nem tudta, mit csináljon, vagy, hogy éppen mit csinál.

dan meghalt. dan howell, az osztálytársa, a saját szeme láttára ugrott le a hídról, és ő nem tudott semmit sem csinálni.

nem bírta felfogni, azt se tudta, merre megy, és miért, de pár perc múlva ott állt dan-ék hatalmas sötétbarna ajtaja előtt.

becsengetett.

dan anyja nyitott ajtót. haja barna volt, de egy-egy helyen ősz tincsek jelentek meg benne. hasonlított a fiára (vagyis inkább a fia hasonlított rá), de sokkal barátságosabban és kedvesebben nézett phil-re, mint dan.

– szia, phil – mosolygott rá, bár látszott rajta, hogy meg van lepődve – dan-hez jöttél?

phil nyelt egyet.

„amint végzel az olvasással, menj el hozzánk, mondj valamit anyámnak (mondjuk, hogy el szeretnéd kérni valamelyik tankönyvem vagy ilyesmi), és menj fel a szobámba. az asztalon van egy fekete könyv,”

– cs-csak dan német könyve kéne...

a nő bólintott.

– jó. menj fel a lépcsőn, balra, arra van dan szobája.

phil elindult felfelé. még mindig remegett, és arra gondolt, hogy dan nemrég utoljára ment le ugyan ezeken a lépcsőkön.

végül megérkezett. körbenézett. az íróasztalon a lámpa még mindig égett, és ott volt a fekete könyv. felkapta, majd, amikor ment volna ki, eszébe jutott, hogy dan német könyvével kéne leérni.

visszament, majd egy újabb körbenézés után most a nyelvkönyvvel együtt elköszönt dan anyjától és hazaindult.

félt, rettegett, de valahogy tudta, érezte, hogy neki a fekete könyvet kellett elhoznia.

a/n
word count: 231