Az út örökké megy tovább,
Szirtek fölött és fák alatt,
Nap nem járta barlangon át,
Fürge folyó mentén halad.
Halad havon, mit tél szitált,
Virágok közt a nyári réten,
Pázsiton át és kövön át,
Holdsütötte hegyek tövében.

Az út örökké megy tovább,
Felhők alatt és Hold alatt,
De bármily messze tért, a láb
Végül hazafelé halad.
S a szem, mely lángot és csatát
Látott kőtermek mélyiben,
A régi, ismert mezőkön át
Füvön, fán, dombon elpihen.

-J. R. R. Tolkien: a babó