A hét gyorsan eltelt, most a mai meccsre készülődők, amire Harry és Zayn már elment, mivel nekik be kell melegíteni, illetve Harry megtartja a lelkesítő beszédét is. Egyébként nem történt semmi érdekes, csütörtök délutánt megint Louis-nál töltöttük, de nem szokásunk sokat beszélgetni, inkább csak tényleg matekozunk. Kedves srác, attól függetlenül, hogy ő az osztály stréberei közé tartozik.

Mivel nincs még annyira jó időjárás, így március közepe felé se, ezért egy sima fekete pólót és egy fehér farmergatyát vettem fel, valamint egy Adidas sportcipőt. Hajamat lófarokba kötöttem és feltettem egy szolid sminket. A szüleimmel együtt indultunk, mivel lelkes támogató szülőként ők is mindig jönnek és szurkolnak Harrynek és a csapatnak. A lelátón Zayn családja mellett foglalunk helyet, anyukája, Trisha egy szoros ölelésbe von, majd lánytestvérei is ezt teszik. Mikor helyet foglalok, akkor veszem észre az előttünk ülő három embert. Louis családja. Eddig is láttam őket minden meccsen, de nem tudtam, hogy Louis hozzátartozói.

Nem akarok bunkónak tűnni, így hát előre hajolok hozzájuk és köszönök nekik. Lottie-nak szinte felcsillannak a szemei, ahogy meglát.

-Lily, de jó! Te is jöttél szurkolni BooBear-nek? – kérdezi izgatottan.

-BooBear? – kérdezek vissza döbbenten.

-Louis-nak. – segít ki Fizzy, majd nővéréhez fordul. – Louis azt mondta, hogy a barátai előtt nem hívhatjuk így. – suttogja idegesen.

-Oh. – kap ijedten a szája elé, elkerekedett szemekkel. – Szerinted, ha meghívom a holnapi teadélutánomra megbocsát? – kérdezi még mindig ijedten húgától.

-Nyugi, nem mondom el neki. – nyugtatom meg őt, miközben elképzelem, hogy milyen lehet Louis a húgai körében egy teadélutánon.

-Akkor jó. – nyugszik meg Lottie. -Múltkor is azt mondta, hogy ízlik neki a tea, de aztán láttam, hogy kiöntötte. – biggyeszti le ajkait szomorúan.

Halkan felkuncogok, aztán Safaa, Zayn legfiatalabb húga jön oda hozzánk.

-Lily, találkoztam Zayn-el és vár téged az öltözőben. – tájékoztat édes kis hangján.

-Már megyek is. – állok fel.

Louis húgai kicsit szomorúan néznek rám, de megnyugtatom őket, hogy vissza fogok jönni. Az öltözők felé veszem az irányt, ahogy Zayn kérte. Valószínűleg beszélni szeretne velem a meccs előtt, ahogy szoktunk. Mikor meglátom őt a mezében a szívem hevesebben kezd verni. Ő a legsármosabb pasi, akit valaha is kívánhattam volna. A szekrényeknek van dőlve és onnan mér engem végig, amitől, mint mindig most is fülig pirulok. Imádom, amikor így néz rám. Sokkal szebbnek érzem magamat.

-Nem hiányzik valami? – kérdezi és megvillantja csábos mosolyát. Értetlenül nézek rá, ugyanis nem emlékszem, hogy megbeszéltük volna, hogy hozok neki valamit. -Erre gondoltam. – húz elő egy mezt a háta mögül. Az ő meze. – Csak, hogy mindenki tudja kinek szurkolsz. – adja a kezembe.

-Csakis neked. – veszem el tőle, majd lábujjhegyre állva egy csókot is adok neki. Annyira elmerülünk egymásba, hogy nem tűnik fel semmi, ami körülöttünk történik.

-Oops, bocsi.

-Mit téblábolsz itt Tomlinson? – förmed rá Zayn, miután kicsit eltol magától, majd szemügyre veszi a váratlan látogatót.

-Nem akartam zavarni, bocs. – válaszolja meghunyászkodva, és már menne is tovább az öltöző belseje felé, de Zayn kiteszi a lábát, amibe szerencsétlenül elesik.

-Nézz a lábad elé Tomlinson. – nevet Zayn, majd kezén fogva engem elindulunk kifelé.

Még egy gyors pillantást vetek a srácra, de úgy látszik rendben van, nem történt nagy baj. Egy picit sajnálom őt, mert mégis csak egy rendes srác, hisz szó nélkül segít nekem, pedig én se bánok vele kedvesen általában, de... ez az iskolai hierarchia. A bekerülés pillanatában te döntöd el, hogy hová szeretnél tartozni. Ő okos, és valamennyire kérkedik is ezzel, és hiába van bent a foci csapatba attól őt még a stréberek közé sorolják. Nincs aranyközépút.

