Ajánlott zene: ORKID - Hands (link lent!)

A videóklip felvételének napjára mindennek tökéletesnek kellett lennie. A Cypher és producerei befejezték a dalt, amire Jimin énekelte fel a háttérvokált. Mindenki dicsérte a hangszínét és hogy milyen jó munkát végzett, ami az idolt csak még keményebb próbálkozásra sarkallta. Már félálomban is tökéletesen tudta a táncot, mégis minden szabadidejében azt gyakorolta.

Az előző estét pihenéssel töltötte, kivételesen még az edzésről is lemondott. Ehelyett Taehyunggal és a csapattársaival néztek a fiúk lakásán filmeket. Még az evésre is rászánta magát, és hosszas töprengés után elküldött Yoonginak egy képet magáról, ahogy éppen egy szelet pizzát tart maga előtt. Ezt persze rögtön meg is bánta, amint újra ránézett a fotóra, és csak a kövér arcát látta, miközben a fülében hallotta a CCA tagjainak nevetését. Nézzétek, a malac megint eszik. Mielőtt azonban még törölhette volna az üzenetet, gyorsan eltette a telefonját, és a figyelmét az amerikai vígjátékra összpontosította.

Kivételesen a többi tag sem piszkálta őt, amikor hazament aludni. Őszintén, ennek már gyanúsnak kellett volna lennie, túl nagy volt a békesség. Ő mégis nyugodtan hajtotta álomra a fejét azzal az elhatározással, hogy másnapra ki kellett pihennie magát, habár a lassan formálódó izgalomtól és idegességtől a szívdobogásának hosszú percekbe telt lenyugodnia.

Meglepően nyugodt reggelre ébredt. Kivételesen kialudta magát, így a folyamatos nyomasztó fáradtság sem terhelte őt le, ami általában. A CCA tagjait ignorálva dúdolgatott készülés közben, de azért a torkában egyre csak nőtt a gombóc az idegességtől.
- Sok sikert - motyogta neki Jay, ahogy a fürdőszobaajtóban helyet cseréltek.
Jimin unottan bólintott egyet. Valahogy úgy érezte, nem kért a másik kedvességéből ha csak ketten voltak, miközben a fiú ugyanúgy gonoszkodott vele a többiek jelenlétében.

Szinte várta már a pillanatot, mikor siklik minden félre, de nem gondolta volna, hogy ilyen hamar el fog érkezni ez az idő. A többiekkel együtt lépett ki a lakás ajtaján, ők a táncterembe siettek, Jimin a felvételre. Vigyáznia kellett volna, tudnia kellett volna, hogy valamit terveztek, de mégsem hitte, hogy ennyire aljasak lehetnek vele. 

És mégis. Ahogy az egyikük előreengedte őt a lépcsőházban, mivel ő már így is késésben volt, egy pillanattal később egy láb nyúlt ki elé, hogy kigáncsolja őt. Talán ha szerencséje lett volna, még a táncos egyensúlyérzékével el is tudta volna kerülni az esést, azonban a hátát ért lökés már menthetetlenül a fokok felé sodorta őt.
Jimin egy ijedt kiáltással bucskázott lefelé a lépcsőn. Nem az a pillanat volt ez, amikor az ember szeme előtt az egész élete lepereg, ő pedig tétlenül hagyja, hogy csak guruljon, amíg egyenes talajra nem ér, inkább csak egyszerre tűnt nagyon gyorsnak és nagyon lassúnak az esés. Egy röpke pillanattal később már ott is találta magát nyöszörögve a lépcsőfordulóban kiterülve. Még magához sem tért az esés okozta sokkból, máris mindene sajgott és lüktetett, mégis az egyetlen gondolata a klipforgatás miatti aggodalom volt. Nem az érdekelte, hogy megsérült, hanem az, hogy megsérült-e annyira, hogy ne tudjon táncolni.

