mark keze a combomon pihent, én pedig a tarkóját simogattam, miközben a sötét eget kémleltem az ablakon át. Már este van, és kb. fél óra mire a gép leszáll.

Miután megtudtam, hogy felvettek, első dolgom volt értesíteni a családomat és a barátaimat. Mindenki teljesen odáig volt, gratuláltak és büszkék voltak rám. Ami pedig azt illeti, én is büszke voltam saját magamra. Ez volt a legnagyobb álmom a bakancslistámon. Mióta csak zongorázom tudom, hogy itt akarok a gimi után tanulni. A gondolataimból pedig a bemondó hangja rázott fel, miszerint megkezdődik a leszállás, Mark pedig ekkor felém nyújtott egy fekete napszemüveget.

- Tudom, hogy nem rajongsz érte, de csak a kocsiig kell kibírd. Andre egyből a bejáratnál fog várni minket. - mondta, én pedig bólintottam és felvettem a szemüveget, a fejemre pedig felhúztam a pulcsim kapucniát. Lehajtott fejjel haladtunk végig a reptéren, magunk mögött húzva a bőröndjeinket. Természetesen voltak akik összesúgtak mögöttünk, vagy ránk mutogattak, hogy ő az a helyi gimi egykori bandájának frontembere, aki befutott Los Angelesbe, és a barátnője, aki pedig amnéziás. De ami ezután jött, volt csak a forgatag. Andre, Mark személyi sofőrje és testőre az ajtóban várt.

- Jó estét Mr. Winslow, Ms. Dark. Isten hozta Önöket itthon. - köszöntött minket Andre.

- Szia Andre! - fogott vele kezet Mark, ekkor pedig kamerák csattogására, és villódzására lettünk figyelmesek.

- Sajnálom, a legnagyobb titokban érkeztem, fogalmam sincs honnan tudták meg, hogy ekkor érkeznek. - szabadkozott a sofőr. 

- Nem a te hibád Andre. - veregette vállba Mark. - Készen állsz? - fordult ekkor felém Mark. 

- Menjünk. - feleltem, majd Andre elindult előre. hogy utat törjen nekünk. Kérdések ezrei ütötték meg a fülemet, a kamerák az arcunkba voltak tolva, és megállás nélkül fotóztak minket, mikor végre elértünk a kocsihoz. Először Mark ült be, majd konkrétan magával húzott a kocsiba. Andre is beszállt miután meggyőződött, hogy rendben vagyunk e. 

- Sajnálom, hogy ennek ki kell tegyelek. - mondta Mark, de én csak ráhajtottam a fejem a vállára, és így szóltam. 

- Érted megéri. - mire ő csak elmosolyodott, és adott egy puszit a homlokomra. Nem haza mentünk, hanem Mark-hoz, mert nem akartam, hogy felkeltsek mindenkit odahaza. Szóval amint megérkeztünk, Andre segített bevinni a cuccainkat, majd tovább is állt. 

- Hogy érzed magad? nem is beszéltünk még igazán arról, hogy zongorázás közben újra felszínre tört egy emléked. Nem kéne vele orvoshoz menni? Megnézni, hogy biztosan rendben vagy e? - aggodalmaskodott Mark, de én csak átdobtam a kezeimet a nyaka köre, majd adtam a szájára egy puszit. 

- Tökéletesen jól vagyok Mark, ne aggódj miattam. Az egész annyi volt, hogy bevillant mikor megírtam a dalt. Semmi különös, látod nem ájultam el. - mondtam. 

- Igen látom. - mormogta, majd megcsókolt. Mind a ketten gyorsan lezuhanyoztunk, majd lefeküdtünk aludni, mert mind a ketten hulla fáradtak voltunk. 

Másnap már korán haza mentem, mert anyu teljesen ki akart faggatni mindenről, hogy milyen volt. Mindenki gratulált, ami rettentően jól esett. A srácokkal pedig megbeszéltük, hogy beülünk a music bárba, és dumálunk egy jót. Kivételesen én voltam az első, aki megérkezett a bárba, ami szokatlan, mert én mindig kések mindenhonnan. 

- Szia Mia! - integetett nekem Lisa a pultból. 

- Szia Lisa! Örülök, hogy látlak. - mosolyogtam rá. Lisa mindig vidám, és fel van töltődve, nem mellesleg csodaszép, és mindenki aki csak ránéz, jobb kedve lesz. 

- Hogy érzed magad? Hallottam tértek már vissza emlékeid de még nem mind ugye? - kérdezett az állapotomról, miközben a pultot törölte. 

- Igen, csak pár emlékem van, de egész jól viselem már. Együtt tudok élni ezzel. 

- Figyelj nem tudok tovább várni... - dobta el a kezében lévő rongyot. - Megígértem Theo-nak, hogy együtt keresünk majd fel, de ő most ki marad ebből. 

- Igen? 

- Már a baleseted előtt meg szerettük volna kérdezni. Én és Theo ugye menedzserként végeztünk az egyetemen, és el szeretnénk indítani ezt a karrierünket. Vannak már ismerőseink akik támogatnak benne. És mivel Mark már befutott, rád gondoltunk, mint első ügyfelünkre. - mondta, bennem pedig hirtelen megfagyott a vér. 

- Mármint én? Mint lehetséges híresség? - kérdeztem ijedten. 

- Igen. Minden megvan benned, ami ehhez kell. 

- Miért nem Zack? Ő az unokatestvéred. 

- Zack nem akarja ezt. Ő nem akar kamerák előtt tetszelegni, nem is lenne alkalmas rá. Te viszont már most jól viseled azt, ami a Mark-al való kapcsolatoddal jár. 

- Felvettek a Juliard-ra. Ősztől ott fogok tanulni. - mondtam. 

- Meg fogjuk tudni oldani. Theo egyik barátjának az anyukája, benne van az igazgatóságban.  El tudnánk intézni, hogy híresség, és zeneművész is legyél egyben. - mondta mosolyogva. Láttam a szemében az elszántságot, és azt, hogy teljesen biztos abban, amit ő és Theo akar. 

- Igazából, egy álmom válna valóra... 

- Ezaz! Akkor elfogadod? 

- Beszélnem kell a szüleimmel. És tényleg meg akarok győződni arról, hogy működne e a kettő együtt. Mert az egyetem fontosabb számomra mint a pop szakma. 

- Rendben. - nyújtotta felém a kezét, én pedig megráztam.