Amikor reggel felkeltem szépen sütött a nap, és csicseregtek a madarak. Igazából nem is sütött mert korán reggel volt, alig tudtam felkelni. A madarak meg csicsereghettek volna, ha lennének. De ez normális (már nem a madarak), ki tud szeptember elsején korán kelni?

 Semmi kedvem ehhez az egészhez. Egyáltalán miért írok naplót? Tökre gáz, de a nagyi azt mondta, hogy segít feldolgozni a dolgokat. Erre rávágtam, hogy elég nekem, ha a reggelimet feldolgozom... Szóval most már értitek. Ezért kell nekem naplót írni. Király...

 - Bogi, már fél órája keltettelek, rosszul vagy? - lépett a szobába Bogi anyukája, Anikó.

 - Nem anya, csak fáradt vagyok... 

Igen, az én csodálatos anyám. Mindentől félt, szóval nem járhatok egyedül haza, nem beszélhetek idegenekkel és csak klasszikus zenét hallgatunk. Asszem most már mindenki érti, miért nem történik velem soha semmi érdekes. 

 - Rendben, de tényleg kelj fel, ledoblak a suliba, de utána értekezletre kell mennem! 

Mindig értekezletre kell mennie. És mindig ledob a suliba. Kicsit korlátozott vagyok, de ha anya nincs itt azt teszek amit akarok. És szinte sosincs itt. Valójában csak reggel szoktam látni, meg néha este. 

 - Készen van a palacsinta kicsim!

Palacsinta! Most mennem kell, de majd még próbálok írni. Leírom milyen idióta az új osztályom.

 - Jövök már anya!  - Lépett az ajtóhoz Bib.