Reggel Justin karjaiban ébredtem. Háttal voltam neki,a keze szorosan fonódott a derekamra, a fejét a nyakamba fúrta. Muszáj volt megmozdulnom,de nem akartam felkelteni. Végül felültem. Justin is felébredt,de nem nyitotta ki a szemét.

-Mit csinálsz?-pislogott nagyokat.

-Mennyi az idő?

Pont ott volt mellette a telefonja,úgyhogy megtudta nézni.

-6 múlt.Visszafeküdnél?

-Nem.Te is kelj fel.-húztam le a takaróját.

-Hagyjál már..Ki bír ilyenkor felkelni?-takaródzott vissza és átfordult a másik oldalra.

-Jó akkor aludjál. Végül is mit érdekel engem mit csinálsz? Kapsz egy órát aztán menj haza,már biztos keresnek.-felvettem egy inget ami a földön volt és kimentem az erkélyre.

-Ne menj ki!-kiáltott utánam Jus.

Mikor kiértem egy csomó fotós volt ott. A sok vakútól megvakultam. Gyorsan bementem és behúztam az ajtót.

-Ez mi volt?-fordultam Justin felé.

-Tegnap követtek. Reméltem,hogy mostanra már lekopnak.

-Oké,engem nem érdekel,de ha lehet 5 perc múlva hagyd el a házamat..Értetted?-toltam ki az ajtón.

-Mi lenne,ha megköszönnéd a tegnapit?.És ami az után volt?Miért engem hívtál fel?.Persze mikor már kiélvezted magad elküldesz..Azt hittem te más vagy,de nem..Te is csak egy vagy közülük..Töröld ki a számom.-ment volna ki,de mielőtt kiléphetett volna visszarántottam.

-Sajnálom csak ez most egyszerre sok volt. És azért hívtalak téged,mert Lolát nem értem el,más meg nem jönne ide. És Justin...

-Hm?

-Én nem akarok a többi közül egy lenni,én azt akarom,hogy csak én legyek neked az egyetlen. Nekem még nem nagyon voltak pasijaim,de...

-Mit akarsz mondani?

-Hát,hogy,ajj mindegy.

-Emily Lavigne nem igaz,hogy ennyire nem tudod magad kifejezni.-mosolyodott el.-De,ha meghallgatnál egyszer szeretnék feltenni egy kérdést.

-Mi az?-húztam fel az egyik szemöldököm.

-Lennél a barátnőm?-fogta meg a derekam és szorosan magához húzott.

-Egy feltétellel.

-Mi az?-görbült lefelé a szája.

-Nem kell találkoznom a családoddal.

-Egyenlőre.

-Oké,akkor szívesen leszek,de fel kell,hogy világítsalak ez életed legrosszabb döntése.-fontam a karom a nyaka köré.

-Miért is?

-Először is nagyon gyorsan bedühödök,ha nem tetszik valami fárasztó vagyok,mindent ki tudok könyörögni és a legfontosabb,hogy nem fogsz megszabadulni tőlem.-suttogtam az utolsó már szót az ajkaiba.

Megcsókoltam. De most nem úgy,mint máskor,most már sokkal több szenvedéllyel és vággyal. Szeretem Justint és nem akartam az előbb se rajta levezetni az idegességem. Justin felültetett az asztalra és ott csókolt tovább. Az ajkaim már égtek a csókjaitól. Olyan intenzíven csókolt,hogy azt hittem szét szakad a szám, simogatta a derekam én a lábammal a derekát és a kezemmel a fejét húztam még közelebb.Egybe akartam válni vele,
csak őt érezni.

Levegőhiány miatt elváltunk egymástól.

-Öltözz fel.-szedett le az asztalról Justin.

-Hova megyünk?-öleltem meg.

-Majd meglátod.-titokzatoskodott.

Bementem a szobámba,mert csörgött a telefonom.Cody hív.

-Szia!-szóltam bele.

-Szia Em! Tudnál segíteni?

-Persze.Miben?

-Hát tegnap egy kis balhéba keveredtem és nincs itthon senki,de én meg alig birok megmozdulni.Kéne egy kis segítség.

-Milyen balhéba?-rémültem meg.

-Semmiség csak kicsit szétverettem magam.

-Mi van Cody?Te normális vagy?-kaptam a szám elé.

-Nyugi Em csak...hát mindegy,inkább nézd meg te.

-Oké,fél óra és ott vagyok.El nem mozdulj.

-Ha akarnék se tudnék.Siess Em,szükségem van rád.-hallani lehetett a fájdalmat a hangjában.

-Sietek!-raktam le.

Bezárkóztam a fürdőbe és elkészültem.

-Hova mész?-ölelt magához.

-Cody-nak szüksége van rám.Mennem kell.-megcsókoltam és kiléptem az ajtón.