Moyna tegezzel a hátán járta az erdőt. A kopott bőrcsizma hangtalanul suhant az avarban, ágak sem reccsentek. A lány mindig is ezért tartotta magát  kiváló vadásznak, mert az áldozata soha sem hallotta meg. A másik ok az volt, mert a reflexei páratlanul gyorsak voltak, szüksége is volt rá ha a Grounderek között akart maradni és túlélni.

A bal kezében két vad nyúl lógott, amit az előző csapdákból vett ki. Kissé bosszús volt, amikor az egyik csapdában nem volt semmi csak vér. Úgy ítélte,  ma különösen szerencsétlen a vadászata van, hiszen több csapdában is csak apró állat volt. Bosszankodva rázta a fejét, amikor arra gondolt, hogy szégyen szemre négy nyúllal kellesz beállitson a táborba.

A lilás kék ég egyre sötétedett és Moyna még mindig négy nyúllal az erszében rótta az erdőt. A dühe csak még rosszabb lett mikor út közben sem sikerült más állatot elejtenie. Előfordult már más tapasztalt vadásszal is, hogy egyszerűen nem jött össze egy vadászata. Nem volt hozzászokva a kudarchoz és főleg ahhoz nem, hogy feladja a próbálkozást. A testét tarkító megannyi heg és seb is azt bizonyítja. Moyna nem rendelkezett a harcosok roppant fizikai, sem a gyógyítók állhatatosságával, minden amiben jó volt az csapdák és a vadászat. Még az apjától tanulta az alapokat, amit az öreg halála után tovább fejlesztett. Kötődött magához a mesterséghez, ahogyan egykor kötődött az apjához.

Az alkony szellemként suhant a fák között, a nap fent vörösen égett még és an arra várt, hogy beleolvadjon a fekete semmibe, az éjbe. Ha vissza akart volna érni a táborba most kellett volna elindulnia. Moyna viszont elhatározta, hogy még egy csapdát megnéz és utána visszaindul a táborba, amúgy is közeledett az éjszaka. Nem mintha félne a sötétben, nem, egy Groundernek semmitől sem szabad félnie.

Megállt és hallgatózott. Néha szeretett odafigyelni a természet hangjaira. Az alkony viszont lecsendesítette az erdő zaját. Moyna egy pillanatra elveszett a csendben, cseppet sem áhítva a nyüzsgő tábor zaját. A Földre született,  ez a hely ami körülölelni és ami nélkül nem tud létezni,  sem ő, sem a fajtája.

Végül az utolsó csapda felé vette az irányt, pedig már nem sok reménye maradt egy nagyobb zsákmányt illetően. És nem is tudta mekkorát tévedett. Út közben a kezében lévő tőrrel játszott, míg a csapda közelébe nem érkezett. Ott megtorpant és hallgatózott. Halk hangok érték el a fülét, olyan mintha nyögdécselés és gyors levegő vétel hangja lett volna.  Moyna körbe nézett és próbálta kiszűrni a hang irányát. Határozottan a csapda felől jött. Csendes léptekkel közeledett a csapda felé, a kezében megszorította a tőrt. Aztán megállt a fának préselte magát és egy pillanatra valóban a mellkasába szorult a levegő.

Egy fiú volt a csapdában.

Moyna lábai földbe gyökereztek. A fiú fél méterre a földtől lógott a fonott csapdában. A lány az enyhe sötétben is ki tudta venni a fiú alakját,  a fehér bőre elütött a közeledő éjszaka sötétjétől. Moyna egy lépéssel közelebb ment, hogy rálátása legyen a csapdába esett fiúra. Nem tartozott a Grounderek közé, azt egyből kizárta; sőt még a fiú más törzsbe való tartozását is kizárta. A következő amit észrevett az a fiú öltözete volt, a furcsa, a lány számára maskarának tűnő ruhadarabokat, amiknek színe egyáltalán nem segített az elrejtőzésben. Aztán eszébe jutott, a fiú biztosan egyike azoknak az Égi Embereknek akikről hallott. Emlékezett egyszer el is fogtak egyet közülük.

