A délutáni kerti party, ami belenyúlt az estébe is remekül telt. Eljött Sonja, Dave, Zack, Mike, Josh, Alison, Emma, de még Henry is benézett egy fél órára. Anya sütötte a húst, Josh besegített neki, mi pedig kihordtuk a lakásból és a garázsból az asztalokat és székeket, na meg persze a függőágyat is ki kellett kötnünk, mert Mike már kissé italos állapotban, minden áron hintázni akart benne. A többiek azért tarották magukat, Mike volt az aki kicsit beivott, de ő sem olyan hű de vészesen. A Mark-tól kapott ajándékomat eldugtam az ágyam alá, a gyűrűt viszont nem vettem le. Akárki megkérdezte honnan van, annyit mondtam, Henry vette nekem a születésnapomra, aki mint jó barátom hajlandó volt falazni nekem, de csak akkor ha láthatja a Mark-tól kapott szöveget, én pedig megmutattam neki. Apa is küldött egy üzenetet, amiben boldog születésnapot kívánt, és azt mondta, hogy az előadásomra ha minden igaz hazaér. Szuper! Remélem érződik a hangomból az irónia. 

   Anyutól vásárlási utalványt kaptam, Sonja egy barátság karkötőt adott nekem, Alison és Ben közösen vettek nekem egy apple notebookot, Mike, Josh, Dave, Zack és Emma pedig a jövőhétvégére kibéreltek Lawrence városában egy házat, ami a Clinton tó mellett helyezkedik el. Pénteken indulunk, és hétfő reggel jövünk vissza. Így a pénteki és hétfői iskola nap is elugrott, hál istennek. 

   Vasárnap pedig izgatottan keltem fel. Az előadásom ugyanis délelőtt 10-kor kerül megrendezésre. Sonja már korábban átjött segíteni kiválasztani a ruhámat. Sikeres válogatás után kiválasztottam egy csinosabb fehér felsőt, egy farmershortot, és a fehér converse cipőmet. A szintetizátorom beraktuk anya kocsijába, majd elindultunk, a helyszínen pedig ott voltak már a barátaim. 

- Hajrá Mius! - ölelt meg Dave, majd a többiek is eképp cselekedtek. A srácok becipelték a szintetizátoromat és a mikrofonomat, én addig köszöntem anya barátnőjének, aki egyben a hely tulajdonosa. 

- Szia Ruby. - köszöntöttem két puszival. Szinte olyan volt már számomra mint a nagynénikém. 

- Jaj Drágaságom! Remélem ma is elkápráztatsz bennünket a csodás hangoddal. - mosolygott rám kedvesen. 

- Reméljük. - biccentettem neki, majd visszaandalogtam a többiekhez. Elővettem a táskámból a mappámat, amibe a dalszöveg volt és a kotta, a Monster című számomról. Ám mikor kinyitottam a mappát, majdnem elájultam. Mert a mappába nem a Monster volt, hanem a Marltól kapott számom, amit lekottáztam! - Bassza meg! - kiáltottam el magam, mire mindenki felénk fordult. 

- Mi történt? - kérdezte Emma. 

- Ne. - estem pánikba. A karórámra néztem, és két perc múlva 10 órát üt az óra. 

- Mia, kezdessz minket megijeszteni. - nézett rám Zack. 

- Mi a baj? - simított egyet a hátamon Sonja, mire félre rántottam őt a többiektől. 

- Pénteken Mark adott nekem egy dalt születésnapomra. Ezt a gyűrűt is tőle kaptam. - mutattam felé az ujjamat. - Csak egy zeneszöveget kaptam, én pedig csináltam belőle egy dalt. - mondtam. - Ezt a dalt hoztam most el! Nem a sajátomat. - lélegeztem teljesen kétségbe esetten. 

- És nem tudod fejből a Monster-t? - kérdezte Soni. 

- Csak a szöveget. A kottát nem. - mondtam. 

- Akkor add ezt elő. - vonta meg a vállát. 

- De nem az én számom! Mit fogok mondani a többieknek? 

- És akkor ma egy különleges vendégünk érkezett, az én drága barátnőm lánya, Amelia Dark, kérlek fáradj fel a színpadra. - mondta Ruby, mire én remegő lábakkal, görcsösen szorítva a mappámat lépdeltem fel a kis színpadra, ahol már ott állt a szintim. - Amelia ma énekelni fog nekünk, kérlek fogadjátok őt szeretettél. - ezzel anyu barátnője le is lépdelt mellőlem, az emberek pedig gyér tapssal köszöntöttek. 

- Khm, köszönöm, hogy itt lehetek ma. Sokat jelent. A szám amivel készültem, a sajátom. Mondhatni. Remélem elnyeri a tetszésüket. A címe Demons. - ezzel leültem a szintetizátor elé, kipakoltam magam elé a lapokat, és hozzákezdtem.