Megint itt tartunk. Éjszakai sírások, folyamatos fáradtság, ami baszik elmúlni. Nem lehet hozzám szólni, mert rohadtul nem akarok beszélgetni senkivel. A suliban minden egyes nevetés, mosolygás, hülyéskedés kínszenvedés és legszivesebben üvöltenék a fájdalomtól. És akkor már az állandó öngyilkosságról való gondolkodásról már ne is beszéljünk. Azt hittem vége. Visszaestem.