Buta Égi fiú,  gondolta és közben a íja után nyúlt, Beleesett a csapdámba.

Az íjat megfeszítette és a félhomályban is pontosan célba tudta venni. Csak el kellett volna engednie a nyílat és az biztosan célra találna. Ám akkor a fiú egy újabb fájdalmas hangot adott ki és a lány zavarodottan megrázta a fejét. Le kellene lőnöm, gondolta és még egyszer felhúzta az íjat. Ám gyorsan leengedte. De nem fogom, egyelőre.  Az íjat lassan leengedte és megközelítette a lógó fiút.

A fiú megrémült és kapálózott,  a fonott háló amiben volt ringatózott. Moyna hallotta a felgyorsult légzését, fehér ujjak markolták a kötélet.

-Ne gyere közelebb, Grounder! - kiáltotta, de a hangja remegést hordozott, a lány nem tudta eldönteni,  hogy a félelemtől vagy a fájdalomtól

Moyna felhúzta a szemöldökét és a fiú ellenkezésére közelebb jött a logó csapdához. Nem félt a fiútól, sem az üres fenyegetéseitől. Ha lenne nála fegyver, már kiszabadult volna,  gondolta és hirtelen  keserűen humorosnak találta a fiú üres fenyegetéseit és ahogyan a fonott csapdában lóg

-Miért? Megölsz egy bottal? - a szavak nehezen formálódtak meg, nem szokott a fiú nyelvén beszélni, habár a Grounder harcosok gyakran beszéltek az égi fiú nyelvén,  de senkinek sem adtak különösebben leckéket, mindenki hallásból tanult

Már olyan közel ért, hogy rálátása nyílt a fiú hófehér, festés mentes arcára. A fiú úgy tűnt mintha erősen megfontolta volna az ajánlatatot.

-Ha rákényszerülök, igen.

Moyna már-már viccesnek találta az égi fiút, aki úgy tűnt minden erejét arra használta, hogy ne tűnjön ijedtnek. A fonott csapda lyukai között megtalálta a fiú világos kék szemét, amik félelemmel csillogtak. Moyna keresztbe tette a karját és csak nézte a furcsa Égi fiút, nem tudva, hogy mit kezdjen vele. Tudta, hogy végeznie kellene az idegen fiúval, de valami visszatartotta. Ahogyan a fiú kék szemét és fehér bőrét nézte és rájött mi az a furcsa és megfoghatatlan érzés: kíváncsiság. Kíváncsiság őrlötte és belülről tüzelte fel, Moyna annyira meg akarta ismerni a különös Égi fiút, aki véletlenül beleesett a csapdájába.

Eltette az íjat és a tőrje után nyúlt.

-Mit csinálsz? - kérdezte óvatosan, de inkább ijedten, a fiú a kezei remegtek a kötelet szorongatva

X

A fiú nagy kuppanással földet ért és fájdalmasan feljajdult. Egy darabig kúszott a földön, majd erőtlenül a fának dőlt. Moyna látta,  hogy a fiú már rég elfutott volna, ha tehette volna. A lány nyugodtan figyelte a fiú erőlködését, aki végül egy méter távolságot nyert közöttük. Moyna figyelmét újra felkeltette a fiú különös kinézete,  a furcsa öltözete már nem a legnagyobb attrakció volt számára. A lány pillantása a fiú arcát tanulmányozta: a kihangsúlyozott állát,  a hosszú, keskeny orrát, vékony ajkát és világos kék szemeit. Minden olyan természetellenes ezzel a fiúval kapcsolatban, az ahogyan a bőre túl fehér és a szemei túl világosak, minden vele kapcsolatban olyan hóka, olyan égi, kivéve a fiú éjfekete haját. A fiú borzalmas állapotban volt, az arcát vörös és kék foltok tarkították, hosszú, karmazsin vágások ékeskedtek a túl fehér bőrén. Némelyik már gyógyuló félben volt, másik egészen elevennek tűnt. Moyna azon gondolkodott,  hogy azok a sebek milyen könnyen elfertőződhetnek. A fiú arca sebes és tisztításra szorult, a lány pedig biztosra vette, hogy a teste többi része sem fest valami fényesen.