- Jimin! - kiáltotta valaki, amikor ő már szép lassan a tagjai működőképességét próbálgatta.
Jay guggolt le mellé, utána pedig a többiek is lesétáltak a fokokon.
- Micsoda szerencsétlen baleset! - kiáltott fel Andrew tettetett empátiával. - Hogy leszel így képes leforgatni ma a klipet? A Bighit egy nagy cég, nem fognak várni senkire...

Jimin ülő helyzetbe tornázta magát.
- Csak menjetek - morogta érzelemmentesen, amikor megtalálta, hogyan működik a hangja.
Arra számított, hogy a többiek még belé is fognak rúgni, ahogy elsétálnak mellette a lépcsőn, de azok kivételesen hallgattak rá és csak folytatták az útjukat.
A fiú meredten bámulta a korlátot, bár semmi érdekes nem volt rajta. Nem akarta elemelni onnan a tekintetét, amíg a CCA a látóterébe eshetett. Hogy utálta ő ezt az életet...

A korlátot erősen megragadva felhúzta magát, mire a bokájába éles fájdalom nyilallt, még a szeme is könnyes lett az érzésre. Egy pillanatra fontolgatta, hogy orvoshoz megy inkább a klipforgatás helyett, de ezt nem tehette meg. Nem, Park Jimin nem fogja kihagyni élete legnagyobb lehetőségét, amivel végre kitörhet a CCA árnyékából, nem fogja tönkretenni a Cypher forgatását és legfőképpen: nem fogja cserben hagyni Yoongit. Úgyhogy a fogát csikorgatva ugyan, de Jimin elindult lefelé a lépcsőn.

Mire a forgatásra ért, úgy érezte, vékony jégen táncol az ájulás és az ébrenlét között. Talán már tényleg csak az akaraterő tartotta őt talpon. A menedzserével maga mögött besétáltak a stúdióként szuperáló parkolóba, ahol már meglepően nagy tömeg nyüzsgött. Jimin nem egy klipet felvett már, de sosem látott ennyi embert korábban egy forgatáson. Megcsapta a fülét a szokásos alapzaj és a púder édes szaga, amire az orra talán a legérzékenyebb volt. A gyomrában feléledtek a közhelyes pillangók, mégsem tudott tenni ellene, hogy a kételyei egészen a torkáig felkússzanak és szorongassák azt vasmarokkal.

- Miért nézel úgy ki, mint aki csak nézni jött? - röhögött mögötte a hang, amit messziről is felismert volna már néhány hónapja.
- Hyung, te hogyhogy itt vagy? - mosolyodott el a fiú kényszeredetten, mert az idegességtől nem tudott mást kipréselni magából.
- Meg szoktuk látogatni akkor is egymást, amikor nem szerepelünk személyesen a klipben - vonta meg a vállát lezserül Yoongi. Valóban úgy nézett ki, mint aki csak éppen betévedt a fekete motoros dzsekijével és oldaltáskájával.
- Egy szavát se hidd! - kiáltotta J-Hope a székből, ahol éppen sminkelték őt.
Jimin elmosolyodott, ezúttal őszintén. Habár az egyik bokája úgy lüktetett, hogy lassan beleőrült, próbált láthatatlanul a másik talpán egyensúlyozni és látszatát sem mutatni a fájdalmának.
- Hé, Jimin - lépett hozzá közelebb a rapper. - Te itt egy művész vagy, ne álldogálj úgy, mint egy elsős az évnyitón. Ülj le nyugodtan.
A fiú szót fogadott az idősebbnek, pihentetnie kellett a tagjait egy kicsit, hogyha az összes zúzódás ellenére táncolni akart. A stáb tagjai egyből körbeugrálták őt, így hamar felengedett egy kicsit a merevségéből, de folyamatosan biztatnia kellett magát, hogy meg tudja csinálni az előtte álló feladatot. Bizonyítania kellett saját magának és megragadnia a lehetőséget, amit Yoongi adott neki.

