Emlékszek mikor a nagypapám minden nap átjött, és megkérdezte. “Hogy vagy tündérke?” Én minden egyes alkalommal azt feleltem. “Jól vagyok.”  Még akkor is mikor nagyon nem voltam jól. Úgy gondoltam ha sokszor mondom mindenkinek, még magammal is el tudom hitetni. Egy darabig úgy tűnt működött. De az egyik este mikor kimondtam egy könnycseppet éreztem az arcomon. A papa egyből rájött hogy valami baj van. Elmeséltette velem hogy mi a baj, és azt mondta hogy az a baj Velem hogy túl jó színésznő vagyok. Azt mondta bárkit megtéveszthetek, de önmagamat akkor sem csaphatom be. Megnyugtatott az érzés hogy valaki előtt nem kellett színlelnem semmit. Végül is mennyivel könnyebb azt hazudni hogy “Jól vagyok, minden rendben!” mint azt mondani hogy “Nem vagyok jól.” Mert ebből már következik hogy el kell mondani azt a sok mindent ami bánt. Én szerettem erősnek tűnni. Még akkor is, ha valójában nem voltam az. 

Álom kontra valóság-Vallomás…