A fiú kimerülten vette a levegőt és félig nyitott szemmel figyelte a lányt. Nem ez volt az első találkozása egy Grounderrel, éppen ezért ismerte a vandalizmusukat és kegyetlenségüket. A sors újabb könyörtelen húzásának tartotta, hogy Grounderek elől menekülve esik bele egy másik Grounder csapdájába. Először azt hitte, hogy ez is a bekerítése része, hogy ez is a kegyetlen játékuk egyik építő köve,  kivéreztetik mielőtt végleg végeznek vele. De aztán, miután órák hosszát a függő csapdában lógott és senki sem jött elvágni a torkát, kezdett egy hangyányit megnyugodni és azon agyalni, hogyan szabadulhatna ki a csapdából.

Murphy ellenségesen felnézett a lányra, a szemében bizalmatlanság csillogott. Moyna kifejezéstelen arccal pillantott vissza rá, jeges nyugodtsággal, bármilyen érzelem kimutatása nélkül figyelte ahogyan Murphy arcán a félelem és utálat váltja egymást.  Tudja, hogy nincs fegyverem, tisztában van vele, gondolta hevesen a fiú , Azt hiszi túlerőben van és ezt ki fogja használni,  mint minden Grounder. A fiú néhány percig várt valami szóra, cselekedetre a lány részéről, de mindhiába,  Moyna érdeklődve nézte, analízálva a fiú külsejét, de semmi többet nem tett. Murphy elhatározta, hogy ő igenis megszakítja a bosszantó, felesleges csendet ami közöttük vert tábort, mint az erdőbe hatoló éjszakai sötét. Először a menekülés járt az eszemben, de erre most fizikailag képtelen, a lány pedig ha eddig nem volt képes megölni őt, az üldözést követően biztosan megtenné. A másik amit tehetett az a beszéd, hogy megpróbáljon kommunikálni a vad  Grounder lánnyal és meggyőzni arról, hogy szabadon engedje. Murphy húzta a száját a saját ötletei mérő hülyeségnek tűntek, minden mondat ami a nyelve hegyén volt, túl provokáló hangneműnek ítélte, talán olyasmi amivel kihozza a lányt a sodrából.
Nyelt egyet, majd száraz torokkal megszólalt

-Gondolom így szoktál pasikra vadászni, felállitasz nekik egy csapdát és vársz. - jegyezte meg a maga rekedtes hangját - Azt hiszem ma rossz fogásod volt.

Moyna egy kis ideig elgondolkodott a fiú szavain, nem igazán értve miről beszélt, vagy több szó jelentése is gondot okozott számára megérteni. A fiú hangsúlyából nem tudott kikövetkeztetni egyebet, csak hogy valami gúnyos, keserű kötekedés az amit neki szánt.
A fiú szeme éberen követte a lány reakcióját, ahogyan ráncolja a szemöldökét, nyilvánvalóan nemtetszés és zavarodottság kirajzolódva az arcán. Ez nem az ő pályája, mármint a szavak., állapította meg Murphy, megént milyen ironikus, hogy ő milyen tehetetlen az én nyelvem területén, mint voltam én ott fent a fonott csapdában.
Murphy kíváncsian pislogott rá, az ajkán egy ravasz gúnymosoly jelent meg. Moyna végül az ajkába harapott és bizonytalanul nézett a fiú jeges kék szemébe, aki nem kicsit élvezte a lány pillanatnyi zavarát. Moynát nem különösebben érdekelte a fiú piszkálódó pillantása, inkább egyfajta tudásszomj vett rajta erőt, tudni akarta mi olyan nevetséges a fiú számára.

-Mi az a pasi?

Author's note : Új fanfiction elé nézünk gyerekek,  első The 100 fanfictionöm, úgyhogy legyetek hozzám kegyesek. Ha tetszett csillagozd és kommentelj ( imádom a kommentelőket), ha valamilyen javaslatod van nyugodtan tudathatod velem, nem harapok. Oneshot-nak indult, de azt hiszem pár fejezetes történt lesz belőle. :)