a kezdeti hova-is-tegyem érzések nem tartottak sokáig.

kifejezetten hideg reggel volt, márciusi, de hideg, nemecsek anyja mondta is, hogy a globális felmelegedés így meg úgy, nemecsek pedig sálat kötött a nyakába, és miután kiszállt az anyja kocsijából, még a leheletét is látta, és az arcát is csipkedte a száraz, hűvös levegő.

az osztályból hangos nevetgélés hallatszott, és nemecsek már akkor sejtette, hogy valami készült ott, egy meglepetés, és nem igazán lehet kellemes.

benyitott a terembe, és elhallgattak mind egy fél másodpercre. nemecsek a táblára pislogott, és szinte égett a fehér felirat a sötétzöld táblán:

„TRANSZICSEK"

csupa nagybetűvel.

a felirat mellett, alatt és felett kisebb firkák és bántó szándékú szavak álltak, és hirdették a fiútól való undorodást és a fiú iránti utálatot.

nem szöktek könnyek nemecsek szemébe. nem volt szomorú. egyszerűen csak érezte a gyűlöletet és a gúnyt, ami abból a szóból áradt, abból a szóból, ami az ő neve volt még valamikor, csak az első két szótagot cserélték le egy sértő szitokszóra.

először csak állt ott némán, mintha a kinti fagyot bent is érezte volna, de néhány igen hosszú másodperccel később a helyére vonult, ledobta a válláról a táskát, és behúzta a székét.

nem is nézett fel többé.

akkor sem, amikor az irodalomtanár nagy, hangos léptei a tábla elé értek, és a magas, idős férfi halkan elnevette magát, mielőtt letöröltette volna a táblát csónakossal.

a/n
word count: 226
smh ezt kis 2 hónapja írtam