- Nincs véletlenül egy fájdalomcsillapítója? - kérdezte a sminkest szinte suttogva, amikor a rapper elment egy időre.
A tükrön keresztül a fiatal nő összeráncolt szemöldökkel nézett vissza rá.
- De, de... Valami gond van?
- Csak fáj egy kicsit a fejem, nem akarom, hogy rosszabb legyen, mire elkezdünk forgatni - vette elő Jimin a legártatlanabb mosolyát.

Még több, mint egy óra volt, mire tényleg nekiláttak a felvételnek, de a gyógyszer sokat nem változtatott a fiú helyzetén. Volt azonban valami más, ami miatt kirázta a őt a hideg. A tekintete megakadt a sminkes asztalok melletti egész alakos tükrön. Egész messze állt tőle, az üveglap előtt a stáb tagjai haladtak el sietve, de Jimin szinte észre sem vette a többiek elsuhanó alakját, ahogy magát figyelte szinte megbabonázva. Most, hogy készen állt a sminkje, a haja és a ruhájába bújva várta a felvételt, szinte magára sem ismert. És egyszer az életben nem egy utálni való torz alakot látott maga helyett a tükörben, hanem... Egy táncost. Egy alakot, akinek a bő hanbok-szerű öltözék kecsesen keretezte a testét, akinek a sminkje férfiasan erőteljes, mégis megejtő volt és akinek a lófarokba fogott szőke haja egy kicsit olyanná tette őt, mintha egy történelmi dráma jóképű főszereplője lett volna. Nem úgy nézett ki, mint egy tizenhét éves idol, aki a legnyálasabb dalokat énekelte a színpadon, hanem pont az az ember, aki lenni szeretett volna egy napon, a kép, ami a fejében élt és amiért annyit küzdött - most itt állt vele szemben.

Közelebb sétált a tükörhöz, le sem véve saját magáról a szemét. Hát ilyen is tudott lenni? Nem csak a szerencsétlen tizenharmadik a CCA idoljai között, aki folyton eltűnik a háttérben? Az adrenalin csak úgy cikázott a tagjaiban, ahogy bevette a képet a tudata. Talán illetlenség volt így bámulnia saját magát mindenki előtt, de hirtelen csak arra maradt akaratereje, hogy ne sírja le a sminkjét, amivel olyan keményen dolgoztak.
- Jimiiin, milyen jóképű vagy ma! - rontott szinte rá Hoseok az üveg mögül. - Mint egy igazi modern táncos. A rajongóim ki fognak szeretni belőlem, hogyha meglátnak mellettem.
A fiú felforrósodott arccal rázta meg a fejét.
- Dehogy hyung, te ezerszer jobban nézel ki nálam - hebegte zavarában, remélve, hogy nem tűnt túlságosan tinilányosnak a válasza. Vagy éppen hominak. Nehéz volt eligazodnia a hétköznapokban, amikor minden második dologra buziztak az emberek, Jimin viszont tényleg meleg volt, de ezt titkolnia kellett. De akkor amit ő mondott, végül is, minden "buzis" volt, nem? Miközben a többi ember is úgy viselkedett, mint ő... Sosem értette ezt az egészet, csak a feje fájdult bele a sok agyalásba és a nap végén sosem tudott más lenni, mint saját maga. Csak remélte, hogy a karrierjét majd nem a szexualitása teszi tönkre egyszer. Az lett volna a legigazságtalanabb lehetőség mind közül.

