Mivel Cody megadta,hogy hol lakik úgyhogy gyorsan elindultam,aztán eszembe jutott,hogy mivel Justin itt van elvihetne. Gyorsan visszaszaladtam.

-Justin el tudnál vinni?-néztem rá könyörgő szemekkel.

-Ahha.

Beültünk a kocsiba és közbe elmagyaráztam,hogy hová vigyen.

-Érted jöjjek?-húzta le az ablakot mikor már kipattantam.

-Nem tudom majd hívlak.

És elhajtott. Csengettem,de miután nem jött válasz benyitottam. Nyitva volt. Beléptem az előszobába ahol Cody feküdt.

-Szia Em!-nyöszörgött.

Odaléptem hozzá és nem hittem a szememnek..Az arca teljesen fel volt dagadva,a szeme körül lila foltok voltak,a keze teljesen felhorzsolva. Ja, és ha ez még nem lenne elég fojt a vére mindenhonnan.

-Cody mi...mi történt veled?-döbbentem le totálisan.

-Csak egy kis félre értés volt.

-Nem érdekel.Üljél felfelé,de gyorsan. Te nem vagy normális.-mondtam dühösen.

-Segítenél felülni?-nyújtotta a kezét.

-Oké.-segítettem neki felülni,sőt inkább felállni és bementünk a fürdőbe.
Elővettem az elsősegély dobozt és lefertőtlenítettem a sebeit és leragasztottam,letöröltem a megszáradt vért.

-Kész vagy!-mosolyogtam rá.

-Köszönöm.

-Rám mindig számíthatsz!-öleltem át.

-Köszi Em.

-Gyere!Aludj egy kicsit.

Bebotorkált a hálójába és ledőlt az ágyra.

-Maradj még! Azt akarom,hogy egy kicsit még maradj!-mondta édes mosollyal.

-Oké,menj arrébb.-feküdtem le mellé.

Magához húzott és adott egy puszit a homlokomra.

-Elmondod mi történt?

-Fáradt vagyok,majd utána.-csukta be a szemét.

⭐⭐⭐

2 óra múlva.

Nem hiszem el,hogy elaludtunk. Már 1óra van. Cody még édesen aludt, úgyhogy nem volt kedvem felébreszteni. Lementem és kerestem valami kaját. Csináltam tejes müzlit,de mikor leültem már állhattam is felfele,mert csengettek.

-Helló!-köszöntem a 40 év körüli nőnek.

-Cody itthon van?-lépett be a házba.

-Igen,de alszik.Amúgy Emily vagyok.-nyújtottam a kezem.

-Serena, Cody édesanyja.-hagyta figyelem nélkül a kezem és felment az emeletre.

Én csak döbbenten néztem utána és az jutott az eszembe,hogy Cody biztos,hogy az ő gyereke-e. Mikor még a lépcső közepén álltam Cody anyja kicsapta az ajtót és elkezdte kiabálni,hogy "Kisfiam kelljél felfelé".

-Hagyjál már! Egyáltalán mit keresel itt? Tűnjél a házamból!-kiabálta Cody.

-Nekem te ne parancsolj Kisfiam!-mondta mérgesen az anyja.

Én csak az ajtóban álltam és ledöbbenve néztem a jelenetet.

-Addig amíg az én házamban vagy én parancsolok.-röhögött fel idegesen.-Menj el!

-Nem még nem beszéljük meg a dolgokat.

-Mi nem fogunk beszélni. Tűnjél kifelé a házamból.-mutatott az ajtóra.

-Most elmegyek.-ment ki az ajtón engem félrelökve.

Döbbenten néztem utána

-Ez mi volt?-ültem le mellé az ágyra mire ő ráhajtotta a fejét a vállamra.

-Semmi.Lüktet a fejem.-feküdt vissza az ágyba.

-Ne próbálj másról beszélni.-néztem rá mérgesen.

-Semmiről nem akarok beszélni. Nagyon fáj a fejem.-húzott magához,hogy feküdjek le.

-Én csak segíteni akarok.-öleltem át.

-Tudom.-suttogta a fülembe és nyomot egy puszit az arcomra.-Menjünk el fagyizni.

-Oké,de előbb vigyél haza hagy öltözzek át.

-Így is tökéletes vagy.-ölelte át hátulról a derekam és belepuszilt a nyakamba.

-Köszönöm.-pirultam el.

Felhúztuk a cipőnket aztán beültünk a kocsiba és hazafelé vettük az irányt. A ház előtt leparkolt,de nem szállt ki.

-Gyere be!-mosolyogtam rá.

-Oké.-vett egy nagy levegőt.

Bementünk és mondtam Codynak,hogy nyugodtan nézzen szét amíg én átöltözök.

⭐⭐⭐

Lementem a lépcsőn és Codynak szó szerint elállt a szava.

-Gyönyörű vagy.-nyögte ki.
-Hányszor fogod ma még elmondani?-nevettem és megöleltem aztán elindultunk.

Újra beültünk a kocsiba és elmentünk a világ legfinomabb fagyizóba. Ez tényleg igaz.

Mikor leültünk pont megszólalt a telefonom mire kinyomtam..Cody felvont szemöldökkel nézett rám.

-Nem veszed fel?-mosolyodott el.

-Nem fontos csak Justin volt.-legyintettem.

-Jártok?-nézett bele a szemembe.

-Ööö...ahha.-néztem bárhova csak a szemébe nem.

-Gratulálok.-mondta gúnyosan.

Pár percig nem szóltunk semmit,de addig is végig gondoltam ezt az egészet..Beszélgettünk mi már normálisan Justinnal?.Mármint úgyhogy,mindketten tök nyíltak voltunk? Nem..Oké kimondtuk már,hogy szeretjük egymást,de ez mit is jelent?.Én nem tudom,hogy szeretem-e..Lehet ,hogy barátként igen,de,hogy a barátom legyen?.Ááá,nem tudom. Nem. Alig ismerem.

-Nem akarok vele járni.-jelentettem ki.

-Mer'?

-Mert nem ismerem és mert nem szeretem.

-Ahha. És mikor szervezed meg a temetést? Mert én szívesen segítek.- rám ari,bátorító mosollyal.

-Nem akarom eltemetni őket.-néztem rá könnyes szemmel.

-És a bátyád?-kérdezte miközben felálltunk és a park felé mentünk.

-A bátyám?Az én drága bátyám aki elvileg annyira szeret elment. Amikor anyáékkal történt a baleset elment. Érted?.Lelépett.

-Oké.Nyugi.-ölelt magához.

-Figyi,nincs kedved elmenni ma bulizni? Hm?-fordultam felé vigyorogva.

-Oké,menjünk.Ki jön még?

-Hát vihetnénk Lolát is. Mostanában kicsit elhanyagolom.-ültem le egy padra.

-Oké,de akkor induljunk,mert már fél hat.-húzott fel a padról.

-Mi?.Már ennyi az idő?-indultam gyors léptekkel a kocsihoz.

-Várj már meg!-futott utánam Cody nevetve.

Beültünk a kocsiba és megbeszéltük,hogy fél nyolcra értünk jön.