Tudom, hogy nagyon sokáig nem volt új rész! De kérlek nézzétek el nekem, hogy nem volt ihletem, alkotókedvem és időm se. Összecsapott, semmilyen munkával pedig nem akartam elétek állni, hiszen nem ezt érdemlitek! Nem ígérek semmit, hogy mikor lesz új rész, mert az iskola jelenleg az életről is leszív, de igyekezni fogok! Remélem ez a rész is elnyeri majd a tetszéseteket! Az instagram oldalon pedig mindig próbálok valamit posztolni, hogy ha már írni nincs időm, valamivel fent tartsam az érdeklődéseteket :) vika_blogjai néven találtok rá, és ez igaz a facebook csoportra is amit pedig Vika Blogjai néven találtok meg!

Szóval akkor Mark végre képes betolni a segget a forgatásra. Nagszerű! Amint az emberek fülébe jutott a hír, hogy a nagyhírű, önelégült énekes, most már színész végre képes bejönni a forgatásra, azonnal elkezdődött a sürgés forgás. Én pedig csak ültem a lakókocsimban, bámultam ki az ablakon a fel alá futkosó embereket, miközben Sonja nekilátott megcsinálni a sminkemet, és a hajamat. 

- Viselkedj normálisan Mia, kérlek! - nézett rám nagy szemekkel Zack. Tudtam nagyon jól, hogy ez nem lesz egyszerű. Fortyogott bennem a harag, és a düh. Nyilván azért is totál ki voltam akadva, amiért elment Henry-hez, és adott neki egy pendrive-ot, amin egy sírásig hajszoló dal van, ami mellesleg rólam, rólunk szól! Ahelyett, hogy hozzám jött volna el vele! Mit hitt, hogy tényleg, soha nem fogom meghallgatni, soha nem jut el hozzám a dal, vagy mi? Akkor nagyon buta, ha ezt egy percig is bevette. Vagy talán azért adta éppen Henry-nek a pendrive-ot, hogy eljusson hozzám? Mert hát végülis én kértem, hogy ne keressen többet, a még mindig érzek irántad valamit szöveggel. Persze férfiből van, vannak szükségletei, de soha nem tartozott a bakancslistámhoz, hogy az exemet, életem nagy szerelmét lássam egybeolvadni valami modellcsajjal, aki valljuk be, nálam ezerszer jobban néz ki. 

Amint Sonja végzett a hajammal, a ruházatommal és a sminkemmel, rohamléptekkel indultunk a keleti szárny felé, ahol most lesz  forgatás. Azt a jelenetet fogjuk felvenni, amikor is Laurel látja Simon-t egy másik lánnyal csókolózni. Ideális lesz, azt hiszem. Ennél jobban nem is találhatott volna bele a forgatókönyv az életükbe. Ahogy beléptem a fedett helységbe, megláttam Mark-ot. Ott állt az épület kellős közepén, Antoine pedig hevesen gesztikulálva magyaráz neki. Mark arca viszont olyan, mint a szobor. Mozdulatlan, mimikátlan. Meg sem rezzent, nem mondott semmit. Csak állt ott, üveges tekintettel, és mint aki meg sem hallja a főnökét, bámult bele a nagyvilágba. Ám a tekintete ekkor megakadt rajtam és a többieken. A szeme élesen villant. A barna szemei szinte feketék lettek, és szikráztak. Nagy levegőt vettem, letöröltem minden érzelmet az arcomról, kihúztam magam, és elindultam felé. 

- Szia Antoine. Kezdhetünk? - kérdeztem. 

- Igen! Mark végre valahára képes volt betenni a lábát a munkahelyére! Nem tudom mi volt köztetek, csak a pletykákból értesültem erről arról, de nagyon jó lesz, ha ezt a viselkedést levetkőzitek! Ha ennyire nem tudtok együtt dolgozni, akkor miért nem hagytátok a francba? Nem vagytok már kisgyerekek baszki, akik megsértődnek minden szarért! Ilyen többet ne legyen, megértettétek?! Komolyan mondom! - mondta Antoine szinte őrjöngve. Az egész terem tőle zengett. Mindenki minket nézett. 

- Igen, meg. - feleltük szinte tökéletesen egyszerre. 

- Remek! Akkor ajánlom, hogy ezt a jelenetet ne kelljen újra venni.  - azzal fogta magát, ott hagyott minket, és leült a székébe. Ott álltunk egymás mellett, de egyikünk se nézett bele a másik szemébe. Viszont mind a ketten tudtuk, hogy ezt most nem ronthatjuk el. Nem vagyunk abban a helyzetben. 

- Csak zavarjuk le, oké? - mondta szinte sziszegve. 

- Hogy utána rohanj vissza az új barátnődhöz? - kérdeztem gúnyosan nevetve. Ekkor viszont hirtelen megfogta a csuklómat, az én tekintetem pedig egyből oda villant. 

- Ne kezd el! - mondta komoran. 

- Neked mi történt a kézfejeddel? - néztem a tiszta sebes, és feldagadt kézfejére. 

- Neked nem mindegy? - engedte el a csuklómat. 

- De, már hogyne lenne az. - horkantam fel. 

- És, forog! - kiáltotta el magát Antoine. 

- Jó hamar sikerült tovább lépned! - mondta Laurel, miközben az iskola folyosóján gyors gyaloglásban ment. 

- Még van képed ezt közölni velem?! - kiabált utána Simon. - Hiszen, te voltál az a bizonyos személy kettőnk között, aki kidobott! Te közölted be, hogy ezt túl komplikált, és neked az iskolára kell koncentrálnod, így a kettőnk ügye nem terelheti el a figyelmedet! 

- Ez így igaz! Így legalább rájöttem, hogy nem is szerettél annyira, mint amennyire azt mindig előszeretettel hangoztattad! Mert ha igazán, őszintén, teljes szívből szerettél volna, akkor nem tudtál volna ilyen gyorsan tovább lépni kettőnkön! - fordult meg Laurel, és most már ő is kiabált. Szembe találta magát Simon mérges, haragtól fortyogó arcával, és szomorú szemeivel. 

- A szakítás után már nem kötelezhetsz arra, hogy hűséges legyek hozzád! Felejtésből csókoltam meg azt a lányt! Gondoltam rajtad is könnyen túllépek majd, egy másik lánnyal, mint ahogy ezt már tettem más lányokkal is! De nem Laurel, képzeld ez a csók sem változtatott semmin se! Nem változtatott azon a tényen, hogy még mindig te vagy életem szerelme, a fényem a sötétségben, a kibaszott világom! Örökké szeretni foglak, ha elfogadod ezt, ha nem! - tárta szét tehetetlenül a karjait Simon. - Én mindig itt leszek neked! Soha nem foglak elfelejteni. - Laurel agyában és szívében pedig egyszerre pendült meg valami. Mégpedig az, hogy nem élhet e nélkül a fiú nélkül. Számára is ő a minden, a sok külső negatív okok ellenére is. Minden egyes porcikájával a fiút szereti, csakis őt. Ez pedig egyszerre érett össze az agyában és a szívében. Nem is habozott sokáig. Odarohant Simon-hoz, a karjait átdobta a nyaka körül, és hevesen az ajkaira tapadt. Simon sem tétlenkedett sokáig. Olyan szorosan magához vonta a Laurel-t, hogy szinte már egyek voltak.