- Na jó, nézzünk egy kamerabeállást és aztán essünk neki, mert estig itt leszünk - csapta össze az egyik tenyerét a másik kezében tartott papírköteggel a rendező, Jimin szíve pedig rögtön a torkába ugrott.
Segítségkérőn Yoongit kereste a tekintetével, de még mielőtt megtalálta volna, oda is rángatták őt a hatalmas fekete-fehér függönyök elé.
- Melegítsetek, aztán próbáljuk el egyszer, és ha jól megy, nézzük meg élőben.
A fiú idegesen tekergetni kezdte a karjait, mint aki nem tudja, mi mást csináljon. A lábát nem akarta terhelni, amíg nem volt muszáj. Hoseok felé fordult és hirtelen az irányába kezdett bokszolni a levegőben, miközben egy helyben ugrált.
- Gyerünk Park Jimin, gyere ki a hóra! - pattogott az idősebb idétlenül, mire Jimin elmosolyodott. Nyilvánvaló volt, hogy a másik a feszültséget akarta oldani, és a dolog működött is.
Jimin óhatatlanul is arrébb ugrott az egyik ütés elől, és felszisszent fájdalmában. Hoseok rögtön abbahagyta az ugrálást, és aggódva pillantott rá.
- Minden rendben?
Az idol hezitált egy pillanatig.
- Megbotlottam reggel a lépcsőn. Nem vészes a dolog, de jó lenne, ha minél kevesebbszer kellene eltáncolnunk a dalt - vallotta be részben az igazságot, remélve, hogy így az idősebb is igyekszik majd rontás nélkül táncolni.

- Mr. Kang, lenne egy kérésem! - fordult hirtelen a rendező felé a rapper. A férfi kidugta a fejét a monitor mögül, ahol eddig figyelte őket. - Mivel ez egy különleges dal, ezért szeretnénk, ha rögtön megpróbálnánk a felvételt, próba nélkül. Úgy gondolom, hogy az igazi átszellemülésen van most a hangsúly, annak pedig talán a próba inkább ártana, mint használna.
Egy pillanatig kínos csend lepte be a parkolóházat, aztán a rendező bólintott egyet, mint akinek igazából mindegy is.
- Ez a legnagyobb sületlenség, amit valaha hallottam - ismerte el Jimin, aztán a szája elé kapta a kezét. Nem így köszönöd meg másoknak a segítséget.
- Most elkönyvelt elkényeztetett ficsúrnak, akinek a fejébe szált a hírnév és most művésznek hiszi magát - röhögött a fiú. - Azt hiszem, jössz nekem egy kávéval.
Jimin óvatosan bólintott egyet a másik felé.
- Csináljuk meg elsőre. Aztán irány az orvos.
- Annyira tényleg nem rossz a helyzet.
- Ha egy vízhólyag van a lábadon, akkor is mutasd meg valakinek táncosként. A kis baj néha nagy baj lesz, aztán meg végzetes is a karrieredre nézve. Ha zongorista lennél, akkor is úgy vigyáznál az ujjaidra, mint a gyémántdarabokra. 

Végül háromszor kellett újravenniük a táncot. Először a koreográfia egy pontján egymásba ütköztek, másodszor pedig a hátteret adó hatalmas függönyök egyike megütötte Hoseok fejét, amikor elindították a ventilátort. Aztán harmadszor végre sikerült egyben eltáncolniuk az egészet. A rendező mindenképpen ragaszkodott a onetake technikához, így nem kellett vágóképeket sem venniük. Jimin így is a halálán volt már.
- Öltözz át először te - terelte őt Hoseok a paraván irányába, a fiú pedig kivételesen engedelmeskedett neki.

Óvatosan bújtatta ki a lábát a cipőből és a nadrágból is. Fel volt dagadva a bokája és sötét színekben kavargott egy zúzódás egy nagy foltban a dagadt részen.
- A fenébe - motyogta, amikor a pólóját lehúzva a gyomra felett is egy sötétkék zúzódás fogadta. Néhány pillanatig csak ült a paraván mögötti széken a pólójában, és meredten bámult maga elé, mint egy rakás szerencsétlenség. Ja, igen. Az is volt. Elmúlt a varázslat. Szinte biztos volt benne, hogy nem tudott úgy teljesíteni élete legnagyobb lehetőségén, mint ahogy azt elvárták volna. Sokkal többre lett volna képes, ha nem szúr minden porcikája az adrenalinlöket ellenére is.

