A délután folyamán elmentünk a bandához. Mindenki örült nekem, aminek hatására melegség költözött a szívembe. Josh, Dave bátyja a banda egyik gitárosa, a másik pedig Zack. Mike a dobos, én a szintis és Mark az énekes. Soha nem gondoltam volna, hogy ebbe a bandába fogok tartozni. Hiszen ez mindenki álma. Arról nem is beszélve, hogy holnap este Mark és én randizni megyünk. Ki gondolta volna? Pár nappal ezelőtt még csak egy kislány voltam, aki az iskola ősrégi szintetizátorán játszott, és volt két barátja, Sonja és David. A kanapén ültem és valami idétlem filmet néztem. Apa már el is ment, anya pedig éjszakai műszakos ma a kórházba. Egyszer csak kivágódott az ajtó, és Benjamin jött be az ajtón össze vissza lépkedve.

- Ben neked meg mi a bajod? - toltam fel a fejemre a szemüvegemet.

- Hagyj. - ment be a konyhába, és nemes egyszerűséggel beleokádott a csapba.

- Te jó ég. - rohantam be hozzá, és lerántottam a fejéről a kapucnit, s a szemébe néztem. - Te be vagy tépve?! - esett le az állam.

- Nem hallottad. Azt mondtam, hogy hagyjá' békén! - lökte el magát a csaptól.

- Mégis kikkel voltál? - mentem utána. - Benjamin ezt nem úszod meg ennyivel!

- Mia baszki hagyj már békén. - fogta a fejét fájlalva.

- Gyere segítek felmenni. - sóhajtottam, majd átdobta a kezét a vállamon, és szépen lassan felkísértem a szobájába, ahol aztán teljesen kidőlt. Levettem a cipőjét majd betakartam. Hogy a fenébe történhetett ez? Ben sose az a fajta aki elzüllene csak mert kamasz. A hajamba túrva hagytam el a szobáját és visszaültem a TV elé. Idegesen rágcsáltam a szám szélét, mikor meghallottam hogy valaki kopog az ajtón. Nyöszörögve tápászkodtam fel a kényelmes ülőalkalmatosságról, és nyitottam ajtót.

- Szia. - köszönt mosolyogva Mark.

- Szia. - köszöntem vissza. - Hogy hogy itt vagy? - kérdeztem, s közben kisöpörtem a szeméből egy kósza barna tincset.

- Gondoltam nincsen kedved eljönni velem motorozni egyet. A legutóbbi nem sült el valami jól. - mondta.

- Mennék szívesen, de Ben be van szívva, és nem szívesen hagyom itthon. - húztam el a számat.

- Hány éves az öcséd? - kérdezte.

- 15. Nem tudom mi lelte, soha nem szívott még, inni se ivott, ő jó gyerek. Ha kijózanodott lesz miről beszélnünk. - tört elő belőlem a nővéri szigor.

- Értem. Hát akkor majd holnap. - mondta Mark.

- Nincs kedved kicsit bejönni? A szüleim nincsenek itthon...

- De, persze. - mondta, úgyhogy beengedtem. Leültünk a kanapére, a fejemet pedig Mark mellkasának döntöttem, ő pedig átkarolt. Így néztük a TV-t magam sem tudom meddig, míg el nem nyomott az álom.

Reggel arra keltem fel, hogy kinyílt a bejárati ajtó, s a földre esett a kulcs, anya pedig szitkozódva hajolt le érte. Hiába tapogattam magam körül, már nem éreztem a derekam körül Mark védelmező karjait.

- Áh, jó reggelt Kincsem. - nyomott egy puszit Anya a homlokomra.

- Neked is. - ásítottam, s megnyújtóztattam magam, mert kissé elgémberedtem.

- Hogy hogy itt aludtál el? - kérdezte Anya.

- Hát ööö... Néztem egy filmet és elnyomott az álom. - dadogtam.

- Értem. Ma nem dolgozom, de el kell menjek boltba. - mondta, majd összeszedte a cuccait és elhagyta a házat. Az órára pillantottam, és tudomásul vettem hogy már elmúlt nyolc óra. Beletúrtam a hajamba, ledobtam magamról a takarót, és kopogás nélkül berontottam az öcsém szobájába.

- Kezdhetsz dalolni. - tettem csípőre. Ben a gép előtt ült, és valami videót nézett.

- Nem tartozom neked elszámolással, Mia. - vonta meg a vállát.

- De igen. - fordítottam magam felé a székkel együtt. - Kikkel voltál az éjjel Benjamin.

- Greg-ékkel. Örülsz? - tárta szét a karját.

- Greggel és a drogos bandájával?! Mi lelt téged Ben? Te nem vagy ilyen buta. - akartam simítani a kezén de elhúzodott.

- Ezt pont te mondod? - pillantott rám úgy, hogy majdnem elsüllyedtem.

- Nem értem mire akarsz kilyu...

- Azt hiszed Mark Winslow majd akar tőled valamit Mia? Jól meghúz aztán szevasz. - mondta.

- Ez nem igaz. Bevettek a bandába szintetizátorosnak, Mark pedig tényleg kedvel! - kértem ki magamnak.

- Ezek szerint naivabb vagy mint azt gondoltam. - vigyorgott rám gúnyosan, majd kikerült, és elhagyta a házat. Megsemmisülve álltam a szoba közepén. Hogy süllyedhetett idáig az öcsém?

Sziasztok Drága Olvasóim!
Tudom mostanába nem igazán vannak részek, amit elmondhatatlanul sajnálok, de nagyon sokat kell tanuljak, remélem megértitek, és igyekszem behozni a lemaradásomat
Csók: Vika😘❤
U.i.: Kukkantsatok bele az új blogomba, a címe Don't let me go