-Átveszed a felsőt? – bök fejével a mosdók felé Zayn, mire kapcsolók és gyorsan bemegyek az egyik fülkébe, hogy átcseréljem a fekete pólómat az iskola focicsapat mezére, aminek hátulján a Malik név és a játékosszáma a 14 van. – Szexi vagy benne. – ad egy csókot, mikor visszatérek hozzá.

-Hamarosan kezdünk. – jelenik meg Harry mellettünk. – Nem láttad Tomlinson-t? Az edző rajtam keresi, mintha bármi közöm lenne hozzá. Mi vagyok én a bébiszitterre?  – olyan felháborodott már csak a feltételezés miatt is, hogy megnyugtatóan végig simítok a karján.

-A sebeit nyalogatja az öltözőben. Az előbb „elesett" szegényke. – rajzol idézőjeleket a levegőbe Zayn.

-Mit csináltál vele? – kérdezi egyből Harry és az előbbi háborodottságát rögtön a jókedv váltja fel.

-Nem nézett a lába elé. – von vállat barátom, és közben nagyon nevet, mire bátyám is csatlakozik.

-Én inkább visszaülök a helyemre. – hagyom ott őket, mert hamarosan tényleg kezdődik a meccs.

Anya éppen Trisha-val beszélget, ahogy hallom a válásról van szó. Apa a távolban valakivel telefonál, elég fontosnak tűnhet, mert látom kirajzolódni az ereket a homlokán. Zayn testvérei pedig egymás között is elvannak. Most csak Safaa és Waliyha van itt, Doniya a legidősebb testvér nem sokszor van itthon, mert egy éve Londonba költözött a barátjával. Viszont feltűnik, hogy az előttünk lévő családból csak a két kislány ül, Jay eltűnt.

-Anyukátok hol van? – hajolok előre a két kis tündérhez, hogy megkérdezem őket.

Csak aggódok, nehogy valami bajuk essen.

-Louis hívta őt, szóval odament. Azt mondta, hogy mi maradjunk itt és ne menjünk sehová meg ne beszéljünk senkivel, akit nem ismerünk. – mondja Lottie.

– Nagylányok vagyunk már, de anya mindig úgy kezel minket, mintha kisbabák lennénk. – vágja durcásan keresztbe a karjait Fizzy.

Egy halk kuncogást megengedek magamnak, mert ez nagyon édes volt, de nem akarom, hogy azt higgye nem veszem őt komolyan.

-Én azért figyelek rátok, rendben? – ülök le melléjük, pontban mikor a meccs elkezdődik és a játékosok a pályára lépnek és felsorakoznak egymás mellett.

Harry és Zayn egymás mellett állnak így integetek nekik, amikor felénk néznek. De akárhogy is nézem a pályát Tomlinson-t nem látom, bár lehet cserének rakták be. Már elindul a játék, amikor Jay jelenik meg és eléggé gondterheltnek tűnik. Valami baj történhetett?

-Lányok. – a hangja nagyon remeg, és bár nem ismerem őt annyira, mégis látom rajta, hogy szomorú és mintha kissé dühös is lenne. -Oh Lily. – vesz észre engem is. – Köszi, hogy vigyáztál a lányokra, de nekünk most sürgősen mennünk kell. – állítja fel a két lányt, akik nem értik, hogy miről van szó, csak szó nélkül követik anyjuk utasítását. – Be kell vinnünk a kórházba Louis-t.

-Mi történt vele? – szalad ki a kérdés a számon, még mielőtt végig gondolhatnám a dolgokat.

-Elesett az öltözőben a meccs előtt és valószínűleg kibicsaklott a bokája. – hadarja el Jay, mire nekem kicsit legördül a szívemről a súly, hogy nem az eredeti sztorit mondta el Louis. Zayn nagy bajba kerülhetne miatta.

-Én nem akarok kórházba menni. – rémül meg Fizzy. Talán rossz élményei lehetnek a hellyel kapcsolatban.

-De muszáj bevinnem Louis-t, alig tud lábra állni. – győzködi őt az anyukája, de a kislány elég hajthatatlanak tűnik. – Nem tudom hová tegyelek titeket. – sóhajt fel gondterhelten Jay.

-Itt maradhatnak velem, majd én vigyázok rájuk. – jut eszembe egy megoldás.

-Tényleg? – kerekednek el a szemei. -Nem gond ez neked?

-Dehogy. – azt mégse mondhatom, hogy legalább a bűntudatom is csökken vele, hisz a pasim miatt történt ez az egész.

-Kérlek anya, hadd maradjunk Lily-vel ő olyan cuki. – néz rimánkodva az anyjára Lottie.

-Oké, akkor majd a meccs után jövök értetek. Remélem addig végzünk. – néz az órájára. - Köszönöm szépen. – néz még rám egyszer, majd el is szalad.