Jimin sóhajtva állt fel visszaöltözni a saját ruháiba, hogy újra önmaga legyen. Az az elveszett tizenhét éves, akinek az élete kilátástalan volt jelen pillanatban.
- Mehetünk - suttogta a menedzserének, amikor kilépett ismét Park Jiminként a paraván mögül. Nem mert senki szemébe nézni, valahogy most még jobban szégyellte saját magát a korábbi kinézetének tudatában.
- Köszönöm a lehetőséget - mondta a rendező és a két Cypher tag felé fordulva, aztán magára kapta a táskáját.
- Várjanak! - hallotta Yoongit, aki gyorsan hozzájuk sietett és a férfira nézett. - Ha Jiminnek nincs más programja mára, akkor elvinném őt ebédelni, hogy megköszönjem az együttműködését.
- Felőlem... Úgyis csak hazavinném.
Jimin felhúzta a szemöldökét. Nem szokták őt csak úgy elengedni bárhová, de a cég valószínűleg nem állt abban a helyzetben, hogy nemet mondjon egy rappernek, aki annyit hozott az ország GDP-jének, hogy még az államfő se merné nagyon megvétózni a szavait.

- Hobi azt mondta, leestél a lépcsőn - nézett rá vádlón Yoongi, amikor hallótávolságon kívül kerültek a stábtól.
Jimin felsóhajtott. Úgysem voltak már titkai a rapper előtt.
- Lelöktek - vallotta be félszegen. - De azért nem volt olyan katasztrofális a táncom, mint amennyire én most azt érzem, ugye?
- Hogy mit csináltak?! - kiáltott fel az idősebb, aztán egy olyat káromkodott, amitől még Jimin is hátrahőkölt egy kicsit, de nem válaszolt, csak némán farkasszemet néztek néhány másodpercig a fiúval. 

- Mutasd azt a bokát - kocogott oda Hoseok hozzájuk és guggolt le rögtön.
- Ahogy elnézem, az első út az orvoshoz lesz - motyogta Yoongi, amikor meglátta az idol lábát.
- Ne tegyél rá súlyt - mondta a másik.
Jimin csak kapkodta kettejük között a tekintetét. Hoseok felegyenesedett és az idol karját a válla köré tekerte.
- Mehetünk?
Vicces volt, mennyire másképp viselkedtek vele bizonyos emberek az életében. Az egyik pólus utálta, megvetette és bántotta őt, a másiktól pedig nem kapott semmi mást, csak jót. De vajon melyiket érdemelte meg? Olyan különbözően vélekedtek róla bizonyos emberek, hogy maga sem tudta, hogyan kellene tekintenie magára. És ennél nyugtalanítóbb érzés kevés volt a világon. 

Megjegyzések:

* Ajánlott zene:

* Nem tudom, mit is mondjak fél év után. Sok dolog történt, de igyekszem újraolvasni rendesen a történetet, hogy tényleg egyben legyen az egész fanfiction. De örülök mindenkinek, aki ennyi idő után is kitartott és várta a részeket, sajnálom, hogy ennyi ideig tartott. És üdv mindenkinek, akivel még nem találkoztunk új feltöltésnél, ezentúl remélem sűrűn fogunk.

* Igazából egy csomó mindent akartam mondani, de hirtelen csak annyi jutott eszembe, hogy köszönöm mindenkinek, aki küldött nekem a karácsonyi nyereményjátékra alkotást, nagyon tetszett mind! És persze a kommenteket, privátokat is, akik érdeklődtek az elmúlt időben, a kedves insta üzeneteket és még sorolhatnám. Igyekszem majd hosszabb részeket hozni, de ezt a kis folytatást is már régóta fel akartam tenni, úgyhogy... Üdv újra itt! :)

~ Ally D