Sziasztok! Itt is lenne az új rész, remélem elnyeri a tetszéseteket, szerintem kicsit meghatóra sikeredett, de az csak az én véleményem😅! Ha még esetleg nem tetted volna meg, akkor kérlek csatlakozz a facebook csoporthoz Vika Blogjai néven találod meg, illetve kövess engem instagram-on vika_blogjai felhasználó név alatt tevénykedem🙂 Nagyon szeretnék veletek kapcsolatban lenni, ezért is hoztam létre őket, rengeteg rengeteg ötletem van, amivel színesíthetni tudnánk ezeket a platformokat, szóval csatlakozz! Jó olvasást!❤

A forgatásról haza érve, mindenki hulla fáradt volt, amit nem is csodálok őszintén szólva. Nem igazán aludtuk ki magunkat, és az sem segített, hogy mindegyikünket agyontraktéktak a kérdéseikkel. Estére Henry megint átjött. Viszont hiába volt velem minden egyes pillanatban, egyszerűen csak nem akartam vele, vagy mással beszélni. Csak feküdtem az ágyban, fejemen a fejhallgatóval, amiből Mark zenéi szóltak. Azok a számai amiket nekem írt, amiket nekem énekelt. Henry mellettem ült a fotelban, és csak nézett. Láttam, hogy nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel, és ez nagyon bántja őt. Mindig is a hercegnőjének tartott, a húgának. Azóta pedig, hogy Jenna már nincs velünk, és sikeresen ismét egymásra találtunk, mégjobban megpróbál védelmezni minden rossztól. De ettől még ő sem tud. 

Ma beszéltem már Patrick-el, illetve a szüleimmel is. Bár még nem az én telefonomról, ugyanis az helyett újat kell venni. Szóltam Theo-nak, Lisa-nak és Betty-nek, hogy ezzel ne igazán törődjenek, mert nem akarok semmiféle közösségi médiát látni, nem akarok hallani semmit rólam és Mark-ról, és beszélni se akarok senkivel. Még szegény Emma-val és Josh-al sem voltam hajlandó telefonálni, ugyanis mikor hozzájuk is eljutott a hír, egyből telefonáltak, így David röviden elmesélte mi is történt. Sőt, még Mike is felhívta Zack-et, hogy mondja már el, mi a fészkes fene folyik itt. Így mostmár mindenki értesült arról, pontosan miért is állítják azt a hírek, hogy Mark és én ismét egy pár vagyunk. A fülemben pedig ezerrel dübörgött az "Alkonyattól pirkadatig". A szám amit akkor írtam, amikor a kapcsoaltunk éppen egy mélypont kellős közepén volt. Ez a szám, amit aztán duettben adtunk elő, és vettünk fel, mentette meg akkor minket. Mark csodálatos hangja vegyült az enyémmel. Mindig is úgy véltem, neki ezerszer jobb a hangja mint az enyém. A többiek pedig azt állították, hogy amikor mi ketten együtt éneklünk, egymásnak énekelünk, akkor az olyan, mintha megnyílna az ég, és meghasadna a föld. Veled leszek alkonyattól pirkadatig. 

Későre járt már, Henry pedig egyszer csak minden szó nélkül ment ki, majd jött vissza. A kezében egy mappával. Fekvő pozícióból felültem, majd levettem a fejemről a fejhallgatót. 

- Hoztam neked valamit. Csak végszükség esetén szerettem volna oda adni neked, de úgy látom, ez most az. - mondta, majd az ölembe helyezte a mappát. - Nyisd ki, Mia. - én pedig úgy is cselekedtem, ahogy ő mondta. Egy maszatos lap volt benne, amire dalszöveg volt felírva. 

- Ez az első dalom... - suttogtam magam elé. - Az "összetörve".  Ezt akkor írtam, amikor nagyon összevesztetek Jenna-val. Teljesen el is felejtettem, hogy megírtam. Arról pedig pláne lemondtam, hogy még megvan. 

- Miután meghalt, anyukádék megengedték, hogy körbenézzek a szobájába, és ami olyan elvigyem magammal. És akkor találtam. - mondta könnyes szemekkel. - Már amikor először elolvastam, tudtam mennyire tehetséges vagy, hogy mennyire különleges. Mindig ő húzott ki a bajból téged. Amióta pedig ő nincsen, azóta a zene a mentsvárad. Szóval gondoltam, mind a kettejükből kaphatsz egy kicsit, amitől hátha erőre kapsz. Van benne egy levél is. Azt hittem először, hogy nekem szól, de nem. - mondta, én pedig remegő kézzel nyúltam bele ismét a mappába, és vettem elő egy borítékba bújtatott levelet. - Magadra hagylak. Itt leszek ma este, szólj ha bármit szeretnél. - adott egy puszit a fejemre, majd kiment a szobámból. 

Hatalmasat sóhajtva bontottam fel a borítékot, majd vettem ki belőle Jenna levelét. És valóban az ővé volt. Az ő kaligrafikus kézírása, a gyönyörű gyöngybetűi ott díszelegtek a lapon. A könnyeim azonnal patakokban ömlöttek a szemeimből. El sem hiszem, hogy írt nekem egy levelet. Még csak azt sem tudtam, hogy egyáltalán megtalálta. Mikor megírtam eldugtam a szobájában, de nem említette soha, hogy megtalálta volna, én pedig azóta el is felejtettem. Fájdalmasan nyögtem fel, amikor elkezdtem elolvasni a levelet. Görcsbe rándult az egész testem, és automatikusan a kézfejembe akartam harapni. Ekkor jöttem rá, hogy ezt tőle örököltem. Ő csinálta ugyan ezt. Mégjobban sírva fakadtam, de erőt vettem magamon, és elolvastam a levelet. 

Kedves Mia!
Köszönöm, a dalszöveget, egyszerűen csodálatos lett. Nem is tudtam, hogy ennyire tehetséges vagy! Remélem nem leszel olyan buta, hogy ezt a tehetségedet eltakard, és elrejtsd a világ elől. Ez a te utad, ez a te világod. Neked alkotnod kell! Nem mondom, elsírtam magam, mikor olvastam. De sokkal jobban örültem volna, ha személyesen adod át nekem. Nem tudom mi tartott ettől vissza, de tiszteletben tartom, ezért nem is fogom említeni neked, addig amíg te fel nem hozod. És ezt a levelet is csak akkor fogom oda adni neked. Olyan csodálatos lány vagy, Amelia! Annyira lenyűgöző a kreativitásod, az egyéniséged. Én soha nem leszek ilyen szabad mint te! Bár, a szüleink nevelésétől, és az enyémtől ezt nem így gondolod. Nem vagy ketrecbe zárva, sokkal szabadabb vagy bármelyikünknél, mivel a zene benned van. Te maga vagy a zene, és a vele járó csoda, Mia Elizabeth Dark! Köszönöm, hogy tanuja lehettem ennek a csodának! 

- Sajnálom, hogy nem személyesen adtam át neked a dalszöveget Jenna! - sírtam magam elé. - Sajnálom, hogy már nem vállaltam fel hamarabb, hogy a zenével akarok foglalkozni! Úgy sajnálom, hogy már nem láthattad amit elértem! - ekkor viszont nyílt az ajtóm, és Mark lépett be rajta. Valószínűleg mindent hallott. Nem mondott semmit, csak leült mellém, és szorosan a karjaiba zárt.