Sziasztok! Tudom, nagyon sokáig voltam távol, de a gyász felemésztett, és sajnos nem tudtam tenni ellene. Most éreztem azt, hogy képes vagyok elétek állni egy résszel. Szóval sajnálom, igyekszem behozni a lemaradásomat. Jó olvasást!

Az elején lassan kezdtem el énekelni a számot, és pillanatokon belül társult hozzá a szintetizátorom hangja is. A barátaim hatalmas vigyorral hallgattak engem, és közben a hüvelykujjukat mutatták, hogy ne aggódjak jó vagyok. Egyedül Zack és Sonja volt az, aki csak meredten bámultak rám. Soni reakcióját megértem, hiszen ő tudja a dal eredetét, viszont Zack komor arcát nem tudtam hová tenni. Ekkor nyílt az ajtó, és apám jött be rajta. És WoW befutott! Csak lazán intett egyet felém, majd leült egy kis sarok asztalhoz, ahol a telefonját nyomkodta tovább. Mily meglepő. Egyre gyorsabban, ütemesebben és erősebben játszottam a szintetizátoron, a hangom pedig ahhoz kapcsolódva, ugyan úgy emelkedett és erősödött. A közönség a ritmusra mozgatták a törzsüket ülő helyzetben, a barátaim pedig szó szerint ugráltak velem szemben. Majd mikor elérkeztem a zene legintenzívebb, legdominánsabb részéhez, az ajtó hirtelen kinyílt, és Mark lépett be rajta. Én pedig kieresztve a torkomból a hangomat, adtam át magam a zenei élvezetének, az ujjaim közbe megállás nélkül jártam a szintin, majd apám is felkapta a tekintetét, és engem nézett. A közönség a dal ütemével összhangban tapsoltak, Mark pedig a többiektől külön, a falnak támaszkodva, mosolyogva, keresztbe font karokkal figyelt, és kénytelen voltam én is elmosolyodni. Majd elérkeztem a zene végére. A hangom lelassúlt, elhalkult, az ujjaim még ugyan pulzáltak, már lassabban és gyengédebben játszottak, és a zenének vége szakadt. A közönség felállva tapsolt, én pedig csak folyamatosan motyogtam vigyorogva az orrom alatt, azt hogy köszönöm. Az elmúlt időben egyszer sem értem el ekkora sikert. Lelépdeltem a színpadról, a helyemet pedig Ruby váltotta fel, hogy áradozzon rólam egy kicsit. A barátaim szó szerint a nyakamba ugrottak. Agyon ölelgettek és puszilgattak, és nem győztek gratulálni.

- Azta rohadt Mia! Ez állati jó volt, de komolyan, szerintem ez volt az eddigi legjobb alakításod! - mondta Emma.

- Köszi Em. - mondtam mosolyogva.

- Honnan van ez a szöveg? Nem tudtam, hogy ilyen gyorsan írtál egy másik számot a Monster után. - kérdezte Mike.

- Úgy, hogy nem ő írta. - hallottam meg magam mögött, egy ismerősen mély hangot. - Hanem én. - lépett mellénk Mark.

- Mi? Te? - csodálkozott Josh.

- Igen, ezt a számot nem én írtam. Mark-tól kaptam. Szülinapi ajándékként. - rágtam a szám szélét.

- Tőlem csak a szöveget kaptad, a többi a te érdemed. - villantott egy aranyos mosolyt.

- Na álljunk meg egy szóra! - emelte fel a kezét Emma. - Ti szakítottatok. Hogy, mikor, és hol került hozzád Mark száma? - kérdezte.

- Már mondtam. Szülinapomra kaptam. - ismételtem önmagam.

- De Mark nem is szokott dalokat írni. - mondta Dave.

- De szokott. Csak akkor ha valami fontos és megrázó történik az életében. - szólt komoran Zack.

- Ennek semmi értelme. - dünnyögte Alison.

- Kaptam születésnapomra egy dalszöveget Marktól, amiből aztán kreáltam egy dalt. Nem ezt szándékoztam ma előadni, de véletlen azt a mappát hoztam el, amibe ez a szám volt benne. - mondtam.

- Tanusíthatom. - kotyogott közbe Sonja.

- Jaaa. - óbégatták egyszerre.

- Khm... Mia beszélhetnénk pár percre? - hallottam meg magam mögül apám hangját, mire élesen behúnytam a szemeim.

- Persze. - vonoltunk félre a többiektől. - Igen? - fontam keresztbe magam előtt a kezeimet.

- Csak gratulálni szeretnék az előadásodhoz. Jó volt. - mondta komoran.

- Öh, kösz. - motyogtam.

- Nekem mennem kell, egy órán belül indul a gépem.

- Persze. Kösz, hogy eljöttél. - mondtam, azzal apám intett egyet búcsúzóul, majd távozott. Nagy levegőt vettem, és vissza mentem a többiekhez, akik épp Markot faggaták arról, hogy a fenébe tudott ilyen dalszöveget írni.

- Volt ami megihletett. A Miaval való távollét megtanított pár dologra. Ennyi az egész. - vonta meg a vállát.

- Áh szia Miaaaa! - csinált úgy Mike, mintha nem hallottam volna miről beszélnek.

- Hallottam mindent. - ráncoltam a homlokom. - Pontosan miféle dolgokra?

- Khm... Azt hiszem mi lépünk. - mondta Ben, mire mindenki egyszerre széledt szét, kivéve Mark. Ő csak ott állt velem szemben, és állta a tenkintetemet.

- Szóval? - tettem fel a kérdést.

- Barom voltam. Egy igazi seggfej. - tárta szét a karjait.

- Az nem kifejezés. - horkantam fel.

- De, amíg velem voltál, egyáltalán nem voltam barom. Szükségem van rád, hogy jobbá tegyél. - mondta.

- Szóval csak azért kellek, mert én vagyok az, aki képes féken tartani az indulataidat? Milyen aranyos. - dünnyögtem.

- Azért kellesz, mert szeretlek. És képtelen vagyok nélküled élni! - mondta eréjesen, bennem pedig megfagyott a vér...