„drága phil!”

phil már maga sem tudta, hanyadszorra olvassa a kis fekete könyvet. dan szavai, a személyisége, az elkent tinta, az írása phil életének a része lett.

és phil csak azt bánta, hogy dan már nem él.

ez az utolsó levél a könyvben, és phil ilyenkor mindig sírni kezdett. szemei megteltek könnyel, ahogy tovább olvasta a tollal írt sorokat.

„hiányozni fogsz. bármennyire is utálom az életemet, ezt a kegyetlen világot, magamat, a többieket, te tényleg hiányozni fogsz. szeretlek, phil, annyira szeretlek!

de te nem szeretsz. azt sem tudod, mennyire fontos vagy nekem. hogy ki vagy nekem.

és phil csak arra tudott gondolni, hogy mennyire nincs igaza dan-nek. el akarta neki mondani, hogy mégis mennyit jelent dan neki, meg akarta ölelni, meg akarta csókolni, össze szeretett volna vele költözni, összeházasodni, utazgatni, esetleg két-három gyereket közösen felnevelni, megöregedni...

de dan már nem él.

és phil úgy döntött, hogy nem akar egy olyan világban élni, ahol dan már nem él.